A Jog, 1903 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1903 / 15. szám - Tévedés vagy megtévesztés

a másik szabadságvesztéssel egynemű szabadságvesztésre átváltoztatandó, ismét számos ujabb döntvény szól, amelyek mind kiemelik, hogy egy ítéletben többnemü szabadságvesztés nem alkalmazandó (10,041/1896, 13,9.46/1897 dtv. stb.) Az a kérdés merült mármost fel, hogy a jelen esetben, ha egy fogházra átváltoztatandó vétségi pénzbüntetés, tehát a grádus szerint magasabb és egy elzárással mint fő és elzárásra átváltoztatandó pénzbüntetéssel mint mellékbüntetéssel büntetendő kihágás, tehát grádus szerint kisebb összetalálkozik, milynemü szabadságvesztés alkalmaztassák : fogház-e vagy elzárás-e ? Miután erre nézve analóg döntvényt nem találtam, ezen lapnak minden jogi kérdés számára nyitva álló hasábjain akarok azon megvitatható nézetemnek kifejezést adni, hogy a jelen esetben elzárás alkalmazandó. A büntető törvénykönyv 97. §-a is kimondja ugyanis hogy vétségek és kihágások halmazata esetében : «az azokra megállapítottak közül a legsúlyosabb büntetés alkalmazandó.)) Ebből is következik már, hogy nem éppen a vétségi büntetés tekintendő súlyosabbnak mint a kihágásé. És a btkv. 101. §-a sem ragaszkodik a btkv. 20. §-ában megállapított sorrendhez, az államfogházbüntetés tekintetében, kimondván, hogy «ha mindazonáltal államfogházzal és fegyházzal vagy börtönnel büntetendő cselekmények halmazánál az államfogház a leghosszabb tattamu, ezen büntetés az ahhoz időtartamára nézve legközelebb álló szabadságvesztés-büntetés nemére változtatandó át». Ugyanis az államfogház aistodia honesta-nak tekintetvén, mégha hosszabb tartamú is, kisebbnek tekintendő mint büntetés más szabadságvesztésnél. Ugyanez áll többé-kevésbbé a pénzbüntetéssel büntetendő vétségre is, amely úgyszólván szinte poena honesta-nak tekintendő. Ennél, mely pénzzel megváltható, természetszeiüleg súlyosabb az elzárással és pénzbüntetéssel büntetendő kihágás, milyen a jelen esetben szereplő veszélyes fenyegetéssel elkövetett kihágás is. Miután pedig a btkv. 53. §-nak Il-ik bekezdése azt mondja, hogy a pénzbüntetés azonnemü szabadságvesztésbüntctesrc változtatandó át, melyre a bűnös a pénzbüntetésen felül Ítéltetett, vagyis, melyet a biró ugyanezen ítéletben a vádlott egyéb bűncselekményéért kiszabott, — ennélfogva a jelen esetben a két külön becsületíértési cselekmény, mint vétségekért a btkv. 102. § a alapján külön-külön kiszabandó volt pénzbüntetés, behajthatlanság esetében az egyneműség kedveért elzárásra változtatandó át. Azt mondja a kbtkv. H0. §-a. hogy «ha pénzbüntetés az összbüntetést helyettesítő elzárással együtt alkalmaztatik, az összbüntetésüi kiszabott és a pénzbüntetést helyettesítő elzárás tartama együttvéve nem terjedhet tul 90 napnál.» Az a további kérdés merült mármost fel. hogy áll-e ezen mérték a jelen esetben is ? Nézetem szerint nem. Ugyanis becsületsértés vétségére a btkv. 261. §-a tudvalevőleg 500 frtig terjedhető pénzbüntetést engedvén meg és ez a btkv. 53. §-a szerint hat hónapi szabadságvesztésre lévén átváltoztatható, az, hogy a jelen esetben a vétségre e'zárásbüntetés volt a fentiek értelmében alkalmazandó, az még a vétséget vétségi jellegéből ki nem vetkőzteti és igy a szabadságvesztés mértéke, még ha az elzárásban is mondatik ki, nem a kbtkv., hanem a büntetőtörvénykönyv rendelkezései szerint, vagyis a hivatkozott btkv 261. és 53. §-a és a btkv. 102 §-a szerinti mértékben állapítandó meg. A kihágásra nézve pedig a kiszabásnál a jelen esetben a kbtkv. 16, 22, 23, 29, 30. és 41. §§-ai tartandók szem előtt, ami mellett az is szól, hogy a kbtkv. fenthivatkozott 29. §-ának idézett intézkedése kiemeli, hogy ez kihágásra szól. Konklúzióm tehát a jelen esetben az, hogy ha becsületsértés vétsége és a veszélyes fenyegetés kihágása mint anyagi halmazat találkozik, az esetben a vétségért kiszabott pénzbüntetés is elzárásra változtatandó át, éspedig a büntetőtörvénykönyv határozmányai szerint kiszabható mirtékben. Sokan talán szememre fogják vetni, hogy miként tudtam ezen egyszerű kérdésen annyit . tépelődni ? A fentiekből látszik azonban, hogy a kérdés nem oly egyszerű. Döntvény ezen esetre nézve még nincsen. Hasonló más eseteknél pedig legfelsőbb bíróságunk eltérő gyakorlatot követett. Legfőbb okot azonban fejtegetésemre azon nézetem adott, hogy most, amikora 25 éves büntető törvénykönyvünk novellája készül, mindenkinek