A Jog, 1903 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1903 / 2. szám - A bányajog-alkotás legfőbb problémái. Folytatás

10 A JOG különösen azon bányászati és közgazdasági ervek és ellenérvek foglaltatnak, melyekben az általános bányászati politika alapkövetelményei, jelesül a bányászat fejlesztése s a bányászathoz fűződő közgazdasági érdekek előmozdítása nyernek kifejezést, ahol tehát a vállalati magánérdek, mint alárendelt szempont, egészen háttérbe szorul. A szabad kutatási rendszer mellett I. 4. a) pontban és a kizárólagos kutatási rendszer mellett II. 4. a) pontban felhozott gyakorlati érv voltaképpen egy és ugyanaz. Mind a két rendszer hivei ugyanis a maguk rendszerét tartják olyan nak; mely jobban éleszti a vállalkozási kedvet s ezzel inkább lökést ad a bányászat fejlődésének. De az alábbi észrevételt k amellett bizonyitanak, hogy a kizárólagos kutatási rendszerben a dolog természeténél fogva nagyobb mértékben feltalálható a bányavállnlkozási törekvések érvényesülésének akadálya, mint a korlátlan kutatási szabadságban. Ezen akadályozás kiváltképpen a kizárólagos kutatási rendszer azon természetszerű sajátosságával áll okozati összefüggésben, hogy ezen rendszer mellett a gyakorlatban elkerülhetetlen a meddő (spekulációra történő) térfoglalások (hegyelzárások) bekövetkezése. A kizárólagos kutatási rendszernek ezen igen nagy közgazdasági jelentőségű árnyoldalával szemben a szabad kutatási rendszernek azon árnyoldalára szokás hivatkozni, hogy ezen rendszer a muhkaerö és a töke nem-gyümölcsöző elhasználására vezet. El kell ismernünk, hogy a kutatás korlátlan szabad versenye mellett a tőkének és a munkaerőnek ilyféle nem-gyümölcsöző elhasználása helylyel-közel előfordulhat. Klostermann, mint fentebb láttuk, meggyőződő gyakorlati példával is rámutatott erre a ténykörülményre; csakhogy a szabad kutatási rendszer ezen árnyoldala nem olyan sötét, mint a kizárólagos kutatási rendszernek imént érintett árnyoldala ; a szabad kutatási rendszerre vonatkozó ezen közgazdasági ellenérv nem bir oly sulylyal, mint a kizárólagos kutatási rendszerre nézve a hegyelzárásokból derivált közgazdasági ellenérv. Ezen véleményt nem nehéz indokolni. Ugyanis mi a hegyelzárás közgazdasági jelentősége? Érezhetően hátráltatja a bányászat fejlődését, mert akadályokat gördít a komoly bányászati vállalkozás elé. A komoly vállalkozó hegyelzárás esetén vagy egész visszavonulni kénytelen, vagy pedig előzőleg busás áron kell megvásárolnia a kutatási jogosultságot attól, aki a kizárólagos kutatást minden komoly kutatási szándék nélkül pusztán spekulációra jelentette be. Vájjon nem kell-e az ily kiadást is a tőke kényszerű elfecsérlésének tekinteni? Hiszen a komoly vállalkozó a kutatás korlátlan szabadsága esetén ezt a kiadást, mely tapasztalás szerint egyes konkrét esetekben egész vagyont képvisel, megtakaríthatta volna Ehhez járul ama jelentős kö. gazdasági hátrány, mely hegyelzárás esetében annak folytán áll elő, hogy az ásványkincsek feltárása, kiaknázása és forgalombahozatala ennek folytán egyes htlyeken sokszor egészen elmarad, vagy legalábbis huzamosabb ideig tartó késedelmet szenved. Közismeretü tény, hogy pl. minálunk mily óriási arányokat ölt a zártkutatmányi szédelgés, a spekulációra történő térfoglalás. A fennálló 35,000 zártkutatmánynak túlnyomó része spekulációra van bejelentve. Ez a nagyarányú zártkutatmányi hegyelzárás és szédelgés elhomályosítja a bányaszabadságot, diszgusztálja a komoly vállalkozást, elidegeníti a tőkét s általában demoralizáló hatást gyakorol a bányászati viszonyok alakulatára. Ami ezzel szemben a szabad kutatási rendszernek a munkaerő és a tőke nem-gyümölcsöző elhasználásában álló közgazdasági hátrányát illeti, mely olyképpen áll elő, hogy az egymás mellett versenyző több kutató közül azon szerencsés vállalkozó, aki legelsőbb találja meg az ásványtelepet, a többit a bevágások átfedése által egyszerűen kibuktatja a versenyből ugy, hogy azoknak minden fáradsága, munkája és áldozatkészsége végképen kárba vtsz ; —mondom,— ami a szabad kutatási rendszernek ezen közgazdasági árnyoldalát illeti: ne gondoljuk, hogy az a bechumi eset, melyre Klostermann hivatkozik, mindenütt, úgyszólván lépten-nyomon előfordul ; ott a szén előfordulásának pozitív tudata támasztotta azt a túlhajtott konkurrenciát , mert általában véve abban biztosak lehetünk, hogy ott, ahol a bányászattal foglalkozók érdekcsoportjának tevékenységét fejlettebb közszellem s közgazdasági érzék irányítja, a kutatási és bányanyitási szabad