A Jog, 1903 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1903 / 20. szám - Néhány szó a 40 koronán aluli perekről - Rideant consules

158 A JOG Az első, mi figyelmünket méltán leköti, az a szinte érthetetlen ellenszenv, hogy ne mondjuk «harag», mellyel a törvények és jogelvek tanulmányozásába merült szakbíró ur a BP-sal életbeléptetett esküdtbirósági intézmény ellen viseltetik, mely — hogy teljesen őszinte legyek, — az én véleményem szerint sem vált be teljesen. De igazságszolgáltatásunk rendjében hol találunk tökélyt ? Tán a tiszteletreméltó cikkíró ur által istenített szakbírói intézményben ? Mese ! * * Térjünk a tárgyra! Amit a rendőri bíráskodásról, rendőrségi visszaélésekről, a kiskorúakkal szemben tanúsított túlságos mérvű szigorról, hogy ne mondjuk kegyetlenségekről kifejtett, azt teljes mértékben aláírom én is. Ehhez, hogy a némely vizsgálóbíró által a terhelt és illetve gyanúsított elébe, egyszerű aláírás céljából tett nyomozati jkveknek a műnyelvén fejezzem ki hozzájárulásomat : «sem hozzátenni, sem elvenni valóm nincsen és azt mindenekben helyesnek és hitelesnek ismerem el». Ad vocem «némely vizsgálóbíró)) ! Ezekhez a Videant consules-nek, a népbirák lelkiismeretlenségén annyira felizguló cikkíró urnák egy szava sem volt. Pedig ő, mint a gyakorlat — pardon ! — a közvetlen gyakorlat tisztító tüzében álló férfiú, alkalmasint nem egy izben vett kezébe olyan vbirói jkvet, mely törvény előírta kérdés- és feleletek helyett ilyen egyszerű záradékból áll. De hogy a nóta szavaival éljek: «igy kell annak lenni», nem a szakbírói, hanem a népbirói intézménynek hasznavehetetlensége érdekében kellett a cikkíró urnák «cselekedni)). * * * Hát mit mond? Kövessük 1 I. Két fénypont. Dacára azon, a cikkíró urnák vérét szinte föllázitó igazságtalanságoknak és a törvény értelmezésével szemben tanúsított következetlenségeknek, melyeket az ország oly nagy kárára behozott esküdtek, igazságszolgáltatásunknak szentségével szemben úgyszólván nap-nap után elkövettek, — és minden valószínűség szerint el is fognak még követni, mégis sikerült a cikkíró urnák — éspedig mint magával elhitetni látszik — nagy leleményességgel, — két fénypontot feltalálni az esküdtbirósági gyakorlatnak tentával feketére mázolt sötét egén, melyek egyike, — no de itt az ő sajái szavait idézem, — midőn az esküdtek a B. P. 359. §-ának 2. bekezdésére vonatkozó oktalan tilalmat eszesen kijátszották ; másik, midőn általános meglepetésre (kinek az általános meglepetésére ?) fölmentettek egy sajtóügyi vádlottat, mert belátták, hogy strómanns' van dolguk. Nem hittem szemeimnek. Újból és újból átolvastam. Hiszen ez a stróman-állítás bizonyos urak részéről régtől kezdve folytatott és már a B. P. életbelépte előtti esküdbiróságainknál is mindig bevált gyakorlat. És a cikkíró ur mégis csak most és e tekintetben csak erre az egy fénypontra birt bukkanni ? Avagy azon csudálkozik, hogy az esküdteknek józan esze nem tudja bevenni azt, amit í8-as törvényhozásunk bölcsessége folytán a törvényparagrafusok Prokrustes ágyába szorított elméjű szakbiróság akárhányszor jobb meggyőződése ellenére is kénytelen megcselekedni, a XVIII-as törvénnyel behozott merő fokozatos felelősségre-vonást ? Vannak még idealisták ! De fénypontnak kétségtelenül fénypont a felhozott két eset közül az első, amikor t. i. az esküdtek a B. P. 359. §-ának 2. bekezdésére vonatkozó oktalan tilalmat eszesen kijátszották. Legalább Schmitt Jenő és a többi ideális anarkistáknak ehhez sem hozzá tenni valójuk, sem elvenni valójuk nincsen. Vagy van-e valami fölségesebb, mint hogy a B. P. 349. §-ának 3. bekezdése értelmében a törvény értelmében való határozathozatalra esküt tevő esküdt 1—2 órával az eskü letétele után ugyanezen eskü megszegésével, a törvény kijátszásával, tehát törvény ellenére döntsön ? Nem képzelhető. Legalább a tisztelt cikkíró ur kijelentéseinek alapulvétele mellett: nem. II. Az aoperationalis óasis» alias anem sejtett orgián. Megösmerkedvén ekként a bíró ur különös ízlésével, lássuk mármost, mit tud felhozni az esküdtbiróságok ellen. Halljuk önön szavát: «A legháládatosabb operationalis basist, az esküdtszék hivatottságára nézve egyenesen megszégyenítő tanúságot szolgáltatott verdiktek számára a btkv. 76. §-a szolgáltatta, amely ismételten a megalkotója által nem sejtett orgiákat ült. Rendszerint elég volt, ha a vádlott azzal védekezett, hogy a tett elkövetése előtt néhány üveg sört vagy pohár pálinkát megivott stb. stb. (Ü. L. 5. !.)» így a cikknek tudós megszerkesztője, aki szerint persze a szakbirósági ítélkezésről mindez nem mondható. A Büntető Jog Tára 37. k. 161. 