A Jog, 1903 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1903 / 25. szám - Reformok a végrehajtások terén

A JÖG 201 esküdttel ? E tekintetben ugyan jól állunk. Tisztelet a kivételeknek, nem akarom valamennyi falusi elüljáróságot vádolni avagy gyanúsítani, de tagadhatatlan az, hogy sok faluhelyen találunk ilyen elűljárósági tagokat. Nekünk a végrehajtatónak avagy képviselőjének jelenléte sok esetben megbecsülhetetlen szolgálatot tesz, mert tanuja is kifogástalan eljárásunknak, azután el is esünk a pénzkezelés terhétől és felelősségétől, ami igen fontos körülmény. Az eddigi eljárás elég simán ment, tudatlan néppel csak végrehajtást szenvedők irányában volt dolgunk, de az eljárásnál segített a végrehajtató képviselője. Mennyivel nehezebb lesz ezután az eljárás, ha végrehajtató képviselője az Ítélethozatal után kezét az ügyről leveszi. A nagyrészt írni-olvasni és a törvényt nemtudó végrehajtató azt hiszi, hogy a végrehajtó arra való. hogy vele paktáljon, tehát a lakásunkon folytonos zaklatásnak, tudakozódásnak, megvesztegetési kísérletnek és ebből folyólag gyanúsításnak leszünk kitéve, ami ellen a legkorrektebb ember sem védekezhet eléggé. Gyakorlatomban már megtörtént az az eset, hogy egy kisebb összegű ügyben maga a végrehajtató — aki ügyvédet nem vallott — vitte a perét, a foglalás után hozzám jött a végrehajtatóval egy faluban lakó végrehajtást szenvedett azzal, hogy tartozását nekem ki akarja fizetni, mert végrehajtatónak nem fizet, amennyiben ez írni-olvasni nem tudván, nyugtát a fizetett összegről nem adhat. Mennyi fáradságomba és ezzel kapcsolatos időveszteségembe került a kúriai döntvény felolvasásával, megmagyarázásával az illetőt meggyőzni arról, hogy a már foganatosított végrehajtás után pénzfelvételre nem vagyok jogosítva! Felhozok egy másik esetet példaként: A fővárosi hitelezők vagy ezeknek képviselői a vidéki ügyekben rendszerint a bíróság székhelyen lakó valamelyik ügyvédet bizták meg eddig a végrehajtás foganatosításával és a további eljárással. Eddig a végrehajtást szenvedett a végrehajtás foganatosítása után avagy az árverés napja előtt, és pedig sok esetben közvetetlenül az árverés napja előtt bejött az ügyvédhez és rendbe hozta ügyét vagy teljes kiegyenlítéssel, vagy pedig törlesztéssel. Másképp áll a dolog a hivatalból foganatosított ügyeknél. A végrehajtást szenvedett, ki csak közvetlenül az árverés napja előtt volt képes tartozásának összegét összehozni, nem képes, hogy az ügyét most olyan hamar rendezze, hogy végrehajtató az árverés felfüggesztéséről avagy megszüntetéséről a bírósági végrehajtót idejekorán értesítse. Vagy talán minket akarnak ezután megbízni ilyen esetben az összeg felvételével és ennek kezelésével, vagy pedig a bíróságot f Ami minket illet, köszönjük a bizalmat, de a magam részéről nem kérek belőle. Mert teszem fel, mikor végrehajtást szenvedett faluról bejön, hogy fizessen, én éppen távol lehetek hivatalos eljárásban és csak éjszaka térek vissza székhelyemre. Hát akkor megy a bírósághoz, de véletlenül a hivatalos óra (estei 5 óra vagy 6 óra) után. Ki veszi fel a pénzt ? Ki értesíti a bírósági végrehajtót hitelt érdemlőleg, hogy ez vagy az az ügy rendben van, és a holnapi vagy holnaputáni kiszállás és az ezzel kapcsolatos árverés megszűnt ? Továbbá végrehajtató avagy ennek képviselője adhat részfizetés folytán időhaladékot, miáltal az árverés elmarad. De kérdem : adhat-e a bírósági végrehajtó részfizetés folytán időhaladékot? Tehát nincs módjában végrehajtást szenvedettnek, hogy az árverést elhalasztássá, s igy dobra kerülnek ingói. Márpedig gyakorlatomban még sohasem hallottam vagy tapasztaltam, hogy valaki az árverés elhalasztása által tönkre ment volna, de az árverés megtartása által igen. Azok az elhangzott panaszok, hogy végrehajtást szenvedett a folytonos halasztási terminusok és árverési kitűzések által óriási költségeket fizetett volna és ez által tönkrement volna, csak frázisok. Tudniillik, ami a vidéket, tehát az ország egész vidékét illeti, hol az árveréskitüzési dij 1 korona 50 fillér — 2 korona 50 fillér közt váltakozik : — lehet hogy a főváros kivétel és ott nem az előirt szabály szerint számítják a dijakat, hogy ott esetleg dupla vagy tripla krétával irnak, — no de ez ellen is van jogorvoslat, és megint a végrehajtató képviselőjének feladata, hogy a felszámítást ellenőrizze. Tehát minket — mintegy 500-an vagyunk vidéki végrehajtók — nem lehet egy kalap alá vonni a körülbelül 20 fővárosi végrehajtóval. Én tehát a régi állapotot — a közbenjárást, méltányos közbenjárási dij megállapítása mellett — vélem fenntartandónak. Szólni kívánok a tervbe vett 100 koronán aluli ügyeknek a községi elöljáróság által leendő foganatosításáról. A laikus vagy a felületes szemlélő, főleg az adós ezt az intézkedést örömmel fogadja, utóbbi abban a biztos tudatban, hogy megérkezett végre-valahára az a korszak, midőn nemcsak a 4-0 koronán aluli, de a 100 koronán aluli követelések sem hajthatók be. Távol áll tőlem az a szándék, hogy valamely községi elöljáróságot, — mely ezután hivatva lesz a 100 koronán aluli ügyekben eljárni — gyanúsítsak. De olvassuk csak el Szarka Dezsőnek, Salánk nagyközség jegyzőjének a Bírósági Végrehajtók Közlönyé-ben megjelent cikkét, ebben meg van adva a válasz e kérdésre, hogy mily módon történik majd ez a behajtás. No meg én is el akarok egyet beszélni a gyakorlatból. Az 1893. évi XIX. t.