A Jog, 1903 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1903 / 12. szám - Wundt büntetőjogi theoriája

92 A JOG Igaz, hogy Magyarországon az európai nyrgot-államok 1 elyzetéhez viszonyítva, minthogy még közelebb esik a két korszak egymáshoz, mint azokban, — könnyebben történhetik félreértés a tudósok részéről; ámde a külföldi jogtudósok már régen tisztázhatták helyzetöket, mert a különféle szolgaság, hűbériség az elüljáró civilizáció fuvalmára előbb eltűnt ott, mint Magyarországon s a gyakorlati életben hamarább fölváltotta az uj korszak a középkort, és mégis mit tapasztalunk? A külföldi jogtudósok ér pen ugy összetévesztik az újkort a középkorral, mint a magyar jogtudósok ; éppen olyan anakronizmusban szenvednek azok, mint ezek. Személyek és javak között nemesi vagy nem nemesi különbség nincs. Megvan az egyenlőség. Másnak tulajdonjoga ugyanazon a dolgon fel <-e tételezhető. A tulajdonos jogosítva van az ő dolgától tetszése szerint rendelkezni, mást a rendelkezésből kizárni. A tulajdonban ezen rendelkezésnél fogva benne van a birtok is, birtokjog a tulajdonjoggal szemben megsemmisül. A dolog mindennemű birtoklása a tulajdonos rendelkezéséből származik. 1848-ban a tulajdonos állam átadta a birtokos nemességnek a maga tulajdonjogát és ezetifelül adott birtokot a jobbágynak hasonló tulaidonjoggal. Aki birtokos, egyszersmind tulajdonos is; üldözve van az a még létező egy-két viszony, mely a teljes tulajdon megosztását idézné elő (földhsszonvétel, épületjog, taksás viszony). A dolog fölötti minden rendelkezés a tulajdonos hatalmába van adva és kell okvetetlenül, hogy a birtokos egyszersmind tulajdonos is legyen — ujabbkor, institúciónk, a telekkönyv hitele érdekéből. Mármost ezek után, hogy lehessen képzelni mai napság önálló birtokjogot, önálló birtokkeresetet ? Sehogy. Tart a középkori küzdelem mégis, mely a birtokjog védelmére irányul az erőszakkal szemben; mert ám nem dőre senki, hogy a birtokjogot ugyanazon dologra nézve fölibe helyezze a tulajdoni jognak, vagy c^ak szembe is merje állítani magával a tulajdonjoggal. Az ujabb kor tulajdonjoga abszorbeálta a középkori birtokjogot, éppen amint lehetetlenitetíe annak idejében a középkori birtokjog az ős állapotból maradt eiőszakosságokat. Nincs szükség többé külön birtokjogra ; sem azért, hogy pajzsul használjuk valamely tényleges hatalom ellenében, mert erre nézve sokkal jobb, sokkal erősebb fegyver a tulajdoni jog, melylyel az új korszakban már mindenki rendelkezik ; sem azért, hogy az emberek régi vágyódása szerint ma már meglévő jogegységet és tjkvileg szentesitett teljes tulajdont ismét megbontsuk, részekre osszuk, vagyis helyesebben, hogy a birtokjog önállósításával a tulajdonjog teljességének éivényesithetését tovább és tovább elhalogassuk, melyre pedig mindenki egyaránt törekszik. Sajnálatos vergődés ma már az a középkori küzdelem, mely a birtok elfoglalása, megháboritása, elbirtoklása tényeire kiván önálló birtokkereseteket alapítani, tisztán a birtokvédelem szempontjából. Ez nem birtokvédelem. Ma már ez is tulajdonvédelem; ma birtokának mindenki tulajdonosa is (mindenesetre ez a főszabály, a kivételeket én is elismerem). Ma a dolog mindenkor a tulajdonos birtokában van, akkor is, ha más használja ; mert ez a más csakis a tulajdonossal kötött ujabbkori tartalmú szerződés (nem ősiség, nem hűbériség) alapján juthat a dolog birtokához. Ez a másvalaki többé a dolog birtokáért nem perelhet, hanem csak azért, hogy a tulajdonossal kötött szerződése érvinyben marad-e, vagy sem bizonyos esetekben ; a dolog birtokáért a tulajdonos perel tulajdonságából folyó rendelkezés alapján. A tulajdoni kereset keresi a jogosságot, a birtokkereset elűzni igyekszik az erőszakot ; ma már nincsenek erőszakkeresetek, elenyésztek a középkorral együtt ; ma a vitás jog birói megállapítását célozza a jogkereset. A középkorban össze kellett mérni egymással jogot erővel; ma már a judikatúra mérlegelése semmi egyéb, mint jogot joggal pártoltatni. Ma minden kereset (már t. i. vagyonjogi kereset) tulajdoni kereset. A zár alá vett javakat tulajdoni igénykeresettel szabadittatja fel az igénylő : ez tulajdoni kereset. Ha örökrészemet követelem, ha pénzkövetelésemet perelem : az örökség és a pénz. is éppenugy tulajdonomat képezi, mint a zár alá vett javak képezik az igénylő tulajdonát, csakhogy ott birói zár alá, emitt pedig örökségem rosszhiszemű örököstársam rendelkezése alá, pénzem pedig a késedelmes adós vonakodása alá került ; tulajdonomat ott is, itt