A Jog, 1903 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1903 / 2. szám - Illetékességi kérdés személyes szolgalmi jog törlése iránti perben

hatátjárási és 1802. évi XXII. t.-c.. 1807. évi XIII. t.-c. által rájok bizott visszahelyezési keresetekben. A határigazitási per azonban az 1635. évi XX. t.-c. által szabályozott eljárási formákon alapul. Minthogy azonban ez a per is csupán ideiglenes jellegű, s a tulajdoni per kimenetelére befolyással nem bir, a gyakorlat fentartotta a határigazitási pereket is, s így az 1868. évi LIV. t.-c. 93. §. i) pontja, az 1893. évi XVIII. t.-c. 1. §.5. m) pontja határjárási és mesgyeigazitási perekről beszélnek : határjárás alatt határjelek újítását kell érteni, mig a mesgyeigazitás nem jelenthet mást, mint határigazitási, rnely az 1635. évi XX. t.-c. alapján folytattatik le. A határjelek felállítását a hátát megállapításától a külföldi törvények is megkülömböztetik, igy a szász ptk. 364. és 365. §-ban élesen megvonja a külömböztetést; a német ptkönyv 919. §.-a határjel felállításáról vagy helyreállításáról intézkedik és a 920. §. tárgyazza a határigazitást. Az oszt. ptk. 850. §. határujitásról rendelkezik, a 853. § szabályozza a határigazitást akként, amint azt a régi római jogban a finium regundorum actiónál találjuk, vagy amiként, az 1635. évi XX. t.-c. a szabályozás tekintetében nálunk is rendelkezik. Az 1894. évi XII. t.-c. változást hozott be az ily határpereknek mikénti lefolytatása tekintetében. A 34. §. a határjelek felállítása, megújítása vagy kijavítása esetén a közig, hatóság igénybevételét kötelezőleg rendeli el. A közig, hatóság megkerülésével a sommás bíróság előtt folyamatba tett határjárási perek tehát most megakaszthatok, s a pergátló kifogást hivatalból kell figyelembe venni. Vitás lehet, hogy azok a határjárási perek, amelyek nem szorítkoznak kizárólag valamely község területére, vagy két község, két járás, vagy két megye közti határkérdést ölelnek fel, a közig, hatóság előzetes eljárása alá tartoznak-e, s kivétetnek-e ez alól általában a határiga itási perek r Az én nézetem szerint az ily pereket a bíróságok előtt közvetlenül lehet megindítani, azonban a gyakorlat itt még ki nem jegecesedett, s gazdasági fontos érdekek kívánják azt, hogy a közig, hatóság mint békéltető bíróság mindenféle határkérdésben igénybe vétessék, s helyesnek tartanám, ha maga a törvény szabályozná az eljárást, igy megszüntetné a bizonytalanságot, elejét venné a kifejlődhető ellentétes gyakorlatoknak. A határperek a sommás visszahelyezési perekkel gyakran fedetnek. A két csoportbeli perek kapcsolatáról jövő alkalommal fogok szólani. Illetékességi kérdés személyes szolgalmi jog törlése iránti perben. Irta KREMMER GÉZA Dunaföldvárt. Az 1893: XVIII. t.-c. 1. §-ának 2. pontja szerint a személyes szolgalmakat tárgyazó perek, amennyiben a per tárgyának értéke 200 frtot meg nem halad, a kir. járásbíróság hatásköréhez, a sommás eljárás alá tartoznak. A §. e pontja ugyanis felváltja az 1881. LIX. t.-c. 6. §-ában a birtokbíróságok hatásköréhez utalt azon perekről szóló intézkedést, melyek közé többek közt a személyes szolgalmi jog kitörlése végett indított keresetek is számittatnak. Mármost az a kérdés, hogy a személyes szolgalom kitörlése iránt indított perben,— melynek tulajdonképpeni tárgya : a személyes szolgalom, — miként állapittassék meg a per tárgyának értéke ? Legközelebb eső, de nem strikte, hanem csak per analógiám alkalmazható rendelkezést találunk a kérdés megoldására a sommás eljárásról szóló 1893 : XVIII. t.-c. 3. §-ának 4. pontjában, mely igy szól: («A peres tárgy értékének megállapításában irányadó :») «4. Járadékok és más időszakos szolgáltatások vagy haszonvételek követelhetését megalapító jogviszonyok iránt indított perekben, ha a jogviszony fennállásának időtartama korlátolt, de bizonytalan, az évi szolgáltatások értékének tízszerese, és ha ezen időtartam korlátlan, akkor húszszorosán stb. Ugyanezen törvény következő 4. §-ának ezen szavai: nha az érték az eljárás megállapítása szempontjából vitássá válik* — azt bizonyítják, hogy a törvény szövegezői a vita előfordulását illetékességi kérdésekben természetesnek találják, — de vájjon vitássá vá!hatik-e azon eset, melyre nézve a törvénynek az előbbi §-ban felhozott szavai per analógiám alkalmazhatók ? S ha ekként a személyes szolgalmi jog kitörlése iránt indított perben az illetékességet az 1893. XVIII t.-c. 1. §. 2. pontjának, illetve az értékre nézve a 3. §. 