A Jog, 1903 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1903 / 15. szám - A végrendelkezés korlátozásának kérdése az angol jogban

120 A JOG stromra 90,890, a V. lajstromra 48,792, a telekkönyvi ügyekbe ",841 ügy. Az év végén folyamatban maradt 25,411 ügy, ebből esik a Sp. lajstrom szer. ügyekre 13,255, a V. lajstromra 10,H71, a tkvi ügyekre 81. Révai Lajos dr. \ (Folytatása következik.) Külföld. A végrendelkezés korlátozásának kérdése az angol jogban. A: angol lapok hasábjain valósággal állandó rovat-számba mennek a Remarkable WillCases cimmel ellátolt fejezetek, melyek az angol végrendelkezési jog egyes koronkint felmerülő s nemis ritkán fellünőbb és nagyobb horderővel biró eseteit teszik megbeszélés tárgyává. Az Australian Law Times egyik ide vonatkozó közleményét átvetie a londoni The Law Ti m e s, ez az előkelő angol jogi szakfolyóirat. Én ez utóbbiban olvastam s ha ennek alapján ismertetem e helyen annak egyes észrevételeit, egy kis futó áttekintést nyerhetünk az angol jognak e téren észlelhető némely hiányosságai fölött. Aki szeret a száraz statisztikával bíbelődni, az nyomban rá fog akadni arra, hogy ezek a feltűnőbb végrendelkezési esetek rendszerint azokra a perekre vonatkoznak, melyek az örökhagyó neje és családja közt, akik rövidséget szenvedtek az általuk többnek remélt örökség átvételekor, továbbá közeli, vagy távolabbi rokonok, avagy harmadik személyek közt keletkeztek, kik az örökhagyó szertelen jótékonyságának élvezői leltek. Azonkívül a végrendeletek érvénytelenítése iránti perek anyagát vizsgálva, ugy találjuk, hogy a végrendelet megtámadása legfőképpen a végrendelkezési képesség hiányára, — the want of testamentory capacity — van alapítva. Nos, végrendelkezési képességet nagyon könnyű feladat definiálni akkor, midőn e tárgyban néhány vezető tekintélyt, nagyobbára az elmélet embereit, rántunk elő. De végrendelkezési képességet — vagy vegyük a végrendelkezési képtelenséget, nehéz és unalmas dolog bizonyítgatni akkor, midőn gyakorlati irányú jogi vitáról van szó s a kérdés rendszerint nem is nyer megoldást addig, míg a tanuknak egész seregét fel nem hivták mindkét oldalról; mikor aztán végre is az az eredmény sül ki az egészből, hogy, miután a bíróság, az ügyvédek és atanuk egytől-egyig megtették kötelességeiket, a hagyatéki vagyonnak csupán a csontja és a bőre marad meg a pernyertes fél nagy örömére. Nos, mindez a dolog, ámbár fölötte kívánatos és hasznot hajtó dolog a gyakorlati jogász szempontjából, nem habozunk kijelenteni, egy égbekiáltó baj. Nevetséges anomália az angol végrendelkezési jog terén az, hogy mig egy férfi kötelezve van gyámolítani nejét és családját addig, amig ő él, már amenynyire t. i. körülményei azt lehetővé teszik, hogy ugyanez az ember törvényesen járhat el, a saját eltökélt szándéka folytán, akár buskomorságból, bosszúból, kóros képzelődésből, akár családi vagy egyéb befolyások következtében akkor, midőn tollának egyetlen vonásával megfosztja nejét és családját a legkisebb támogatástól, a halála pillanatától kezdve. A holt ember tehát hatalmasabb, mint az élő. A törvény nem köti őt többé. Az a fő elv, hogy «az ember azt teheti a sajátjával, ami neki tetszik*, számtalan megszorítással van körülkerítve az élőre nézve; az ő szabadságának nem szabad megsérteni a mások szabadságát. A