A Jog, 1903 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1903 / 13. szám - A részletfizetési jogkedvezmény elvesztése

102 A JOG rendőrre. Ha ezt a ké.dést a bíróság elfogadná, kérdést kellene intéznie az esküdtekhez az iránt is, hogy vádlott Hornyák Ferencen a reá irányzott revolverlövéssel könnyű vagy súlyos testi sértést akart-e elkövetni ; de miután az eredmény minden esetben egy, t. i. az. hogy Hornyák Ferenc meg nem sérült, és miután a könnyű vagy súlyos testi sértésnek kísérlete büntetőjogilag nem konstruálható, a védő ezen kérdésének föltételét mellőzni kellett. A védelem azon kérdését, hogy vádlott cselekményét a rendőrrel szemben erős felindulásban követte-e el, szintén el kellett utasítani, mert egy nivatalos eljárásban levő hatósági személynek jogos közbelépése folytán vádlottnál erős felindulásnak helye nem lehet; úgyszintén el kellett utasítani a védelemnek ez esetben a jogos önvédelem kérdésének a föltételét is, mert a hivatalos eljárásban levő Hornyák Ferenc rendőr, tehát hatósági személy jogos fellépése esetén az üldözött tettes önvédelmi állapotáról szó nem lehet» (A hozott végzésből.) Idetartozólag azt jegyezhetni meg, hogy a Btk. 71). §-ra alapított kérdés föltételét az zárja ki, hogy a bünperben oly tények, jelenségek, állitások, amik a 79. §-beli jogos védelem esetét fedik, föl nem merültek. Az azonban már vitás, hogy a Btk. 281. §. első bekezdésének esetére a kérdés ki volna zárva. Mert hiszen nincs kizárva oly helyzet, amidőn a tettes erős felindulásban egy rendőrt is megölni megkísérel. Az elfogadható, hogy a felindulástnem a rendőr okozta vagy hogy ily védelem tarthatatlan, ámde más is idézheti elő az erős felindulást, nem pusztán a rendőr fellépése, magatartása ; és ezen egyéb ok által előidézett felindulás létezhetik abban a pillanatban is, midőn a rendőrre lő. Ami a testi sértés kísérletére vonatkozó kisegítő főkérdés föltételének mellőzését illeti, a jelen esetben a bíróság állásfoglalása lényegében nem kifogásolható. A részletfizetési jogkedvezmény elvesztése. Irta FRIEDMANN OSZKÁR dr., Győrött. Amily megszokott és gyakori eset a mindennapi életben annak kikötése, hogy az adós a neki engedélyezett részletfizetési határidők pontos benemtartása esetén az egész hátralék egyszeri megfizetésére köteles, éppoly vitás azon. szintén gyakori kérdés eldöntése, hogy ezen jog a hitelezőt kikötés hiányában is megilleti-e? P-dig ezen kérdés megvitatását nemcsak a részletüzletnek elterjedt volta, hanem azon körülmény is indokolja, hogy a részletüzlet jogi szabályozása a sürgőseknek jelzett törvényhozási intézkedések közé van már évek óta felvéve. Törvényes intézkedés e kérdésben nincs. A joggyakorlat pedig ingadozó. büntetésjellegét, a büntetés átváltozik javítássá, neveléssé: valóban igazuk van ezen theoria elleneseinek, akik azt állítják, hogy a javítási elmélet előnyben részesiti a bűnösöket a többi polgártársaikkal szemben: azoknak nevelését elhanyagolja, ezeket büntettük fejében állami javításban, állami nevelésben részesiti. Utóbbi esetben a büntetésképpen alkalmazott nevelésnek, javításnak csak addig kell tartani, amig a gonosztevők annyira megjavultak, hogy jövőben hasonló bűncselekmények elkövetésével nem fogják veszélyeztetni a közbiztonságot. Csakhogy a nagy pszihologus nem bizik a lélektanban: nem hiszi, hogy a fegyházfelügyelők, a börtönőrök. az állam-; ügyészek stb. részére szervezendő kötelező lélektani kurzus arra képesítené ezeket a hivatalnokokat, hogy a javulást konstatálni tudják. Wundt jól ismeri az emberi természetet s ismeri a lélektan tudományának nagy fogyatkozásait, jól tudja, hogy a lélektantól a jövőben sem várhatunk a gyakorlati életben pozitív eredményeket. A legnagyobb emberismerő, a legkitűnőbb lélekbúvár sem tudja sohasem megmondani, vájjon valóban megjavult-e a bűnös, ha erre a kétdésre igennel felelnék, ha a bűnös valóban meg is javult, azt senki sem mondhatja meg előre, vájjon elég erős is arra, hogy az életben a bűnre késztő motívumoknak ellen tudjon állani. Magunkon tapasztaljuk : őszintén megbánjuk az elkövetett tettet, felteszszük magunkban, hogy adandó alkalommal másképp fogunk cselekedni, s ha cselekvésre kerül a sor, mégis csakúgy cselekszünk, umint előbb cselekedtünk. De eltekintve az emiitett leküzdhetetlen lélektani nehézségektől, ez a theoria nagyon visszás büntetési rendszert létesítene. Tudvalevő dolog ugyanis, hogy igaz megbánást leggyakrabban a nagy gonosztevők tanúsítanak és nem a csirketolvaA részletügyletről szóló 1883 évi XXXI. t.