A Jog, 1903 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1903 / 13. szám - Wundt büntetőjogi theoriája. Vége

A J Fölvethető mármost az, vájjon a jelen esetben a kisegítő főkérdések és a mellékkérdések föltételének volt-e helye r A kisegítő főkérdések föltétele a bíróság végzése szerint a következőkön alapszik «A fi. sz. kisegítő főkérdés föltételének azért adott helyt a bíróság, mert annak megtagadására törvényes indokot nem ta'ált. A kérdés ugyanis a jelen bünperben az, vájjon van-e vádlott részéről ölési szándék avagy nincs ? Vádlott tagadta a főtárgyalás során az élet kioltására irányuló szándékot. A kérdés itt vitás. Az ölési szándék nélkül vádlott cselekménye csupán testi sértésre irányult ; így cselekménye a gyógytartamhoz képest minősülő testi sértést képez; és miután az orvosszakértő és sértett vallomása szerint is, a sérülés 20 napon felül gyógyult, a kisegítő főkérdésnek ily módon való feltételére megvan a kellő ténybeli adat. — A kir. esküdtbíróság szükségesnek találta a II. csoport kisegítő főkérdésének is az esküdtekhez intézmdő kérdések közé való fölvételét ; mert a bizonyitási anyag szerint tény a/, hogy vádlott a hiva talos eljárásában levő rendőrre forgópisztolyból rálőtt. Ezt a tényt a bíróság szabadon mérlegelheti, itt a vádbeli cselekmény fedi a Btk. 1(35. §-ábsn meghatározott hatóság elleni erőszak bűntettének az alkatelemeit, és így, ha a magasabb minősítés, a szándékos emberölés büntette kísérletének a cselekményét meg nem állapítanák az esküdtek, — miután a vádlott cselekménye a hatóság elleni erőszak bűntettének ismérveit is foglalja magában, — erre irányuló kérdést is föl kellett tenni.» Mindkét kisegítő főkérdés föltétele véleményünk szerint helyes volt. Mert a kérdések anyagát a bünper adatai és a felek állításai szolgáltatják. A jelen bünperben vádlott tagadta az ölési szándékot; e mellett a bíróság előtt állott az a világos eredmény, hogy a megtámadott sértett fél sebéből egy bizonyos idő múlva fölgyógyult. Ha a vádlott cselekményéből kivesszük annak ölési szándékkal való véghezvitelét (amint azt a vádlott állította, t. i. hogy ölni nem akart), ugy a cselekmény testi sértésre devalválódik. Az esküdtek által eldöntendő kérdés az, hogy vádlott irányában az ölési szándék létezését fenforgónak veszik-e vagy sem ? Ha nem : előáll a szüksége annak, hogy az esküdtek a vádlott cselekményét az ölési szándék híján, de az okozott eredmény szerint minősülő büntetendő tényálladék szempontjából vizsgálhassák és megítélhessék. E célra kellett föltenni az I. csoport kisegítő főkérdését. A II. csoport kisegítő főkérdésének megbirálásánál előtérbe jön itt a Bp. 325. §-a. E §. szcint a bíróság semmisség terhe alatt nem tehet ítélete tárgyáva o.y tettet, mely miatt a vádló vádat nem emelt. Azonban sem a tett minősítése, sem a büntetés kiszabása tekintetében nincs a törvényszék a vádló indítványához kötve. A kir. ügyészség a vádlott ellen a Hornyák Ferenc rendőr OG ;oi ellen elkövetett szándékos emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat. Hatóság elleni erőszak büntette miatt nem emelt vádat. Látszólag ugy történt, hogy a bíróság a II. csoportbeli kisegítő főkérdés által oly tett elbírálását bocsájtotta az esküdtek elé és tette ítélete tárgyává, amely miatt vád nem volt. Ez azonban csak látszólag van igy. Mert a bíróság a vádlottnak ugyanazt a tettét foglalta be a kisegítő főkérdésbe, mint amit a vádbeli főkérdés utján is az esküdtek elé adott. Ugyanis mind a két kérdés azt a tettet foglalja magában, hogy vádlott Hornyák Ferenc rendőrre rálőtt. A külömbség csak az, hogy a vádbeli főkérdésben a tett céljául az ölés szerepel, míg a kisegítő főkérdésben a tett céljául a hivatalos eljárásban való erőszakos akadályozás jelöltetett meg. A vád az ölési szándék fenforgását állította; vádlott ezt tagadta, de tagadta azt is, hogy a rendőr felé egyáltalán lőtt volna ; ez utóbbi védekezésben benfoglaltatik a hatóság elleni erőszak célzatának tagadása is. Bármiként tekintsük is a védekezést, egy bizonyos, az t. i. hogy vádlott beismerte, hogy a rendőr a dulakodáskor feléje közeledett és tanuk vallották, hogy midőn a rendőr közbelépett, vádlottat a lövöldözés abbanhagyására szólította föl és azt elfogni akarta, a vádlott nesze neked is egy szavakkal a rendőr felé lőtt Az is bizonyos, hogy vádlott menekülni akart. Ebben domborítható ki az a cselekvőség, amelyet vádlott Hornyák Ferenc rendőr irányában elkövetett. Vádlottnak ezt a tettét vádolta be kir. ügyészség. Ezt a tettet foglalja magában mind a két II. csoportbeli kérdés. Tehát ugyanazon tett szerepel mind a két kérdésben. A külömbség csak a