4 pontjának kombinatív felhasználása alapján állapítjuk meg, akkor odajutunk, hogy sok esetben a tulajdonjogot és az ingatlan birtokának jogát tárgyazó perekben a kir. járásbíróság míg ellenben hasonló értékű ingatlanokra betáblázott személyes szolgalmi jogról folyó perekben a kir. törvényszék válik illetékessé. Tény az, hogy akár a szolgai >mnak, mint dologi jognak bírói ítélet utján való érvényesítésére irányul a kereset célja, — akár pedig az képezi a kereset célját, hogy ugyanazon szolgalmi jog a tkvből kitöröltessék, — mind a két esetben maga a szolgalmi jog képezi a kereset tulajdonképpeni tárgyát. Vagyis akár a személyes szolgalmi jog alanya, tulajdonosa szerepel felperesként, akár azon ingatlan tulajdonosa a felperes, melyre a személyes szolgalom tkvileg bekebelezve van, maga a szolgalmi jog lesz a kereset tárgya, habár az első esetben a per célja a szolgalmi jognak birói uton való megszerzése, illetve érvényesítése, a második esetben pedig a per célja a szolgalmi jognak elenyésztetése vagyis végeredményben annak a tkvből leendő kitöröltetése. Ilyképp a két kereset tárgyának azonossága következtében tárgyaik értékei is szükségképp azonosak, s ebből kiindulva a személyes szolgalom kitöröltetése iránt indított perben az illetékesség kérdése a 3. §-nak idézett 4-ik pontja alapján bírálandó el. De vegyünk fel egy konkrét esetet s kisértsük meg azt a gyakorlat helyes irányvételének szempontjából is vizsgálat alá venni. A b—i 296. sz. tkvben A.f 2 —4. sorsz. alatt felvett ingatlanokból K. S. felerész-jutalékára az 1,000/tk. 98. sz. végzéssel C. 14. alatt özv. K. P.-né ja/ára a holtig tartó haszonélvezeti szolgalmi jog tkvileg bekebeleztetett, ezen sdolgalmi jog azonban utóbbit meg n^m illeti, ő azt soha nem s gyakorolta, s ennélfogva K. S. a bekeblezett személyes szolgalmi jog kitörlése, illetőleg kitörlés kieszközlésére alkalmas okirat kiállítása s jár. iránt keresetet indit K. P.-né ellen. A föntebbi ingatlanok értéke, melyekre a személyes szolgalmi jog bekebeleztetett : összesen 400 korona. A haszonélvezet a községi bizonyítvány igazolása szerint évenkint 24 koronát jövedelmez átlagosan és igy a föntebbi kereset tárgyának értéke a S. E. 3. §. 4. pontja szerint: 24 X 20 = 480 korona, és igy ezen összeg a 2Ő0 frtot meghaladván, a föntebbi kereset — tárgyának értékére való tekintettel — a kir. törvényszék, mit illetékes fórum előtt indítandó meg. Ha pedig pl. ugyanezen ingatlanok tulajdona, birtoka, vagy a reájuk bekebelezett telki szolgalmak képeznék a per tárgyát: akkor az ingatlanok értéke szerint volna a peres tárgy értéke meghatározandó, vagyis a föntebbi esetben az ügy a kir. járásbíróság elé tartoznék. Ekként ugyanazon ingatlanokra nézve tulajdoni kereset, birtokper, vagy telki szolgalom iránt indított per esetében a kir. jbiróság, személyes szolgalmi jog törlése iránti per esetében pedig a kir. törvényszék elé tartoznék az ügy. A törvény indokolásában ezen eltérés, illetve különbség jogi igazolásának nyoma nincs. Szerény nézetem szerint mivel sem indokolható az, hogy birtokperekben az illetékesség, illetve közvetlenül a peres tárgy értéke alapján állapittassék meg, azonban a személyes szolgalom: életjáradék, egyéb időszaki szolgáltatások iránti perekben az évi szolgáltatások értékének 10-szeres, illetve 20-szoros összege szolgáljon a peres tárgy értékének kiszámításában alapul. Mert tény az, hogy a dologi jogok közt a tárgyi jog szempontjából rangfokozatokat megállapítani nem lehet, t. i. a tulajdonjog és a személyes szolgalom kérdésének e'birálása egyaránt fontos és jelentős jogérdeke a félnek. Éppen ebből a szempontból állította fel a törvény az értékhatárokat; mert nem a jog, hanem az érték képezi a célszerű megkülönböztetés és beo,ztás alapját. Tehát sem a gyafcorlat, sem az elmélet szempontjából nem lehet — a perjog keretében bizonyos jogok közt oly megkülönböztetést tenni, mely szerint az egyiknek elbírálását különös jellegénél fogva magasabb rendű bírósághoz utalja a törvény, mig a másikat éppen a kir. jbiróságok elbírálása alá tartozónak nyilvánítja, mivel tán az arra vonatkozó eljárás - a priori — egyszerűbbnek, könynyebbnek s kevésbbé bonyolultnak tartatik. Nyilvánvaló tehát, hogy a törvénynek egyáltalán nem lehet célja a szolgalmi jog törlése iránti pert | a felvett esetünkhöz hasonló esetekben) — jellegénél vagy különös jogi természeténél fogva elsőfolyamodásu bíróság gyanánt a kir. törvényszékhez utalni. De másrészt az emiitett törvény 1. §-ára vonatkozó miniszteri javaslatnak indokolásában * ez áll többek kozt: «A csekélyebb értékű ingatlanok és örökségek iránti perek éppoly kevéssé bírják el a rendes perek nagyobb költsékézikönyve. FlídíötdU6MfapUS *'5 A ^ tÖrvénykeZéSÍ