A Jog, 1903 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1903 / 10. szám - A polgári perrendjavaslat a képviselőház igazságügyi bizottságában - A jury-rendszer Oroszországban

A JOG a,vádképviselet megtagadása miatt használt folyamodásokat 77 esetben helybenhagyólag, 18 esetben megváltoztatólag, a nyomozás megszüntetése miatti folyamodásokat 430 esetben helybenhagyólag, 61 esetben megváltoztatólag intézte el. Más intézkedés által nyert befejezést 40 folyamodás. A vádlott terhére használt perorvoslatok száma 509 volt (1901-ben 420). Ezek közül 108 folyamodás és 134 felebbezés fentartatott, ellenben 51 felfolyamodás és 226 felebbezés visszavonatott. A beérkezett összes 1,163 ügy elintéztetett (1901-ben 1,000 ügy intéztetett el). Letárgyaltatott 2,022 bűnügy (1901-ben 1,508). Indokolt perorvoslatok száma 2 volt. A kir. ügyészeknek adott utasítások és rendeletek összege 223-at tett ki. Felügyeleti vizsgálat tartatott 2 kir. ügyészségnél 37 napon át. (Eló'ző évben 11 ügyészségnél 66 napon át.) Ez a kimutatás feltünteti a kir. fó'ügyészség fokozott tevékenységét és teljes tárgyilagosságát a bűnügyi igazságszolgáltatásban. Különösen jellemzi azt a tárgyilagosságot és csupán az anyagi igazság keresését és a közérdek védelmét szem előtt tartó működését az az adat, hogy a főügyészség 360 ügyészi felebbezés közül 226-ot visszavont. A rendőrség tevékenységéről szóló statisztikai havi kimutatásoknak bemutatása a m. kir. statisztikai hivatalhoz, — a m. kir. belügyminiszternek 135,467/1902. sz. körrendeletével be lett szüntetve. A rendőrség ezt régen megsürgette, — de milyen lesz majd a bűnügyi statisztika az ily fontos kimutatások hiján ? És mi lép azok helyébe ? Az elmebetegeknek elmegyógyintézetekbe és közkórházakba Való felvétele és szállítása tárgyában a belügyminiszter 10,583/1903. IV-a sz. a. körrendeletet bocsátott ki, mely a tapasztalt tájékozatlanság és a fennálló rendeleteknek még egyes hatóságok részéről is téves értelmezésének és figyelmen kivül hagyásának véget vet, és beszünteti azon szabálytalanságot, hogy a betegeknek célbavett elhelyezése csak számos akadály leküzdése után sikerült. Állami elmegyógyintézetek: a budapesti lipótmezői és angyalföldi, a nagykállói, nagyszebeni, a kolozsvári egyetemi elmekórtani klinika. Nagyobb elmebeteg-osztálylyal rendelkeznek a pozsonyi állami, a gyöngyösi, a gyulai, kaposvári, nyitrai, szegszárdi és miskolci közkórházak és a bpesti Szt. Jáno -kórház) csakis oly betegek vehetők föl, kiknek gyógyítható vagy köz- és életvészélyes elmebántalma közhivatalban álló orvos által lett megállapítva és az erről szóló bizonyítvány a felvétel engedélyezésének elengedhetetlen kellékét képezi. Az állami elmegyógyintézetekbe való felvétel rendszerint csak a belügyminiszter engedélyével történik. Halaszthatatlan és sürgős intézkedést igénylő esetekben, ha a beteg valamely közelben fekvő kórházban ideiglenesen volna elhelyezhető, közkóiházakban lévő orvosi bizonyítvány alapján valamely elmegyógyintézetbe előzetes miniszteri engedély nélkül is beszállítható. Elmebeteg kiséröjül csendőr soha, rendőr pedig csak polgári öltözetben és felszerelés nélkül alkalmazható. A rendelet kapcsán egy tájékoztató lesz közzétéve, mely a nagyközönséget az elmebetegnek a m. kir. elmegyógyintézetekbe való felvételéről, ottani ápolásáról és ezekből való elbocsátásáról tájékoztatja. A 4 állami gyógyintézet bőségesen rendelkezik ezen Tájékoztató példányaival és megkeresésre ezt magánosoknak is megküldi. Küzdelem a jogért a fél akarata ellenére. Érdekes és a hires bordereau esetére emlékeztető, a közigazgatási hatóságok eljárására nem éppen hízelgő