A Jog, 1903 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1903 / 28. szám - Néhány szó a jogásznevelésröl, különösen a birónevelésről

Huszonkettedik évfolyam. 28. szam. Budapest, 1903 július 12. Szerkesztőség: V., Rudolf-rakpart 3. az. Kiadóhivatal: V., Rudolf-rakpart 3. sz. Kéziratok vissza nem adatnak. A JOG (ezelőtt MAGYAR ÜGYVÉDI KÖZLÖNY) HETILAP ÍZ IGAZSiCÜGY ÉRDEKEINEK KÉPVISELETÉRE. 1 MAGYAR ÜGYVÉDI, BÍRÓI, ÜGYÉSZI ÉS EÖZJEOYZŐ! KAR KÖZLÖNYE. Számos kiváló szakférfiú közreműködése mellett szerkesztik és kiadják RÉVAI LAJOS dr. - STILLER MOR dr. flgrvédek. Előfizetési árak: Helyben, vagy vidékre bérmentve küldve: Negyed évre _ 3 korona Fél « _ 8 « Egész « _ 12 c Megrendelések, felszólalások a kiadóhivatalhoz intézendők. Megjelen minden vasárnap. Az előfizetési pénzek legcélszerűbben bérmentesen ooatautalványnjral küldendők. TARTALOM : Néhány szó a jogászneveltisröl. különösen a birónevelésröl. Irta Diószegi Győző dr., ügyvéd, tenkei kir. aljegyző. — A btkv. 311. §-a. Irta Nagy Zoltán, hajdúszoboszlói kir. albiró. — — Sérelem (A végzések kikézbesítéséről. Irta V á ra di Ödön dr., nagyváradi ügyvéd). — Vegyesek. MELLÉKLET: Jogesetek tára. — Felsőbirósági határozatok és döntvények. — Kivonat a Budapesti Közlöny-bői. Néhány szó a jogásznevelésröl, különösen a birónevelésröl. Irta DIÓSZEGI GYŐZŐ dr., hites ügyvéd, jb. aljegyző Tenkén. Régóta ismert baj, illetékes helyeken többször konstatált tény, hegy — dacára annak, hogy büszkén hivatkozunk arra, miként eminenter jogásznemzet vagyunk — a gyakoilat terén működő férfiaink jogi műveltsége és a birák egyéni nivója nem valami magas, sőt az ügyvédi kvalifikáció belértéke is sok kívánnivalót hagy maga után. Többször, éspedig illetékes magas helyekről hangzott már a birói kar ellen olyan panasz, hogy a birák nincsenek áthatva hivatásuktól, szakmájuk iránt kellő érdeklődést nem tanúsítanak, jogi ismereteik hiányosak, ambíciójuk nem terjed tovább a száraz törvényszakasz ismereténél és alkalmazásánál. Szakmájuk irodalmával nem foglalkoznak. Jelszavuk : «non legimus*. Ha a szappanfogyasztás a civilizációnak, ugy a jogi szakmunkák és szaklapok elteijedése a jogi műveltségnek félreismerhetetlen fokmérője. És hol állunk e tekintetben csak Németország és Ausztria mögött is! Nemcsak a nagyobb jogi munkáknak, de még a szaklapoknak sincs olvasóközönségük. Ausztriában több mint 45 jogi szaklap jelenik meg és virágzik, nálunk néhány kivételével a tiszavirág életkorával bírnak. E baj orvoslásával, a jogi oktatás reformjával kapcsolatban, az elmúlt év folyamán sokat foglalkoztak a szakkörök, sokat és szépen írtak róla a szaklapok. Ügyes cikksorozat jelent meg a Jog mult évi 5., 6. és 7. számaiban R. B. dr. ur tollából Jogi szakoktatás a bíróság kórén belül címmel, melyben életrevaló és illetékes helyen felette megszívlelendő tervvel lép fel. Az hiszem, e kérdés nem szűnik meg aktuális lenni, mig a bajon segítve nem lesz, azt a napirendről levenni nem szabad ; szabad legyen tehát nekem is néhány gyakorlati eszmét felvetni. «Segits magadon és az Isten is segit.» Véleményem szerint nem kellene megvárni, mig felülről jön a segitség, hanem alulról is meg kellene a mozgalomnak indulnia, sokat segíthetnének a bíróságok magukon központi szervezet és központi támogatás nélkül is, a bíróság tagjainak tömörülése a hivataifőnökök vezetése alatt: talán képes lenne pótolni a hiányokat. Nagyon messze kell mennünk, ha a biró és ügyvédnevelés hiányainak okát keressük. Vissza kell mennünk a középiskolai oktatásra. Ott van a baj gyökere. A mai gimnáziumi oktatás nem felel meg a gyakorlati jogi pálya követelményeinek. A vidéken működő bírónak mérnök-szakértő hiányában, vagy mert a per tárgyának értékével a magas szakértői költségek arányban nem állanak, sokszor magának kellene egy kis földecskéi felmérnie és erről vázrajzot felvennie, de ez gyenge oldala a gimnáziumi tanításnak, vagy egy .zámadási perben, még gyakrabban a sorrendi tárgyaláson, árfelosztásnál arányos osztást (társaságszabály) kellene alkalmaznia, vagy hirtelen kamatot napokra, avagy diskontót