A Jog, 1903 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1903 / 23. szám - A magyar általános polgári törvénykönyv tervezetének birtoktana. Kritikai tanulmány ellenjavaslattal. Folytatás

JOGESETEK TARA FELSŐBIRÓSÁGI HATÁROZATOK ÉS DÖNTVÉNYEK. Melléklet a Jog 23. számához. Budapest, 1903 június 7. Köztörvényi ügyekben. Az örökhagyó a megtámadott végrendeletet önkezűleg alá nem írván, e végrendelet alaki érvényessége az 1876 : XX. t.-c. 6. alapján bírálandó el. Valamely végrendelet érvényességét vagy érvénytelenségét csakis azon az alapon lehet megbírálni, amely alapon annak érvényessége magában a keresetben érvénytelenségi okul kifejezetten nincs előterjesztve és jmint lényegileg az 1878: XX t.-c. 4. § ában meghatározott kellékre vonatkozó állítás, a keresetben a végrendelet érvénytelenségére csupán általánosságban felhozottakban benfoglaltnak sem tekinthető. Az újvidéki kir. tszek mint polg. bíróság (1901 szept. 30-án 8.540 P. sz. a.) D a v i d o v i c s Milán dr. ügyv. ált. képv. V. Uros és trsainak, Zombori László ügyv. ált. képv. V. Kata s társai elleni, törvényes örökösödési jog megállapítása, vagyonközösség megszüntetése iránti r. perében következően ítélt: A néh. V. Drágics által 1880. márc. 6-án alkotott, Írásbeli magánvégrendelet érvénytelennek nyilvánittatik s nevezett öröhagyó után a törvényes örökösödés rendje állapittatik meg. Ehhez képest a csuroghi tkv. IV. köt. 1395. lapj. felvett 400 D-öl beltelekkel biró 881 ö. i. sz. ház, továbbá A. F. í. 143 A. F. II. 143. B. F. I. 143. B. F. II. 143. C. F. I. 143. C F. II. Í43 és D. 143 hrsz. a. felvett 5 hold szántó és 1. h. 400 -öl kaszálónak néh. V. Drágics hagyatékához tartozó felerésze 3 j.-od részben V. Urosnak, 5 ,,-od részben V. Jovannak, »/M rész \ . férj. J. Latinának, s/i«'0<l r. néh. V. István jogán V. Milvo és Draginyának egymás közötti egyenlő arányban, végül a 4/16-od r. \ . Kata férj. Gy. Rádánó alp. törvényes örökösödés jogcímén átadatik. Egyúttal a peres felek között ekként létesülő tulajdonközösség a csuroghi tkv. IV. köt. 1,395. lapján felvett összes ingatlanoknak nyilvános birói árverésen eladása utján, megszüntettetik, s a peres felek mindegyike feljogosittatik, hogy ezen ítélet alapján, annak jogerőre-emelkedése után, az ő és az összes perben állók tulajdonjogának bekebleztetését, s egyúttal a csatolandó árverési feltételek alapján az egész ingatlanoknak nyilvános birói árverésen leendő elárvereztetését az illetékes tkvi. hatóságnál kérelmezhesse; kimondatik, hogy a befolyandó vételárból a terhek levonása után elől megnevezett 1, 2. 3. 4-ed r. felp. s/3e-ed rész, 5. r. felp. -0/S2-od rész illeti. Alperes végreh. terhével köteleztetik, hogy felpereseknek 1890 novemb. 4-től kezdve mindaddig, mig a hagyatéki ingatlanokat kizárólagos birtokban tartja, évenkint 57 K. 50 f. elvont hasznot 15. nap. a. megfizessen. Felperesek a kereset beadását megelőző időre elvont hasznok iránt támasztott keresetükkel elutasittatnak. A perköltségek a peres felek között kölcsönösen megszüntettetnek. stb. Megokolás: A keresetben D. a. másolatban csatolt, az iratokhoz eredetben is beszerzett magánvégrendelet sem mint írásbeli, sem mint szóbeli magánvégrendelet meg nem állhat, mert az 1876:XVI. t.