kötelessége a régi hatalmas épület tatorozásához — már hálából is — tehetségéhez képest hozzájárulni. Tévedés vagy megtévesztés? — A ht. 54. és 55. §-aihoz. — Irta KOCSÁN JÁNOS, kisjenői kir. aljárásbiró. A kii. Kúria a mult év vége felé 3,700/1902. sz. a. hozott ítéletével — szószerint meg|elent a Jog 1902. évi 40. számában - ((indokainál fogva» helybenhagyta a kir. törvényszék által R. S. felperesnek (a férj) R. í. alperes (a nő) ellen indított válóperében hozott ítéletét. A tényállás röviden a következő : Felperes a házasságkötést követő napon a ht. 55. §-a alapján a házasság érvénytelenítése iránt azon az alapon indította meg keresetét, hogy őt megtévesztették alperes lényeges személyi tu'ajdonságára nézve, mert Ő alperest mint nemileg érintetlen hajadont vette nőül, holott alperes 18^8-ban fiúgyermeket szült. Alperes a szülés tényét beismeri, de tagadja, hogy ő, vagy tudtával más felperes megtévesztésében közreműködött volna. ítéleti tényállás : a szülés ténye megállapíttatik, de nincs bizonyítva, hogy alperes vagy más, felperes megtévesztése céljából aktív közreműködést fejtett volna ki. A kir. törvényszék elutasít azzal az indokolással, hogy alperes lényeges személyi tulajdonságaiban a házasság megkötésekor volt ugyan lényeges hiányosság, de az egyszerű elhallgatással nem létesül megtévesztés, s felperes azon ténye, hogy alperest mégis nőül vette, mint tévedés (ht. 54. §.) jelentkezik : az 54. §. pedig a fenforgó körülményt, mint tévedést, nem fogadja el megtámadási oknak. A kir. tábla ezzel szemben az egyszerű hallgatással konstruálva látja a megtévesztést s inkább morális, mint jogi indokolással, megváltoztat s a keresetnek helyt ad. A kir. Kúria a törvényszék ítéletét hagyja helyben. Ezek az ítéletek pro és kontra vita tárgyává tétettek. (Többek közt : Jog 42. sz. Ausch Jenő. Jogt. Közi. 42. sz. .Vadas József dr.). Főképp az utóbbi véleménynyel kívánok foglalkozni, mint szerintem helytelennel, midőn a vitában én is részt veszek. A vitatott kérdés ez: «Forog e fenn megtévesztés a hajadon nő részéről akkor, mikor leendő férje előtt — minden aktiv ténykedés nélkül, hogy leendő férjét tévedésbe ejtse —- egyszerűen elhallgatja, hogy már gyermeket szült ? Avagy a férj részéről képez-e ez tévedést ?» A tévedés és megtévesztés között jelentkező különbséget — bármennyire rokon fogalom is a kettő — nem szükséges mélyebben fejtegetnem ; degendő arra rámutatnom, hogy míg a tévedés magától a tévedőtől ered, a megtévesztést mindig más — a tévedőtől különböző alany idézi elő oly szándékos cselekvése által, mely tévedése előidézésére irányul. Ez a jogtudomány mai álláspontja. Törvényünk is különbséget tesz a kettő között: míg az 54. $-ban a tévedés bontó akadály g) anánt felhozható eseteit soiolja fel, vagyis a tévedés azon eseteit, amelyek feltétlenül bontó okok, akár volt része a másik házas félnek a tévedés előidézésében, akár sem, - addig az 55. §-ban a másik házastárs lényeges személyi tulajdonságaira vonatkozó tévedést csak abban az esetben fogadja el bontó oknak, ha a megtévesztést a másik házastárs tudva maga idézte elő, vagy tudta a megtévesztést mely egy harmadiktól ered. Bármennyire nem rokonszenvezem a kir. Kúriának több családjogi kérdésben követett gyakorlatával, bármennyire méltányosnak s az emberiesség követelményeivel összeférőbbnek tartanám hasonló esetben a bontó házassági akadály fenforgásának megállapítását: a kir. Kúria megtámadott ítéletét helyesnek kell tartanom s az érvényben levő törvény bármily kiterjesztő interpretációjával sem tartok lehetségesnek más ítéletet. Sem a grammatikai, sem a törvény szellemét, intencióját kutató törvénymagyarázat nem mehet addig, hogy a biró törvényellenesen Ítéljen. Márpedig jelen esetben a kir. Kúria megsértette volna a házassági jogról szóló törvény 55. §-át, ha a fenforgó esetben a házasságot felbontja. Felperes az ítélet indokolása szerint kifejezetten a ht. 55. §-ára alapította keresetét, tehát arra, hogy alperes, vagy hozzátartozói — ez mindegy — őt alperes lényeges személyi tulajdonságaira — érintetlenségére — nézve megtévesztették. Az ítélet indokolása szerint az, hogy alperes, vagy tudtával más aktivitást fejtett volna ki, a végett, hogy felperest megtévessze, nem bizonyittatott, az pedig, hogy alperes és atyja az alperes életében előfordult erkölcsi botlást elhallgatták, a megtévesztés jogi fogalmának nem felel meg.