A Jog, 1903 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1903 / 3. szám - Erkölcsi alapelvek a magánjogban, tekintettel a magyar ált. polgári törvénykönyv tervezetére. 9. [r.] - A nő állása a család körében

20 A JOG fogásnak nincs helye : a váltó, vagy okirat továbbadása esetén a nyerőtől követelheti, hogy ez őt, a harmadikkal szemben fennálló kötelezettsége alól ment-e föl. Ugyanez áll, ha a vesztes a nyerővel való megegyezés (causa-hiány) alap)án ily tartozás biztosítása, vagy kielégítése céljából harmadik személy irányában közvetlenül kötelezettséget vállalt. Fontos a Tervezet ezen újítása azért, mert judikatut ánkban ez az eset, tudtommal, ebben az alakban ismeretlen; és mert ezen ujitás is e^yik lényeges és ujabb érv azon gyakran hangoztatott tételem mellett, hogy a jogállam az erkölcsi alapelveket mindenütt, ahol erre alkalmas talaj van, diadalra juttatja, ellenben az erkölcstelenséget elnyomja. Épp ily fontos a Tervezet 96:3. §-ában foglalt az az ujitás, amely az előbbi erkölcsi alapelvet kiterjeszti, és azt minden más o'y esetben is megfelelően alkalmazandónak nyilvánítja, amidőn a törvény valamely követelést birói uton nem érvényt si.hetőnek dekretál. Az 1,415 § a kereskedelmi differenciális ügyletet, v.igyis az oly szeiződést, amelyet a felek azzal a szándékkal (causa) kötnek meg, ho^y a szállítás nem fog megtörténni, hanem ahhoz képest, amint a tejesítést időben fennálló piaci vagy tőzsdei ár a szerződési árnál magasabb vagy alacsonyabb, az eladó, vagy a vevő a különbözetet fogja a másik félnek megfizetni, játékügyletnek, szerencseszerződésnek tekinti. Ez tehát a Tervezetnek imént taglalt 960. és 961. §§. szerint bírálandó mtg. Itt is, mint ott, causa-hiány van, bár a joggyakorlat mindezekben az esetekben a catisát turpisnak tekinti, holott causa nincs ; vitába, kritikába azonban tett ígéretemhez képest ezúttal ebben a tekintetben sem bocsátkozhatom, mert ez szerény fejtegetésem célját túlhaladná. Az 1,510. §. szerint a meghagyás által tett ajándékozásra nézve, ha a meghagyás nem teljesíttetett és éppen a meghagyás teljesítése volt a főcél (causa), az ajándék az alaptalan gazdagodás (causa-hiány), kiadására vonatkozó szabályok alkalmazásával a megajándékozottól visszakövetelhető. A Tervezet az 1,762—1774. §§-ban. Alaptalan (causa) gazdagodás visszatérítése cim alatt a causa-hiányos jogügyletekből nyert vagyoni érdek visszakövetelhítésének alapelveit statuálja. A Tervezetnek ez az intézkedése ellenpröbája a 980. és következő, fentebb érintett szakaszokban befektetett rendelkezéseknek, amelyek a kötelmi jognak ügyleteit kauzális ügyleteknek minősitik és dekretálják. Ellenpróbát képeznek ezek a szakaszok azért, mert ezekben az általános szabály az által nyer megerősítést, hogy bennök az van kimondva, hogy jogalap (causa) hiányában a kötelezés, a szolgáltatás erkölcsileg indokolatlan, és ezt a jog, a materiális jog is szabályul fogadja el. Ez alól, miként emiitettem, a Tervezet kivételt is állapit meg, nevezetesen : a játék és szerencse, az uzsora és a differenc ális ügyletekre nézve, amennyiben ezektől, de csak pozitive, a birói jogsegélyt az egész vonalon megvonja, mert nem ad jogosultságot a kikötött vagyoni előnynek sem követelhetésére, sem visszakövetelhetésére. Ennek a kérdésnek erkölcsbölcseleti fejtegetése amily szép, éppoly tanulságos is, de kritikájába ezúttal, célomhoz képest, nem bocsátkozom. A causa-hiányban szenvedő ügyletek csoportjába tartoznak a Tervezetnek (a VIIÍ. cikkben) már méltatott 1,517. és 1,766. szakaszai is, amelyek szerény és igénytelen fejtegetésem szempontjából azt a felette fontos enunciációt tartalmazzák, ho^y az oly ajándékozás , illetve szolgáltatást, ame ylyel az ajándékozó, illetve teljesítő, erkölcsi kötelességének, vagy a társadalmi illem követelményeinek tett eleget, visszakövetelni nem lehet. 