tettnek minősítésében rejlik, amit a két kérdés tartalma megfelelően ad vissza. Oda jutottunk rövid fejtegetésünkben, ahonnan kiindultunk. Midőn tehát a bíróság végzésében azt fejezte k;, hogy a tényt a bíróság szabadon mérlegelheti (a mérlegelés itt annyi mint minösités) és amidőn ehhez képest a kisegítő főkérdést a Btk. 165. §. alapján föltette, — nem vétett aBp. 325. §. ellen. Ami mármost a mellékkérdések föltételét illeti, azokra kifogás nem tehető, mert azok, amik a kérdések tartalmát képezik, a főtárgyaláson — mint állítás — a vádlott által fölhozattak. A bíróság pedig azt nem vizsgálhatja, hogy az állitások tényleg eléggé alaposak-e vagy sem. Ennek eldöntése a bizonyítékok és a főtárgyalás minden adatának mérlegelése alapján az esküdtek hatáskörébe tartozik. A II. csoportbeli főkérdéssel kapcsolatban a védelem mellékkérdéseket indítványozott. Ezeket a bíróság elutasította : « A védelem ugyanis itt azt kérte az esküdtekhez intézendő kérdésbe fölvétetni, hogy vádlott ölési szándék nélkül lőtt Hornyák Ferenc Amióta az állam bünteti a bűnt, megszűnt az egyén büntetésjoga, megszűnt az egyéni bosszú és a büntetés elvesztette a boszu jellegét: az állam nem tajtékzó dühvel büntet, hanem minden szenvedély nélkül. Az államnak ítéletet kell mondania a bűnös felett s ennek az ítéletnek igazságosnak kell lennie, márpedig jól tudjuk, hogy minden affektus befolyásolja az ítéletet. A viszonzás, megtorlás, forbátolás (jus talionis) elmélete öncélt csinál a büntetésből s azt hiszi, hogy a büntetés végrehajtásával helyreállítja a kizökkent régi egyensúlyt. Hogy mennyire abszurd ez az állítás, az szemmel látható. De kifogás alá esik a biztonsági elmélet is, mely a büntetőjog terén Spinozának következő tételét óhajtja megvalósi tani: «A biztonság az állam erénye, a szabadság pedig a magáIIOSOK erénye». Eszerint a theória szerint a büntetésnek célja a közbiztonság fenntaitása, miértis a büntetés mértéke a közbiztonság kisebb vagy nagyobb veszélyeztetése szerint igazodik. A biztonsági theoria célját elérhetni a szabadságvesztés büntetésével s épp ezért mn.den más büntetés fölöslegesnek látszik Nagyon helyes Wundtnak ezen theoria ellen emelt kifogása : nyilvánvaló, hogy a biztonsági theoria alapján a büntetésnek nem annyira súlyos volta jön tekintetbe, mint inkább az a valószínűség, vájjon jövőben tarthatni-e hasonló bűnös cselekedetek elkövetésétől. Ilyen okoskodás mellett a férjgyilkost fölösleges volna büntetni, mert hiszen férjét többé amugysem gyilkolhatja meg a gyilkos nő, legfeljebb ujabb férjhezmenetelét kellene megakadályozni; a sikkasztó hivatalno! ot sem kellene megbüntetni, mert hiszen ha állásától elmozdítjuk, teljes mértékben elértük azt a célt, hogy jövőben hasonló bür.ö cselekedetet ne követhessen el. Míg ellenben az utonállót, a tekergő. keresetnélküli csirketolvajt állandóan fogva kellene tartani, mert hiszen ezek, minden valószínűség szerint, legközelebbi adandó alkalommal ismét bünt fognak elkövetni. Mert, amint oly nemesen mondja a lipcsei bölcs: vannak életviszonyok, amelyek ben nehéz bünt elkövetni, és viszont vannak olyan életviszonyok, amely viszonyok között nehéz megmaradni a tisztesség utján. Hogy kiket kell súlyosabban büntetnünk, azokat-e, akiknek viszonyai megnehezítették a bűn elkövetését, vagy pedig azokat, akik nem voltak elég erősek arra. hogy a bűnre kényszerítő viszonyoknak eilentálljanak: erre a kérdésre megfelel morális érzületünk; de a biztonsági theória nem tud megfelelni ; ellenkezőleg : olyan visszás feleletet ad erre a kérdésre, hogy erkölcsi érzületünk ellene szól. Épp ezért ez az elmélet teljesen hasznavehetetlen, még annyi értéke sincsen, mint a megtorlás elméletének, mert a megtorlás elméletében van bizonyos relatív igazság s ennek következtében a megtorlás mindig egyik elemét fogja képezni a büntetésnek, míg a biztonság fogalma teljesen kívül esik a büntetés fogalmán és lényegén. A biztonság fenntartásáról való gondoskodás a rendőrség kötelessége s a magánosok érdeke.4) Wundt kritika alá veszi a javítási elméletet is. A javítás elmélete vagy önálló elmélet, vagy pedig kapcsolatos a íztonsági elmélettel. Az első esetben teljesen elveszti a büntetés 4) «Wenn es Aufgabe der Strafjustiz vváre, alle die Subjekte, die durch Neigung zu verbrecherischen Handlungen, gewohnheitsmássige Unvorsichtigkeit, Hang zum Trunk, geistige Stőrung u. dergl. voraussichtlich gefahrlieh werden können, unschadlich zu machen, so könnte sich sofőrt die ganze Bevölkerung eines Landes in zwei Hálften theilen : in ne, die hinter Schloss und Riegel sitzt, und in eine andere, die sie bewacht (W u n d t i. m. Straftheorien).