-c. 9. §-a csak annyit mond, hogy az eladó a részletügyletet megszüntetheti, ha a kikötött részfizetés a lejárat utáni nyolcadik napon le nem fizettetik. Azonban ezen törvény csak a közforgalom tárgyát képező értékpapírokra vonatkozik és igy speciális jellegénél fogva általános érvényre nem számithat. A kérdés megnyugtató megoldása csak ugy lehetséges, ha különválasztjuk egyrészt a szoros értelemben veit magánjogi, másrészt pedig a kereskedelmi forgalomban előforduló ügyleteket. A magánjogi ügyletek, - és ezek között elsősorban az ingatlanok adásvételére gondolunk, - általában véve állandóbb jogviszonyokat teremtenek ; az adósnak biztosított részletfizetési jogkedvezmény rendesen összefügg az ügylet tárgyának természetszerű hozadékával; a részletfizetési időközök is rendszerint hosszabbak. Sokkal nagyobb hátrány éri tehát az adóst, ha őt tartozásának egyszeri megfizetésére kötelezzük, mint a mekkora hátrány sújtaná a hitelezőt, akinek soha sem volt joga ahhoz, hogy követelését a legutolsó határidő eltelte előtt egészben megkapja. Ellenben a kereskedelmi forgalom ügyletei rendszerint a gyorsabb lebonyolítást igénylik; a kereskedő létérdekéhez tartozik, hogy a követelései a kikötőit határidőkben pontosan befolyjanak. A fizetési időközök is sokkal rövidebbek és igy nagyon hátrányos volna a hitelezőre, ha a gyors lejáratú részleteket külön-külön volna kénytelen bíróilag érvényesíteni. Mig tehát a magánjogi forgalom ügyleteinél hajol ék a bíró azon felfogáshoz, hogy a részletek benemtartása esetén a hátralék egészben esedékessé csak k kötés esetén válik, addig a kereskedelmi forgalomban az ellenkező elv legyen irányadó, anélkül persze, hogy alóla a körülmények adott esetben kivételt ne indokolnának. De legfontosabb kritérium a kérdés eldöntésében az, hogy a részletfizetési jogkedvezmény a felek közt létrejött ügyletnek eredeti, önálló alkotó részét képezte-e, avagy pedig a követeié. egészében esedékes volt-e már egyszer és a részletfizetés csak később, az eredeti ügyletnek a teljesitési időre vonatkozó részének novációja által engedélyeztetik ? Előbbi esetben a részletfizetési jog az adósnak szerződésileg biztosított joga, mely csak a felek egyező akaratával helyezhető hatályon kivül ; az utóbbi esetben azonban a részletfizetési jog csak az adósnak nyújtott jogkedvezmény, melynek benemtartása a kedvezményt nyújtó hitelező jogi helyzetét nem roszszabbithatja és igy kikötés nélkül is okvetlenül megilleti a jog, hogy a részletfizetési határidő benemtartása esetén az egész hátralékos követelését egyszerre, mégpedig az elmulasztott határidőt követő napon lejártnak tekintse. jok : ennek a theoriának egyenes konzekvenc ája az volna, hogy az igaz megbánást mutató súlyos bűncselekményt elkövető nagy gonosztevőket egypár hónapi, vagy talán : egypár heti nevelés, javítás után szabadjára kellene engedni, mig a koldusokat, tekergő, keresetnélküli csirketolvajokat, akik úgyszólván semmiféle megbánást sem tanúsítanak s akik előreláthat Mag mihelyt szabadlábra helyezik, újra folytatják eddigi életmódjukat, életfogytig állami ellátásban kellene részesíteni. A javitáselméletben, szó sincs róla : igen nemes intenció nyilvánul meg, ezt az érdemet nem vitathatjuk el ezen theoria ujabb híveitől és védőitől: Stahhó\ és Ródertől; ha a büntetéssel javítás is eszközölhető, akkor mindenesetre javítandó is a bűnös, csakhogy a büntetést nem szabad megfosztani a büntetés jellegétől. Az elrettentési elmélet sem állja ki a kritikát. Tudvalevő dolog, statisztikai adatok igazolják, hogy a tulszigoru vagy éppen kegyetlen büntetések nem riasztják el az embereket hasonló bűnös cselekedetek elkövetésétől; ellenkezőleg a tapasztalati adatok inkább azt bizonyítják, hogy a büntetések szigorúsága talán inkább szaporítja a büncselekedetek számát, mint csökkenti. De már azért is abszurdum ez a theoria, mert ahelyett, hogy a büntetendőre gyakorolna hatást, harmadik személyekre akar a bűntettes megbüntetésével hatást gyakorolni. Kant azt tanította, hogy felebarátainkat személynek ismerjük el és soha semmiféle célra se tekintsük eszköznek. Hegel nagy tétele is örökérvényű igazság Sei Person und respektiere die anderen Personen! Az emberi méltóság megköveteli, hogy a halálraítéltben is tiszteljük az embert. Semmiféle célra sem használhatunk fel senkit sem : olyan célra pedig éppen esztelenség volna felhasználni az embert, amiről statisztikai adatok