kiszámítania, de hogy tudja ezeket az életbe kikerült gyakorlati jogász, amiket a gimnázium III. osztályában tanult, mikor még kis gyermek volt, akkor is nagyon rövidesen, azóta szó se volt róla az iskolákban. Mit szóljunk bíráink és ügyvédeink földrajzi ismereteiről. A földrajzot csak a gimnázium II. osztályában tanítják s többé vissza se térnek rá. Az egységes középiskolák rendszeresítésével lehetne e bajokon segíteni, hol is a latin nyelv tanításának szűkebb korlátok közé szorítása mellett az annyira szükséges reáliákra nagyobb gondot lehetne fordítani. Másik nagy hiba a jogi szakoktatás mai rendszerében van: 17—18 éves ifjak lépnek az Alma Mater falai közé, kik elemi jogi képzetek hiányában egyszerre a jognak legmagasabb teóriáit kénytelenek hallgatni, sőt meg is kellene tanulniok. Megtanulni nem tudják, hát csak tanulják, s a professzorok kénytelenek megelégedni a kéregtudománnyal. A jogi vizsgákon üres jelszavakat, tartalomnélküli technikus terminusokat produkálnak a jelöltek. De ez nemis lehet másképp. Régi igazság, hogy ignoti nulla cupido, nulla conceptio. A didaktikának megdönthetetlen alapelve, hogy csakis az ismert fogalmakról mehetünk át az ismeretlenekre és hogy csak azt tudjuk megtanulni, amit már sejtünk, aminek előképzetei már bennünk megvannak. Előbb megvolt a jogviszony, mint a jogszabály, tehát az ifjúnak a jogviszonyt és jogeseteket előbb kell megismernie, mint az elvont jogszabályt, vagy legalább együtt, de semmi esetre se később. Nem akarom e kérdést bővebben fejtegetni, elég az hozzá, hogy nálunk ma a jogász akkor tanulja az elméletet, mikor azt még meg nem értheti, mert mikor az életbe kilép, különösen, ha államszolgálatra adja fejét, a munkahalmaz miatt már nincs ideje az elmélettel foglalkozni — pedig már megértené — így a jogi előtanulmány rá nézve jórészt elveszett. Hogyanis lehet kívánni a gimnáziumból egyenesen az egyetemre került ifjútól, hogy behatoljon a római magánjog szellemébe, felismerje a római perjog sajátságait, mikor magyarán mondva a mai peres eljáráshoz hozzá sem szagolt, így nem tud magának képet alkotni egy perről. A jogtörténetből is csak az u. n. külső jogtörténetet (alkotmánytörténet) tudja megtanulni, a jogtörténet tulajdonképpeni anyagát, a belső jogtörténetet, a magánjog fejlődésének történetét nem. Mit szóljunk a jogbölcsészethez ? Ezt a II. éven szokták hallgatni, sőt eddig vizsgázni is kellett belőle. De e tanulmány igazi gyümölcseit csak akkor élvezhetnék, ha ismerve a jelenlegi jogrendszer és jogintézmény előnyeit és hátrányait, véleményt alkothatnának maguknak a tudósok álláspontja felől, igy aztán a tudományok üres vázát sajátítják el béltartalom nélkül, elviszik a kép keretét a kép nélkül. Ilyen körülmények között az egyetemen tartott szemináriumoknak a jogászok tömegére nincs semmi hatásuk, az egyetemeken a Vécsey tanár ur indítványa értelmében tartandó praktikumoknak is csak az veheti hasznát, akinek már némi gyakorlata van. Aki 4 évi jogászkodása alatt irodába nem járt — pedig a jogászoknak csak igen kevés része járhat, mert van jogakadémia Magyarországon oly vidéki városkában is, hol még járásbíróság sincs — arra nézve a jogtudományi államvizsga tananyaga minden szorgalmas tanulás mellett is terra incognita marad, mert eljárási szabályokat pusztán könyvből tanulni meddő dolog. Milyen időpazarlás, mennyi erőfecsérlés, pedig szegény magyar hazánknak szüksége van polgárai minden percére, a tanuló ifjaknak pláne nincs elfecsérelni való idejük. Véleményem szerint már a jogi szakoktatást oda kellene fejleszteni, hogy az elmélet és gyakorlat szoros kapcsolatban legyenek egymással, mert a régi jelszó, theoria sine praxi, currus sine axi, ma is megáll. Hogy a jogi oktatás teljes és befejezett legyen, a gyakorlatnak az elméleti oktatást megelőznie, kisérnie és követnie kell. Aki diplomát akar szerezni, az elméleti jogi oktatásra csak ugy volna felvehető, ha a középiskola elvégzése után legalább egy évi joggyakorlattal bír és az elméleti jogi oktatást kötelezőleg kellene kisérnie a gyakorLapunk mai száma 8 oldalra terjed.