-c. 6 § és 19 §-ában előirt kellékekkel nem bir. A végrendelet érvényességét vitató alperes nemis állítja, még kevésbbé bizonyítja, hogy a végrendelet előttemező Ch. Göldig tanú a végrendelkező nyelvét (szerb) értette, hogy továbbá a tanuk a végrendelet tartalmát ismerték. Nem bizonyítja az alperes, hogy az előttemező tanuk magyarul tudnának, s így a végrendelet magyar szövegét, ha az felolvastatott is, megértették. A végrendeleten foglalt záradék nem tartalmazza annak a bizonyítását, hogy a végrendeleti tanuk együttesen jelenvoltak, hogy az okirat tartalma a végrendelkező és a tanuk együttes jelenlétében az írni és olvasni tudó tanuk egyike által érthetően felolvastatott, végül nem tartalmazza annak megemlítését, hogy a végrendelkező kijelentette, miként az okirat az ő végrendelkezését tartalmazza. Minthogy mindezen tények megtörténtét a tanuk magán az okiraton tartoznak bizonyítani, s az előirt lényeges kellékek hiánya utólagosan nem pótolható, — minthogy továbbá az sincs az okiraton bizonyítva, s a tanuk által utólagosan nem bizonyítható, hogy a magyar szövegű okirat tartalma ha felolvastatott is, a végrendelkező és a tanuk által értett nyelven megmagyaráztatott: a D. a. végrendelet mint írásbeli magánvégrendelet nem érvényes. De nem állhat az meg mint szóbeli magánvégrendelet sémimért ennek érvényességéhez az id. törv. szab. 19. § szerint megkívántatik, hogy a végrendelkező határozottan kinyilatkoztassa, miként az általa tett nyilatkozatot szóbeli végrendeletnek kívánja tekinteni, alperes azonban nem is állítja, hogy az örökhagyó ilyen nyilatkozatot tett s erre nézve egyáltalában mi adat sem merült fel, sőt az összes körülmények arra mutatnak, hogy az örökhagyó nem szóbeli, hanem írásbeli végrendeletet akart tenni. Ez alapon a végrendeletet alaptalannak kimondani s a hagyatékot, minthogy az érdekeltek perben állanak, az osztr. polg. tkv. 731. §. 2. bek. és 258. §- ,i alapján a törvényes örökösödés szabályai szerint kellett rendezni. Nem volt figyelembe vehető alperesnek az a kifogása, hogy a hagyatéki ingatlanok házközösségi vagyont képeztek, s mint ilyenek az alaptörvény szerint a rendszerinti törvényes örökösödés kizárásával a házközösség túlélő tagjára, tehát alperesre háramlottak, — mert a tulajdoni jogviszonyok eldöntésénél kizárólag irányadó tkvi kivonat tanúsága szerint a hagyatéki ingatlanok nem képeztek házközössé^i vagyont, hanem V. Drágics örökhagyó és az alperes korlátlan és kizárólagos tulajdona voltak, s alperes felhívás dacára sem szolgáltatott adatokat arra nézve, hogy ezek valamely házközösséghez tartoztak, s az erre vonatkozó iratok hol és milyen sz. a. volnának feltalálhatók. Enélkül pedig az iratok a házközösségi szolgabíró 151/H.K. 1901. sz. átirata szerint fel nem találhatók. Felpsresnek ama kereseti kérelmével szemben, hogy az összes ingatlanokra nézve a vagyonközösség birói árverésen leendő eladás utján megszüntettessék, — alperes tagadta, hogy a földek oly csekély terjedelműek, hogy természetben nem lennének feloszthatók, de azt nem vitatta, hogy a közösség megsiüntetése idon kívül vagy az ő kárával történnék. Az ingatlanok közül a ház éppen nem lévén felosztható, erre nézve a közösség megszüntetése árverés utján volt elrendelendő az optk. 843. § alapján, stb. Az elvont hasznokat illetően, a hagyatéki iratok alapján tényként megállapíttatik, hogy a hagyatéki ingatlanok birtokában az örökhagyó halála óta az alperes van. Á'talános jogszabály