A Jog, 1903 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1903 / 44. szám - Németbirodalmi törvényszéki határozat a tisztességtelen versenyt illetőleg - Magyar alkotmány- és jogtörténet. Tekintettel a nyugati államok jogi fejlődésre. Irta Timon Ákos. Budapest, 1903 [könyvismertetés] Vége

A JOG 317 osztrák publicisták fogják ennek hasznát venni, s remélhető, ha ezt a szakaszt és annak idézett forrásait elolvassák, ugy oly müvek, minő Túrba Gusztávé, nem fognak többé megjelenni. A III. fejezet a rendi szerkezetet tárgyalja, — de ez már történelmi jellegű. Annál inkább érdekes a IV. fejezet, mely már modern alkotmányos életünk tó' mozgató elemével és súlypont­jával: az országgyűléssel foglalkozik. Bár az intézmények ily alak­ban már nem léteznek, de annak tartalma és lényege átjött korunkra is. Hasonlót kell irni az V-ik fejezet fó'szakaszairól is, mely a központi országos kormányzatot (617. 1.) s a megyei szer­vezetet {66Ó s. k. 1.) ismerteti. Jelensége eme kornak, hogy a királyi hatalom korlátozása, annak átruházott jogi mivolta, a kormány, illetve a kir. tanács tag­jainak felelőssége, az országgyűlés szubszidium-megajánlási joga, a megyei önkormányzat, mint a modern alkotmányos monarkia atributumai, már bevégzett tények s jogelvek, melyek a nemzet jogi öntudatábin élnek, — ha nem valósulnak is oly mérvben, mint p. o. Angliában, annak oka a XVI. század közepén bekövet­kezett politikai fordulatban s annak következményeiben van. A nemzeti jog- s alkotmány alkalmazás s fejlődés megakad s beáll a védelem korszaka, mely 1867-ig terjed. A XVI., XVII és XVIII. századakban, s a XIX. század első felében tartott országgyűlések megmentik a magyar alkotmány elveit s mivel mindig csak konzerválni törekedtek, a jogtolyionos­ság iránti ragaszkodást élénken fönntartották a közszellt mbcn. A pozitív törvényeken nem sok áldás volt, de a törvényesség mel­letti buzgalom és annak érdikében való óvástételek gyümölcsö­zök maradtak jövőre is. A középkori alkotmányok, bennünket és Angliát kivéve, mind elenyésznek. Franciaország 1789-ben múltjára éppen nem támaszkodik. Mindnyájan elismerik ott egyhangúlag, hogy a mult semmire nem tanit és hogy az semmit sem hagyott hátra a jelennek. Egy nemzet, mely kénytelen történelmét megtagadni. (Quinet.) Mily büszkén utalhatunk mi e sivár képpel szemben Timon Ákos művére. Timon ÁKOS müvének eszméiről, irányáról és célzatáról az előzményekben nagyban és általánosságban beszámoltam. Bizonyos, hogy összes hazai tanintézeteinkben tanítva, a nemzeti irány meg­erősödésére annak tetemes befolyása leend. T i m o n Ákos azon­ban ezzel nem érte be, ő a külfölddel is megakarja ismertetni Magyarország alkotmányi és jogfejlődését, azzal a külfölddel, mely rólunk nem akar tudomást venni, esetleg ha vesz is,— akár jó­akarattal teszi, akár ellenszenvvel, — abban rendesen nincs köszönet.* Pedig sok oka volna annak, hogy ezzel a külföld is foglalkozna komolyan Ismeretes tény, hogy a XH-ik századi történelmi irodal­mában csak két alkotmánynak leírása fordul elő: Milánó városáé és Magyarországé, legbiztosabb jele annak, hogy mindkettő nagyon elütött attól, mit az angol, francia, vagy német ember hazájában tapasztalt. ÍM. O. T. II. k.) Már Schwartz Gyula is utal arra, hogy a külföldi szak­emberek Magyarországnak elmulasztották kijuttatni azon elismerés osztályrészét, mely a modern alkotmányos monarkia alapeszmé­jének irányában úttörő középkori államokat megilleti. Fölhozza, hogy a magyar alkotmány-történelemnek legmeglepőbb tüneteit az európai alkotmány-történelem legkiválóbb