A Jog, 1903 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1903 / 22. szám - A bányajog-alkotás legfőbb problémái. Folytatás. 5. [r.]

176 A JOG nem szeparáljuk a birtokosok közül azokat, akik csak más helyett gyakorolják a dolog felett a tényleges hatalmat, akik ennélfogva nemis birtokosok valósággal? Miért nem mondjuk ki rájuk, hogy birlalók, amiből aztán önként következnék, hogy pl. tulajdonjogot nem szerezhetnek elbirtoklás által, egyszerűen azért, mert ehhez birtoklás kell ? Es milyen könnyű segíteni az összes bajokon, ha birtokossá csak azt tesszük, aki valóban is az, akinek a tényleges hatalma joggá lehet, mert szerintünk ez a választóvonal birtokos és birlaló közt. Az előbbinek olyan a tényleges hatalma a dolog felett, hogy bizonyos idő múlva tulajdonná erősbülhet, — az utóbbié pedig nem lehet tulajdonná soha, mert útjában áll az a jogviszony, amelyben a birlaló a birtokossal van s a melynek figyelmenkivülhagyásával igazságtalanság érné a birtokost, akinek a jogviszony dacára sem szűnt meg a tényleges hatalma a dolog felett. (Folytatása következik.) A bányajog-alkotás legfőbb problémái. Irta WAHLNER ALADÁR, m. kir. bányakapitány Budapesten. (Folytatás.)*) . VAz általános kutatás' jogintézménye, az általános kutatási engedély s a kizárólagos kutatás közti szoros kapcsolat a bányajogalkotás feladata szempontjából. Az érvényben lévő ausztriai ált. bányatörvény szerint mindenki csak a bányahatóság engedélye alapján kutathat (14. §.), de az ily általános kutatási engedély kiadását a bányahatóság senkinek sem tagadhatja meg. Fentartandó a megalkotandó bányatörvényben az általános kutatási engedély intézménye? Illetőleg nem volna-e helyesebb itten a porosz jogrendszer álláspontjára helye/kedve, melyet az 1890 diki legutolsó magyar törvénytervezet is elfogadott s az 1876. évi osztrák javaslat is követ, a kutatási vállalkozásnak hatósági engedélytől nem függő föltétlen szabadságát proklamálni ? A porosz rendszer hivei az általános kutatási engedély intézménye ellen a következőket szokták felhozni: 1. Az általános kutatási engedély helyén lehetett a bányászati viszonyoknak a bányaregále elvére alapított jogi szabályozásánál, de nem egyeztethető össze a modern bányaszabadsággal, melynek természetszerű folyományát képezi a kutatás teljes és föltétlen szabadsága. 2. Az általános kutatási engedélynek semmiféle gyakorlati jelentősége sincsen; jelesül a kutató ezen engedéllyel még nem szoríthatja a földbirtokost a kutatási célokra szükséges földterület átengedésére, illetve a kutató ezen engedély alapján még nem veheti használatba a szükséges földterületet, hanem a földbirtokos ellenkezése esetében a hatósághoz kell a telek-használat megengedéseért folyamodnia (kisajátítás); ennélfogva az általános kutatási engedély csak fölösleges formaság, mely ok- és cél nélkül terheli ugy a hatóságokat, mint a feleket.1) Ezekkel szemben az általános kutatási engedély mellett a következőket lehet felhozni ! 1. Azt a nézetet, hogy a kutatási engedély nem egyeztethető össze a modern bányaszabadsággal, nem oszthatjuk ; az államhatalom a kutatást is, éppen ugy mint más vállalkozást, megfelelő igazolvány2) előzetes szerzésének föltételéhez kötheti ; s ha irányelv gyanánt szolgál, hogy a bányahatóság a kutatási igazolványt mindenkinek megadni tartozik, akkor a bányaszabadság mint főprincipium az igazolvány rendszere mellett is eszményi teljességében fog érvényesülni. 