A Jog, 1903 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1903 / 15. szám - Az ügyészségi megbizottak

118 A JOG tésére s az ügyvédek szinte örömmel vették a megbízást, nem tudva minő megterheléssel jár ez s remélve, hogy a kezdetben csekély díjazást majd csak felemelik ; de csalódtak reményükben, mert a díjazás maradt a régi, a teendők pedig egyre szaporodtak, így jó részük kénytelen volt lemondani, mert a megbízatás nagyban akadályozta őket a kenyeret adó ügyvédi gyakorlat folytatásában Nagy szó, ha az ügyvédek mai szorult helyzetükben lemondanak a díjazással járó foglalkozásról. Ha figyelemmel kisérjük a kirendeléseket, tapasztalhatjuk, hogy ujabban a közigazgatási tisztviselőkre, elsősorban a szolgabirákra került a sor és ők elfogadják e megbízást, mert nem-tulsok fizetésök mellett e csekély díjazás is valami. E választás azonban nem a legszeiencsésebb. mert ők e szerepkör betöltésére nincsenek kvalifikálva. Tudjuk ugyanis, hogy jogtudományi kvalifikációval rendszerint nem birnak, az államtudományi államvizsgának és a. t. doktorátusnak pedig nem tárgya a büntetőjog és bűnvádi eljárás, másrészről a közszolgálat más ágában működő .isztviselőket nem helyes dolog elvonni tulajdonképpeni hivatásuktól, s azt hiszem : a sürü kirendelést meg is sínyli a közigazgatás. Érdekes, hogy mig vidéken a megbízotti állást rendszerint magas kvalifikációju ügyvédek töltik be s a bírósági segédszemélyzet tagjai többnyire csak mint állandó helyettesek működnek és rendes megbizottakul csak ott alkalmaztatnak hol más alkalmas egyén egyáltalában nincs, addig a törvényszéki székhelyeken megbizottakul a kir. ügyészséghez beosztott aljegyzők vagy pláne joggyakornokok rendeltetnek ki. s igy a vád gyengébben van képviselve a központokon, mint vidéken, holott a törvény életbeléptetésekor mindenki azt hitte, hogy az ügyészségek székhelyein alügyészek végzik e funkciót; ez eljárás oka talán az, hogy az alügyészek munkaerejét jobban akarják értékesíteni s a gyakornoki állományban levőkre nézve a megbízás quasi előiskola a majdani ügyészi szerepléshez, s kéznél lévén az ügyészek, őket direktívákkal könnyen elláthatják ; ámde a közvád erősebb képviseltetést érdemelne, s a segédszemélyzet tagjai közül lehetőleg csak bitói vagy ügyvédi kvalifikációval bírókat kellene kirendelni. Épp oly helytelen és csak a szükség indokolhatja, ha ügyvédjelöltek rendeltetnek ki, ezek közül is legalább a jogt. doktori fokon lévők volnának kirendelendők, mert a közvádló rendkívül fontos szerepkört tölt be, és magasabb kvalifikációju közvádló inkább kifejezésre tudja juttatni azt az elvet, hogy a közvád képviselője a bírósággal szemben nem sub-, hanem coordinativ viszonyban van. Minthogy utópiaszerü óhaj, hogy hazánkban a járásbrósági székhelyeken kellő számú anyagilag független s megfelelő jogi képzettséggel biró egyén legyen az ügyészi megbízotti állás betöltésére, véleményem szerint ugy lehetne e bajon segitni, hogy rendes fizetési osztályba besorozott állás rendszeresítetnék e célra, pl. törvényszéki jegyzői ranggal, akiket aztán, — amennyiben az ügyészi megbízás teljes elfoglaltságot nem ad — egyéb teendőkkel lehetne megbízni, igy a békebiráskodással s bizonyára elég alkalmas jogvégzett ember jelentkeznék ez állásra, Különösen az ügyvédi karra jótétemény volna ilyen állás rendszeresítése, tetemesen csökkentené az ügyvédi pályán levő túltermelést De véleményem szerint ügyészségi megbízottakra szükség volna a közigazgatási hatóságok hatáskörébe utalt kihágások legnagyobb részénél is, sőt talán még inkább, mint a járásbíróság előtti eljárásban. Nem tekintve ugyanis azt, hogy igazságszolgáltatásunk ezen része gyengeségénél fogva nagyon megérdemelné a támogatást, az ide tartozó bűncselekmények majdnem mind olyanok, melyek által a közérdek közvetetlenül van megtámadva és a sértett közérdek egy vagy több meghatározott fizikai személy érdekével nem találkozik, tehát a vád hem gyengén, de sehogy sincs képviselve. Azon érv sem állhat, hogy ezek oly csekély jelentőségű bűncselekmények, melyekben az eljárás formátlanui is folyhat, anélkül, hogy a közre ebből nagyobb hátrány háramolnék. Mert először is merész állítás volna, hogy a közegészség, közrend, hatóságok stb. ellen irányuló bűncselekmények csekély súlyúak lehetnének, s az is kétségtelen, hogy a vád teljes hiánya nem formahiba, hanem az anyagi igazság rovására van. A végrehajtási tőrvény 102. §. 5. és 152. §. 