A Jog, 1903 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1903 / 24. szám - A BP. 425 §-ának második bekezdéséhez

A JOG 191 olyképpen, hogy a hitelező és a tulajdonos .közös zár alatt tartsák a dolgot, vagy harmadik személy birlalja " és csak közösen a hitelező és a tulajdonos kezéhez adhassa ki.» 25. Végül a 806. §. 2. bekezdésében «birtokos* helyett szintén, «birlaló», a 822. §. 1. mondatában «birtokosa» helyett «birlalója» és a 828. §. 2. bek. 1. mondatában «birtokba» helyett «birlalásba» teendő. így aztán a birtoktan átalakítása folytán szükségessé vált javításokat mind eszközöltük. Megfontolandó még, vájjon a dolgok felmutatására vonatkozó 1,775—1,777. §-ok szabályait nem kellene-e a birlalóra nézve is megfelelően alkalmazni ? Harmadik személyek érdekeit megvédi a Tervezet igy is, de kérdés, ne illesse-e a birtokost a birlaló ellen hasonló jogosultság? Különösen az 1,775. §. kiterjesztése lenne indokolt. Es ezzel végére értünk kritikai tanulmányunknak. Felállítottuk a kiinduló pontul elfogadott alapelveket és hozzájuk mértük a Tervezetet. Ez a vizsgálódás kifogások támasztására indított, amelyeket igyekeztünk kellőképpen indokolni. ^ De mert a törvénytervezetek bírálatának akkor van igazán értelme és akkor jogosult valóban, hogyha nemcsak kifogásol és gáncsol, hanem a tévesnek vagy helytelennek állított rendelkezések helyett egyúttal ujakat s ha lehet, jobbakat ajánl, szóval amely bírálat nemcsak rombol, de épit is : dolgozatunkban kifejtettük azt is, hol és miképpen kellene, — szerintünk, — változtatásokat eszközölni a Tervezeten. A BP. 425 §-ának második bekezdéséhez. Irta SZÓBÉL DÁVID dr. beregszászi tszéki jegyző. E törvényhely gyakorlati alkalmazhatósága és értelmezése kérdésében a Kúria több ellentétes határozata nyomán a Büntetőjog Tárá-ban vita fejlődött ki. A kérdés eredetileg az volt, hogy az a vádlott, ki maga a tábla főtárgyalásán nem volt jelen, de védője igen, akkor, mikor a törvényszék a táblának hozzá leküldött ítéletét előtte kihirdeti, élhet-e semmisségi panaszszal ? Tulajdonképp azonban az a kérdés, hogy ennek a vádlottnak kihirdetik-e az ítéletet? A megjelent cikkek különböző álláspontot foglaltak el s azonkívül több mellékkérdést vetettek föl. Minthogy döntvény ez ügyben még nincs és igy a kérdés még a gyakorlat számára sem tekinthető eldöntöttnek, legyen szabad e kérdésben nekem is kifejteni szerény véleményem. Nem ismétlem a Büntetőjog Tára cikkíróinak a véleményeit, hisz aki azokat ismerni akarja, elolvashatja maga is, (XLV. kötet 14.16 sz.) csak előadom a magamét. A BP. 430 §-a szerint semmisségi panaszszal élhetnek — egyebek között — a 383. §. I. II. a) és b) pontjaiban megnevezettek «az idézett pontok értelmében». Ezek között tehát a vádlott kifejezett akarata ellenére is, mert hisz «az idézett pontok értelmében». Ugyanis külön jogosult a semmisségi panaszra a vádlott, külön a védő. A bejelentés helyére a 431. §. második bekezdése azt mondja : A felebbviteli tárgyaláson jelen volt, vagy képviselt jogosultak a kir. ítélőtábla másodfokú ítélete ellen ott tartoznak a semmisségi panaszt bejelenteni, minden más esetben a semmis ségi panasz az első bíróságnál jelentendő be. Tehát : aki a táblán jelen, vagy képviselve nem volt, a semmisségi panaszra való jogát el nem veszti, azt az elsőbiróságnál is bejelentheti. Hogy ez az illetőnek módjában álljon, evégből a tábla a BP. 425. §-ának első bekezdése szerint az előtte esetleg bejelentett semmisségi panasz indokolási határidejének lejárta után az iratokat a törvényszékhez küldi vissza. Ezt csak akkor nem teszi, (BP. 431. § utolsó bekezdés) ha a semmisségi panaszra jogosultak előtte mind jelen, vagy képviselve voltak s ezek egyike semmisségi panaszszal élt; ily esetben közvetetlenül a Kúriához terjeszti föl az iratokat. De akkor is visszaküldi az iratokat, ha előtte a semnrsségi panaszra jogosultak mind jelen, vagy képviselve voltak, de semmisségi panaszszal egyikük sem élt. Az eddig idézett törvényhelyekből föltétlenül világos, hogy ha a 383. §. I., II. a) és b) pontjaiban megjelöltek és esetleg a magánvádló mind jelenvoltak a tábla előtt tartott tárgyaláson, s ezek egyike semmisségi panaszszal élt, a tábla a Kúriára terjeszti föl az iratokat. (A főügyészt nem említettem, mert hiszen ennek vagy helyettesének jelenléte nélkül nincs főtárgyalás, kivéve a 41. §. eseteit, de ezekre vonatkozólag emiitettem a magánvádlót.) Nincs kétség abban sem, hogy a magánvádló képviselője e tekintetben