1. k. esetben felmenti a szakbiróság a 76. §. alapján ifj. Némedi Varga Istvánt, bár rajta a törvényszéki főtárgyalási jkv tanúságaként, rendellenességeket az orvosi szakvéleményhez nem-kötött bíróság nem tapasztalt, — arra való tekintettel, hogy utóvégre tagadhatatlan, hogy vádlott «buta és koponyájának ha nemis a belseje, de a külseje» nem olyan mint más, becsületes emberé. Büntető Jog Tára 34. k. 85. 1. k. esetében Kis Istvánnét felmenti a Kúria férjgyilkosság vádja alól, éspedig a nváradi táblai bűnösséget megállapító ítéletnek a megváltoztatásával, jóllehet a nyelv fibrilláris reszketése és a 2 heti, a vizsgálati ! fogházban bekövetkezett abnormis állapot soha azelőtt vádlottnő életében be nem következett és a szakorvosi és birói megállapítások vádlottnő állapotát minden tekintetben normálisnak találták. Felmenti a Kúria a vádlottnőt, mert: hisztériás, szóval ideges. Büntető Jog Tára 30. k. 220. I. k esetben meg a Kúria Samu Gábort, aki egy alvó embert fejszével ölt meg, a hullát pedig egy kevéssel utóbb felgyújtott fabódéban elégette, dacára annak, hogy a szellemi és mozgási kör valamint járás és beszéd lassúsága, mondatképzésének az őrülteket jellemző kezdetleges volta, felfogásának nehézkessége, sorsával szemben tanúsított közömbössége megállapittatott, — bűnösnek mondta ki a vád által terhére rótt bűncselekményben. Vajon ezen a rendelkezésemre álló nagyszámú kúriai ítéletekből csak hevenyészve, minden tervszerűség nélkül találomra kiszedett ítéletekből megállapítható-e a Kúriának a 76. §. tekintetében követett gyakorlatának iránya ? Tovább megyek ! A szaklapok 80 óta mintegy 50—60 esetet közöltek a beszámítás kérdéséről. Volt-e csak egy büntetőjogi irónk, aki a Kúriának e tekintetben követett gyakor latát az esetek többségére nézve irányadó rendszerbe hozni tudta, avagy csak megkisérlette volna ? Avagy tán a Videant consules c. cikk mély tudományú szerzője tudna nékünk, sötétben tapogatódzóknak a helyes ut feltalálására kellő útbaigazítással szolgálni ? Én azt hiszem, hogy nem. És tovább megyek. Nemcsak a beszámítás, de a jogos védelem, a B. T. K. különös részének alig van §-a, mely tekintetében szakbírói gyakorlatunk, teljes-ülési határozatok által nem-kötött bíróságaink, a külömböző táblák területén működő elsőbiróságaink, de ami a legszomorúbb : Kúriánk tanácsai is a legellentétesebb gyakorlatot ne követnék. Csak példaként legyen szabad utalnom a 350. §. tekintetében a bűnvádi feljelentéssel való fenyegetés tekintetében, a 333. ill. 355. §. tekintetében, a tartálylyal együtt átadott ingó dolog eltulajdonítása tekintetében elfoglalt külömböző nézőpontokra. Hogy a bizonyítás (B. P. 326. §. 2. p.) kérdésében szak•biróságaink hol az unus testis nullus testis álláspontjára helyezkednek, éspedig különösen, ha uzsora vétsége képezi a vád tárgyát, bárha az 1883. XXV. t.-c. 15. §-a épp az uzsora elbírálásánál teljesen szabad kezet kívánt hagyni, «a bizonyítékok teljességéhez nem-kötött bíróságoknak, hol meg teljesen a szabad mérlegelés elvére helyezkedve, olyanokat is elitélnek, akiknek terhére más hasonló esetekben hozott ítéletekből levont legmerészebb következtetés utján sem lehetett volna a bűnösséget megállapítani, — mind ez hagyán. Kiinduló pontul a B. T. K. 2. §-át kell vennünk, mely szerint, ha a cselekmény elkövetésétől az itélethozásig terjedő időközben egymástól külömböző gyakorlat lépett hatályba, a legenyhébb intézkedés lesz alkalmazandó. Es szakbiróságaink ennek dacára? Hol a legenyhébb, hol a legszigorúbb gyakorlatot követik. Hol van ettől a Videant consules tudós szerzője által olyannyira lenézett, megvetett, nem-szakképzett esküdtek határozataiból itt-ott kirívó némelyes ellentmondás? Hát nem Spencer Heibert Szociológiájában egy párbeszéd alkalmával kifejtett ama megjegyzésére kell-e gondolnunk, hogy «szakbirói igazságszolgáltatás — kockajáték ?» S ha a cikk mély tudományú szerzője minden indokolás nélkül ennek dacára merőben csak az esküdtbirósági intézményt tekinti hibásnak, vájjon ez nem Spencer-nek az osztaly-előitéletekkel szemben elfoglalt álláspontját juttatja-e szükségképp eszünkbe ?