fényt vető, de az ügyvédi kötelességérzetet annál nagyobb dicsfénynyel körülövező esetet olvasunk a Felsőmagyarországi Hírlap 1903 febr. 11-iki számában. A tágabb körök figyelmére is érdemes részletek a következők: 1901-ben egy velejtei szegény tót parasztnak K m e 11 y Jánosnak sorozás alá kellett volna állania, — de akkor Amerikában volt. Később hazajött; elfogták, be is sorozták, de utóbb a póttartalékba helyezték; mulasztásáért az újhelyi szolgabíró azonfelül 100 frt. pénzbirságra itélte. Ennek a fele a törvény szerint a kincstárt, másik fele Velejte községét illette. K m e 11 y lefizette a bírságot, utóbb azonban a honvédelmi miniszterhez folyamodott a bírság elengedéseért. A miniszter tényleg feloldotta az Ítéletet, erre Kmetiy felmentetett és a bírság neki viiszautaltatott. A főszolgabírói hivatal most már visszakövetelte ugy az adóhivataltól, mint Velejte községétől (ahol az sem mint bevétel, sem mint kiadás, sem az évzárlatnál mint vagyon elő nem fordult) az átküldött 50—50 frtot. DeKme tt y sohase kapta meg a 100 frtot. Hiába sürgette azt, — végül, hogy a kölcsönvett összeget kifizethesse, űjból visszament Amerikába. Most már a felesége sürgetett, kérvényt adott be az alispánhoz, — ez jelentést kért a szolgabiróságtól, utóbbi pedig bemutatott egy nyugtát, melyben K met t y keresztjelével egy 2 tanú és a körjegyző mint néviró aláírásával ellátott nyugtán — a 100 frtnak a s.-a.-ujhelyi főszolgabiróságtól való átvételét nyugtatványozza. Kmettyné rögtön kijelentette, hogy az a nyugta hamis, mert ura tud irni és igy nem volt szükség, hogy más irja oda a nevét. Fegyelmi eljárást kért. De a vármegye nem csinált íemmit. Erre panaszos visszavonta a kérvényt és bűnvádi feljelentést tett a velejtei jegyző ellen okirathamisitás miatt. A vizsgálat folyamán a jegyző elismerte, hogy K m e 11 y ottse volt és őt meg |5em bizta a nyugta aláírásával; ő — a jegyző — bement a szolgabírói hivatalba s ott elébe tették a kész nyugtát és felhívták, hogy irja alá K. nevét és előttemezze azt mint névaláiró; ő ezt megtette, mert a szolgabíró azt mondta neki, hogy ha majd K. bejön, kiadja neki a pénzt. Hogy bejött-e és megkapta-e pénzt, azt nem tudja. Éppúgy vall egy másik tanú: a szolgabirósági írnok is. Dacára a nyugta hamis voltának, a törvényszék mégis felmentette a jegyzőt az okirathamisitás vádja alól, mert elfogadta azt a védekezését, hogy ő a nyugtát jóhiszemüleg irta alá. Az ítélet folytán szükségessé vált fegyelmi eljárás a vármegye részéről szépen abban maradt. Akkor jött Kmettyné Buza Barna újhelyi ügyvédhez. Ez kérvényt adott be a megyéhez a 100 frt kiadatása iránt. Egy évig semmi hírt sem hallott kérvénye sorsa felől ; egy év múlva a megyegyülés napján az alispán előadván a kérvény tartalmát, hozzáteszi, hogy 2—3 héttel a kérvény beadása után érkezett egy ujabb, Kmettyné, a velejtei jegyző és 2 tanú aláírásával ellátott kérvény, melyben K.-né kijelenti, hogy őt félrevezették, gonoszul megtévesztették és igy birták rá a meghatalmazás aláírására — de ő nem akar a megye ellen semmit sem tenni, kérvényét visszavonja és kéri, hogy bocsássanak meg neki. Buza ezen kérvény hatása alatt a kérvényt maga is vissza^ vonta és kijelentette, hogy az ügyet a bíróság elé viszi. Erre egy megyei bizottsági tag azt indítványozta, hogy miután a kérvényben a megye egy hivatalos sikkasztással van vádolva, tegye meg a megye emiatt a bűnvádi feljelentést rágalmazásért. Buza erre szívesen ráállott és azt a maga részéről is kérte; derüljön ki a bíróságnál az igazság! De a megyegyülés az alispán indítványára kimondta: hogy az akkori szolgabírót nemis tartja képesnek a sikkasztás elkövetésére és azért nem tesz feljelentést, mert az illető tisztviselő számára legszebb elégtétel a gyűlés eme kijelentése. Buza azonban már egyéni reputációja érdekében is pert akart indítani a megye ellen a 100 forintért — de akkor ujabb meghatalmazásra volt szüksége. Irt tehát K.