A Jog, 1903 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1903 / 42. szám - Homály a büntető-törvénykönyvben

A JOG 297 kor a sértett kezdte a veszekedést, vagy provokáló módon ingerelte, belekényszeritette a terheltet a tettlegeskedésbe, a biró felmentő itéletetet hozhasson. Az itt emiitett reformok, főként csak a végszükség és jogos védelem fogalmainak viszonylagosan kiterjesztő interpretációját tennék szükségessé és fönnálló büntetőjogi rendszerünkbe könnyen belé volnának illeszthetők. Ami mármost a fönmaradó, pusztán erkölcsi hatású deliktumokat illeti (rágalmazás, becsületsértés és közcsend elleni kihágás), ezeket — helyesebben az ezek miatti pereskedést — tartjuk az alsóbb néprétegek erkölcsi és gazdasági érdekkörére nézve legsérelmesebbeknek. Lehet, hogy e téren a magánjogi kodifikáció fog hasznos változást előidézni, kivált ha módját fogja nyújtani a polgári jog annak, hogy az egyéni becsület megvédésére deklarativ vagy tilalmat kimondó (és nemcsupán kártérítési) pert lehessen megindítani. Természetes, hogy érdekmegtéritést az ilyen perben csak akkor volna szabad megítélni, ha a sértés (vagy rágalom) okozta anyagi sérelem kétséget kizáró módon bizonyítható és nem volna szabad a kártérítést becsületbeli fájdalomdíjjá, — a becsület ellenértékévé — sülyeszteni. Ez sem zárhatná ki a hasonló táigyu büntetőpereknek akár parallel, akár vagylagos folytatását és valószínű, hogy éppen a kisebb műveltségű néposztályok nem érnék be a polgári bíróság ítélete által szolgáltatott, tisztán elméleti satisfakcióval. Ezért helyesnek tartanók, ha a becsületsértési ügyekben való büntető-bíráskodást teljesen kivennők a rendes állami bíróságok kezéből és első fokon a községi hatóságok (nagyvárosokban békebiróságok) elé utasitanók, amelyek a felekhez közelebb állván, hatályosabban befolyásolhatnák őket a kibékülésre és a békésen éppenséggel el nem intézhető ügyeket legalább gyorsan, eljárási költség nélkül és a felek és tanuk idejének — a mainál nagyobb mérvű — megkimélésével fejezhetnék be. Egyébként, ha valahol, hát éppen a becsület és jó hírnév elleni deliktumok elbírálásánál helyénvaló a laikus elemek belevonásával alkotott társas-bíróság működése. A legtöbb ember a hozzá közelálló, hasonló nivóju emberek ítéletére ad ilyen ügyekben, akár büntetést szab ki ez az ítélet, akár pedig valamely békés megoldást szab a felekre. Azután a becsületbeli jogos érzékenység határa is különböző, hely, életmód és társadalmi életkör szerint. Mindezt az ilyen községi (vagy béke-) bíróság jobban ismeri és szabadabban veheti figyelembe, mint a szakbíró. Ugy képzeljük, hogy ezek a községi (vagy hasonló rangú) bíróságok bizonyos büntetési maximumig (2—800 koronáig) alkalmaznának pénzbüntetést; ha nagyobb büntetést látnának alkalmazandónak, áttennék az ügyet a rendes bírósághoz. Itélemindenkori exponense, a kosmos perifériáján kiült istenség : akkor benne, mint minden egyénben van lerakva, van rája bízva, van benne inkarnálva a fejlődés gondolata, és a világ jövője. «Az egyén boldogulása ilyen körülmények között társadalmi érdek, és nem az illetőnek saját külön dolga. «E fordulónál egyikével találkozunk a kulturkérdések egyik legsürgetőbbjével. Ha vájjon az emberi lét boldogsága követeli-e a társas-életet? "Az egyén érvényesülése alaptörvény. <tA fejlődés alaptörvény lévén, az emberiség érdekében verődtek tehát össze a nagy tömegek, mint amelyekben az egyénnek nagyobb a választéka fajban és értelemben, és mint amelyek alapjai is minden haladásnak. «Innen a nemzeteknek rengeteg fontossága a kultúra szempontjából. «A nemzet nem kíván leszármazási azonosságot. «Mert csak teljesen érvényesülő egyéneken épül föl és ezekből virágzik ki a nagy nemzeti állam. (ÍA világot, mint a logikai indukciónak egyetemes nagy műveletét ismertük meg, mely az anyagon induló erő terjedése. Az anyagnak az erővel való egyesüléséből, mondjuk : azonosságából fejlődött és bontakozott ki a mindenség, melynek azonos futásu vezetőin rügyezett ki az egyéni élet, mint világcél. «Az embernek a maga egyéni kibontakozása őstörvénye a világrendnek. ((Végigtekintvén az emberiség történetén, ennek a törvénynek mindenütt csak elnyomását láttuk. «De