A Jog, 1903 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1903 / 24. szám - Hiteltelekkönyveinkről, a telekkönyvi betétszerkesztésről s a telekjegyzőkönyvek helyesbitéséről 3. [r.]. Befejező közlemény

188 A JOG A sok példa és tapasztalás folytán egy másik módja is kínálkozik a sürgetett és kívánatos gyorsaság elérésének, tudniillik a zugírászok beavatkozásának és szabados működésöknek megakadályozása a jogügyletek körében. Hogy a zugirászok működéséből keletkező jogsérelmek az örökösödési eljárás megnehezítésére és késleltetésere mennyi okot és alapot szolgáltatnak, arról csakis az örökösödési eljárás folyamában a tárgyalást vezető közjegyző szerezhet fogalmat és ismeiheti fel az ebből keletkező akadályozó okokat. Az örökösödési eljárást szabályozó törvényben szerencsétlen gondolatnak mondható a X. fejezet ; megengedi, hogy a hagyaték birói átadása rendszeres tárgyalás nélkül is — úgynevezett örökösödési és hagyományi bizonyítvány mellett — egyszerű kérvénnyel is kieszközölhető legyen. Mintha ezt a szakaszt a zugirászat támogatására hozták volna, mert ilynemű kérvények legnagyobb részben zugirászok által készülnek. Ezekben nagyrészt csak a hagyaték egy részére, csak egy darab ingatlanra kérelmeztetik a birói átadás, senki által nem olvasott hitdetmény mellett; de a hagyaték többi részére nézve sem a felek egyezkedése, sem az egész hagyaték rendezése nem kívántatik. Gondolható tehát, hogy a hagyaték többi részére nézve ujabb tárgyalás, ujabb viszályok, ujabb jogzavarok következnek, melyek mind elháríthatok lettek volna, ha ily kivételes, kinövéses eljárás mellőzésével — az egész hagyatékra kiterjedő kötelező hagyatéktárgyalási rendszer állana fenn Ettől eltekintve, mindenki látja a zugirászoknak, a jogászi szakismereteket teljesen nélkülöző egyéneknek azt a befolyását és működését, amit ezek egyéb és különösen a telekkönyvi jogoknak megállapítására irányzott okiratok szerkesztése körül szabadon követnek, éspedig még oly jogügyleteknél is, amelyeknél kiskorúak, vagy az állam felügyelete alá tartozó egyesek és közintézetek, vagyis az állam oltalmát igénylő személyek vannak érdekelve. Tapasztalás szerint ilyen szerződések számos jogsérelmet tartalmaznak és mikor ezek az örökösödési eljárás rendes folyamába kerülnek, csak késleltető akadályokat, ellentétes igényeket idéznek elő, néha peres eljárásra adnak alapot és igy ilyenek miatt gyors eljárásról szó sem lehet. Az itt csak fővonalakban jelzett tapasztalatok. — melyek a jogéletnek csak egyik ágából: az örökösödési eljárás rendezésének gyakorlatából vannak merítve, már magokban véve is világosan megjelölik a rendelkezések módjának — módosításának szükségességét és minőségét. Meg vagyunk győződve, hogy az igazságügyi kormány sürgető intézkedése teljesen jó szándékból ered, de éppen ugy megvagyunk győződve arról is, hogy a kivánt és sürgetett javulást a kormány csak akkor érheti el teljesen, ha a hagyatéki eljárás egyszerűsítésére, lehetőleg egy kézbe való összpontosítására, továbbá mind a közjegyzőnél, mind pedig a bíróságnál előirt szükségtelen, felesleges irkálások helyett egyszerűsítésre és ezenkívül a zugirászok beavatkozásának kizárására irányozza módosító rendelkezéseit. Ezt részben sajá: kormányhatósági illetőségi körében, részint módosító törvényjavaslatok által — éspedig a közjegyzők hatáskörének ehhez alkalmas módosításával, — érheti el, mely nélkülözhetlen feltételnek az esetről-esetre való sürgetés még árnyékát sem képezi, a megjelölt irányban való módosításoknak további halasztgatása pedig csak szaporítja a jogsérelmeket, amelyek a gyors eljárásnak útjában állanak. Hiteltelekkönyveinkröl, a telekkönyvi betétszerkesztésröl s a telekjegyzökönyvek helyesbítéséről. Irta FEKETE GEDEON, betétszerk. tszéki biró Sárospatakon. , .11. (Befejező közlemény.*) Már az elébb elmondottakból következtethető, hogy a telekkönyvi betétszerkesztésnél a személyzet (a kisebb javadalmazásu és dijnoki személyzet) számának határozott emelését tartom szükségesnek, amelyet kivihetőnek tat tok nemcsak azért, mert igen csekély költségtöbbletet eredményez, hanem azért is, hogy igy a telekkönyvi szakra és telekkönyvi betétszerkesztésre a fiatalabb nemzedék előkészíttessék. Tévedésen alapul azon vád, hogy a telekkönyvi betétek szerkesztése az államnak nagy költségébe kerül, mert az állami bevételeknél észlelhető illeték-emelkedés eléggé mutatja, hogy részint a telekkönyvi betétszerkesztő közegek által készített s a leg*) Előző közlemény az 1. számban. utolsó birtokváltozásokat feltüntető kimutatások alaP)án részint pedig a tkvi forgalomból elvont jószágtesteknek a telekkönyvi forgalom