A Jog, 1903 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1903 / 1. szám - Hiteltelekkönyveinkről a telekkönyvi betétszerkesztésről s a telekjegyzőkönyvek helyesbitéséről. Folytatás. 2. [r.]
A JOG 5 föl, akiknél a tkvi vizsga letételére szükséges képesség már előképzettségük alapján föltételezhető, kívánatos, hogy ezen dijnokok szintén részesüljenek az igazságügyi hatóságoknál alkalmazott dijnokokra az 1887. évi XXIV. t.-cikkben biztosított kedvezményben, vagyis állandósittassanak s a szükséghez mérten egyik bíróságtól a másikhoz áthelyeztessenek és hogy napidíjaik képességükhöz és szorgalmukhoz mérten bizonyos fokig emelhetők legyenek (p. o. három koronáig). A gyakorlat igazolta, hogy az ilyen dijnokok, míg egyrészről teljesen hibátlanul másolnak, másrészről lényegesebb munkakörben, a munkamegosztás elvei mellett a szakközegek közvetlen felügyelete alatt fontosabb teendőkkel is megbízhatók és célszerűen használhatók. A teljesen >áratlan s esetrőlesetre alalmazott dijnokok alkalmazása mellett a már megszeikesztett betétek letisztázása kétszer, tőt háromszor annyi időt is vesz igénybe, mint a már betanított dijnokoknál. Nagyközségeknél és városoknál az időtöbblet igen lényeges kérdés, mert a dijnokok hasznavehetetlensége miatt a sokkal előnyösebb munkaerővel foglalkoztatható szakközegek kénytelenek idejüket a többszörös és lélekölő összehasonlítással és összeolvasással fecsérelni. így a garasos takarékoskodás mellett a nagyobb javadalmazásu hivatalnokokra ezen időtartam alatt százak lesznek pazarolva. Nagyon fokozható volna a betétszerkesztő személyzet tevékenysége, méltányos rend szerre alapított s a személyek önérzetét nem sértő jutalmak által (sértőnek találom egy hivatalnoknak önérzetére, amikor 40—50 korona jutalomban részesül, amely összeg nagyon alamizsnaszínezetű), bár a jutalmazást a fizetések esetleges rendezése után eltörlendőnek vélem, már t. i. azon alakban, amint mostan van gyakorlatban. A legszebb jutalom bármely hivatalnokra a gyorsabb előmenetel. Ad 3. Nemcsak az általános beosztásnál fontos az, hogy egy bizonyos vidéken minő természetű munkakör vár a betétszerkesztő közegekre, hanem az egyes kir. tkvi hatóságoknál is mindig fegyelemmel kell lenni az illetőknek egyéni képességükre, már szerzett gyakorlatukra, sőt mindkét esetben a lehetőségig figyelembeveendő az egyesek óhaja is. Mert minden ember szivesebben működik ott és azon munkálatban, ahol és amelyben saját választása folytán kell foglalkoznia. A szigorú elzárkózott rendszer, az egyes alkalmazottak sorsára sokszor döntő befolyást gyakorló kirendelések aktaszerü elintézése (kevés javadalmazás mellett), nem vezetnek a munkakedv tokozására. Fődolog mindenütt, hogy a képzettebb elemek ösmeretüknek megfelelő munkakörben foglalatoskodjanak s ;sekélyebb munkálatra csak dijnokok alkalmaztassanak természetesen mindenkor már képzett szakközeg közvetlen ellenŐrzése mellett. Ilynemű munkamegosztás mellett p. o. egy telekkönyvvezető s egy nemkezdő szakdijnok egy 6,000 telekjegyzőkönyvvel rendelkező község előmunkálatát négy másolódijnok segédlete mellett három hó alatt elvégezheti. Ugyancsak hasonló rendszer (munkamegosztás) mellett egy biró, egy telekkönyvvezető, egy szakdijnok s három-négy dijnok három hó alatt egy 4—5,000 betéttel rendelkező községnek a tényleges betéteit megszerkeszthetik. Állitásom helyességéről saját tapasztalataim alapján közvetlen meggyőződést merítettem. Természetesen az ilyen nagyobb eredmény előnye elesik akkor, amikor 4 —5,000 tkvi betétet teljesen járatlan napidijasokkal, p. o. öt dijnokot számítva, a mostani viszonyok közt hat hó alatt sem képes az ember a várakozásnak megfelelő módon letisztáztatni. Ad 4. Már a 2. és 3. pontra felhozottakból kitűnik, hogy a tkvi betétszerkesztéssel foglalkozó egyének fölötti közvetlen felügyelet, ha eredményt akarunk elérni, sikeresen csakis ezen szakban jártas egyénre bizható, aki nemcsak a tulajdonképpeni felügyeletet teljesiti, hanem a munkabeosztás helyességéről is gondoskodik, sőt ő maga szolgál kétes esetekben elsősorban felvilágosítással és útmutatással, aki ilyetén módon e téren szerzett gyakorlati ösmereteit ezen muni álat előnyére érvényesítheti. Mert a betétszerkesztési munkálatok feletti felügyeletnél nemcsak az a lényeges, hogy a betétszerkesztéssel foglalkozó közegek munkálataikat a törvény és utasítás értelmében teljesítsék, hanem az is elsőrendű kérdés, hogy az alkalmazottak oly módszer mellett végezzék dolgaikat, amely mellett adott viszonyok között a legnagyobb eredményt érhetik el. Két-három kir. Ítélőtábla területén alkalmazható volna egy-egy felügyelettel megbízott közeg, aki hivatott volna egyúttal a telekkönyvek további helyes vezetését is ellenőrizni. Ezen