A Jog, 1903 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1903 / 13. szám - Az uj cheque-törvényjavaslat

103 Belföld. A bpesti ügyvédi kamara jelentése 1902. évi működéséről egy vaskos 168 oldalra terjedő füzetet tesz ki, mely tartalmának gazdagságánál és alaposságánál fogva méltán kielégítheti a legmesszebb menő igényeket is. Teljes elismeréssel kell adóznunk a kamarának, hogy valóban nem hagyott érintetlenül az ügyvédségre és az igazságszolgáltatásra nézve általában és különösen a fővárosi idevágó viszonyokra vonatkozó egyetlen egy mozzanatot sem, és igy alkalmat adott a miniszternek behatóan és részletesen megismerkedni mindezekkel. Rendkívül tanulságos képet nyújt e jelentés azon sokoldalú és nagy arányú serény munkáról, mely a kamara kebelében foly, és mely megnyugtatásul szolgálhat a kamara tagjainak arra nézve, hogy érdekeik legfőbb őre résen áll és bátorsággal és odaadással sorompóba lép azok védelmére. A jelentés első részében az ügyvédség helyzetével foglalkozik, melyet felette szomorúnak talál, különösen azért, mert minden oldalról támadják, ahelyett, hogy nagy jogalkotó feladatánál és igy fontosságánál fogva a jogéletben, támogatnák. Törvényhozás, közigazgatás, társadalom, egyaránt ellenséges álláspontot foglal el a karral szemDen. Rámutat a jelentés azon különbségre, mely ez irányban külföldön mutatkozik, hol a törvényhozás lehetőleg mindent megtesz, hogy egy erős, anyagilag is független ügyvédséget teremtsen.. Felsorolja végre azon akadályokat, melyek ennek hazánkban való érvényesülésében útját állják. Áttér a jelentés a kamara bel élet ének ecsetelésére. E'ső sorban konstatálja, hogy 1893—1902 tíz évi időszakban a bpesti ügyvédek létszáma 934-ről 1169-re, az ügyvédjelöltek száma pedig a kamara területén 509-ről 964-re szaporodott. Utal arra az egészségtelen irányzatra, hogy a fővárosban települ aránytalanul erősen az ügyvédség, ámbátor a vidék számos részében,járásbíróságok székhelyén is, vagy egyáltalában ügyvéd nincs, vagy némely helyütt 1—2. Ezen létszám-szaporulat a fő váró • ban természetes összefüggés ben van érthetőleg az ügyvédi vizsgákkal is, melyek a budapesti ügyvédvizsgáló bizottság előtt tétettek, melyek kimu tatásai szerint 1901-ben 244 és 1902-ben már 270 jelölt jelentkezett. Ezek közül az először vizsgázók közül több, mint ötödrész megbukott. A szigornak a vizsgáknál, vagy a készületlenségnek a vizsgázók részéről tudható e be ezen eredmény ? Nagy munkát végzett a kamara ügyvédsége a szegény védelem terén, amennyiben polgári és bűnügyekben 1,925 ügyvéd lett kirendelve. Szomorú képet tár elénk az a körülmény, hogy 1902. évben segélyre szoruló kartársak és özvegyeik közt 14,745 kor. osztatott ki. Felette érdekes a jelentés azon része, mely a kamarának a jogélet fejlesztése körüli és egyéb közérdekű tevékenységére vonatkozik. Itt nyilatkozik meg a kamara nagy jogalkotó tevékenysége, mely miután a gyakorlat talajából fakad, termékenyítőleg hat a törvényhozásra. A jelentés utal e tekintetben ama nagyarányú működésre, melyet a kamara az uj perrendi javaslat, a polgári törvénykönyv előkészítő munkálatai, a jogi oktatás és igazságügyi gyakorlati vizsga reformja tekintetében kifejteit, mely működésben nemcsupán az egyoldalú ügyvédi érdek, de az igazságügy magasabb szempontjai is egyaránt érvényesülnek. Egy igazán nagyszabású vállalkozásról számol be azután a jelentés, mely a helyi kamara feladatát messze túlhaladja. Ez a bizonyítják, hogy nem érhető el. Az elrettentés theóriája felcseréli a jogi rend általános létét a jogi rend alkalmazásának egyes esetével. Az egyes ember alá van vetve az állam törvényeinek. Az állami törvényeknek engedelmeskednie kell. Amíg az alárendeltségnek és az életviszonyokat szabályozó törvényes rendnek tudata él az állampolgárban, addig nem követ el büntetendő cselekményt. Ha ez megszűnt: a büntetőkódexben a bünt büntetéssel sújtó fenyegetés nem képes vissztartani a gonosz szándékot a bün elkövetésétől: hiszen minden gonosztevő azt reméli, hogy elkerüli a büntetést. Az eddig kritika alá vont bünte^őtheonák több hiányban szenvedtek; nagyobb részük egyoldalú volt s valamennyi abban a közös hibában leledzett, hogy a büntetést nem a bűnből vezeti le s nem tudja a büntetést a büncseleKedetből megértetni. Amint láttuk, a büncseltkedet az egyéni akaratnak támadása a közösség ellen, a büntetésnek ennélfogva szükségképpen ugy kell jelentkezni, mint a közösség reakciójának a jogsértő akarat ellen. Ebben a reakcióban, a reakció ezen nemében benne foglaltathatik a visszonzásnak és a javításnak is az eleme, de a visszonzás és a javítás nem meríti ki a reakció fogalmát. Visszonzásnak és javításnak magánosok között van helye. A javításhoz még két akarat sem szükségeltetik : az egyes ember is javíthatja magamagát. A büntetés, azaz a közönségnek reakciója az egyéni jogsértő akarat ellen, feltételezi az alárendeltségi visszonyt: a büntetendő egyén alá van rendelve a bünte.