A Jog, 1903 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1903 / 2. szám - Határjárás és mesgyeigazitás

A JOG 11 és kellő biztosítása az általános jogrend elvi követelménye. Legfőképpen pedig azért nehéz a kizárólagos kutatási rendszertől a szabad kutatási rendszerre való átmenet, mert bajos dolog a szerzett kutatási jogok konzilmálására szükséges határidőt egységesen akként megállapítani, hogy az úgy az igazság mint a méltányosság követelményeinek egyaránt megfeleljen, nevezetesen, hogy az átmenet folytán a kizárólagos kutatók érdeksérelmet ne szenvedjenek. Áll ez különösen a mi kizárólagos kutatási rendszerünkre nézve, melynek gyakorlati érvényesülésénél azon általános tapasztalati ténynyel találkozunk, hogy a mi zártkutatmányunk a bányászati térfoglalás tekintetében a bányaadománynyal csaknem analógnak tekintetik, amit azonban természetesen szintén csak az intézmény elfajulásának kell minősíteni. 3 Föltétlenül szükséges a kizárólagos kutatási rendszer fentartása az esetben, ha mi az ásványszenet is a bányajogilag szabad ásványok közé akarjuk sorozni a magyar korona országainak egész területén, mert ezen jogintézmény nélkül nem tudnók az egyes bányavállalkozók által, az országbírói értekezlet köszénhatározmányainak hatályossága területén, megszerzett földtulajdonosi kőszénjogok roppant kontingensét13) az uj bányarend keretébe beilleszteni. Mert azt csak nem kívánhatjuk, hogy a lefoglalt szénterületek az átmeneti időszak alatt, ami évtizedekre ki nem nyújtható, mind telnyittassanak s bányaadomány utján biztosíttassanak. Ez esetben ugyanis lehetetlen föltételhez kötnők a korábbi bányarend uralma alatt szerzett kőszénjogok elismerését és épségbentartását, mert az összes lefoglalt szénterületek feltárása, a kellő tőke hiányánál fogva, évtizedek alatt sem valósitható meg. A legrövidlátóbb közgazdasági politika volna az, mely a szén felszabadításánál a lefoglalt összes szénterületek minél gyorsabb feltárására fektetné a fősúlyt, mert sem a szellemi, sem az anyagi világban nincs ugrás; s valamint a társadalom gazdasági életében mindenütt, ugy a kőszénbányászat körében is csak a fokozatos, az általános közgazdasági viszonyok alakulatával lépést tartó fejlődés mondható egészségesnek. Meg kell engednünk tehát, hogy a szerzett kőszénjogok ne csak bányaadomány utján, hanem könnyebb módon, jelesül kizárólagos kutatás bejelentése által is biztosithatók legyenek. 4. Ha az uj bányatörvény megalkotásánál azon alternatíva között kellene választani, hogy ami a kutatás rendjét illeti : vagy a mai zártkutatmányt kell fenntartani, vagy pedig vissza kell térni a kutatás korlátlan szabadságához, akkor minden habozás nélkül az utóbbit kellene ajánlanunk, mert az osztr. ált. bányatörvénynyel szabályozott kizárólagos kutatás ezen szerkezetében tarthatatlan, miután egyrészt nem védi eléggé a komoly vállalkozást, másrészt pedig a hegyelzárások igen alkalmas eszközévé alakult. Ámde jogalkotásunk nincsen épp arra utalva; hogy az esetben, ha a kizárólagos kutatási rendszerhez ragaszkodik, múlhatatlanul az osztrák Freischurfct recipiáíja. Nincsen kizárva annak a lehetősége, hogy mai zártkutatmányunk olyatén jogi szabályozást nyerjen, mely mellett a gyakorlatban a rendszer előnyei inkább érvényesülhetnek, hátrányai pedig sokkal kevésbbé lesznek érezhetők. Csakis ilyetén jogreform lehetőségének tudatában ajánlhatjuk a kizárólagos kutatási rendszer fentartását! (Folytatása következik.) Határjárás és mesgycigazitás. Irta DÓMJÁN LAJOS, rimaszombati kir. tszéki biró. Határ és mesgye a közéletben nem azonos fogalmak. Valamely ingatlan birtoknak szegélyeit határ néven jelöljük, mesgye pedig két szegély közötti választó vonal. Jogi életben azonban a határ és mesgye szó, ugyanazon fogalom kifejezésére, felváltva használtatik ; igy törvényeinkben ez a kitétel : mesgyeigazitás, határigazitást is jelent. Oszt. polg. tkönyv szerint, a határ (mesgye) lehet árok, barázda, kerités, sövény, palánk fal, magánpatak, csatorna stb. (854. §.) Német polg. tkönyv szerint közös mesgye : szöglet, árok, fal, sövény, kerités (921 § ) Ez a mesgyevonal, ugy az osztrák, valamint a német ptköny v szerint közösnek tekintetik. A magyar joggyakorlat szintén ezt az elvet követi; a Kúria kimondta, hogy a mesgyevonal egyiknek sem képezi kizárólagos biitokát, s a közös mesgyevonal'-') Hivatalos adatgyűjtés eredménye szerint a kó'szénbányanyitásra szerződésileg lefoglalt terület az országbírói értekezlet kőszénhatározmányainak hatályossága területén már l*í)9-ben körülbelül 7ö,U()0 hektárt tett ki s azóta már bizonyára közel fog járni az 1.000,000 huk tárhoz nak valamely részről történt önhatalmú birtokbavétele, a mai gyakorlat szerint is bittokháboritást képez. Egyik jogi Írónknál a határ fogalom meghatározására a következő bevezetést találjuk : «Egyes birtokosok és birtokos községek ingatlan jav i bizonyos jelek által választatnak el egymástól, melyek a birtok szegélyűn oly célból állíttatnak föl, hogy annak kiterjedését maradandólagkitüntessék: ezenjelek határoknak neveztetnek.