A Jog, 1903 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1903 / 36. szám - A pozsonyi kir. ítélőtábla és főügyészség

A JOG 141 vétkesség terheli és mert a biztosítási ügylet megkötését megelőző betegségét elhallgatta. Ezek az alperesi kifogások alappal nem bírnak. A biztositott halált okozó megsebesülésénél egyedül B. Gy. kocsis volt jelen, ennek a tanúnak a vallomásából pedig kétségtelen, hogy ez a tanú nem látta és így közvetlen tapasztalaton alapuló tudomással nem bir arról, hogy a biztositott öngyilkossági szándékkal lőtte meg magát. A tanultai vallomásában előadott körülmények és adatok pedig, melyekből tanú azt a véleményét, hogy öngyilkosság esete forog fenn, következteti.a biztositott öngyilkosságának megállapítására kellő bizonyítékot nem szolgáltatnak. Jelesül abból a vallomásból, hogy a biztositott, ki a tanú által hajtott kocsin ült, a Zilah és Ordögkut közti kocsiúton, amint a városból kiértek, a fegyverét megtöltötte, hogy az uton szomorú volt és fejét fegyverére hajtva sóhajtozott; hogy a kocsiról háromszor is leszállott és harmadszori leszállás alkalmával a fegyverét a kocsiban keresztbe fektette és tanúnak, mint kocsisának azt mondotta, hogy nézzen előre, nem jön-e valami kocsi és tagadólagos válasz után a háttal ülő tanú anélkül, hogy észlelte volna, hogy a biztositott az álló kocsi felszállójára lépett, pár pillanat múlva lövést hallott és visszafordulván, biztosítottat lősebtől vérezve a kocsiúton találta és hogy a fegyver mellette a földön feküdt: mindezekből a körülményekből, még ha ezek a valóságnak teljesen megtelelnek is, szükségképp nem következik és ennélfogva következtetés utján sem állapitható rr eg meggyőző határozottsággal az, hogy a biztositott öngyilkossági kísérlet és nem véletlen baleset folytán sebesült meg. De nem állapitható meg a biztosítottnak öngyilkossága az imént ismertetett tanú vallomásának a kocsi és fegyverszakértők által előterjesztett adatokkal való egybevetéséből sem, mert az a vélemény, hogy a bakon ülő B. Gy. tanúnak észlelnie kellett volna azt, hogy a biztositott a kccsi felhágójára lép és hogy a kocsiban fekvő fegyvjr véletlen elsülése esetére nem arra az oldalra, ahol biztositott a földön feküdt, hanem ellenkező oldalra esett volna, nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy a fegyver véletlenül sült el és sebesítette meg a biztosítottat, éspedig annál kevésbbé, mert a vélemény alapjául szolgáló arra a körülményre, hogy a kocsi a kérdéses időpontban meg nem mozdult és hogy a fegyver az elsüléskor mily helyzetben és hol feküdt, más adat, mint a tanúnak egyedül álló vallomása előterjesztve nem lett, ez a vallomás pedig még arra valc figyelemmel is, hogy tanú ellen a 6"/. a. hivatalos okirat szerint az a gyanú forog fenn, hogy a biztosítottnak megsebesülésekor elveszett pénzes tárcaját 2,450 frttal a tanú lopta el, amely eljárás tanút vallomástétei esetében elfogulttá tehette, az a vallomás tehát egymagában véve kellő bizonyítéknak el nem fogadható. Végre nem bir döntő súllyal az öngyilkosság megállapítására K. S. dr. tanúnak véleménye illetve vallomása sem, mert ez a tanú 1900 jan. 1-én felvett és H. a. csatolt hullajegyzőkönyvben foglalt véleményében azt mondja, hogy a sérülés jellegéből kétségtelenül megállapítható, hogy az elhalton kívül mulasztás, vagy bűnös cselekmény senkit sem terhelhet, a lövés az elhaltnak a fegyverrel való bánásmód körüli biztosság elhanyagolásából, esetleg egyéb véletlen körülményből eredhetett, az 1900 jan. 7-én kelt és 8./' sz. a. csatolt véleményében pedig ezzel ellentétben azt mondja «szinte mathematikai biztossággal megállapítható, hogy öngyilkosság forog fenn.