természet törvénye részévé lesz a közjognak. Erkölcsi követelmények törvényben precizirozott jogok lettek. A haldokló embernek azonban, ki végrendeletet csinál, meg van engedve, hogy semmivé tegye mindezeket a megszorításokat. Hazai jogunkban látjuk, hogy a magyar jog csupán annyiban ismerte az örökhagyó akaratát, amennyiben e kifejezett akarat által a család, a vérközösség s a családi érdekek semmiféle joghátránynak nem voltak kitéve. Jelenlegi öröklési jogunk pedig a régi magyar öröklési jog alapjára helyezkedik. Az angol jog egyes szociális intézkedései, főként az özvegyi jogot illetőleg — lehetővé teszik a végrendelkezőnek, hogy valósággal az Ínségbe kergesse a hűséges feleséget és a szerető gyermekeket, kitéve ezeket az örökhagyó esetleges szeszélyeinek. Ez a jog oly rendkívüli és oly torzszülemény, hogy annak tartós fenmaradását csakis abból azirigylésreméltóan boldog rendszerből lehet kimagyarázni valahogy, amelyet a törvényhozás rendszerint követni szokott. Ha egy csomó bank egyszerre nagyot bukik s legott kész a társaságokra vonatkozó törvény reformja; amikor egy püspök halálosan összeégette magát egy vasúti kocsiban, legott uj rendszer hozatott be a kocsik világítására nézve; éppigy | mihelyest egyes élelmes bookmakerek fogadásokat csináltak ; és téteket fogadtak el az utcasarkokon: az angol törvényhozás azonnal szükségét érezte egy olyan törvénynek, amely az utcai iogadások elnyomására, vagy legalább hathatós megszorítására irányul. Mindezek a dolgok eléggé feltűnőek és — minden jel arra vall, — a népszerűség kedveért történnek; az emberek nagy nép-gyüléseket hívhatnak és hivnak is egybe ezek megbeszélése végett, márpedig az angol, mint tudjuk, a nagy arányú összegyülekezések iránt mindig kiváló fogékonysággal viseltetett, s ez alatt az idő alatt tág tér nyílik a feltűnőbb szereplésre és a sokadalom kegyeinek a vadá^zására. Nem igy van ez a végrendeleteket szabályozó törvénynél. Más országok felvilágosult törvényhozásai szorgosan foglalkoznak e kérdéssel, de az angolul beszélő polgárság zöme hátul ballag. Nagyon szeretnénk már látni egy bilit, sóhajt fel az Australian Law Times, melyet parlamentünk egy valóban nagyon komolv bajnak a helyrehozására alkotott. Egy ily intézkedésnek a módja hasonlíthatatlanul egyszerű volna. Oly végrendelkezők, akik csupán korlátolt mennyiségű vagyon fölött végrendelkeznek, kötelezve lennének akár törvényes végrendeletet csinálni, akkor t. i., midőn feleséget vagy gyermekeket hagynak maguk után, akár pedig a vagyonukat a feleség vagy gyermekek haszonélvezetében hagynák megfelelő arányokban, aminő arányokat a törvény szabna meg. Korlátolt mennyiség alatt oly összeget értünk, mely csupán a család megfelelő életszükségleteire elegendő, annak a társadalmi életben elfoglalt helyzetéhez képest. Egy jegyzék lenne összeállítandó, mely kellő rovatokra osztva, kimutassa azt: mily mértékben engedtetik meg az örökhagyónak, hogy vagyona többletének bizonyos arányát vagy százalékát, azt a többletet t. i. amely az előbb emiitett meghatározott vagyon-mennyiséget felülhaladja, akár idegenekre vagy távoli rokonokra, akár jótékonysági, nevelésügyi, vagy ehhez hasonló intézményekre hagyhassa. Egy ily rei.dszer mellett, mint ez, a milliomosnak még meg volna engedve a bőkezűség — post mortem, ámde a szerény vagyoni