felügyelő közeg, szabad idejében, rangfokozata szerint a székhelyen levő kir. Ítélőtáblánál, avagy kir. törvényszéknél előadói teendőket is végezhetne, de elsősorban a felügyeletére bizott kerületben a felmerült teendők végzésére volna hivatva. Ad 5. A betétszerkesztési munkálatok végrehajtásánál már a fentebb elmondottak figyelembevételével határozott rendszer fejlődne ki. Ahol a betétszerkesztési munkálatoknak folyamatbatétele szükségessé válnék, ottan már az első intézkedés ezen szakban már járatos felügyeleti közeg jelentése alapján történvén, a kirendelendő személyzet viszonylagosan megfelelne a rendelkezésére álló teendőknek s nem állana elő azon körülmény, hogy a személyzet a munkakörhöz tulcsekély legyen, avagy az ily kirendelt egyén mint felesleges 3—4 hó múlva ismételten más kir. bírósághoz rendeltessék ki. De önként létesülne a végrehajtás részleteiben is bizonyos rendszer a már szakszerűen megállapított sorrend betartása mellett. A rendszeres munkálatok mellett az egyes közegek is sokkal nyugodtabb és intenzivebb munkásságot fejthetnének ki, nem mint a jelenlegi viszonyok között, a hivatalvezetők e téren valójáratlansága folytán sok helyen tapasztalható kapkodó rendszernél. Ad 6. Igen lényeges hátránya a betétszerkesztési munkálatoknak, éspedig igen gyakori esetben a bíróságok vezetőinek önkényes és helytelen eljárása. A legtöbben teljes tájékozatlanságuk dacára határozott parancsolói jogkört kívánnak gyakorolni még a legapróbb részletekben is. Ez ugyan önmagában véve még nem volna oly nagy hiba, ha a betétszerkesztési munkálatok érdekében és előnyére történné, de legtöbbször homlokegyenest ellenkezik ezen munkálatok érdekeivel. Midőn valamely kir. bíróság területén a betétszerkesztési munkálatok folyamatba tétetnek, a bíróságok vezetőinek — éspedig különösen a kir. járásbíróságoknál észlelhető ez — első teendőjük, hogy saját hátralékaikat dolgoztatják fel a kirendelt közegekkel s a későbbi időkben pedig igyekeznek a betétszerkesztési átalány terhére a vezetésük alatt álló bírósághoz másoló dijnokokat vagy napidíjas szolgákat felfogadni s azokat a bíróságok rendes teendőivel foglalkoztatni. Ezen állapoton nem segíthet a betétszerkesztői személyzet esetleges tiltakozása sem, mert egy olyan hivatalvezető tevékenysége ellen aki hivatva van a betétszerkesztő személyzet minősítését, megállapítani, ez utóbbiak jelentést tenni alig merészelnek, tapasztalatból látván, hogy a hivatalvezetők idegessége így is mennyi méltatlan eljárásnak a kútforrása, nemis említvén azon általános ellenszenves magatartást, amelylyel a bíróságok tagjai a tkvi betétszerkesztő közegek iránt viseltetnek s amelyet ez utóhbiak már azon okból sem akarnak fokozni, hogy saját helyzetüket tarthatatlanná ne tegyék. Tagadhatatlan, hogy a betétszerkesztéssel foglalkozó közegek között is akadnak olyanok, akik maliciából vagy bosszuállásból igyekeznek a hivatalvezetőknek kellemetlenséget szerezni, de ez csak elenyésző kis százalékát képezi azon eseteknek, amikor a hivatalvezetők ok nélküli zaklatásokkal háborgatják a betétszerkesztő' közegeket. Ismételten megjegyzem, hogy ezen tapasztalatok inkább a kir. járásbíróságoknál felmerült esetekre vonatkoznak s ottan sem kizárólagosan mindegyiknél, de általában lehet vonatkoztatni a többségre s igy mint általánosságot emiithetem. (Folytatása következik.) Tarlózás. (Az év mérlege. — A plusz. — Forgalmi akadályok. — A mínusz.) A jó sáfár az év végén mérleget készit. Állítsuk össze mi is a lefolyt esztendő mérlegét az igazságügy szempontjából. * A nyereségszámla első' tekintélyestétele: a polgári perrendtartás javaslatának az országgyűlés elé terjesztése Kinek sem kell magyaráznunk, hogy ez a minden izében hatalmas alkotás minő óriási haladás a modern jogállam felé. Talán még azoknak sem, akik bizonyos szenvedélyességgel küzdenek a javaslat egyes intézkedései ellen a szent «közérdek> nevében. Szerencsére, igazságügyi minisztériumunk elegendő erélyt tanusit javaslata nemes intencióinak megvédelmezésében s igy ezúttal nincs mit tartanunk attól, hogy az a bizonyos osztályérdek — mely olyan különös előszeretettel szokta magára ölteni a közérdek sok mindent elfedő köpenyét — ezúttal is, mint anynyiszor, érvényesüljön. Értjük a javaslat 34. §-a közül az igazságügyi bizottságban lefolyt kisded háborút. Jó urak, ti bölcs és önzetlen férfiak, mit céloz a javaslat f Igaz-e, hogy a lehető garanciával a materiális igazság érvényre-juttatását akarja biztosítani a papiros-igazságokkal szemben ? A méltányos jogot a rideg joggal szemben ? Igaz-e, hogy lehető olcsóvá és gyorssá kívánja tenni az igazságszolgáltatást ? Igaz-e, hogy mindez általános érdek; hogy az a bizonyos • suprema lex» a «salus reipublicae> kívánja ezeket ?