> Tanú a szembeszökő ellentétet vallomásában akként magyarázza meg, hogy a 7. a jkvben a család iránti tekintetből nem határozta meg az esetet öngyilkosságnak. Ezek az ellentmondó vélemények azonban nem szolgálhatnak biztos alapul annak megállapítására, hogy a jelen esetben kétségtelenül öngyilkosság forog fenn. Mindezeknek az adatoknak a S. E. T. 64. S-a értelmében való mérlegelése alapján és figyelemmel dr. F. J. 5 ' a. bizonyítványában foglalt és vallomásával megerősített arra a kijelentésére is, meiy szerint biztositott két nappal halála előtt, közvetlenül megsebesülése után, amint eszméletét visszanyerte, kérdezésre az esetet akként adta elő, hogy az uton rosszul volt, néhányszor leszállt a kocsiról és hányt, miután pár nap előtt gyomrát elrontotta, utolsó leszállása alkalmával pedig, midőn újból a kocsira akart felülni, az egyik' ló megindult, mire töltött fegyvere, mely a kocsiban, volt, a kocsi oldalára esett és lába a kakasba ütődvén, a fegyver eldördült és biztositott leesett egy pár lépésre a kocsitól, egyúttal kérte az orvost, mentse meg, mert kiskorú gyermekei vannak; mindezekből meggyőző bizonyossággal meg nem állapitható, hogy biztositott F. F. öngyilkosság által vesztette el életét. Ezek szerint alperes a Kt. 504. §. 1. pontjára alapított kifogását be nem bizonyította. De nem volt figyelembe vehető alperesnek a Kt. 504. §. 3. p-ra és 474. 475. §-ban előirt közlési kötelezettség megsértésére alapított kifogása sem, mert egyrészt az a körülmény, hogy biztositott töltött fegyverrel utazott, a biztosítottnak vétkességét meg nem állapítja és más oly adat, melyből ez a vétkesség megállapítható volna, fel nem hozatott és mert másrészt a biztosítotthoz az ajánlatban intézett az a kérdés, hogy egészséges volt-e és nem szenvedett-e valamely betegségben, a biztositott egyéni felfogása alapján tanúsítandó oly állapotra vonatkozik, melynek megítélésénél biztositott saját meggyőződéséből indulhatott ki és ebből foiyólag egészségi állapotának jellemzésére adott az a felelete, hogy egészséges és nem volt beteg, nem sértette meg a közlési köt?lezettséget; éspedig annál kevésbbé, miután alperes sem nem bizonyította, sem a 127. a. levéllel és felhitt tanujával bizonyítani meg sem kísérelte, hogy biztositott orvosilag gyógykezeltetett és hogy ezen kezelés alkalmával oly betegségi jelenségek jutottak tudomására, melyekből következtetni lehetne, hogy biztositott beteg voltára nem lehetett tévedésben. Mindezek szerint az alperesi kifogások alappal nem bírván, mindkét alsóbirósági ítélet megváltozatatásával, alperes a kereseti tőkének, nem kifogásolt kamatának és a prts. 251. §. alapján a költségeknek fizetésére kötelezendő volt. Bűnügyekben. Az újságcikk akkor tekintendő az 1848 : XVIII. t-c. 30. §-a érteim, politikai tartalmúnak, ha az az állam alkotmányát, törvényhozási vagy kormányzati teendőit a birálat vagy a javaslattétel célzatával fejtegeti. Azt a nézetet, hogy az ily fejtegetés csak akkor politikai, ha partszempontból történik, atörv. nem támogatja és az fogalmilag sem állhat meg, mert a sajtóközlemény tartalmát tárgyi ismérvek állapítják meg, s e tartalom minősége nem függ attól, hogy azzal az ország polgárai vagy azoknak egyes töredékei egyetértenek-e vagy nem, és még kevésbbé attól, hogy az valamely létező párt eszméinek vagy törekvéseinek ad-e kifejezést. A nkikindai tszék mint felebbviteli btő bíróság (1903 febr. 3-án 551/B. sz. a.) sajtó-rendőri vétség miatt vádolt Sz. Sándor elleni bünperében következően ítélt: Az eljárt kir. járásbíróságnak ítélete a Bp. 384. §. 4. p. érteim, megsemmisíttetik és Sz. Sándor vádlott, a Bp. 554. §. 3. bekezdésében foglalt rendelkezéshez képest bűnösnek mondatik ki az 1848:XV111. t-c. 30. §. 2. p.-banmeghatározott sajtó-rendőri vétségben; elkövetve az által, hogy mint lapkiadótulajdonos a Bánászki Glásznik cimü hetilapnak 1901 szepl. 