búvárai, példa reá Haliam, egy szóval sem emiitik. Pedig ennek forrásai az Európa­szerte ismert latin nyelven irvák a XVII-ik század S c h v e d e 1-é­t ő 1, Pan c ra ti us-ától egész B a r t a l-ig Nemis sejtették ők ott nyugaton, hogy minő kincseket hord magában az a m • lenézett szegény magyar alkotmánytörténelmünk, — nemis kép­zelték, hogy e kincsek napvilágra vonatva, mennyire jelentékeny mérvben járulhattak volna hozzá az európai államtudomány lát ­körének kitágításához. Szem ere Bertalan 1836-ban meglátogatta az akkor nagy hirü Pölitz német történetírót s politikust, s ezzel beszélgetve arra az eredményre jutott, hogy ez Észak-Amerikától Kináig minden alkotmányt ismer. Magyarországról annyit tud, h.gv semmit sem tud. 1903-ban Dr. Richárd Schmidt, freiburgi egyetemi tanár ír egy munkát «Allgemeine Staatslehre» cimen, melyben a jelenben érvényben levő politikai intézményeket, a történelmi adatok halmozásával akarja bemulatni. A II. k. II. részben 78. §. 549 1. a következő foglalatba veszi Magyarországot: «Die Umgestaltung des Ostens: Osmanen, Russen, Polen, Böhmen, Ungarn und ihre Rückwirkung auf Deutschland und Italien.* Huszonhat sor van Magyarországról, az is inkább Zsigmond király küldolgait s viszonyait tárgyalja. — egyébként Magyarországgal, annak alkotmányi viszonyaival egyáltalán nem foglalkozik. Tehát Pölitz-től kezdve a mai napig a német tudomány rólunk nem tudott többet kiböngész íi, mint amennyire Schmidt Richárd ur méltat bennünket. Nagyon korszerű tehát e munkát ugy, ahogy az irva van, a külföldnek is kezébe adni. Nagyon alkalmas e mű arra, hogy a külföldi tudomány rólunk egy szakszerűen kidolgozott rendes müvet bírjon, mely nemcsak a magyar institúciókkal foglalkoz­zék, de tekintettel van a nyugoti államok jogi és alkotmányi éle­tére is, mi a magyart a külföldinek még érthetőbbé teszi. De másrészt megvan ennek az az előnye is, hogy a források oly •Köztudomású tény, hogy a most ismertetett mü közelébb német nyelven Berlinben aPuttkammer és Mühlbrecht cégnél fog megjelenni. dúsak, oly precízek, a megfelelő helyen idézvék, hogy a használat s az utánakutatás fölöttébb meg van könnyítve a külföldinek is. Oly mü került tehát Timon könyvében a nagyközönség elé, mely hivatva van hazai alkotmány- és jogfejlődésünk tanítá­sának uj irányt adni, mely mű kiinduló pontja lehet egy nem­zetibb taniránynak. De arra is szolgáland e mű, hogy a külföld, ha akar, ezentúl rólunk megbízhatóbb forrásból meríthet tudomást. Megjegyezve, hogy ha Timon munkája után is akadnak Pölitzekés Schmidt Rikárdok, ezeknek tudatlanságát ezen felül még a rosszakarat s elfogultság rovására is irandjuk. Horváth János dr. Dologjog. írták Katona Mór dr. egy. tanár, Lányi Bertalan igazságügymiíi. tanácsos és I m 1 i n g Konrád dr. kir. Ítélő­táblai tanácselnök. Budapest, Singer és Wolfner kiadása. Azon nagyszabású gyűjteményes munka, melyet a Magyar Magánjog címe alatt Fodor Ármin dr., több kiváló szakférfiú közreműködése mellett megindított, ismét egy felette értékes rész­szel szaporodott. A D < I o g j o g II. kötetét képezi a nagy munká­nak, minekutána már megelőzőleg a III. kötet a Kötelmi jog­ról, a IV. kötet a C s a 1 á d j o g-ról és az V. kötet az Öröklési j o g-ról megjelentek. Ezen kötet is méltán sorakozik az előbbeniek­hez és a kiváló szakerők, melyek e kötet megírásában közre­működtek, teljes biztosítékot nyújtanak az iránt, hozy hazai élő­jogunk azon nagyfontosságú része, melyet e kötet tárgyaz. épp oly alapos és kimerítő elbánásban részesült, mint a többi. A vaskos kötetben, mely 815 o'dalt foglal