3. Az akarat causá'a el van tikarva, lapping és ekként a jogügylet mint c.iusa-nélküli jelentkezik a tartozás elismerés, az utalvány, bonok (-lőmutatóra szóló ésigizoló papírok) polgárjogi ügyleteiben, amelyekről a Tervezetnek 1,748— 1,761. szakaszai int zkednek. ad c) A Tervezet Kötelmi jogában és Dologiogában érvényre juttatott erkölcsi alapelveknek haimadik kategóriája: a méltányosság (atquuas, Billigkeit) alapelve. A méltányosság fogalma is eg\ike azoknak a fogalmaknak, amelyeket teljesen átérezünk, belsőleg és külsőleg felfogunk, de tejes precizitással alig tudunk meghatározni. Fokozza a meghatározás nehézségét főleg az a körülmény, hogy az érzelemvlág individuális, és oly sokféle, ahány a gondolkodó fő: Quot capita, tot sensus; aminek az az eredménye, hogy egyéni felfogásban a méltányosság oly sokféle, oly sokszoros, amennyi az egyéni érzet. De ezenkívül nehéz ennek a belső érzelemnek a preciz meghatározása még azért is, mert az más testet ölt a morálfilozófusnál és más alakban jelentkezik a jngászbölcselő előtt; amaz idealisztikusán, emez reálisan fogja tel és akarja megtestesíteni. Innen van, hogy a Kant-iskola igen nagy nyomatékkal hangsúlyozza a morál- és a legális, az erkölcsi és a jogi méltányosságot, és a kettő közt létező lényeges különbséget, ami különben a kategorikus imperativusnak és az abból folyó rigorizmusnak okszerű folyománya,2 A méltányosság az érzslemvilág szülöttje, produktuma mint ilyen tehát ex asse erkölcsi fogalom; hisz az a három szellemi tehetségnek : az ész, kedély és akaratnak egyesüléséből, kongruens és harmonikus összhatásából áll elő. Szerény fejtegetésemet ennek az erkölcsi fogalomnak a Kant-iskola által legálisnak, joginak elnevezett létalakja érdekli, mert a jogviszonyokban ez lehet az irányadó. A jogász belső érzelemvilága hozzászokott ahhoz, hogy a jogi tényeket és hatásait ne idealisztikusán, hanem reálisan -) Kant Immánuel : Grundlegung zur Metaphysik der Sitten. 1785. — Metaphysische Anfang>gründe der Rechtslehre 1797. — Kritik der reinen Vernunft 1787. — Kritik der praktischen Vernunft 1788. — Kritik der Urtheilskraft 1790. tulajdonai. A természetes atyasági viszony lényegtelen ; nem a vér köteléke, hanem az anya alávetésének ténye köti a gyermeket az apjához. A «pater est, quem nuptiae demonstrant» ezen tétele keletkezésének nyomára akadunk az ind Niyoga és a leviratikus házasságban. Az apának ily egyeduralkodása mellett a rokonsági viszonyok kizárólag agnatikusak; a cognatio teljesen háttérbe szorul. A gyermekek a nő kényurának épp oly korlátlan tulajdonai mint ő maga ; megölheti, kiteheti, eladhatja, gazdaságilag kihasználhatja őket, amint azt kedve tartja. A második fokozatban a férfi a nőt és gyermekét többé nem dolognak, hanem jogalanynak tekinti, egyéniségeknek elismeri. A rideg egyoldalú függőség még fönnáll; a férjnek házi hatalma továbbra is önző, őt önmagáért megillető, de a személyes viszony már magasabb értékűvé lesz. Vallási szabályok hatolnak be, elkülönítik a házasságot a tulajdontól, a potestast a dominiumtól. A hitvesi hűség erkölcsi kötelességgé válik ; a férj is kötve lesz. A gyermekek az apa hatalmába többé nem az anyához való jognál fogva jutnak, hanem apjuktól való származásuknál fogva. Ezen viszony is erkölcsi viszonynyá alakul. Erkölcsi és vallási szabályok oly korlátot szabnak az uri hatalom korlátlan gyakorlásának, melyet a jog még nem is rendel. Evvel az első rés van ütve ezen korlátlan hatalomba. Az individualizmusnak fokozatos fejlődésével ez jellegét teljesen változtatni kezdi. A hatalom indokát többé nem a hatalom birlalójának érdeke, hanem a női nem gyöngesége, a gyermekek csekélyebb cselekvőképessége képezi. A nő és gyermekek védnökségévé változik át, elsősorban kötelességgé és csak másodsorban joggá. Hasonló módon alakul át a gyámság intézménye, mely az oldalrokonok intestát örökségi joga mellett az utolsó maradvány a törzsrokonságnak (Sippe) a család vagyonához való egykori jogából, mely a gyámsággal azt tűzte célul, hogy egyik tagia cselekvőképtelenségének ideje alatt annak vagyonához való örökjogát biztosítsa (3-ik fokozat). A negyedik és utolsó fokozatban, a feleség férjének ugy erkölcsileg, mint jogilag egyenjogú társának elismertetik. A házasság kötelességei kifelé egyenlőkké válnak, befelé a feleség részint a családi vagyonban is hatalmat nyer gyermekei felett. E négy fokozatnak megfelelnek a családi vagyonjog határozott alakzatai (Typen). Az elsőben a nő és a gyermekek teljesen keresetképtelenek, az apa az egyetlen vagyoni alany; a másodiknak megfelel a peculiumok joga, a harmadiknak a bona adventicia és a gyámsági hatalom (Vormundschaftsgewere); a negyediknek a peculium castrense és a házassági jogviszony-rendszerek. Ezen alakzatok valódi kulturállapotok és fejlődési folyamatok eredményei; tisztán sehol nem fordulnak elő, mindenütt keverések létezn-k. Régibb alakulatok maradványai, gyakran alakszerűséggé dermedve, évszázadokon át tengetik életüket. Fejlődésük sem egyenletes; égalji, politikai, vallási és nemzeti viszonyok a legkülönfélébb alakzatokat, képleteket hozzák felszínre. (Vége következik. Közli,