A Jog, 1903 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1903 / 21. szám - A büntető perrend némely kérdéséről

168 A JOG csendőrség bevált megbízhatóságával, gyors és intelligens energiájával a foganatosításban. A fontosabb cselekményeket a B. P. 98. §-ának rendelkezései szerint amúgy is a bíróság teljesíti vagy legalább rendeli el, a letartóztatottakat sok vidéki helyen amúgy is azonnal a járásbirósági fogházba kisérik. így azután a járásbíróságnak megadatott a kellő jogcím a beavatkozásra és a bíróság a B. P. 95. §. második bekezdésének tágabb értelmezésével maga eszközli a kihallgatásokat és ellátja megfelelő utasítással a csendőröket is. Az igy fölszerelt nyomozatok azután igazán fölöslegessé teszik többnyire a vizsgálatot és a nyomozást eszközlő biró rendesen észreveszi azokat a momentumokat is, amelyek az eljárás netáni megszüntetésének alapjául szolgálnak. Végül az ilyen nyomozatokban megvan a kellő garancia arra is, hogy a vezetés birói elfogulatlan méltányossággal történt. Az ilyen vidéki helyeken maga az ügyészség is gyakran fordul terjedelmesebb megkeresésekkel a székhelyén kívüli járásbíróságokhoz, amely megkeresések (Bm. ügyek) a B. P. 86. §-ának második bekezdése értelmében kiegészítve, sokszor fölérnek egy-egy kisebb vizsgálattal. Mindezek folytán az a nézetem, hogy a nyomozat vezetését általánosságban sem az ügyészre nem kellene b'zni, mint ahogy némelyek akarják ; sem pedig tisztán rendőri hatóságokra nem kellene ruházni, ahogy ezt a B. P. teszi, — hanem a nyomozat helyes eszközlését leginkább a bíróság és a rendőri közegek együttműködése utján érhetnők el. Az ügyek menetét ugy képzelnők, hogy minden nyomozat a központban a törvényszéki vizsgálóbírónak vezetése mellett eszközöltetnék, a magáninditványi deliktumokra nézve csak a föntnevezett bírák rendelhetnék el a nyomozatot feljelentés alapján; hivatalból üldözendőkre nézve az ügyészség tenne indítványt, amely nyomozat elrendelése iránt való indítvány azonban nem volna elutasítható és a biró legfölebb az egyes, indokolatlan vagy sérelmes cselekmények foganatosítását mellőzhetné. A nyomozat voltaképpeni munkája azután a biró és a rendőri közegek között arányosan megoszlanék. A puhatolódzást természetesen a rendőri közegek (csendőrök) teljesítenék ; a kihallgatásokat és a fontosabb bizonyítékok fölvételét azonban rendszerint maga a nyomozatot vezető biró eszközölné, aki azután az eljáró közegeket utasítással is láthatná el. Természetes, hogy ott, ahol megfelelő képzettségű és létszámú rendőr-tisztviselői kar állana a nyomozat rendelkezésére, a kihallgatásokat is a rendőrség teljesítené. Ehhez szükséges volna azonban a birói és rendőri hatóságok (és közegek) közötti közvetlen összefüggés ; szükséges volna, hogy a biró a rendőri hatóságnak határozott utasításokat, a közegeknek meg éppen rendeleteket is adhasson. így azután a legtöbb nyomozat relatíve tökéletes munka volna, az ügyészség majdnem mindig kész anyagot kapna és még az az előnye is volna ennek a lendszernek, hogy minden nyomozati intézkedés hivatalos uton a bíróság tudomására jutna, ami azzal a tág hatáskörrel szemben, amely nemcsak a nyomozó hatóságot, de még az egyes nyomozó közeget is megilleti, az egyéni szabadságnak erős biztositéka volna. Igaz, hogy a rendszer némelyik helyen személyszaporitást tenne szükségessé, sok bíróságnál azonban elegendő volna a jelenlegi létszám is; a nyomozati ügyek rövid módon formaságok nélkül volnának kezelhetők, a nyomozati ügyeknek az a része pedig, amely közvetlen birói beavatkozást nem igényel, — az egyszerű regisztráláson kivül — munkát sem adna a bíróságnak. A nyomozati eljárás ilyetén megváltoztatását azonban éppenséggel nem tartjuk urgens természetűnek, mert elvégre is, a lefolyt 3 év tapasztalata azt bizonyítja, hogy az eddigi módus is — legalább ugya-hogy — nagyobb bajok előidézése nélkül töltötte be föladatát és tudomásunk szerint általa eddig valami nagyobb jogsérelem senkin sem esett. A második kérdés, amellyel juristáink sokat foglalkoznak, a vádtanács kérdése. — in specie: a vád alá helyező végzés elleni perorvoslatnak kizárása. A jelenlegi rendszer hivei azzal érvelnek, hogy a vád alá helyezés még nem ítélet, nem sérelem azzal szemben, akin véletlenül igazságtalan, vagy legalábbis nem eléggé indokolt módon megesett. A B. P. intézményeinek ezt a védelmét u ár sehogysem tudnók elfogadni. Igaz. hogy a vádhatározat nem ítélet. Ezt a megkülönböztetést megnyugtatásul, vigaszul mondhatjuk a vád alá helyezetteknek, de a világért se oltsuk belé ezt a fölfogást a bíróba, aki a vád kérdésében határozni hivatott. Mi juristák ne vigasztaljuk magunkat munkánk hibái fölött enyhítő interpretációkkal, hanem igyekezzünk mint birák ugy