magában, K a t o n a dr. két feje­zetben ismerteti ismert szakavatottsá al a dologbeli jogok körül való általános fogalmakat és azután felette terjedelmesen a birtok tanát; Lányi rendkívüli alapossággal tárgyalja a tulajdonjog kérdéseit egy igen kimerítő függelékkel, mely­ben a családi hitbizományok, a bányatulajdon, a víz tulajdona és a birtokrendezés kérdését ismerteti, végül Imling dr., ki egyik szaktekintély a telekkönyvi-ügyek­ben, mindenekelőtt a s z o 1 g a 1 m a k-ról, a z á 1 o g j o g-ról és végre a dologi terhekről értekezik. Csak azon kívánságot fejezzük ki ezen ujabb kötet megjelenése alkalmából, vajha mielőbb befejezést nyerne ezen valóban epochális munka, mellyel a szer­kesztők és szakírók igazán méltó emléket emeltek maguknak szakirodalmunkban. st. m. A német kereskedelmi törvénykönyvnek a tengeri keres­kedelemre vonatkozó része. Irta Pavlovié. Márk dr. kir. tör­vényszéki biró Temesvárott. I. köt. Temesvár, saját kiadásban. A tengeri kereskedelmünknek mindinkább fokozódó terjedése, másrészt általában a tengeri kereskedelmi, különösen pedig a nálunk is nagyobb részéhen gyakorlati érvénnyel biró francia kereskedelmi joggal (Code de Commerce II. könyve) foglalkozó magyar nyelvű szakmunkák teljes hiánya, ugy az a körülmény, hogy nálunk is a «tengeri magánjogról* törvényjavaslat készült, arra indították szerzőt, hogy a német kereskedelmi törvénykönyv­nek — mint a legtökéletesebbek egyikének — a tengeri keres­kedelemről (Seehandel 474—905. §§-ai) intézkedő könyvére és ennek fontosabb melléktörvényeire kiterjedő jelen tanulmányt a francia tengeri kereskedelmi jog- és a tengeri magánjogról intéz­kedő kiváló törvényjavaslatunk terjedelmes megösmertetésével kibővítve megírja A munka ezenkívül még a saját törvényeinken és rendeleteinken alapuló tengerjogiszabályainknak, továbbá az olasz, spanyol, angol, orosz és római jogoknak fontosabb tengerjogi rendelkezéseinek ösmertetését is felöleli. A jelen munka megjelent első kötete 500 lapra terjedve, a német törvénykönynek 474— 678. §§-ait foglalja magában; második és utolsó kötete pedig, mely csakis a jövő év vége leié fogja a sajtót elhagyni, a ném. ker. törvénykönyv 679—905. §§-ait fogja ösmertetni. Szerző ezen munkája által bizonyítékát adta, hogy a jog ezen nálunk kevésbbé művelt e nagy terét rendkívüli előszere­tettel nemcsak, hanem mély forrástanulmányok alapján beható tanulmány tárgyává tette. Kitűnő munkát végzett ezáltal, mely annál értékesebb, miután Nagy Ferenc dr. kitűnő tervezete alapján nálunk is bizonyára végre-valahára meg fog indulni a tengeri jognak törvényhozásilag lendő rendezése. Igen használható anyagul fog szolgálni szerző e müve is, melynek azon nagy előnye is van, hogy teljes áttekintést nyújt az összes müveit nemzetek tengerjogi intéz­ményei felett. Az első kötet ára 3 kor. st. m. Vegyesek. Helyreigazítás. B ö 1 ö n i Lászlónak a magyar katonai nyelvről irott cikkében, — amelyet legutóbb volt szerencsénk közre­adni, — következetesen arról van szó, hogy Magyarország és Ausztria e g y j o g u államfelek. Nehogy ebből a Gesammtmonarchia eszméjét olvassa ki valaki, közlésünket ugy helyesbitjük, hogy szerző kézirata szerint Magyarország Ausztriával teljesen e g y e n­jogu (ortologikusan: e g y e n 1 ő j o g u) íél, ország, egyenlő mind a kettő, de nem egy. Szivesebben irjuk ugy, hogy egyenlő jogú, mert az efféle csonka összetételek: e g y e n­j o gu, h a s o n a la ku, stb. még a nyelvújítás ferditményeiből maradtak ránk, amelyeknek nyelvtani helytelenségét számtalan­szor kimutatták.

Next

/
Thumbnails
Contents