3. pontjához. Irta BIRÓ. A cimben jelzett törvényhelyek szerint, ha az elárverezendő ingók vagy ingatlanok kikiáltási ára a 300 frtot meghaladja, az árverési Hirdetménynek kivonata valamelyik helyi, ilyennek nemlétében a legközelebbi helyen megjelenő lapban egyszer közzéteendő. Hogy ez a rendelkezés a végrehajtató vagy végrehajtást szenvedő érdekében szükséges-e. az elárverezendő dolgok jobb és célszerűbb értékesithetése céljából, vagy éppen köz- és minő érdekből, azt itt vitatni nem kívánom s megnyugszom azon, hogy a törvényhozás mindenik most felsorolt érdekben akart rendelkezni, sőt a vidéki hirlapirás fejlődését is előmozdítani kívánta. Elismerem azt is, hogy mindezek az érdekek azzal vannak megvédve helyesen, ha ez az intézkedés továbbra is fenntartatik és csak a szerintem hiányos szövegezésből eredő anomáliákra kívánok figyelmeztetni s azt a végrehajtási törvény revízióját előkészítő bizottság becses figyelmébe ajánlani. Ennek a törvényhelynek rendelkezése által nyert élőny folytán a vidéken számtalan nemzetiségi s izgatással foglalkozó zuglap indult és még indulhat meg s élvezi és élvezheti a magyai állam kenyerét, csupán csak a bírósági hirdetésekből tartván fenn magát. A törvény keretében általában alig lehet elkerülni, hogy ilyesmi ne történjék, habár több bíróság a törvényt ennek intenciója szerint akként trtelmezi, hogy az ily hirdetmények nem, vagy legalább célszerűen nem közölhetők más, mint magyar nyelven megjelenő lapokban, mivel a hivatalos nyelvet nem értő közönség azt a nemzetiségi lap ;kból sem olvassa és olvashatja el, vagy nem érti meg; de a törvény szövegében ez kimondva nem lévén, a legtöbb biró egyszerűen csak a törvény holt betűjét tartja szem előtt s a hirdetményeket bármely nyelven megjelenő lapban közzététeti. De a törvénynek ily szövegezése mellett azon sem lehet csodálkozni, ha a gondolkozó fő is megfontolja, ha vájjon egy túlnyomóan nemzetiségi vidéken szolgáló emberre érdemes-e, hogy tudatát és munkaerejét az izgatókkal s különösen némely ügyvédekkel való folytonos harcban fogyassza és eméssze fel s az ő felfogásukkal ellenkezően és helyesen alkalmazza a különben kétes szövegű törvényt. Igy történik meg, hogy kényelmi vagy opportunitási szempontból s talán legjobb meggyőződése ellenére is valaki az izgatóknak segédkezet nyújt. Ennek az anomáliának ellensúlyozására a bíróság ezek szerint keveset tehetvén, csak a bátrabbak merték kimondani, hogy a hirdetményt csak magyar nyelven megjelenő lapokban teszik közzé, vagy ki sem mondották, hanem megtették. De hogy ez mennyi panaszra és jogorvoslatra adott okot, azt csak a felsőbb bíróságok levéltárai mutathatnák ki. Hogy az ilyen csatározásoknak vége legyen s a bíróságok zavartalanul végezhessék nehé^ munkájukat, célszerű, sőt szükséges lenne, hogy a törvény szövegében világosan bennfoglaltassék az, hogy a bíróságok hirdetményeiket csak magyar nyelven megjelenő lapban tétethetik közzé, jogában állván különben a feleknek azokat más lapban vagy lapokban is saját költségükön közzététetni, s más nyelven megjelenő helyi lap a bírósági hirdetmények közzététele tekintetében nemlétezőnek tekintendő. Én csak mint bíró szólottam ehhez a tárgyhoz, de a politikus és törvényhozó még kevésbbé zárkózhatik el az igy megvilágosított kérdéstől s ilyeneknek, azt hiszem, a salus rei publicae szempontjából is szükséges munkálni a nemzeti állam alapjának minél erősebbé tételén. Ha ez iratom által csak egy porszemnyit is hozzájárultam a fentemiitett célhoz, a hivatalos órákon kívül végzett munkám kárba nem veszett. Belföld. A Magyar Jogász-egyletben f. hó 4-én Fi n k e y Ferenc sárospataki jogakadémiai tanár tartott előadást: A motívumok tanáról a büntetőjogban. Előadó abból indult ki, hogy a motívumok tana, vagyis a büntetendő cselekmény inditó okainak minden irányú kifejtése s gyakorlati alkalmazásának próbája még mindig a jövő zenéje. Kifejti, mit kell jogászilag szabatosan a «motivum> szó alatt érteni, t. i. sem az akarat-elhatározást, sem az ezt lelkünkben megelőző célgondolatot, hanem az elhatározásra késztő érzelmeket, indulatokat, vágyakat. Megkísérli ezek csoportosítását, három osztályba sorozván a különféle érzelmeket, indulatokat, vágyakat aszerint, amint azok erkölcsileg legerősebben elitélhetök s társadalmilag is legkárosabbak, vagy kevésbbé ilyenek, avagy végül erkölcsileg menthetők, társadalmilag ártalmatlanok. Ez elméleti fejtegetések eredményét azután kapcsolatba hozza előadó a büntetőtörvénykönyv küszöbön álló reformjával és vizsgálat tárgyává teszi, mennyiben lennének a lélektani rugók méltathatók a beszámítás lanában, a bűnösök osztályozása, a büntetési rendszer reformja és a büntetés kiszabása körében. Óhajtja e végből a párhuzamos büntetések eszméjének törvénybeiktatását, a szabadságvesztésbüntetések egyszerűsítését s a büntetés kimérésének törvényhozási szabályozását, hogy a biró jogosítva és kötelezve legyen az