A Jog, 1903 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1903 / 21. szám - A magyar általános polgári törvénykönyv tervezetének birtoktana. Kritikai tanulmány ellenjavaslattal

166 A JOG A magyar általános polgári törvénykönyv tervezetének birtoktana. — Kritikai tanulmány ellenjavaslattal. — Irta RAFFAY FERENC dr., egyetemi m.-tanár és jogakadémiai ny. r. tanár Eperjesen. 1. Bevezetés. A Tervezet birtoktanának megbirálásánál is abból a két szempontból kell kiindulni, amely minden jogi reformmal és kodifikálással szemben — nézetünk szerint — követendő. Megfelel-e a tudomány mai állásának: ez az igyik szempont. A ma élő jogot kellőképpen figyelembe vette-e vagyis nem akar-e olyan újítást behozni, amely nincsen eléggé indokolva : ez a másik szempont. Hogy ez a két kiindulópont általában véve is helyes, de hogy különösen helyes olyan nagyfontosságú munkálatnál, mint a magánjogi kódex megalkotása, azt hisszük, nem kell hosszasabban magyarázgatni. Rossz és elvetendő lenne az a törvénytervezet, amely a tisztultabb és ujabb jogi nézeteket, elveket és elméleteket mellőzné, amely nem állana tudományos színvonalon, amely nem venne tudomást a jog terén is észlelhető folytonos haladás és fokozatos fejlődés eredményeiről, amely nem méltatná figyelemre a külföldi törvényeket, továbbá a hazai és külföldi jogi irodalmat. E mellett a kellék mellett éppen olyan fontos azonban, kivált kodifikálásnál, az a másik szempont, hogy az élő jogból megmentsünk minden felhasználható elemet s a legkisebb alkalmasnak és fentarthatónak látszó adatot se mellőzzük, ha az a tudományos próbát kiállja s ha a fenforgó viszonyok között nem tekinthető még elavultnak vagy helytelennek. A jogfolytonosságot biztosítjuk igy intézményeinkben s a jognak nemzeti zománcát, és bizonyos fokig: eredetiségét tudjuk ilyképpen megőrizni. Ennek a két szempontnak helyes egyensúlyban kell lennie egymással és egyiknek sem szabad túltengenie a másik felett. Kétségtelen, hugy a magyar általános polgári törvénykönyv 1900. évi tervezetében, amely az eddigi hasonló munkálatokat minden tekintetben messze túlszárnyalja, mindkét szempont érvényesül; tagadhatatlan azonban, hogy különösen a dologjog és kötelmi jog terén, minden jelességük dacára, nagyobb önállóságra kellett volna törekedni s nem túlzott Kipp Tivadar, berlini egyetemi tanár, mikor azt hirdette a berlini jogászegyesület előtt tartott felolvasásában, hogy a Tervezet «igen nagyrészt a lehető legszorosabban a német polgári törvénykönyvre támaszkodik)) s büszkén vallja is ennek folytán, hogy «a törvényhozás ujabb korszakában a német magánjogé lett a vezérszerep)). Igaz ugyan, hogy — mint Kipp is elismeri — a magánjog tulnyomó-részt az összes polgárosult népeknél egy és ugyanaz lehet és kell lennie a nemzetközi forgalom érdekében, de több eredetiség, majdnem azt mondtuk: több bátorság nem ártott volna a Tervezet előkészítése körül s annyi bizonyos, hogy kivált azoknál a részeknél, amelyek a német polgári törvénykönyvet oly szorosan követik, sokat kell javítani a Tervezeten, már csak azért is, mert több intézkedéséről a német kódexnek kitűnt a gyakorlatban és megállapították az irodalomban, hogy nem helyes, vagy legalábbis nem vált be teljesen. E tekintetben tartjuk szükségesnek azt a bizonyos kodifikátori bátorságot, amely egyes intézményeket (pl. a jog haszonélvezetét, Terv. 756—764. §§.) ejtsen el, ha megértek már reá, még ha forradalom támadna is ennek az eljárásnak a nyomán ; másokat pedig gyúrjon át és öntsön uj formába, vagy hozzon bele, — ha kell a régmúltból, pl. a római jogból, ha kell a hazai jogból — olyan elemeket, amelyek átteremtik és tökéletesebbé teszik a kérdéses jogintézményt. A dologjognak az a része, amelyet bírálat tárgyává akarunk tenni, főképpen azért kifogásolható, hogy a német polgári törvénykönyvnek két tantételét, amelyek pedig elméletileg, a jogtudomány terén eddigelé kellőleg igazolva nincsenek s amelyeket a német kódex is az eddigi tapasztalatok szerint elég szerencsétlenül vett fel, szintén a legszorosabban elfogadta s ezzel az egész birtoktant uj, de nem mondhatnánk, hogy jobb, sőt mint látni fogjuk, bizonyos tekintetben rosszabb alapokra fektette. Ez a két tantétel pedig abban áll, hogy a birlalás intézményét elejtette és hogy elvileg elfogadta az ^úgynevezett közvetett birtokot* amit a német polgári törvénykönyv 868. §-a ntittelbarer Besitz-nek nevez. Ez a két ujitás ellenkezik az élő magyar birtoktannal, de megjegyezzük jóelőre. hogy nem ezért tartjuk helytelennek ; ez a két ujitás továbbá az ujabb s már most kiemelek, helyesebb birtoktan logikai következményének latszik ugyan s ezért iktatták bele bizonyára a Tervezetbe is, de hangsúlyoznunk kell, hogy ez a következtetés téves s hogy e tekintetben esett hibába a német kódex és utána a magyar Tervezet is. Hogy ped'g a Tervezet birtoktana ellen támasztott ezt a két főkifogásunkat kellőképpen megindokolhassuk, rá kell röviden mutatnunk a legnevezetesebb birtokelméletekre, amelyeknek behatása alatt keletkeztek az ujabb magánjogi torvényeknek a birtokra vonatkozó rendelkezései s amelyek a birtok tudományos felfogására és kifejtésére is döntő befolyást gyakoroltak. II. A fontosabb birtokelméletek. Nincs a magánjognak talán egy intézménye sem, amely oly nagy és gazdag irodalommal dicsekedhetnék, s amelyre vonatkozólag olyan sok, egymástól eltérő, sőt egymással homlok-egyenest ellenkező elmélet keletkezett volna, mint a birtok. E tekintetben a német irodalom vitte kezdettől fogva a vezérszerepet s a francia, az olasz és a magyar jogirodalom, azt mondhatni : cs^k lépést tartott vele, jóllehet nálunk is tekintélyes jogtudósok, mint Vécsey Tamás, Kováts Gyula, Schwarz Gusztáv, Zlinszky Imre és Hoffmann Pál, kitűnő dolgozatokkal járultak hozzá e nehéz tan tisztázásához és helyes felfogásához. Két kiváló tudós neve emelkedik ki magasan a birtokirodalom terén. Az egyik Savigny-é, a másik Jhering-é. Elméletük, különösen a birtokosi akarat tekintetében, merőben ellentétes s Jhering felfogásának diadalra-jutása Savigny tanainak bukását jelenti, jóllehet addig megingathatlannak tekintették őket, s jóllehet alig van es^me, amely a jogtudomány terén oly általános diadalt arafott volna az ujabb időkben, mint Savigny birtok-theoriája. Mellettük Scheurl (Zur Lehre vom rőmischen Besitzrecht), Hölder (Kritische Vierteljahrschrift XIX. köt.), Randa (Der Besitz nach österreichischen Rechte), Wmdscheid (Pandekten), Amdts (Krit. Vierteljahrschrift VIII.) és Puchta (Besitz, Weiske: Rechtslexikon II. köt. KI. civil. Schriften 15. és 26. szám.) emlitendők fel különösen, akik azonban egytől-egyig lényegileg Savigny elméletének a hivei. Ami mármost a két ellentétes birtokelméletet illeti, mindenekelőtt ki kell emelni, hogy mindkettő abból az alapelvből indul ki, hogy a birtok mellett fennálló rokonintézmény a birlalás, amely utóbbira, a gyakorlati élettapasztalatok szerint, szintén szükség van, amelyeket tehát elejteni és kiküszöbölni egyetlen magánjogból sem lehet. Nincs eltérés a két elmélet közt a tekintetben sem, hogy ugy a birtok, mint a birlalás tényleges hatalom a dolog felett, ho^y tehát az u. n. detentio mindkettőnél lényeges fogalmi alkotóelem. Savigny és Jhering elmélete homlokegyenest ellenkezik egymással annál az oknál fogva, mert Savigny (Das Recht des Besitzes cimü müvében, amelynek első kiadása 1803-ban, hetedik — utolsó — kiadása pedig 1865-ben jelent meg), felállította a birtokosi akarat [animus domini, Besitzwille) theoriáját, amely abban áll, hogy a dolgot tényleges hatalmában tartó félnek az akarata dönt a tekintetben, birtok forog-e fenn, vagy birlalás. Ha ő a detentiót «a maga nevében*, va maga részére*_ amint a magáét* akarja gyakorolni: birtoklást kell megállapítani; ha pedig az az akarata, hogy a dolgot amás nevében* tartsa hatalmában: akkor birlalásról szólunk. Mindebből kifolyólag teljesen egyenrangú két tényező összetétele a birtok és birlalás egyaránt. Tényleges hatalom : corpus és akarat : animus kell mindakettőhöz. A corpus egyforma ugy a birtoknál, mint a birlalásnál. De nem egyforma az animus, amennyiben a birtoknál animus domini (animus rem sibi habendi), a birlalásnál pedig animus alieno nomine tenendi forog fenn. Ezt az elméletet, amelynél a személynek benső, tehát semmiképpen nem ellenőrizhető és egyik percről a másikra is tetszés szerint változtatható akarata szerint dől el a kérdés, birtokol-e vagy birlal az illető: alanyt, vagy akaratelméletnek (Subjektivitáts,-Willens-Theorie) nevezik. Ezt az elméletet, mint már jeleztük, általában véve elfogadták a tudományban, jóllehet a birtokosi akarat ingatag támaszpont a külömböztetésre, még akkor is, ha nem az egyéni, tényleges akaratot (Concrete Willens-Theorie), hanem az elvont, u. n. tipikus akaratot (Abstracte Willens-Theorie) vesszük alapul ; továbbá jóllehet az emphyteuta és a záloghitelező birtoklásánál, valamint a depositumnál és precanumnál, amelyeket a római jogban a származékos birtok (abgeleiteter Besitz) eseteiként ismerték el, az animus domini