A Jog, 1903 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1903 / 42. szám - A jog filozófiája és kritikai méltatása a fejlődési elv alapján. Folytatás

296 A JOG mind az igazságosztó államhat alom tekintélyének, mind pedig annak a sok, — ha nemis igazságtalanul, de merőben fölöslegesen vádolt — egyénnek érdekében, ha ezeknek az ügyeknek számát apasztani, a sem erkölcsileg, sem gazdaságilag kellőképpen nem indokolt büntető perlekedésnek korlátokat szabni lehetne. Az apróbb deliktumok büntetlenségének elvét persze nehéz volna felállítani. Egyáltalán helytelen irányzat a deliktumoknak nemük, vagy értékhatáruk szerint abszolút büntetlenségre való szabadalmazása, de meg, — amint föntebb is emiitettük, — arra is van számos eset, amikor az enyhe kategóriákba sorozott tettek valamelyike, speciális okokból szubjektive gonosszá, vagy szubjektive súlyossá válhatik. Márpedig, ha egyszer valamaly deliktumot a bünttthetőknek sorából törvény utján törültünk, az egyes, véletlenül súlyos esetek is vagy büntetlenek mai adnának, vagy pedig, ha a sértettben a megtorlási vágy leküzdhetetlen volna, csak erőszakos magánbiráskodásra, azaz helyesebben : uj bűntények elkövetésére vezethetnének. A másik megoldási mód az volna, hogy tágítsuk a szabad birói kognició terét, engedjünk a bírónak szabad kezet arra nézve, hogy a bizonyos nemű (pl. szóbeli becsületsértés, egyes kihágások) vagy pedig a bizonyos gyógytartamon, illetve értékhatáron alul maradó tettek miatt folyó bűnügyekben fölmenthesse a vádlottat a bűnösség kimondása, (vagy helyesebben a följelentett tényálladék bebizonyított voltának megállapítása) mellett, ha erkölcsi vagy gazdasági indokokból méltányosnak látja. Mai jogunk ezt az intézményt csak a Bttk. 275. §. (a kölcsönös becsületsértés) esetében ismeri, és kétségtelen, hogy ennek a reformnak életbeléptetése egy uj fogalmat, a méltányosságot vinné bele a büntető ítélkezés legfőbb részébe, az elitélés vagy fölmentés kérdésének mérlegelésébe, amely fogalom érvényesülésének eddig csak az enyhítés vagy súlyosbítás kérdésében jutott — eléggé szük — helye. hi abstracto^ nem lehetne kifogásunk a méltányosságnak ilyetén térfoglalása ellen. In concreto azonban félnünk kellene tőle, egyrészt a felek érdekében, másrészt a bíróság tekintélye és az eljáró bírónak, kivált az egyes bírónak mind reputációja, mind pediglen íulságo; megpróbáltatása miatt. Nagy kockázattal járna egyrészt a felek érdekét tekintve, mert elvégre is kevéí garanca maradna fönn arra, hogy az összes bírák egyforma módon fogják a méltányosság tág fogalmát interpretálni és könnyen megeshetnék, hogy az egyik-másik biró, — sinc dolo — tévesen, helytelenül használja föl azt a nagy szabadságot, másrészt pedig az igazságszolgáltatás reputációjára nézve, mert nagyonis könnyűvé és ellenőrizhetetlenné válnék a vád, hogy valamelyik bíró túlságos alanyi szabadságával visszaél. Végül tényleg nagyonis nagy kísértésnek volna kitéve maga a biró, ha a törvény megengedné neki, TÁRCA. A jog filozófiája és kritikai méltatása a fejlődési elv alapján. A Jog eredeti tárcája. Irta PLOPU GYÖRGY dr., biró a nagyváradi kir. Ítélőtáblánál. (Folytatás.)* «... Valamely társadalom jogszolgáltatásának állapota mindig megfeíel azon társadalom jogérzetének, mert ez a jogszolgáltatás, mint a parallelogram mérlegtüje, a néplélek mélyeiből táplálkozik. «A haladó kultúrával, vagy a mi meghatározásunk nyelvén szólva, a gyengék előrenyomulásával, utat kezdett törni magának az egyén, vele az ő külön igazsága. «Kezd vagy száz év óta eget kérni az egyén külön igazsága az összesek jogrendjében. Revolució ez vagy evolúció? Sem egyik, sem másik. Egy uj fordulata előtt állunk fajunk haladásának, mely az emberiség ígéret földére vezet .... «Es itt e magaslaton megpihenhetünk egy keveset, és összegezhetjük, amit a fejlődés jelenségeiről mondottunk. «Három ilyen jelenséget észleltünk a pályán: ((Tájékozódást a körülötte feltűnő jelenségekben. «Megszelidülést az együítélésben. «Es ennek az együttélésnek kiterjesztő és összesítő szabályozását : «Röviden : tudományt, erkölcsöt és jogrendet. *) Előző közlemény a 41. számban. hogy szubjektív érzelmeit az objektív jogszabályokkal vegyesen esetleg azoknak rovására is alkalmazza. Végül a méltányosságnak ez a nagyobb fokú belévitele az ítélkezés