2-án megjelent számában A földbirtok kérdése Magyarországban cimü politikai cikket közölt, anélkül, hogy biztosítékot letett volna és ezért az 1847:XV1U. t.-c. 31. §. alapján az Ítélet foganatba-vételétől számított 3 napi fogházra, mint fő- s az 1892: XVII. t-c. 3. § ában körülirt célokra 15 nap s végreh. terhe a. fizetendő s behajthatatlanság esetén további 1 napi fogházra átváltoztatandó 5 K. pénz, mint mellékbüntetésre Ítéltetik. Köteles vádlott az eddig 12 K. 50 fill-ben már felmerült, ugy az ezután még felmerülendő bűnügyi költségeket az államkincstárnak a fenálíó szabályok érteim, megfizetni. M eg o k o 1 á s: Előrebocsájtásával annak, hogy az arra való tekintettel, hogy az 1897:XXXIV. t-c. 18. íjának 2. p.-ban,az 1848: XVIII. t-c. 31. §. fel nem soroltatik s így ezen vétség elbírálására ugyancsak hivatkozott 1897: XXXIV. t-c. 17. § 4. pontja értelmében a kir. törvényszék hatáskörébe tartozik s eszerint a kir. járásbíróság akkor, amikor ennek dacára jelen bűnügyet — hatáskörét túllépve — elbírálta, a bp. 384. §. 4. p.-ban körülirt, ugyanazon §. utolsó bek. érteim, hivatalból észlelendő alaki semmiséget követte el, miért is Ítéletét megsemmisíteni kellett, s miután a tényállás teljesen fel van derítve s arra való tekintettel, hogy vádlottnak ama beismerésével szemben, hogy ő volt, a Bánászki Glásznik cimü hetilapnak a vád tárgyává tett cikk megjelenésekor a kiadó tulajdonosa, a védelem részéről bizonyittatni kért ama körülmény, hogy a cikk beküldőjével s a főszerkesztővel minő magánmegállapodása volt vádlottnak, teljesen lényegtelen, s így a védelem előkészítése sem szükséges: a kir. tszék a bp. 554. §. 3. bek.-ben foglalt rendelkezéshez képest elsőfokú Ítéletet hozott, tekintve pedig, hogy vádlott beismerte, hogy a kérdéses hetilapnak kiadó tulajdonosa volt akkor, amikor a vád tárgyává tett közlemény abban megjelent s beismerte továbbá, hogy a törvény kívánta biztosítást le nem tette, s tekintve, hogy a panaszlott cikk politikai tartalmú, amennyiben az ország különféle gazdasági intézményeit támadja és bírálja nemzetiségi szempontokból, vádlott abbeli cselekménye, hogy ezen politikai cikket annak dacára, hogy a törvénykövetelte biztosítékot letette volna, lapjában közölte, megállapítja az 1848. évi XVIII. t.-c. 30. §-a 2. pontjában körülirt s a 31. §. szerint büntetendő sajtórendőri vétséget, a melyben őt bűnösnek kellett kimondani s tekintettel mint enyhítő körülményre büntetlen előéletére, meglehető műveletlen voltára, s beismerésére, másrészt mint súlyosító körülményre ama elég nagy gondatlanságára, hogy a kérdéses cikket a közzététel előtt át sem olvasta, amely enyhitő és súlyosító körülmények mérlegelése mellett vádlottat a bünösségi fokával arányban állónak talált s a rendelkező részben meghatározott fogház- és pénzbüntetésre ítélni kellett, stb. A szegedi kir. Ítélőtábla (1902 május 23-án 1.443/B. sz. a.) A kir. tszék Ítélete megsemmisíttetik és vádlott a vád alól felmentetik. A bűnügyi költségek az államkincstárt terhelik. Megokolás. A Bánászki Glásznik cimü hetenkint egyszer, vádlott kiadásában megjelenő lapnak 1901 szept. 2/15 sz.-ban A földbirtok kérdése Magyarországban cím a. közzé tett közleményben annak szerzője e jelmondat alatt: «Akié a föld, azé az állam*, ismerteti az arisztokráciának azt a törekvését, mely nagybirtoknak megszerzésére és különösen családi hitbizomány felállítására irányul. Ismertetvén azután a hitbizományok különféle nemeit, azoknak hátrányos következményeit fejtegeti, ilyenekül tartván a középosztály és a nép elszegényedését és kivándorlását. Ezután annak a véleménynek ad kifejezést, hogy a hitbizományok intézményének nincs jogos létoka; amiértis nézete szerint a földbirtokoknak szabadakká kell lenniök, hogy a közforgalomnak és közhitelnek visszaadassanak. Ismerteti végül, az e tárgyban megindult mozgalmat,