verseny nem fog ily szélsőségekbe átcsapni. Egyébként ami a bochumi esetet illeti: ne felejtsük el itt az érem másik oldalát is megtekinteni ; vagyis hasonlítsuk csak össze, miként alakulhattak volna a bochumi szénmedencében a bányászati viszonyok akkor, ha ott — mondjuk — az ausztriai ált. bányatörvény kizárólagos kutatási rendszere lett volna hatályban? Vájjon nem következhetett volna be ott ez esetben pl. az a hátrányos állapot, hogy egyesek monopolizálják a bányászatot, hogy a széntelepek feltárása sokkal lassúbb ütemben megy előre, vagy hogy a komoly vállalkozóknak a lábrakapott üzérkedő szellem, zártkutatmányi szédelgés, hegyelzárás következtében, már csak a kutatási jogosultság megszerzéseért is nagy áldozatokat kellett volna hozniok ? Vajion a v iszonyok ilyetén alakulata nem lehetett volna-e közgazdasági szempontból még sokkal hátrányosabb? Igaz ugyan, hogy a kizárólagos kutatási rendszer szabályzásánál nem szükséges éppen ami zártkutatmányunkat választani mintának ; csakhogy az ausztriai Freischurf gyakorlati hátrányai és árnyoldalai, — habár leszállított mértékben is, — ezen jogintézmény bármily szerkezeténél és szabályozásánál többékevésbé mindig mutatkozni fognak, mert ezek a hátrányok magának a rendszernek elkerülhetetlen természetszerű folyományai. A kétféle kutatási rendszerre vonatkozó érveknek és ellenérveknek a fentebbiekben foglalt összehasonlító mérlegelése nyomán, nézetem szerint azon végkövetkeztetéshez kell jutnunk, hogy a szabadkutatási rendszer, vagyis a kutatás korlátlan szabadsága a feltaláló jogával nemcsupán az elméleti követelményeknek, nem csupán a bányajogrend alapját képező bányaszabadság elvének felel meg jobban, mint a kizárólagos kutatási rendszer, hanem a gyakorlati bányászat fejlődését is sokkal inkább képes elősegíteni és biztosítani s így közgazdasági szempontból is ez a rendszer a jobb, a célszerűbb és ajánlatosabb. Egyébként el kell ismernünk, hogy a kétféle kutatási rendszer gyakorlati értéke némileg relatív, vagyis hogy a választott kutatási rendszer gyakorlati közgazdasági értékét a viszonyok és körülmények is befolyásolják. E tekintetben a következő tételeket lehet felállítani : 1. A kizárólagos kutatási rendszer indokoltabb ottan, a) ahol az ország ásványkincsekben szegény ; b) ahol a nagyobb mélységben mozgó telepbányászat játsza a főszerepet s ahol az ércbányászat is inkább a nagyobb mélységek felkeresésére van utalva ; c) ahol még szunnyad a bányavállalkozói szellem s a tőke még idegenkedik a bányászati vállalkozástól; d) ahol gyér az ország népessége s ahol ezen oknál, vagy más egyéb okoknál fogva, az ásványleletre vonatkozó elsőségi jog beigazolása nehézségekbe ütközik. A kizárólagos kutatási rendszar ily körülmények között indokoltabb, mint ellenkező viszonyok és körülmények között: a tételt azonban nem szabad olyképpen felállítani, hogy ily viszonyok és körülmények között a kizárólagos kutatási rendszer határozottan s feltétlenül jobb, célszerűbb és ajánlatosabb, mint a szabad kutatási rendszer. 2. Másrészt azonban föltétlenül és határozottan áll az a tétel, hogy ott: a) ahol az ország ásványkincsekben gazdag: b) ahol fejlett közszellem, élénk vállalkozási kedv, a tőkének a bányászat iránti élénk vonzódása s egyáltalán a közgazdasági viszonyok fejlődésének erősebb lendülete tapasztalható ; c) ahol sürü az ország népessége és d) ahol az ércbányászat játsza a főszerepet s hol a bányászat általában még nincsen nagy mélységek felkeresésére utalva : ily viszonyok és körülmények között a szabad kutatási rendszer határozottan indokoltabb, célszerűbb és ajánlatosabb, mint a kizárólagos kutatási rendszer. Habár a kifejtettek után a szabad kutatási rendszert ugy elméleti, mint gyakorlati szempontból helyesebbnek és célszerűbbnek tartom, mindazonáltal el nem zárkózhatom annak a kijelentésétől, hogy a megalkotandó magyar bányatörvényben elvileg fenn kell tartani a kizárólagos kutatási rendszert. Ezen álláspont támogatására különösen a következő érvek hozhatók fel 1. Az ausztriai ált. bányatörvénynyel meghonosított kizárólagos kutatási rendszer, annak közel 50 évi uralma alatt, minálunk már oly mély gyökereket vert s annyira átszövődött bányászati viszonyaink alakulatán, hogy a kizárólagos kutatási jogosultságnak teljes és föltétlen megszüntetése előreláthatólag nagy razkddtatással járna. 2. Sokkal könnyebb a szabad kutatási rendszerről a kizárólagos kutatásira áttérni, mint megfordítva ; mert ez utóbbi átmenet szerzett jogokat érint, melyeknek elismerése