is csak a tulajdonra irányzott tulajdoni keresettel szabadithatom ki. A hitelező nemcsak hitelező, hanem a követelés tulajdonosa ; a bérbeadó nemcsak bérbeadó, hanem a bérleménynek s vele együtt a bérösszegnek tulajdonosa. Vagyonjogi követeléseknél kizárólag csak tulajdoni kereset érvényesíthető, akár örökségért, akár kölcsön visszafizetéséért, akár bérért, akár egy kalapért, stb. indul a kereset; más nincs jogosítva a kereset beadására, csak az örökségnek, pénznek, bérösszegnek, kalapnak stb. a tulajdonosa vagy a tulajdonos jogán más valaki, de csakis a tulajdonos jogán. A jogtudomány ma is a birtok védelmén fáradozik. Külföldi törvények, javaslatok s a magyar tervezet egyaránt nagyon fontos fejezetnek tartják a birtokvédelmet a dologi jogban. Rájuk maradt ez a történeti hagyomány, kegyben tartják — jól teszik ; de többé ennek az élet semmi hasznát se veszi, az is bizonyos. TÁRCA. Wundt büntetőjogi theoriája.1) A. Jog eredeti tárcája. Irta BÁRÁNY GERŐ dr. «Inter ea, quae natura ipsa dictat, licita esse et nuii iniqua, est et hoc, ut qui male fecit, malutn ferat» (Hugó G r o t i u s : De jure belli ac pacis, II. k.). Lipcse 1903 január hó. A következőkben Wundt Vilmosnak büntetőjogi nézeteit óhajtom ismertetni. Wundt gondolkozása az emberi tudás minden terén mély nyomokat hagyott ; vizsgálódása a bün tetőjog terére is kiterjedt s ugy hiszem ezen a téren is sok kérdés megoldására megadja az útbaigazítást. A büntetőjognak sajátságos természete hogy benyúlik az egyén és az állam jogi szférájába. Kezdetben ugy tűnik fel a bűncselekmény, mintha csak az egyén jogkörét csonkítaná s épp ezért teljesen egyforma elbirálás, egyforma tekintet alá esik a közönséges és ebben az időben napirenden levő civódással, verekedéssel stb., s amint az egyesek ilyen civddásába nem elegyedik az állam, hanem hagyja, hogy a veszekedő, verekedő felek igazítsák ei maguk között saját ügyüket, ugy nem törődik a civódás közben keletkezett bűntettekéi sem. Az emberölés is ilyen cselekedet s leggyakrabban civódás közben történt. Az emberölést sem bünteti az állam, hanem az egyesek, illetve a Sippe bosszu') Lásd Wundt: Ethik. Eine Untersuchung der Thatsachen und Gesetze des sittlichen Lebens — cimü nagy müvének főképp a következő fejezeteit: I. Abschnitt. Drittes Kapitel: Die Sitté und das sittliche Lében : i) Die Strafgewalt des Staates ; — III. Abschnitt. Drittes Kapitel: Die sittlichen Motive, d) Die Straftheorien és ugyanott e) Das Wesen der Strafe. jára bizza, hogy megboszulja a gonosz tettet ; legfeljebb arról gondoskodik, hogy a bosszú s a bosszutett következtében keletkezett viszály több generáción keresztül ne tartson, ne veszélyeztesse nagyon a közbiztonságot. De általánosságban szabad kezet enged az állam a sértettnek, illetve a sértett hozzátartozójának : a ház urának jogában áll a tettenért betörőt agyonverni, a Sippe megbosszulhatja hozzátartozójának halálát vagy pedig megelégszik a vérdijjal. Nagy fontosságot nem tulajdonit az állam a magánosok civódásának. Sokkal nagyobb bünt követ el az, aki az erkölcs és a vallás normái ellen vét: az ily tettet megbüntetik az istenek vagy ezen, vagy a másvilágon. A fejlődésnek ezen a fokán a bűntetteknek legvisszatasatóbb fajainál sem találkozunk az erkölcsi bűnösségnek érzetével. Még Homeros idejében is csak abban az esetben képez az emberölés is súlyos büntettet, ha különös körülmények között, p. o. vérrokonokon követtetett el, mig ellenben, a vallásparancsolta kötelességeknek megsértése, mint amilyen a szülők , iránti kegyelet, a vendégszeretet és a hűtlenség igen szigorú elbirálás alá esik. A közönséges büntettek enyhe elbírálása ebben az időben természetes következmény, hisz ebben az időben az emberölés napirenden van; a népek erkölcsei viszálkodásban alakulnak ki. A magánosok állandó civódása, a civódás közben keletkezett büntettek, a vérbosszú s az egyes nemzetségeknek állandó viszálkodása arra kényszeritették az államot, hogy a bün büntetését kivegye az egyesek kezéből. Tehát az állam saját erdekében, szükségből, létének veszélyben forgása által kényszerűvé ragadja magához a büntető hatalmat — és nem azért, mintha erkölcsi szükségességnek tartotta volna a bün büntetését, így szűnt meg az egyesek (magánosok) önbiráskodási joga, illetve a magánosoknak azon joga, hogy a sértések fejében vagy bosszút állhattak a bűnösön, vagy pedig egyezkedhettek vele. Először az állam mintegy a közvetítő szerepére vállalkozott a sértő és sértett között (kompozicionális rendszer),