dolgozni, hogy munkánkból senkin még ideiglenes hatályú sérelem se essék, és amikor de lege ferenda gondolkozunk, ugy gondolkozzunk, hogy megtaláljuk az orvoslás módját még a relatíve enyhébb sérelmek számára is. . , • A vádlottak padja nem indifferens hely, — niaba, akárhogy érveljünk is, szégyent füz ehhez a padhoz a közfelfogás a közönség fantáziája és valakit szükség nelkul ennek a közfölfogásnak kiszolgáltatni helytelen dolog Anyag, természetű deliktum miatt a vádlottak padjára kerülni sokszor nagyobb baj, mint egy kisebb summáju polgári por elvesztése, de naayobb baj annál is, ha a járásbíróság pl. konnyu test. sértés miatt a 92. §. a'apján pénzbüntetésre itel valakit. Hs mégis az utóbbiak ellen van perorvoslat, az előbbi ellen pedig védtelen a terhelt. Mi az egyfokú fölfolyamodás megengedését szükségesnek tartanok. A mai állapot hivei azzal érvelnek, hogy a legtöbb vádlott nerois ad be kifogásokat. Hát aki kifogást nem ad be, annak az ügye úgysem kerül a vádtanács elé, az nem élhet azután jogorvoslattal sem. De a vádlottaknak azt a nagy reszet, amely bizik büntelenségében, amely érzékenyebb erkölcsi fo fogásu, amely a vádiratot kifogással támadja meg, ne zárjuk el a fölfolyamodástól sem, és főképpen ne vigasztaljuk a saját birói lelkiismeretünket azzal, hogy a vádhatározat még nem ítélet. Belföld. A Magyar Jogászegyletben f. hó 9-én Baumgarten Nándor dr. budapesti ügyvéd tartott igen érdekes és tanulságos előadást a m u n kásb i z t o s i t á s i törvény uj tervezetéről, amelyet a kereskedelemügyi minisztérium a közelmúltban tett közzé. Folyó hó 16-án pedig Angyal Pál dr. pécsi jogtanár tartott előadást A véletlenség és a kísérlet cimen. A felolvasó a büntetőjog egyik legkényesebb kérdését tette tanulmánya tárgyává, azt, amellyel a Nemzetközi Büntetőjogi Egyesület tavalyi pétervári kongresszusa is foglalkozott: a tett-okozta eredménynek az alanyi bűnösséghez való viszonyát. A nagy figyelemmel hallgatott felolvasás zajos tetszésben részesült. A konzuli birásko lásról magyar honosok házassági ügyeiben. A m. kir. minisztériumnak 1902. évi 49,44,M. E. számú rendelete. A magyar királyi minisztérium a közös külügyminiszterrel tartott értekezés után, a jelen rendelet vonatkozó §-aira nézve pedig Horvát-Szlavon- és Dalmátország bánjával, illetőleg a jelen rendelet 1—4. és 8—10. §-aira nézve a cs. kir. minisztériummal is egyetértve, 1902. évi december hó 19. napján hozott határozatához képest az 1891. évi XXXI. t.-c. 10. §-a, illetőleg 2. és 12. §-ai alapján a következőket rendeli: Azok a konzuli hivatalok, melyeket teljes birói hatáskör illet meg, a reájuk irányadó birói eljárási szabályok értelmében bíráskodhatnak, amennyiben a jelen rendelet kivételeket meg nem állapit, minden házassági ügyben, tehát nevezetesen a házasság érvénytelenségét (semmisségének kimondását, megtámadását), vagy felbontását, vagy az ágytól és asztaltól való elválást tárgyazó perekben is, ha a férj magyar állampolgár, akár Magyarországon, akár Horvát-Szlavonországok területén bir községi illetőséggel. 2. §. Ha oly házasság érvényessége felől kell határozni, amelyet Magyarországon községi illetőséggel biró magyar állampolgár nem magyar nővel, vagy Horvát-Szlavonországok területén községi illetőséggel biró magyar honosságú nővel kötött: a konzuli bíróság hivatalból állapítja meg, vájjon az 1894. évi XXXI. t.-c. 109. §-ában foglalt rendelkezések alkalmazásának előfeltételei fenforognak-e ? Igenlő esetben érdemleges tárgyalás nélkül az ügyet az illetékes kir. bíróság részére kell átengedni és e végből az ügyiratokat további intézkedés végett a konzuli főtörvényszék utján a magyar kir. igazságügyminiszter elé kell terjeszteni. 3- §• Ha a férj Horvát-Szlavonországok területén községi illetőséggel biró magyar állampolgár és a házasfelek közül az egyik vagy mind a kettő római katholikus, vagy görög-katholikus (görögegyesült), vagy görög-keleti (görög nem-egyesültj vallású : a konzuli bíróságok az ilyen házasságokra vonatkozó ügyek közül azok fölött, amelyek a Horvát-Szlavonországokban érvényes jogszabályok szerint, jelesül az osztrák polgári törvénykönyv kihirdetése tárgyában 1852. évi november hó 29-én (B. T. L. 246. sz ) kelt nyíltparancs Ill-ik cikke, továbbá az 1853. évi február hó 16-án (B. T. L. 30. sz.) kelt nyiltparancs Il-ik cikke, valamint az 1856. évi október hó 8-án (B. T. L. 185. sz.) kelt nyiltparancs és az ahhoz tartozó két melléklet értelmében az egyházi bíróságok kizárólagos hatáskörébe vannak utalva, bíráskodást nem gyakorolhatnak, hanem kötelesek az eljárást az egyházi bíróságoknak átengedni. Ilyen esetekben az ügyet az illetékes egyházi bírósághoz való továbbküldés végett a konzuli főtörvényszék utján azon egyház-