helyzettel biró ember másfelöl meg lenne akadályozva minden olyan méltánytalanságok elkövetésében, melyeket a törvény ezidőszerint még megenged. Indiában az özvegyek tüzhalált szoktak szenvedni elhunyt férjeik temetési máglyáján. Nos, az angol törvény is szentesíti ugyanezt a most felvetett kérdés terén oly alakban, hogy megengedi az angol özvegyeknek, hogy éhen haljanak egy darabka papir, az eszelős, a félkegyelmű vagy a roszakaratu ember végrendeletének jóvoltából. Az angol jogi lap eme kifakadásai, a fentebbiek alapján következtetve, nyilvánvalóan eléggé alaposak. Zsoldos Benő zombori kir. tszéki aljegyző. Nyilt kérdések és feleletek. A büntetőjog köréből. — Válasz a J o g 14. számában közölt nyilt kérdésre. — A felvetett kérdésre az a válaszom, hogy az illető törvényszék törvényellenesen járt el, mégpedig nemcsak azért, mert később jelentkezett tanú előadása alapján nem intézkedett a bűnvádi eljárásnak a hamis tanuzás büntette miatt leendő folyamatbatétele iránt, hanem azért is, mert a törvényszék egyenesen a bűnvádi prdt. 448. §-a ellenére járt el. Véleményem tehát az, hogy a törvényszék által elkövetett hibát egyesegyedül az ujrafelvétel indítványozásával lehet helyreigazítani. Nemo. Sérelem. Retorzió a megaláztatással szemben.*) A pénzügyi bizottságban a birák sorsa felett valószínűleg elvetették a kockát, mert a viszonyok mai állása mellett semmi valószínűség sem szól a mellett, hogy azon a szövegen, amelylyel a pénzügyi bizottság a fizetésemelési törvényjavaslatot elfogadta, az országgyűlés változtasson. így tehát O Felsége bírái degradálva maradnak s a hivatalnoki kar páriái lesznek, s e kar királyaivá a tanárok emeltetnek. Minthogy pedig mi bérharcot — a büntetötörvénykönyv különleges intézkedései miatt — nem indíthatunk s e minősíthetetlen eljárás ellen magunkat meg nem védhetjük : nincs más mód, mint a jogtalanság ellen retorzióval élni. E retorziót ugy látnám megvalósíthatónak, ha — tekintettel arra, hogy a bíráknak hivatalos óráik nincsenek — országszerte azt az elvet fogadnánk el és követnénk általánosan, hogy mi se hivataloskodjunk több időn át, mint amennyi a nálunk százszor jobban szituált tanárokra ki van szabva s. i. hetenkint 20 órán át. Ily módon — ha már közjogi állásunkat s reputációnkat meg nem menthetjük, — mentsük meg legalább egészségünket ! Ha e mellett a főtárgyaiások a hosszú időre járó tanú- és szakértői dijak miatt százakba, az esküdtszéki tárgyalások pedig ezrekbe fognak kerülni : azzal mi ne törődjünk; hiszen az állam úgyis sajnálta tőlünk azt a pár százezer koronát, melyet előbb a katonaságnak, azután a tanároknak egy füttyentésre oda-dobott. Egy biró. Irodalom. Elmélkedés a magyar nemzeti cimer és lobogó jussáról. Irta Kmetty Károly dr., m. kir. tud. egyetemi tanár Budapest. Politzer Zsigmond és fia kiadása 1903. Közjogi monográfiáiirodalmunk ujabban több igen becses adalékkal gazdagodott, különösen az oly fontos érdekeket érintő hadügyek tárgyában. Ennek a sokat vitatott kérdésnek zárókövét képezi az ismertetés anyagát magába ölelő tanulmány, — befejezője s mintegy végső konzekvenciája ez annak a hat előadásnak, melyet a tudós szerző mult év november és december havában a Szabad Lyceum sorozatában tartott, ahol röviden, de velősen megvonta a magyar *) Kérjük összes laptársainkat e cikkecske átvételére.