A Jog, 1903 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1903 / 18. szám - Elzüllött kiskoruak kényszerneveltetése Poroszországban

68 A JOG itélt területek a betét szerkesztéskor alperes tulajdonául jegyeztettek be: mert ez eredeti felvétel alapján történvén, felperes az elbirtoklási időn belül az alperes mint nem harmadik szerzővel szemben való jogát a törvény rendes utján érvényesítheti. Ezen és az első bíróság által felhozott többi indokok alapján tehát az ítéletnek a megítélt területek tulajdonjogára vonatkozó részét helyben hagyni kellett. De helyben kellett azt hagyni az elvont hasznokra vonatkozó részben is, mert a kereset indítástól alperes rosszhisszemü birtokosnak tekintendő és mint ilyen ez időponttól az elvont hasznokat felperesnek megtéríteni tartozik. Ellenben a perköltséget, az elsőbirósági ítélet vonatkozó részének megváltoztatása mellett, a felek között kölcsönösen megkellett szüntetni, mert azon körülményre való tekintettel, hogy felperes 20 évet meghaladó idő után lépett csak fel a Duna medrében támadt területek iránti igényével, alperes nem védekezett merőben alap nélkül, s igy a prts. 251. §. érteim, a perköltség kölcsönös megszüntetése indokolt volt. A m. kir. Kúria (1902. dccemb. 30-án 3,888. sz. a.) Mindkét alsó bíróság ítélete megváltoztatik : felperes keresetével egész terjedelmében elutasitlatik, s végreh. terhével arra köteleztetik, hogy az alperesnek 15 nap. a. 200 K. perköltséget fizessen. Megokolás: felperes község a taksonyi 327. sz. tkvi betétben A. I. 12—20. sorsz. a. bejegyzett nádasok, rétek és legelők vázrajzilag a C. a. közelebbről is megjelölt részeinek a tulajdonát, birtókát es elvont hasznait azon az alapon követeli, hogy a peres területek, — melyek az 18:0 X. tcikkben elrendelt Dunaszabá lyozás alkalmából az u. n. soroksári Dunaág elzárása folytán beál lott apadás és nagyobb mérvű iszaplerakodás következtében kelet keztek, az 1885: 23 t.-c. 4. és 5. §-ai érteim, mint. a tkvi 3 sz tkvi betétlen A I. 4. 33. 37. és 38. és A II. t. sorsz. a bejegyzett parti birtokainak elválaszthatatlan alkotórészei s illetve növendéke az ö tulajdonához tartoznak ; őt illeti tehát azok birtoka s elvont haszna is. Jóllehet a per adatai szerint a peres területe^ a soroksári Dunaág elzárása óta, nem ugyan iszapolás, hanem csak vizszinének állandó leszállása, tehát kiszáradás folytán a Danáig medreiben keletkeztek; s felperesnek 3. sz. tkvi betétben felperesnek bejegyzett bii tokai a szabályozás előtt a Dunaágig terjedtek, — mind e mellett felperes kereseti követelésének jogos alapja a peres területekre nézve nincsen. Mert igaz ugyan, hogy az 1885: 23. t.-c. 4. és 5. § ai a vizek partját és medrét a parti birtokos tulajdonának s a parti birtok alkatrészének nyilvánítják: azonban az utóbb idézett 5. §. végpontjában világosan kimondatik az is, hogy a fennebbi 4. és 5. §-ok ama rendelkezései által, az e törv. éietbe lépte előtt magánjogi cimen szerzett tulajdon nem érintetik, hogy tehát a törv.cikknek a korábban érvényesen szerzett tulajdonra visszaható ereje nincsen. Már pedig a felperes község határában foganatosított úrbéri birtokrendezés és elkülönítési eljárás folyamán egyrészről a felperes község és volt úrbéres lakosai, másrészről pedig alperes mint volt földesúr között 1857. aug. 3-án és 18fi8. ápr. 20-án létrejött jogérvényes egyezségekből s az ezek birói végrehajtására vonatkozó hiteles adatokból az tűnik ki, hogy sem felperes község, sem volt úrbéres lakosai azokon a területeken kivül, melyek egyezségileg az ő el is különített illetményeik gyanánt állapíttattak meg s adattak ki, másra és igy különösen a soroksári Dunaágnak arra a részére, mely a taksonyi határból 2668°° kat. holdat foglalt el, semmiféle jogigényt nem támasztottak, részükre ily igény meg sem állapíttatott; hanem mint az 1873. jul. 26-án az urb. bíróság által hitelesített elkülönítési tkv. tanúsítja, az egész taksonyi Duna, a fent kilett térforgattal, az alperes vall. alap öldesuri egyéb illetményei közt, mint ennek kizárólagos tulajdona egyeztetett be és adatott át. S minthogy az úrbéri birtokrendezés és elkülönítés ily módon történt birói végrehajtása ellen, sem annak folyamán valamely megengedett jogorvoslattal, sem pedig annak befejezte után az 1871: LIII. t.