* (Ökröss : Magy. magánjog. 2, kiad- 397. 1.) Ezek a határok idővel enyészhetnek, s megújításokról kell gondoskodni ; vagy felismerhetlenné válhatnak, s vitássá válhatik a felek közt az is, hogy hol volt a határ ? így már a régi római jogban finium regundorum actióval a vitás állapot megszüntetését lehetett kérni s a magyar jogban kifejlődött határjárási és mesgye;gazitási perek a régi római kereset példájára épültek fel. Nálunk azonban az adományozási rendszer befolyással volt a határjárási és mesgyeigazitási perek kifejlődésére. A kir. adományozást a beiktatás (statutio) követte. Az adományozó felség vagy az ország nagybiráinak egyike bevezető parancsot — mandátum introductorium et statutoriutn — küldött az illető káptalannak, a hol az adományozott birtok feküdt, és a káptalan vagy konvent a királyi biztoshoz (homo regius) még egy tagot küldött ki saját kebeléből, azok együtt végezték a beiktatást. A beiktatással járt a határjárás a szomszédok jelenlétében é, a káptalan az ily határjárásokról határjárási leveleket állított ki, melyet a határigazitási perekben bizonyító okiratot képeztek. A határvillongások — amint Verböczy mondja — ugy keletkeztek, hogy a királyi várakhoz tartozó birtokból adományozott részek örökségképpen másokra is átszállottak, s magszakadás esetén uj adományozás támadt, megoszlottak a birtokjogok, s az egyes területek birtokosai közt feléledt a határvillongás. A Hármask. I. 83. cím 2. §-ban szabályozott eljárás a hosszú időn át folytatott békés birtoklást védi; alapvető intézkedés volt az, melyből az úrbéri birtokrendezésnek egész intézménye kifejlődött. Aki nem tiltakozott, hogy valamely földre jobbágy-falu telepíttessék, annak meg kellett engednie, hogy a falu lakosai által használt föld, rét, erdő, szőlőből elegendő mennyiség a jobbágy lakosok használatára fennhagyassék. (Hk. I. 83. 2. §.) Az elszakasztott, elfoglalt részecskéket különben a határlevelek erejénél fogva (vigore litterarum metalium) vissza lehetett szerezni. (Hk. I. 83. 3. §.) Ez volt a határigazitási eljárásnak régi formája, a határjárási és mesgyeigazitás' per az 1635. évi 20. cikk által nyert szabályozást. Ezen törvény értelmében a vármegyék küldenek ki törvénytudó nemeseket, akik a fő- vagy alispánnal, káptalani kiküldöttel a helyszínén elintézik a hazai villongásokat, felállíthatnak uj határjeleket. Itt találjuk a régi római jogból vett azt a rendelkezést, mely utóbb a szász-német polg. tkvek intézkedéseiban is előfordul, hogy a vitás terület arányos részre osztassák, elkülönítessék, fenhagyatván azonban a megnemelégedő félnek a törvény rendes utja. Idővel aztán a határpereknek háromféle alakjával találkozunk : 1. A rövidleges határper az úgynevezett határujitás (renovatio metarum) iránt az 1802. évi 23. t.-c. alapján az alispán előtt indíttatott, aki a megrongált határjeleket helyszíni eljárás utján helyreállíttatta, a határokon jeleket állíttatott. A törvény világos szavai szerint a határvillongást az ily eljárás csak ideiglenesen szüntette meg, a rendes perút a feleknek nyitva maradt s az alispán által tett ideiglenes intézkedés a per lefolytatását semmiképp nem befolyásolhatta (per vice-comitem facta determinatio, nullám prorsus considerationem in via juris subire possitj. 2. Fennmaradt a határigazitási per (rectificatio metarum) az 1635. XX t.-c. által szabályozott alapon. 3. Jogbeli határpert kezdhetett az, aki azelőbbeni határperben nem kapta meg azt, ami őt az adomány-levél folytán illette. Az ősiségi nyilt p. 4. §-a az ily jogbelt határpereket hatályon kivül helyezte. Felmerülhet most az a kérdés, hogy a határpereknek mind a két neme érvényesülhet-e a mai sommás eljárásban ? Az Id. törv. szab. 40. §. értelmében az alispáni bíráskodás fenhagyatott az 1802. évi XXIII. t.-c. által szabályozott