-c. a 40 koronán aluli ügyekben a kényszerbehajtást t. i. a végrehajtást és a további lépéseket a községi elöljárósághoz utalja. Az én járásomban az | egyik község birájának vagy 20 fizetési meghagyási ügye I volt — mind 40 koronán alul — midőn az ügyek annyira megérettek, hogy végrehajtást kérhessen. Kérte is, de jellemző az, hogy kérve-kérte a bíróságot, hogy ne az elöljáróságot, hanem a bírósági végrehajtót küldje ki a végrehajtások foganatosítása céljából (mert ő már tudta előre — talán a gyakorlatból is — az eljárás eredményét). A bíróság természetesen a fennálló szabályok értelmében nem teljesítette kérelmét. Bizonyos idő múlva dolgom akadt abban a községben, amelyben annak a körjegyzőnek a székhelye van. Ehhez tartozik az a község is, amelyben a végrehajtató községi biró. A véletlen hozta magával, hogy éppen akkor az én jelenlétemben gyártották a segédjegyzők a körjegyzői irodában azokban az ügyekben a nemleges végrehajtási jegyzőkönyveket, amelyekben a nevezett biró mint végrehajtató szerepelt, habár az egyik végrehajtást szenvedettnek nemcsak apró ingói, de még egy pár ökre is volt végrehajtató állítása szerint. Én ehhez kommentárt nem fűzök, csak a tiszta valót legisztrálom és szükség esetén kész vagyok bizonyítani. Állni fog tehát ez a községi elöljáróság utján való behajtás nemcsak a sommás perekben, hanem a váltó-ügyekben is, mely utóbbiakban a főelv a gyors eljárás. Miután maga a körjegyző vagy községi jegyző, ki egyszersmind anyakönyvvezető is, a munkával való elhalmozottsága miatt nem ér rá, hogy házról-házra járjon foglalni, kiküldi az esküt nem tett és a végrehajtási törvényben — bátran mondhatjuk — teljesen járatlan segédjegyzőt vagy jegyzői írnokot, ki azután hivatalból foganatosítja a végrehajtást ugy a földmives, mint az iparos, kereskedő, és szatócs ellen is. Persze ha az eljárás körül valami gixer történik, senki sem vonható felelősségre. Vagy az irni-olvasni nemtudó községi biró vagy esküdt vonható talán felelősségre? (Vége következik.) Irodalom. A magyar ügyvédség. Az ügyvédi kar. Irta K r á 1 i k Lajos Budapest. Már a milléniumi ünnepélyek idején elhatározta a budapesti ügyvédi kamara, hogy a magyar ügyvédség történetét megíratja. S i k Sándor, a kar kiváló tagja nyerte a megtisztelő megbízást. A munkához hozzá is fogott, de a korai halál kiragadta e nagytehetségű férfiú kezéből a tollat. Utána Králik Lajost szemelte ki a kamara a nagy mű megírására. Az élő jogász-nemzedékből szerencsésebb választást aligha ejthetett volna a kamara. Nagy tudás, három évtizedes ügyvédi gyakorlatból leszürődött mély életbölcseség, jeles irói kvalitások s a visszavonulás által még fokozottabb (üggetlenség szinte predesztinálták őt arra, hogy a magyar ügyvédségnek, mint a nemzeti életben gyökeres intézménynek múltját éá a jelenét nemcsak a fotográfus hűségével, hanem művészi plaszticitással, a történetíró és jogász kritikájável megörökítse és a fejlődés irányelveit, a jövő ideáljait programmszerüen megalkossa. A mű összehasonlító módszerrel ösmerteti a külföldi és magyar ügyvédség intézményeit és főtárgyának a magyar ügyvédséget tekintve, megismertet bennünket a magyar ügyvéd kötelességeivel, jogaival, azokkal a nehézségekkel, amelyekkel az életben meg kell küzdenie. Felöleli az ügyvédi becsület és tekintély feltételeit és fegyelmi jogait. A mű legérdekesebb része az, melyben a szerző a magyar ügyvédség történetéhez szolgáltat jórészt ösmeretlen adatokat. Különösen érdekes Mária Terézia 1765-ből való rendelete, mely valóságos ügyvédi rendtartás. A történelmi visszapillantás után a jelen ügyvédi rendtartást tárgyalja, talán túlságos széles mederben a szerző, igy pl. az ügyvédi képesítéssel több mint 40 lapon át foglalkozik a mű, kiterjeszkedvén még a gimnáziumi előtanulmányokra is. Ezen nagyonis alapos ösmertetés helyett szivesebben vettük volna, ha az égető és aktuális reform-kérdéseket tárgyalja vala bővebben. De ne legyen gáncs e megjegyzésünk, csak azon óhaj kifejezése, hogy a jeles szerző szavát e fontos kérdéseKben is mihamarább és minél kimerítőbben hallhassuk. Az elismerés koszorúja méltán megilleti a műért a szerzőt és a mű patronusát: a kamara választmányát is. Oláh Dessö dr. bpesti ügyvéd.