van-e jövőnk ? "Van jövőnk ! «A kultúrnépek már tul vannak a nagy vagyontömegek cosmikus csomó-törvényein. teik ellen anyagi és alaki semmisségi panaszoknak volna helyük, (esetleg ugyanoly perorvoslatoknak, mint a járásbirósági Ítéletek ellen). Különben, ha igazán beválnék ez az intézmény, perovoslatra alig volna eset. Emellett a komoly ügyekben, ahol valakinek igazán erkölcsi (és csak erkölcsi) satisfakcióra van szüksége, még mindig fönmaradna a tisztán theoietikusan megállapító vagy tilalmat szabó polgári ítélet. Ezt a módot, amely nem járna sem anyagi haszonnal, sem az ellenfél megbüntetésével, természetesen csak azok választanák, akiknek vagy tisztultabb erkölcsi fölfogásuk, vagy kényesebb hivatásuk miatt valóban szükségük van erre a védelemre. Kétségtelen, hogy ez sem volna ideális megoldás, de azt véljük, hogy sokkal jobb volna a mai állapotnál. A hivatalok túlterheléséről nemis szólunk, bár az is tény, hogy a legtöbb járásbirósági büntetőbiró nem jut hozzá, hogy a kezébe adott íontosabb, tényleg jogi tudást és esetleg ténytanulmányozást igénylő ügyekkel kellő módon, behatóan foglalkozzék, mert szobája teli van «a becsületüket kereső» magánfelekkel, akik a szülőik, gyermekeik, sógoraik, szomszédaik és egyéb közelállóik ellen viselnek irtóháborút. Ez elvégre is másodlagos szempont, a fontos komoly baj nem a biró túlterhelt volta, hanem az a sok idő, fáradság és költség, amit éppen a nehezen kereső osztályok a pereskedésre fordítanak és az a sok jobbra hivatott erkölcsi erő, amit a mi népünk ily módon elpazarol. Homály a büntető-törvénykönyvben Irta HALMI BÓDOG, pápai joggyakornok. Az a popularistikus áramlat, mely az esküdtszéki bíráskodás kiterjesztése által a magyar büntető igazságszolgáltatásban erőre kapott, népszerűsítésre alkalmas, könnyen érthető, határozott és precízen körvonalozott anyagi törvényt követel. Az alkotó elemek minden kétséget kizárólag írandók körül, különösen azon bűncselekményeknél, amelyek a laikus elem bíráskodási jogköréhez utaltatnak : márpedig a Btk. XXVII. fejezetében a 845. §-nál olyan homályosság és körülirásbeli. bizonytalanság mutatkozik, amely a törvényhozó intencióját még a jogász előtt is misztikus titokká teszi. A rablás tudvalevőleg a lopás delictumának összes tényálladéki elemeit foglalja magában, erőszak vagy fenyegetés által való elkövetési mód hozzáadásával, vagyis : a jogtalan eltulajdonítás célzata, az iCegen ingó-dolog, mind benne foglaltatik a delictumban, de az elvitelhez még megkívántatik az erőszak vagy fenyegetés. A 345. §. kiindulási pontja egy, a büntetőjog irodalmában a legagitatóriusabb módon megtámadott tétel, amelyet a huma«Az anyag dinamikai törvénye újból megmozdult, és oszlásra fogja birni a modern érvényesülés feltételét, a vagyont, hogy jogkörébe, vagyis megélési kerületébe belevonja az eddig kívül állókat. «Ne féltsük ettől a kultúrát ! «Nem kell tehát a kultúrát félteni attól, hogy az összes gyengék kenyérhez jutnak, «Ám az csak lehetetlen és rémületes áilapot, hogy egy társadalomban millió lények v.dóságos kloaka-életet éljenek, mint a patkány, fénytől és melegtől távol és hulladékokból élősködve; . . «Az ilyen állapot az erősek országában lehetetlenség. Az erős, az ő gyengéinek megéléséről, mmt a maga háziállatairól gondoskodik. Az ilyen állapot csak a jog uralma alatt lehetséges. «Abból a két tételből . . hogy a gyengébb védelme elvben a mai jogrendben is benne foglaltatik; nemkülönben abból, hogy nemis az erősét védi a jogrend, hanem a vagyont, — megállapítható, hogy azoknak sokszor jóhiszemű aggodalma, mintha az osztályjogból való kibontakozásnak maga a természet állná útját, nincs megokolva. «A vagyonszerzés alanyi képessége minden emberben egyaránt inherens . . . Sőt abból a valóságból, hogy a háboritlan birtoklást erővel kell megvédeni, meg lehet szerkeszteni Taine elmélete alapján azt a fundamentális igazságot, hogy amit erő véd, azt az erő is szerezte meg, vagy amit mi mondottunk . hogy a jog forrása az erő. Nagyobb erő ennélfogva uj jogot fog szülni. «Erőből és anyagból alakul, amit jognak mondunk. Összes jogaink az anyag körül forognak. Nyilvánvaló, hogy a jngkérdést az anyag természete dönti el.