2. Az a másik fentebb hangoztatott nézet sem osztható, hogy a kutatási engedélynek (igazolványnak) semmi gyakorlati jelentősége nincsen, mert hiszen ezzel dokomentálja a kutató a földbirtokos előtt az ő kutatói minőségét, s mert nem alaptalan az a föltevés, hogy a földbittokos kevésbbé fogja a kutatási munkálatok megkezdését akadályozni, ha a kutató a közhatalom bizonyítványával jelenik meg előtte. De a mondottakon kívül a felvetett kérdés megoldásánál még a következő szempontok is figyelembe veendők : 3. A bányászathoz fűződő közgazdasági érdek megkívánja, hogy e téren mindenütt lehetőleg komoly vállalkozók*) Előző közlemény a 17. számban. ') V. ö. : Referenten-Entwurf eines neuen Berggesetzes nebst Motiven Wien 1876. (75-76. L) -) uKutatási engedély» helyett megfelelőbb a ('kutatási igazolvány» kifejezés, mert ezt az engedélyt a hatóság meg nem tagadhatja s mert az «engedély-) szó némileg elhomályosítja a bányaművelési szabadságot, amelyen mint fundamentumon az összes bányajogi intézményeknek nyugedniok kell. kai legyen dolgunk; ha a vállalkozó kutatási szándékát a hatóságnak bejelenti, ezzel már némileg vállalkozásainak komolyságát is tanúsítja. 4. A kutatónak, midőn a helyszínén a földtani s más egyéb viszonyok tekintetében tájékozást óhajt szerezni s kutatási munkálatokat akar végezni, nemcsak a földbirtokossal szemben, hanem az erdő-, mező- és közrendőrséggel szemben is sokszor szüksége lehet valami igazolványra. 5. A kutató utalva lehet arra is, hogy behatóbb talajbontásokat kell eszközölnie, robbantó szerekkel kell dolgoznia stb.; ennélfogva kiváló rendészeti tekintetek ís kívánatossá teszik, hogy a tervbevett kutatási munkálatokról a hatóságnak tudomása legyen. Odáig sem elvi szempontból, sem célszerűségi tekinteteknél fogva el nem mehetünk, hogy az oly munkálatok csakis kizárólagos kutatási igazolvány alapján legyenek eszközölhetők. A kizárólagos kutatási jog szerzését ugyanis, miután az ily jog megszerzése terhes föltételekhez van kötve, s miután az ily jog kötelesség is egyszersmind, nem lehet kötelezővé tenni minden kutató vállalkozóra nézve, de az általános kutatási igazolvány megszerzését, illetve kutatási szándékának bejelentését igen, mert annyit minden kutatótól meg lehet követelni, amennyit az állam a fennálló iparszabadság dacára minden iparostól megkíván. Mindezeknél fogva az általános kutatási engedély (igazolvány; inté/.ménye az uj bányatörvényben is fentartandó lenne. Második kérdés: fentartandó-e jövőre is az általános és a kizárólagos kutatás között az osztrák bányajogrendszerben fennálló szoros kapcsolat ? Erre a kérdésre határozottan tagadólag kell válaszolnunk. Az általános kutatási engedély és a zártkutatmány közötti szoros kapcsolat ugyanis csak bonyolultabbá tette az osztrák kizárólagos kutatási rendszernek amúgy is már eléggé bonyolult szerkezetét, mert ennek következtében a törvény gyakorlati alkalmazásánál a legfőbb kérdésben, jelesül a zártkutai mányok jogérvényes fennállása tekintetében igen jelentős kontroverziák támadtak 3). S bármint vizsgáljuk is a dolgot. 8) Az általános kutatási engedély és a szabadkutatás közötti szoros kapcsolat igen nagy jelentőségű kontroverziát támasztott az ált. bányatörv. 