a magánvádlóval azonos. De már abban a tekintetben, hogy ha a vádlott nem volt jelen, de a védője (nem a kö?védő) igen. vájjon akkor a vádlott o'.y értelemben képviselve voltnak tekinthető-e, hogy a 431. §. utolsó bekezdése alkalmazható legyen — vagy nem, - kétség nem támadhat. Szó sincs róla, a védő a vádlottat oly értelemben, mint köztörvényi ügyekben a felet ügyvédje, nem képviseli. Köztörvényi ügyben, ha van ügyvéd, a bíróság a féllel nem érintkezik, sőt hol ügyvédi kényszer van, a félnek a nyilatkozatait — általában — tekintetbe sem veszi, határozatait a féllel nem is közli, ugy, hogy a bíróság előtt az ügyvéd a fél helyébe lép, azzal teljesen azonos, sőt ügyvédi kényszer esetén egyenest kizárja. A bíróság előtt a fél közvetetlenül nem, hanem csak ügyvédje által beszél. Büntető ügyben, ha már az elejétől kezdve szerepel is a védő, a bíróság minden esetben közli határozatát a vádlottal is. Záros határidő vádlottal szemben csak ugy tekinthető lejártnak, ha vele szemben is lejárt. S ha — tegyük föl — vádlott a vádiratot egy héttel később veszi át, mint esetleg védője, azt hiszem, hogy a védő a kifogásokat a vádlott nevében akkor is beadhatja, ha vele szemben a 8 nap már eltelt, de vádlottal szemben nem. Mikor a védő már teljesen elmondja azt, amit a vádlott védelmére felhozni jónak látott, a bíróság még köteles megkérdezni vádlottat, nem kiván-e még valamit a védelmére felhozni. A védő a vádlottat a tárgyaláson általában nem helyettesíti s vádlott személyesen hallgatandó ki. Sőt e kihallgatáson védő a vádlotthoz kérdést sem intézhet, hogy ez által a védelmet irányítsa. Végül, ha vádlott az ítéletben megnyugszik, a védő a vádlott akarata ellenére perorvoslattal élhet. S igy a védő inkább ugy jelentkezik, mint a vádlott mellett álló, néha közérdekből — a vádlott kívánsága nélkül, esetleg akarata ellenére kirendelt, — többször önálló jogokkal biró, jogtudós segéd, semmint a vádlott képviselője. (J a vádlott védelmét megpótolja, javítja, de sem ő a vádlottat, sem őt a vádlott, — különösen mikor a védelem kötelező, — nem helyettesíti. Az eddig idézett törvényhelyekből tehát nem lehetne megállapitani azt, hogy ha a vádlott a tábla előtt tartott főtárgyaláson jelen nem volt, de ott volt a védője, vájjon ily esetben a vádlott a 43. §. utolsó bekezdése szempontjából képviselve volt; de azt sem lehet megállapitani, hogy nem volt képviselve. Mert ha a tábla a főtárgyalást vádlott jelenléte nélkül is megtarthatónak tartotta, vádlottnak nem kellett, vádlott nem tartozott azon megjelenni. A védelem előmozdítására hivatott jogtudósnak, a közvédőnek jelen kellett lennie. Ha tehát a vádlott el nem ment, de maga helyett külön védőt küldött, azzal kifejezte azt, hogy a maga jelenlétét szükségesnek nem tartja, sőt ugy gondolkozott, hogy a védő ott többet tehet az ő érdekében, mint ő maga. S miután vádlottnak hivatalból megvédendő érdekeiről a törvény gondoskodott s ő még ennél is többet bizott a maga-választotta védőben, — miután a kvalifikációja ennek is megvan, — ugy vádlott saját érdeke, mint a közérdek (a kettő külömben födi egymást) meg van védve s megnyugvással mondhatjuk, hogy vádlott a főtárgyaláson képviselve volt. Ezt a felfogást sem tartom valami horribilisnek. Amikor tehát a törvény 425. §-ának második bekezdésében azt mondja, hogy a táblától beérkezett Ítéletet a vádlott előtt a törvényszék csak akkor hirdeti ki, ha a felebbviteli tárgyaláson sem ő, sem védője nem volt jelen: nem helyezkedik ellentétbe eddigi rendelkezéseivel, nem fosztja meg a vádlottat a neki különben megadott jogtól, hanem azt a kérdést, mely különben vitás volna, azt t. i. hogy vádlott ilyenkor a tábla főtárgyalásán képviselve voltnak tekinthető-e, eldönti. S mivel a kérdés a törvényben igy van eldöntve, vádlott ez esetben arról sem panaszkodhatik, hogy ő azért nem ment el a főtárgyalásra, mert azt hitte, hogy az ítéletet neki úgyis kihirdetik, mert hisz a törvény mondja, hogy ez csak akkor fog megtörténni, ha sem ő, sem védője a táblán jelen nem lesz Hogy ilyen elvi jelentőségű és a felek perorvoslati jogára különösen fontos kijelentést oly szakaszban tett a törvény, melyben különben csak ügyviteli természetű rendelkezések foglaltatnak, az a legrosszabb esetben lehet szépséghiba, de a rendelkezés kötelező erején nem változtat. Annak a támogatására, hogy a 425. §. második bekezdésének ez a rendelkezése csak olyan elvetett rendelkezés, felhozták azt is, hogy az indokolás nem szól róla. Kötelező