-nénak — nem felelt és nem jött; újra irt ajánlva, semmi válasz Egy velejtei ismerősétől, kivel véletlenül találkozott, végül az hallotta, hogy K-né annyira meg van ijedve, hogy mégcsak említeni sem meri senkinek az ő 100 ftját. A jegyző és a g. kath. pap rémitették ugy meg, 3 évi böitönnel fenyegették, ha a vármegyei urakról ilyeneket fog firkálni, — az urát meg, mihelyt hazajön Amerikából, újból besorozzák katonának. Ilyen ijesztgetéssel vették rá a visszavonó kérvény aláírására is; még most is annyira meg van rémülve, hogy inkább hagyja odaveszni a 100 frtot. Buza irt az asszonynak, hogy ne féljen a jegyzőtől, mert hazugság, amivel ijesztgette, de csak nem jelentkezett. Végül cselhez folyamodott; beperelteK-nét a kérvény költségeiért mind arra számítva, hogy a tárgyalásra okvetlen megjelenik. Tényleg be is jött, és Buza kijelentette, hogy a költséget nem kívánja, csak ujabb meghatalmazást kér a 10Ó forintos per vitelére. Remegve mondta el, hogy nem meri, mert a jegyző és a pap nagy bajjal fenyegetik, ha valamit aláir. Nagy ügygyel-bajjal és a tárgyaló biró rábeszélésére végre remegő kézzel irta alá a meghatalmazást. Az eset után folyamatba tett perben ugy az első, mint a másodbiró marasztalták a megyét a 100 frt és jár. visszafizetésére. A megye kizárólag a visszavonó kérvénynyel védekezett, mely azonban a bíróság részéről a vis ac metus elvéből folyóan figyelembe nem vétetett. Csak teljes elismeréssel kell adóznunk Buza kartársunknak, aki oly önzetlenül — még a fél akarata ellenére is, — annak jogait kivívta. Fiat justitia, pereat mundus. A gazda — ha a köteles felügyeletet elmulasztotta — a cselédje által szolgálat közben elkövetett cselekedeteiből vagy mulasztásából származó kárért felelős. A m. kir. Kúria 1902. évi 2,001. számú ítélete. Alperes köteles felperesnek 3,600 kor. kártérítést megfizetni. Alperes és 0. Imre kocsisa ellen a büntető eljárás rendjén megállapittatott, hogy felperes férjét alperes kocsisának szabályellenes hajtása, illetve vétkes gondatlansága folytán alperes fogata elgázolta s ennek következtében felperes férje elhalt; igazolva lett, hogy alperes akkor fogatán ült s mégis kocsisát lassú hajtásra nem utasította; minthogy pedig férjének elhalálozása folytán felperes a férjétől járó tartástól elesett és minthogy másfelől a munkaadó, illetve a gazda Jelelős azért a kárért, amelyet alkalmazottjai a reájuk bizott teendők teljesítésében harmadik személynek jogellenes cselekmény vagy mulasztás által vétkesen okoznak, felperes jogosan követelheti az alperestől, hogy ez a felperesnek férje elvesztéséből felmerült kárát megtérítse, miértis e részben a II. bírósági ítélet ezekből az indokokból helybenhagyandó volt. A kártérítés módját és összegét illetően azonban mindkét alsóbiróság Ítéletét megváltoztatni és a kártértést az alperes által egyszer s mindenkorra fizetendő összegben kellett megállapítani; mert annak az időnek a tartama, amelyben B. Ign. az elgázolás elmaradása esetén még élt és keresetképes lett volna, határozottsággal meg nem állapitható, ily körülmények közt pedig az életjáradék megítélésére elégséges alap fenn nem forog s indokolt, hogy a kártérítés egyszersmindenkorra fizetendő összegben állapíttassák meg, es mert a felperes férjének korára, keresetére és a felperes társadalmi állására tekintettel a megítélt összeg találtatott meg-