251. §-ának gyakorlati alkalmazásánál. Ezt a szakaszt a törvény életbelépte után a bányahatóságok eleinte ugy értelmezték, hogy a kutatási engedély lejártával, az annak alapján fennálló szabadkutatások is «ipso iure» megszűnnek. Később a szakkörökben és a szakirodalomban folytatott hosszas vitatkozás után az osztrák pénzügyminisztérium 1859. évi október 30-án 32,472. sz. alatt azt a nevezetes döntvénvt hozta, hogy a kizárólagos kutatási jog a bejelentésnél alapul szolgált kutatási engedély lejárta folytán, az ált. bányatörvény 251. §-a értelmében csak akkor szűnik meg, ha a jogosultnak kutatási joga ugyanazon területre vonatkozólag egy másik kutatási engedély alapján megszakítás nélkül fenn nem áll. Ezen döntvény értelmében a szabadkutatások kitörlése előtt hivatalból vizsgálni kell, hogy nincs-e a kutatónak még egy másik, ugyanazon területre szóló kutatási engedélye s igenlő esetben a lejárt kutatási engedélyre jegyzett kizárólagos kutatások hivatalból ezen másik kutatási engedélyre jegyzendők át s eredeti elsőbbségükkel tovább fennállóknak tekintendők. Az emiitett 1859. évi döntvényt elvi szempontból annyiban nem lehet kifogásolni, amennyiben az ált. bányatörvény szerinti kutatási rendszerben a kutatásra való jogot mindenkor az általános kutatási engedély adja meg, a zártkutatmány pedig csak kizárólagossá teszi ezen jogot, s egyszersmind kötelességgé deklarálja : ha tehát valamely kutatási engedély, melyre zártkutatmányok vannak jegyezve, lejárt, de a félnek ugyanezen területre még egy másik kutatási engedélye is létezik, akkor a kutató jogosultsága sem jellegében, sem terjedelmében, sem előföltételeiben nem változik meg, s igy a lejárt kutatási engedélyről a zártkutatmányok a másik kutatási engedélyre a törvény szellemében átjegyezhetők. De ha meggondoljuk másrészt, hogy ezen döntvény alkalmazása tágas utat nyit a nem-komoly kutatók visszaélései előtt s a törvény kijátszására, megkerülésére vezet (mert hiszen, hogy többet ne említsünk, ily módon a törvény intenciói és világos rendelkezése (16. §.) ellenére lehetővé tétetnék, hogy valaki a kutatási jogosultságot minden effektív kutatás nélkül a törvényes fennállási időn tul kiterjeszthesse): továbbá, hogy az idegen zártkutatmányok összetalálkozásánál a jogbiztonság rovására bonyodal nakat idézhet elő s elősegíti a kutatási hegyelzárások létesülését, aminek, mint láttuk, az ausztriai ált. bányatörvényben kontemplált kizárólagos kutatási rendszer amúgy is jótermő melegágyát képezi: akkor teljesen kizártnak kell tekintenünk azt a föltevést, mintha a lejárat folytán törölt kutatási engedélyre jegyzett zártkutatmányoknak egy másik ugyanazon kutatási térre szóló kutatási engedélyre hivatalból (vagy akár kérelemre) történő átírása a törvényhozás szándékával megegyeznék. De mivel az előzők szerint az esetben, ha két azonos kutatási engedély egymás mellett megállhat, a zártkutatmányok ilyetén átirási ellen elvi szempontból nem lehet kifogást tenni: ezen fontos kérdés mérlegelésénél tulajdonképpen nem azt kell vizsgálnunk, hogy vájjon helye van-e a zártkutatmányok ilyen átírásának, hanem elsősorban azt, hogy adható-e valakinek a törvény szerint ugyanazon területre egyidőben egynél több kutatási engedély is vagy sem ? Innen kellett volna kiindulni annak idején a vázolt kontroverzia kiegyenlítésénél is s akkor az idézett 1859. évi elvi jelentőségű határozat, melyet a torvény szellemével ellenkezőnek tartok, soha sem látott volna napvilágot. Csak helyeselni lehet tehát az osztrák közigazgatási bíróságnak az 1901. évi június 5-én 4,42.). sz. a. hozott legújabb döntvényét, melynek