-c. 52. §-ában engedélyezett kiigazítási keresettel felperes község s a volt úrbéres lakosok nem éltek s ekként az alperes, mely az úrbéri rendezés előtt földesúri jogánál fogva az egész taksonyi határnak, Dunapartnak és medernek ura volt, mindannak, a mit a fent idézett úrbéri egyezségek szerint a volt úrbéreseknek és felperes községnek kifejezetten át nem engedett, továbbá is tulajdonosa maradt, igy az egész taksonyi dunai területének, tehát a Duna partjainak és medréének is, minthogy továbbá az úrbéri birtokrendezés és elkülönítésnek a fentebb előadott módon történt keresztülvitele következtében az alperes tulajdonjoga a peres területekre nézve oly erős magánjogi cimen alapszik, melyet a fentiek szerint az 1885:23 t.-c. rendelkezései hátrányosan nem érinthetnek; és igy az a magánjogi megállapodás melynél fogva a Dunapartok és meder, a partmenti úrbéri birtokok alkatrésze lenni megszűntek s a volt földesúr tulajdonául tartatnak fenn, az által, hogy a Duna medre időközben a viz állandó elvonulása következtében nagy részt szárazzá vált, mi változást sem szenvedett; végre: minthogy a peres területek mind az alperes földesúri illetményéhez tartozó, s a szabályozás folytán kiszáradt mederben vannak s igy a alperes tulajdonát képezik; s ekként birtoklása is jogszerű: mindezeknél fogva az alsó birói ítéletek megváltoztatásával, felperest keresetével, amennyiben anak az alsóbb bíróságok helyt adtak, szintén, tehát egész terjedelmében elutasítani s mint pervesztest az 1868: t.-c. 261. §. alapján a perköltségben is marasztalni kellett. Az 1884 • XVII. t.-c. (ipartörvény) 146. § a és az 1891 : XIV. t-c 85 S-a kimondja, hogy az utóbbi törvény szerint szervezeti betegsegélyző pénztárak nem tekinthetők a kereskedelmi törvény alapján alakult szövetkezeteknek de annál kevésbbé tekinthetők a kereskedelmi törvényben szabályzóit valamely más alakzatú kereskedelmi társaságnak; kove kezésképoen az alperes kerületi betegsegélyző pénztár és ennek pénztárnoki és ellenőri állású alkalmazottjai közötti jogviszonyra az 1875- XXXVII t.-cikkbe foglalt kereskedelmi törvény hatodik címének és az .884: XVII. t,cikk 141. és 176. |-nak határozmanyai annál kevésbé alkalmazhatók, mivel az 1891: XIV t-c 76. 8-a csak azokat a vitás kérdéseket utalja az 1884: XVII. t.-c. 177 8-a szerinti eldöntés útjára, amelyek általában a munkás és a munkaadó között a visszatartott betegsegélyezési járulékok tekintetében támadnak és amelyek a betegsegélyző pénztar és a munkaadók közt, az utóbbiakat terhelő befizetési kötelezettség iránt keletkeznek, azok a vitás ügyek pedig, amelyek biztosított személyek és a betegsegélyző pénztár kozt, a nyújtandó segély tekintetében forognak fenn, a pénztari alapszabály szerint alakított választott bíróság hatáskörébe tartoznak. Habár az ipari és gyári alkalmazottaknak betegség esetében való segélyezése céljából a betegsegélyezési pénztárak felállítását törvény rendelte is el és habár ezek a pénztárak kormányilag jóváhagyott alapszabályokkal birnak és felügyelet és ellenőrzés tekintetében az iparhatóságoknak vannak alárendelve, azért mégis eme betegsegitö pénztárak harmadik személyekkel való magánjogi vonatkozásaikban az általános magánjogi törvények és jogszabályok alatt állanak s a megválasztott tisztviselők közötti szolgálati jogviszony is csak