ő közösségnek. Csak az büntethet, akinek alá van rendelve az egyéni akarat s az egyéni akarat csakis a közösségnek lehet alárendelve. Modern jogrendszerünknek ez a leguagyobb vívmánya az antik világ jogi és szociális felfogásával magyar ügyvédség történetének megírása, melyre karunk egyik kiválósága: Králik Lajos dr. vállalkozott. A tervezet alapvonalai, melyeknek keretében K r á 1 1 k müvét megvalósítani akarja, oly tágak, hogy méltán egy nagyszabású munkára lehet kilátásunk. Végre az igazságügyi állapotok ésatörvényhozás és törvénykezés fejezetek alait a jelentés nemcsak egy a legkisebb részletekig terjedő képét adja az idevonatkozó viszonyoknak, hanem egyúttal igen alapos bírálatot is mond azokról. Roppant anyagot halmozott itt össze a jelenlés, mely átkarolja jóformán igazságügyünk egész területét. A bírálat nem szorítkozik pusztán az igazságügyi ferdeségek és sérelmek egyszerű elősorolására, hanem a reform irányeszméinek megokolt előterjesztésére. E része a jelentésnek azért nem muló becsű. Hogy összefoglaljuk véleményünket a kamara ez idei jelentéséről, ugy elmondhatjuk, hogy az egy minden izében nagy gonddal, mély al .posságg JI, az ügyvédség és igazságügy magasztos hivatásának teljes öntudatában irt erős bírálat neme supán az ügyvédségnek, de az egész igazságszolgáltatásunknak jelenlegi állapotáról. E tekintetben valóban e dolgozat több mint egy mulóértékü évi jelentés. Mondhatni, hogy nagybecsű irodalmi mű, mely becsületére válik az ország első ügyvédi kamarájának. Stiller Mór dr. A Magyar Jogászegylet f. hó 21-iki ülésén Sichermann Bernát dr. kassai ügyvéd tartott előadást a cheque törvényhozási szabályozásáról. Az előadó örömmel üdvözli a javaslat közzétételét; ha soká késünk — úgymond — annak volnánk kitéve, hogy az osztrák törvényhozás megelőz, ami egyértelmű volna az osztrák példa követésével. Ezután vázolta a cheque-jog általános elveit és viszonyát a váltó-joghoz és az utalványok jogához; majd a javaslat rendszerét és egyes intézkedéseit bírálja a külföldi törvényhozás és gyakorlat, de különösen a saját sokoldalú és finom érzékkel összegyűjtött tapasztalatai alapján. A javaslatot a további feldolgozás alapjául elfogadja, de számos elvi jelentőségű és részletmódositást óhajt. A nagyszámú és előkelő jogászközönség részéről nagy tetszéssel fogadott előadásra, Halász Sándor, a javaslat szerzője a legközelebb folytatandó vita során fog válaszolni. Az uj cheque-törvényjavaslat. A chequé-törvény tervezetének javaslatként való kidolgozásával Plósz Sándor igazságügyminisiter Halász Sándor dr. miniszteri osztálytanácsost, a póstatakarékpenztár aligazgatóját bizta meg. Az általa készített és a minisztertől elfogadott javaslat egész terjedelmében igy hangzik: Törvényjavaslat a chequeró'l. i. A cheque kellékei. 1. §. A chequenek tartalmaznia kell: 1. a cheque elnevezését magában az okirat szövegében; 2. annak nevét, aki által a fizetés teljesítendő (utalványozott); 3. az utalványozotthoz intézett azon meghagyást, hogy határozott pénzösszeget fizessen; és rendjével szemben Az egyén az egyénnek nincs alárendelve, mint p. az ókorban (rabszolgaság) s kevés kivétellel minden egyén alá van rendelve a közösségnek. Minden büntetésben a közösség ellen irányult jogsértő akaratra reagáló közakaratot kell látnunk. Az atya megbünteti gyermekét, a gazda megbünteti cselédjét, az iparos megbünteti inasát, a tanitó megbünteti a tanítványt, a katonatiszt megbünteti a közkatonát mint a közösség akaratának végrehajtója, a közösség nevében és nem saját nevében, Manapság a magánosok már azon egyszerű oknál fogva sem büntethetnek, mert magánosok között az egyéni akaratok alárendeltsége elő nem fordulhat. A magánosok legfeljebb megbosszulhatnak valamely sértést, vagy viszonozhatják a jogtalanságot hasonló jogtalansággal, de az ilyen egyéni reakció sohasem büntetés. Ebből is világosan látni, hogy a viszonzás nem meriti ki a büntetés fogalmát. A büntetésnek valódi célja a fenyítésben van, az a célja, hogy a büntetés fenyítő eszköz (Zuchtmittel) jellegével birjon. A (enyités fogalma méginkább kidomborítja az alárendeltségi viszonyt, amely alárendeltségi viszony nélkül, amint láttuk, a büntetésnek nincs büntetés-karaktere. A fenyítésben két elem van: az egyik azt jelenti, hogy a fenyítés által az egyéni jogsértő akarattal valamely rosszat akarunk éreztetni: a másik elem pedig a nevelési elem : hatni akarunk a jogsértő akaratára, hogy jövőre hasonló cselekedetektől tartózkodjék. A említett kettős cél a büntetendő akaratára vonatkozik, ehhez járul még a bünk'ódési momentum is, amelynek célja, hogy a jogi öntudat fenntartassák, hogy mindenki meg legyen, győződve arról, hogy a bűntény büntetést érdemlő cselekedet s a bűntény elköveté e okozta erkölcsi és jogi felháborodást lecsillapítsa a büntetés. Ebben az értelemben a büntetés helyre