kérdésébe csökkentené bár a jogászi formalizmus okozta hátrányokat, de nem akadályozná meg azt a sok, fölösleges perlekedést, amely most büntető-biróságaink előtt folyik, nem apasztaná a birói hivatalok munkáját, (amit relatíve kisebb bajnak tartunk), de nem korlátozná azt a beteges pereskedési viszketeget sem, amely különösen a szegényebb és műveletlenebb néposztályokban dívik, amely a szegény embereknek oly sok idejét rabolja el, annyi pénzébe kerül és azonfelül a kicsinyes gyűlölködések legalizálása által éppen azoknak az elemeknek életét teszi békétlenné, amelyeknek a békés együttélésre legnagyobb szükségük van. Falvakban és kisebb városokban vannak egyes családok, vagy éppen néha több egymással szomszédos vagy sógori vagy csak üzleti összeköttetésben élő családból álló csoportok, amelyek folyton-folyvást perlekednek. Alig fejeződött be az egyik becsületsértés miatti bűnügy, már sietnek az uj feljelentés megtételével. A régi vádlott panaszosként lép föl, vagy a tanukra támadnak rá a felek a tárgyalás után és sokszor kerül olyan per tárgyalás alá, amelynek szubstrátuma a régi per tárgyalása alatt, a bíróság folyosóján keletkezett. Gyakran megtörténik, hogy az ilyen perkedvelő famíliák agyonp'orlik egymást. Ami kis vagyonkájuk volt, azt elviszi a büntetéspénz, bűnügyi költség, ügyvédi honorárium és persze, - még ráadásul — munkájuktól elvonja őket, üzleti hírnevüket megrontja a folytonos nyilvános meghurcoltatás. így azután sokszor látjuk, hogy ily okok miatt koldusbotra jut egy-két család és látjuk azt is, hogy még az effajta példa sem hat visszareltentően és a perlekedési mániának mindig akadnak uj rabjai. Nem elég tehát arról gondoskodnunk, hogy a kisebb bűnügyekben a méltányosságnak a bűnösség megállapítása körül a szigorú jog mellett tere maradjon, arra is kellene törekednünk, hogy a folyó perek számát, a kisebb bünpereskedésre a munkából élő néprétegek által pazarlott idő, költség és erő mennyiségét, — ezt a kétségtelen nemzetgazdasági veszteséget — a minimumra apasszuk. A vagyoni deliktumok miatti bünperektetemesapasztását elérhetetlennek tartjuk ; e téren reformként be kellene érnünk azzal, hogy a birói kognic ónak tágabb teret nyújtva lehetővé tegyük az elkövetésnek ítéleti megállapítása mellett a büntetésnek méltányossági okokból való mellőzését, különösen olyanoknál, akik még büntetve nem voltak, akik önhibájukon kivül keresetképtelenek, ákik nem annyira a maguk kedvéért, hanem a családjuk nyomora miatt követtek el kisebb vagyoni deliktumokat. A testi sértések terén ugyancsak súlyt kellene helyezni a méltányossági momentumokra, különösen arra, hogy egészen lényegtelen, semmis sérülésekért, vagy olyan esetekben, ami«... Tudománynak, erkölcsnek és jogrendnek együtt kell haladnia, s ahol külön jelentkezik, ott hatása csak előkészítő, de híjával a kibontakozó, átható erőnek. K • a J°g) — a gyengék jogkörét értem, — amint sorrendben később fejlődött a felismerés- és emberszeretetnél, ugyanez oknál fogva a magasabb fejlődési állapot is. ((Következik pedig ebből az az alaptétel, hogy az erkölcsi államból kifejlődő jogállam a tudománynak, a fölismerésnek és a felvirágzásnak forrása. «Cél-e mármost a hármas jelenség, vagy eszköz ? «Az erkölcsről már fentebb láttuk, hogy eszköz. Eszköze a jogfejlődésnek. « A jogról tudjuk, hogy a gyengék megélhetésének törvénye. ((Nyilvánvaló ebből, hogy igazság csak ott létesülhet, ahol . . . nem lesz a jog a gyengéknek, hanem a társadalom minden tagjának fellegvára. «Es az állam a mindnyájunk állama lesz. Nem ugyan a szegények állama. Krisztus sem így gondolta. Hanem a megélők és érvényesülők állama, amelyben nem jogra, de igazságra lesz szükség. A jövő állama a nagy causalitások állama lesz. «Es ehhez képest a jog is csak utja és iránya a fejlődésnek ; csak ugy eszköz, mint az erkölcs. «A tudás pedig, amely valóságos diadalát üli már a gyengék államában, nyilván előre sem sejthető mérveket fog ölteni a mindnyája álladalmában. «... Bizonyosként válik ki, . . . hogy az európai emberiség pályája a jelenben a jog kifejlődésének irányában fekszik, s hogy jövője ennek a jognak átváltozássá lesz : igazsággá. . . . «A természet nyílt törekvése : a mindenség feltagolása. «A fejlődés ezzel nyilt pályán halad. «... ha az egyén öncél ... ha az egyén a világerő