magánjogi viszonynak tekintendő. A szolgálatadó és a szolgálatot vállaló közti jogviszonyra, jelesül annak tartamára s a viszoncs kötelezettségekre nézve elsősorban a szerződés feltételei az irányadók, ily feltételek hiányában pedig ugy a szolgálatadó, mint a szolgálatot vállaló jogosítva van a szolgálati viszonyt a szolgálatot vállaló állásának megfelelő idejű felmondás által megszüntetni. A m. kir. Kúria felülvizsg. tanácsa (1902 dec. 16. G. 312. sz. a.) Wilheim Arnold dr. ügyvéd által képviselt S. Dezső és K. Imre felpereseknek, Endrey Gyula dr. ügyvéd, utóbb Kenéz Sándor dr. ügyvéd, legutóbb Singer Sándor ügyvéd által képviselt hódmezővásárhelyi kerületi betegsegélyző pénztár alperes ellen felmondás érvénytelenségének birói kimondása iránt a hódmezővásárhelyi kir. járásbíróság előtt folyamatba tett ügyében következő Ítéletet hozott: Megokolás: Alperesnek az a pergátló kifogása, hogy a polgári pert az 1884: XVII. t.-c-befoglalt ipartörvény 141. és 146. §-iban szabályozott iparhatóság előtti eljárásnak kell megelőznie és az a kérelme, hogy eme előzetes iparhatóság előtti eljárás hiánya miatt, a megtámadott Ítélet a S. E. 27. §-a 1. pontja, továbbá annak 116. §-a és 185. §-a b) pontja alapján feloldassák sa polgári peres eljárás megszüntettessék, alaptalannak találtatott. Az 1884: XVII. t.-c. (ipartörvény) 146. §-a és az 1891: XIV. t.-c. 85. §-a ugyanis kimondja, hogy az utóbbi törvény szerint szervezett betegsegélyző pénztárak nem tekinthetők a kereskedelmi törvény alapján alakult szövetkezeteknek, de annál kevésbé tekinthetők a kereskedelmi törvényben szabályozott valamely más alakzatú kereskedelmi társaságnak; következésképpen az alperes kerületi betegsegélyző pénztár és ennek pénztárnoki és ellenőri állású alkalmazottját közötti jogviszonyra az 1875: XXXVII. t.-cikkbe foglalt kereskedelmi törvény hatodik címének és az 1884: XVII. t.-c. 141. és 176. § nak határozmányai annál kevésbé alkalmazhatók, mivel az 1891: XIV. t.-c. 76. §-a csak azokat a vitás kérdéseket utalja az 1884: XVII. t.-c. 176. §-a szerinti eldöntés útjára, amelyek általában a munkás és a munkaadó között, a visszatartott betegsegélyzési járulékok tekintetében támadnak és amelyek a betegsegélyző pénztár és a munkaadók közt, az utóbbiakat terhelő befizetési kötelezettség iránt keletkeznek; azok a vitás ügyek pedig, amelyek a biztositottszemélyek és a betegsegélyző pénztár közt a nyújtandó segély tekintetében forognak fenn, a pénztár alapszabály szerint alakított választott bíróság hatáskörébe tartoznak, holott a fenforgó perben a vita a kerületi betegsegélyezési pénztár és az ennek igazgatósága részéről megválasztott pénztár nok és ellenőr közt a szolgálati viszony feltételes felmondásának érvényessége felett keletkezett. Ellenben alapos alperesnek az a panasza, hogy a felebbezési bíróság jogszabály sértésével mondotta ki az alperes kerületi betegsegélyző pénztár igazgatósága részéről teltételesen eszközölt felmondást érvénytelennek. Habár az ipari és gyári alkalmazottaknak betegség esetében való segélyezése céljából a betegsegélyezési pénztárak felállítását törvény rendelte is el és habár ezek a pénztárak kormányilag jóváhagyott alapszabályokkal birnak és felügyelet és ellenőrzés tekintetében az iparhatóságoknak vannak alárendelve, azért mégis eme betegsegitö pénztárak harmadik személyekkel való magánjogi vonatkozásaikban az általános magánjogi törvények és jogszabályok alatt állanak s a megválasztott tisztviselők közötti tzolgálati jogviszony is csak magánjogi viszonynak tekinthető. A szolgálatadó és a szolgálatot vállaló közti jogviszonyra, jelesül annak tartamára, megszüntetésére s a viszonos kötelezettségekre nézve elsősorban a szerződés feltételei az irányadók, ily féltél elek hiányában pedig ugy a szolgálatadó, mint a szolgálatot