A Jog, 1903 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1903 / 15. szám - Az ügyészségi megbizottak
117 El kell fogadni tehát, hogy alperes — vagy más — nem tett semmit a végből, hogy felperes őt érintetlennek higgyje, vagyis tévedjen. Kérdés tehát csupán az, hogy alperes vagy atyja, a törvény értelmében tartoztak-e felperest az alperes botlásáról felvilágosítani ? S ha ezt elmulasztották, ez a mulasztásuk alkalmas-e arra, hogy a megtévesztés jogi fogalmát kimeritse ? A kir. tábla és Nádas ur szerint igen; a kir. Kúria szerint nem. A kir. tábla és Nádas ur szerint maga az a körülmény, hogy alperes és atyja elhallgatták a kérdéses lényeges személyi tulajdonság hiányát, már megállapítja a megtévesztést. Ehhez járult a felmerült esetben alperes azon ténye, hogy gyermekét a szülei háztól távol fekvő idegen megyében szülte meg s hamis néven jegyeztette be a szülöttek anyakönyvébe. Én ezt az utóbbi körülményt komoly érvnek nem tekinthetem, s nem látok abban mást, mint jóakaratú segiteni-akarást felperessel szemben. Nem pedig azért, mert a szülés 1898-ban, tehát nyilván jóidővel a házasságkötés előtt történt. Nem tűnik ki ugyan sem az ítéletből, sem a Nádas ur közleményéből, hogy a házasság mikor köttetett, de egybevetve azt a körülményt, hogy felperes a házasságkötést követő napon indította meg keresetét, az Ítéletek keltével, azt kell következtetnem, hogy a szülés és házasságkötés között 2—3 év is eltelhetett. Ha pedig ez igy van, képtelenségnek tartom alperes tényét leendő férjével szemben megtévesztésnek tekinteni. Jobb társadalmi körből való leány nem leendő férjét akarja a titokban való szüléssel megtéveszteni, hanem el akarja rejteni szégyenét a világ előtt s nem kell nagy lélekbúvárnak lenni, hogy azt mondhassa az ember, hogy ekkor esetleges férjhezmenése eszébe sem jut. Ezt a körülményt a megtévesztést előidéző ténynek nem tekinthetem. Erre csak azért volt szükség, n ert a kir. tábla is érezte a fentebb felállított distinkció helyes voltát, azt, hogy megtévesztés ezt előidéző tény nélkül nem létezik. Marad tehát az elhallgatás. Nádas ur tétele szerint ((hallgatás által akkor létesül megtévesztés, ha olyan körülményre vonatkozólag panaszolja az egyik házasfél a megtévesztést, amely körülmény annyira lényeges, hogy a hibás félnek is okvetetlenül tudnia kell, miképp ha ezt a körülményt a hibátlan fél ismeri, ugy a házasságot nem köti». Továbbá, hogy mindegy: cakár szóval kifejezve mondja a leány, hogy ő nemileg érintetlen, akár . . . hibáját elhallgatja; az egyik esetben dolose beszél, a másik esetben dolose hallgat >'. Ily tételt csak a tévedés és megtévesztés közt jelentkező különbség teljes negligálásával s a törvény félremagyarázásával lehet felállítani. A törvény (ht.) 54. §-a c). d) és e) pontjaiban taxatíve felsorolja azokat az eseteket, amelyekben a másik fél hallgatása folytán áll elő a bontó-akadályként érvényesíthető tévedés; ezek: az impotencia, súlyos büntetés, a nő teherbenléte. Ha a törvényhozó akarata az lett volna, hogy a nőnek házasságkötése előtt történt szülése, illetőleg nemi érintetlenségének (szüzesség) hiánya — mint tévedés — bontó-akadályként legyen érvényesíthető, ugy bizonyára ezt az esetet is felvette volna az 54. §. e) pontjában, vagy egy külön pontban. A törvény azonban ezt mellőzte s a ((lényeges személyi tulajdonsága hiányának ily minőségben való érvényesítését az 55. §-sal, nem mint tévedést, hanem mint megtévesztést hagyta fenn érvényesíthetőnek arra az esetre — a fent adott definíciónak megfelelőleg — ha a megtévesztést a másik házastárs tudva maga idézte elő. stb. Szorosan hozzátartozik a tárgyhoz s igy kivonatosan idéznem kell a ht. 54. §. ej pontjának indokolását: <íNem engedi meg azonban a törvény a házasság megtámadását akkor, ha a nő a házasságkötés előtt házasságon kivül szült, vagy ha a férj a nő szüzességében tévedett)). Konciliáns óhajtok ienni s igy koncedálom, amit pedig az indokolás kategorikus kijelentései után alig lehetne koncedálnom, hogy a törvényhozó e szavai nem akarják azt jelenteni, hogy a szóban forgó lényeges személyi tulajdonság hiánya egyáltalán nem érvényesíthető mint megtámadási ok, — tehát a/ 55. §. alapján sem, — hanem csak azt, hogy az 54. §. (tévedés) alapján nem. De még ebben az esetben is ott marad az 55. §. fatális intézkedése, hogyha «a megtévesztést a másik házastárs tudva maga idézte elő...» Akár ne is folytassam tovább fejtegetéseimet. A biró a törvény alapján ítél és semmiféle méltányossági szempont sem menti fel a törvény — akármily rossz törvény — tiszteletbentartása alól. Nemis volna tanácsos a birói hatalmat odáig kiterjeszteni, hogy ítéletében emancipálhassa magát a törvény rendelkezései alól és saját bölcs belátása szerint ítélhessen. Konklúzióm tehát az, hogy a fenforgó esetben a bíróság ugy itélt törvényesen, ahogyan ítélt s a kir. tábla adott a törvénynek önkényes, olyan tág magyarázatot, melynek helyességét a törvény indokolásának fentidézett szavai eleve kizárják. Azonban, de lege ferenda szólván, mindenesetre kívánatos volna, hogy az ált. polg. törvénykönyv megalkotásakor a ht. idevonatkozó rendelkezései revízió alá vétessenek. A nőnek a házasságkötés előtt elkövetett oly nagymérvű erkölcsi botlása, mint az, hogy házasságon kivül szült, kétségen kivül súlyos momentum s nyugodt lelkiismerettel kimondhatjuk a törvény indokolásával szemben (118—119. 1.), hogy egy ily botlás sürü homályt vet a nő erkölcsiségére, a férfi önérzetét mélyen sérti és megrendíti a házasság erkölcsi alapját. Ha pedig ez áll, nincs számbavehető ok arra, hogy ez, mint tévedés, bontó-akadályként érvényesíthető ne legyen. Az ügyészségi megbízottak. Irta DIÓSZEGI GYŐZŐ dr., ügyvéd, jbirósági aljegyző, Tenke. Az uj bűnvádi perrendtartásról szóló 189(5. évi XXXIII. t.-c. életbeléptetése óta már több mint három év telt el, s igy azt hiszem, nem elhamarkodott dolog annak egyes intézményeit bírálat tárgyává tenni, s megmondhatjuk, mennyiben feleltek meg a gyakorlati élet követelményeinek. Kétségtelen, hogy a járásbirósági eljárásban a B. P. leg lényegesebb ujitása az ügyészségi megb'zotti intézmény, amit a B. P. által elfogadott azon felfogás tett szükségessé, hogy a sértett nem képviselheti elég hatályosan a közérdekű vádat s biró és vádló egy személyben nem összpontosulhat. Azt már eddig is konstatálhatjuk, hogy ez intézmény nagyban hozzájárult az igazságszolgáltatás tökéletesítéséhez, mert az ügyészségi megbízott jelenléte által nemcsak a tárgyalás ünnepélyességét emeli, de nagy segítségére van az eljáró bírónak az anyagi igazság kiderítésében is. Ezt fölösleges bővebben fejtegetni, hiszen naponkint tapasztaljuk, hogy az ügyész égi megbízott egy-egy közbeeső indítványával egészen uj fordulatot ád az ügynek s érvényesül az a régi axiomaszerü közmondás, hogy több szem többet lát. Sajnálattal kell azonban konstatálnunk azt is, hogy az anyagiak megakadályozzák azt, hogy az intézmény gyümölcseit teljes mértékben élvezhesse igazságszolgáltatásunk, mert az ügyészségi megbízottak munkájuknak megfelelő javadalmazásban nem részesülnek, Magyarország pedig ezidőszerint nagyon távol áll attól, hogy elegendő szakképzett, anyagilag független jogászanyaggal rendelkezzék, kik a megbízást pusztán nobile officiümnak tekintsék. Ha vannak is kevés számban ilyen férfiak, azok is inkább nagyobb városokban vannak letelepedve, de nem a vidéki kis városokban vagy éppen falvakban, hol mint járásbirósági székhelyeken, reájuk szükség volna. Az igaz, hogy ez a mizéria a külföldön is megvan, ahol ez intézmény már régebben szerepel, de talán sehol sem honorálják az ügyészségi megbízottakat oly szegényesen, mint nálunk, és a beállott jogásztultermelés folytán talán seholsem szorulnak a juristák az állam részéről az anyagi támogatásra ugy. mint nálunk. Az ügyészi megbízás nem-csekély elfoglaltságot ád. amenynyiben hetenkint 2, sőt néhol 3. napot tárgyalnak ügyészi megbízottal, a tárgyalás olykor átmegy a délutáni órákba, ezenkívül tetemes írásbeli munkával vannak megterhelve, amennyiben az összes feljelentések áttanulmányozása után terjedelmes írásbeli inditványnyal látják el azokat, azonkívül kötelességük lajstromot, átadási- és határidő naplót vezetni. Hozzájárul még, hogy a kir. ügyészek utasításainak megfelelően olykor egyéb rendkívüli teendőkkel is megbizatnak; igy az egységes joggyakorlat érdekében vagy más okból gyakran kötelezvék magánvádas ügyekben is a vád képviseletére, egyszóval az ügyészségek teljes mértékben érvényre juttatják azt az elvet, hogy a megbízottak az ügyészségek expoziturái és hova-tovább rendes hivatalnoki jelleget nyer ez állás rendes dotáció nélkül". A fentiekből kitűnik, hogy az ügyészi megbízás egy egyén összes tevékenységének átlag a felét veszi igénybe ; minő távol áll tehát e tevékenység ellenértékétől a 400 korona díj. E csekély díjazásnak eredménye az a cirkuláció, amit a megbízottak kirendelése körül észlelhetünk. Kezdetben az igazságügyi kormány választása az ügyvédekre esett, kik magas kvalifikációjuknál fogva tényleg leghivatottabbak ez állás betöl-