részére való biztosítása folytán, az államnak ezen rovat javára eső bevétele sokkal meghaladja azon kiadást, amely évente a telekkönyvi betétszerkesztési munkaiatokra fordittatik. Ha tehát az évi költségtöbblet p. o. 100,000 koronát venne igénybe s az eredmény megkétszereződnék, igy is csak az államkincstárnak volna határozott nyeresége, nem tekintve azon más oldalú nyereséget, amely a telekkönyvi betétszerkesztési munkálatok gyorsabb befejezéséből származnék. Tehát a költségtöbblet csak előnyös üzleti befektetésnek tekinthető. . A személyzet szaporítása még más szempontból is szükségesnek mutatkozik. Véleményem szerint ugyanis igen kívánatos, hogy minden kir. bírósághoz, illetőleg annak telekkönyvi hatóságához, ahol a telekkönyvi betétszerkesztési munkálatok befejezést nyernek, egy jártasabb s előzőleg is ottan működő betétszerkesztő telekkönyvvezető a rendes állományba helyeztessék, a telekkönyvi betétek további helyes vezetésének biztosítására. De nemcsak ezen célból volna ez kívánatos, hanem azért is; hogy igy a magasabb fizetési fokozatban levő betétszerkesztő közegek beosztásával egy természetes apadás következnék be s a hiány a későbbi nemzedékből pótolva, bizonyos fokig méltányosabb előmenetelt biztositana az arra érdemes fiatalabb nemzedék részére. Másrészről ezen lassú felszívódás azt is eredményezné, hogy az egyes telekkönyvi hatóságok lassankint teljesen jártas szakközegekkel lennének ellátva s igy a később netán szükségesnek mutatkozó s a régi telekkönyvi állapotra vonatkozó visszavezetések és kutatások sem okoznának olyan nagy nehézségeket. Azon nem remélt esetben, ha a telekkönyvi betétszerkesztő személyzet igy sem volna többé betétszerkesztési munkálatokkal már foglalkoztatható, igen célszerűnek vélném a már jártasabb közegeket az 1892 évi XXIX. t.-c. értelmében elrendelt helyesbítési eljárásnál alkalmazni^ amennyiben már ezen a téren sem volna nagyobb munkaerőre szükség, akkor állana elő a szüksége a létszám lényegesebb leszállításának, fokozatos beosztás által a kir. bíróságokhoz a rendes létszámba. Felmerülhet itten még az a kérdés, vájjon tekintettel azon körülményre, hogy a kataszteri részletes felmérések előmenetele — kellő szakértők hiányában — nem mutat olyan eredményt, aminő a telekkönyvi betétszerkesztési munkálatok szempontjából kívánatos volna, nem lenne-e célszerű a telekkönyvi betétek szerkesztését olyan községre nézve is külön szabályok mellett foganatosítani, ahol még a kataszteri részletes felmérés nem történt meg? Részemről ilyen községekre nézve a tkvi betétszerkesztést elrendelni, habár megfelelő uj rendszabályok mellett is, nem tartom célravezetőnek, nem pedig azért sem, mert ilynemű munkálatok folyamatba-tétele folytán éppen a hatodik fajta telekkönyvet nyernénk (nemis említve Fiumét, ahol szintén külön rendszabályok szerint folyik a betétszerkesztés), hanem főleg azért nem, mert egy ilyen munkálat folytán a kataszteri felméréssel foglalkozó mérnökök részére egy egészen uj utasítás volna kidolgozandó az ilyen községek határának felmérésére vonatkozólag és még igy is a már megszerkesztett betétek A) lapjának szükségszerű átalakítása folyamán számtalan nehézség merülne fel az azonosítási kérdések helyes megoldása tekintetében, sőt valószínű, hogy minden egyes átalakítás ujabb mérnöki beavatkozást vonna maga után. Határozottan állithatom tehát, hogy a nyerendő eredmény nem állana arányban a leküzdendő nehézségekkel, vagyis nagy munka mellett csak kis eredményt érnénk el és a részletes felméréssel foglalkozó kir. kataszteri mérnökök eljárását is komplikáltabbá tennők. A telekkönyvi betétszerkesztési munkálatokat tehát lényegükben, az eddig gyakorolt módozatok és szabályok szerint, azonban az eddigi gyakorlati tapasztalatok által javasolt módosítások megtétele és a célszerűnek észlelt munkafelosztás elvének érvényre-emelése mellett, vélem keresztülviendőnek mindazon községekre nézve, ahol a szükséges előfeltételek fennforognak; olyan helyen pedig, ahol a kataszteri felmérés meg nem történt, illetőleg ujabban kiigazítva nem lett, a telekjegyzőkönyveknek szélesebb mederbe terelt helyesbítését tartom elrendelendőnek és szakképzett egyének által szakszerű felügyelet mellett végrehajtandónak. Az ilynemű helyesbítések csakis egyes (tehát egész) községek vagy járások területére (illetőleg bírósági területekre) volnának és mindenkor hivatalból elrendelendők. Szükségesnek tartom ezen a téren is, ugy az 1892. évi XXIX. t.-cikknek, mint az ennek végrehajtása tárgyában kiadott utasításnak némely részében való módosítását és kiegészítését, mert az eddigi tapasztalat teljesen beigazolta, hogy a mostani