az, hogy az örököst az örökség haszna az örökhagyó halála napjától kezdve illeti meg; minthogy azonban felperesek kereseti igényüket az örökhagyó halála napjától 1880. március 7-től fogva 10 és J éven át nem érvényesíttették, ebbeli mulasztásuk az alperest annál kevésbbé terhelheti, mert alperes a hagyaték birtokába végrendelet és birói intézkedés alapján jutott, miokból alperes csak a kereset beadása napjától fogva köteleztetett hasznok fizetésére, mig ellenben azt meghaladó keresetükkel felperesek elutasittattak. Alperes tagadta, hogy az elvont haszon a ház után évi 16 frtot, a földek után évi 8 frtot tenne. A kir. tszék 7,308/1901 sz. végzésével felhívta a peres feleket, hogy az elvont haszon mennyiségét közös egyetértéssel állapítsák meg s ha megegyezniök nem sikerül, nevezzék meg szakértőiket. Alperes a kitűzött tárgyalásra oly figyelmeztetéssel idéztetett, hogy ha meg nem jelen, a perbeli ingatlanok elvont hasznai mennyisége tekinteteben tett kifogásától elállottnak fog tekintetni, s az Ítélkezésnél a felperes által keresetében felszámított mennyiség fog alapul vétetni. Alperes a tárgyaláson meg nem jelenvén, a keresetben kitett összegek vétettek irányadóul annyival inkább, mert a hagyatéki félház sU-eá részének tiszta haszna évi 16 frttal és a 2. h. 200. • öl föld s/4 részének tiszta haszna évenkint és holdankint 8 frttal a helyi viszonyoknak megfelelően van felszámítva s túlzottnak nem tekinthető. A perköltségek az 1868: LIV. t.-c. 251. §. 2. bek. alapján kölcsönösen megszüntettettek, mert alp. aki igényét a végrendeletre alapította, jóhiszemüleg tarthatta a végrendeletet érvényesnek s így alp. a perre okot szolgáltatónak s alaptalan perlekedőnek nem tekinthető. A szegedi kir. ítélőtábla (1902 február 11-én 6,186. sz. a.) Az elsőbiróság Ítélete helybenhagyatik indokainál |fogva és azért: mert az I. r. alperes a felperes tagadásával szemben nem bizonyította, hogy a D. a végrendeletnek megfelelően a felperesnek részére hagyományozott pénzt és ingókat kiszolgáltatván, a felperesek ezek elfogadásával a végrendeletet elfogadták és magukat az örökségi igényeikre kielégitetteknek nyilvánították, stb. A m. kir. Kúria (1902 december. 24-én 2,913. sz. a.) Az ügygondnok költségét illetően a másodbiróság ítélete nem érintetik, egyebekben mindkét alsóbiróság ítéleteinek megváltoztatásával felperesek keresetükkel elutasittatnak és végrehajtás terhével arra köteleztetnek, hogy I. r. alperesnek per és felebbezés költség fejében 142 K. 60 f. megfizessenek, stb. Megokolás: Az örökhagyó a megtámadott végrendeletet önkezűleg alá nem írván, e végrendelet alaki érvényessége az 1876: XVI. t.-c. 6. §. alapján bírálandó el. E részben a felperesek anélkül, hogy e végrendelet valódiságát tagadnák és érvénytelenségének okát tüzetesen előadnák vagy erre nézve bármiféle bizonyítékra hivatkoznának, keresetükben teljes általánosságban egyedül azt adják elő, hogy a végrendelet azért érvénytelen, mert az az idézett törv. szakaszban előirt törvényes kellékeknek meg nem felel. A kereset ez alapjára tekintettel, a felpereseknek már csak a végiratban, tehát elkésve felhozott az az állítása, hogy az örökhagyó és V. Gábort kivéve, a többi tanú nem tudott magyarul, annak ellenére sem jöhet figyelembe, hogy alperes ellenvégiratot nem adott. Nem jöhet figyelembe pedig annál kevésbbé, mert