A Jog, 1903 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1903 / 8. szám - Az 1896. évi XXVI. t.-c. 119. §-a magyarázatához - Az 1893. évi XVIII. t.-cikk 229. §-ához

60 A JOG lenne, hogy alperes ezen bántalmazást csak jogos felindulásában követte el, és hogy azt viselkedésével a telperes idézte volna elő. (I. G. 688/1901.) 30. A férj nejét, az egész életre kötött házasság erkölcsi tartalmánál fogva, visszafogadni tartozik, ha a visszafogadás megtagadására elegendő jogos oka nincs. Ezekre tekintettel, alperest a vagyoni viszonyainak megfelelőnek talált nőtartási dijnak fizetésére kötelezni kellett. (I. G. 388/1902; azonos I. G. 106/1902.) 31. Alperes nejét női becsületében sértő kifejezésekkel illette; ez esetleg a felek alacsony műveltségi fokára és társadalmi állására tekintettel, nem fogadható el elegendő okul arra, ltogy felperes férjét elhagyja. De alperes felperest tettleg bántalmazta és agyonütéssel is fenyegette. Alperesnek ezen durva és tűrhetetlen viselkedése elég okul szolgált arra, hogy felperes vele az együttélést jogosan megszakítva, a bontó per végleges elbírálásáig külön eltartását követelhesse. (1. G. 412/1902.) 32. A tettleges bántalmazás elegendő oknak tekintendő arra nézve, hogy a nő férjét elhagyja. A nő tettleges bántalmazása után nem volt köteles a viszszahivásnak megfelelni. (1. G. 82'1902. azonos 323/902.) 33. A házasságtörésnek a férj részéről való megbocsátásával a férjnek neje irányában való tartási kötelezettsége visszaáll. A megbocsátó férj a házasságtörési tényt a tartási követeléssel szemben sikerrel már nem érvényesítheti. (I. G. 303/1902.) 34. A férj, mint a család feje tartozik a közös lakásról gondoskodni, a nő pedig őt oda követni. A lakásról való nem gondoskodás a nőnek a férj általi elhagyását képezvén, alperes férj a nejét havi tartásdíjjal ellátni köteles. (I. G. 191/1902.) 35. I. r. alperes volt az, aki 12 napi házas együttlét alatt a házasságot elhalással végre nem hajtotta, sőt felperesről azt állította, hogy eszelős, bolond és hogy idegen férfitől teherben van; mig végre al3 ik napon felperes szülőitől azt kívánta, hogy felperest vigyék el és ez okból távozott felperes férjétől. I. r. alperes vagyontalan férj, atyjának II. r. alp. hozzájárulásával hozta felperest nőül atyja házához és ennek gazdaságába, ahol működését kifejti. Ily esetben pedig a birói gyakorlat által állandóan követett jogszabály, hogy a férj atyja, fiával egyetemlegesen felelős az ennek nejét megillető tartásért, bár azért kifejezetten kötelezettséget nemis vállalt. (I. G. 265/1902.) 36. Habár az együttélés megszakítását előidézett körülmények és tények mérlegelésénél és illetve annak elfogadásánál, hogy az együttélés megszakítására a férj szolgáltatott-e okot, az előbb előfordult körülmények is figyelembe vehetők, azonban csak annyiban, amennyiben azok a szétválást közvetlenül előidézett tények hatására és súlyosabb beszámítás alá vételére vonatkoznak. Minthogy azonban a jelen esetben az nyert megállapítást, hogy a felperes távozását közvetlenül megelőző időben alperes felperest nemcsak tettleg nem bántalmazta, hanem még csak méltóságát sértő kifejezésekkel sem illette, az állandó birói gyakorlat által elfogadott annál a jogszabálynál fogva, hogy a felmerült sértések a házas együttélés folytatásával megbocsátottaknak tekintendők, a felebbezési biróság jogszabályt nem értett, midőn a felek között a korábbi időkben felmerülhetett körülményeket és tényeket figyelembe nem vette. (1903 január 24. I. G. 468/1902. sz. (Folytatása következik.) Révai Lajos dr. Az 1896. évi XXVI. t.-c. 119. §-a magyarázatához. Irta VvAGNER ALBERT dr., besztercei ügyvéd. A közigazgatási biróság az ügyfél által beadott, kir. közjegyzőtől ellenjegyzett magánpanaszt hivatalból visszautasította, mert «az 1896. évi XXVI. t.-c. 119. §-a értelmében a közigazgatási biróság előtt, amennyiben a felek nem személyesen vagy nem törvényes képviselőjük utján járnak el, magukat csak ügyvéd által képviseltethetik. Minthogy panaszos képviseletében a panaszt közjegyző adta be, s azt ugyanő, illetőleg kamarailag kirendelt helyettese, tehát nem gyakorló ügyvéd ellenjegyezte, a panaszt visszautasítani kellett)). Nem tekintve azt, hogy a 119. §. nem gyakorló ügyvédről tesz említést és igy kérdéses marad, vájjon a panaszt beadott közjegyző, illetőleg a panaszt ellenjegyzett helyettese, akik mindketten ügyvédi oklevéllel birnak, nincsenek-e jogosítva a panaszt ellenjegyzésökkel ellátni, nem tekintve tehát ezt, a panasz az emiitett okból történt elutasítása, nézetem szerint nem jogos, mert: az 1896. évi XXVI. t.-c. 105. §-a értelmében csekélyebb fontosságú tartalmi és alaki hiányok és hibák esetében, a biróság a panasziratot a benyújtónak visszaadja azon meghagyással, hogy a biróság utasításai szerint kiegészítve (kiigazítva) záros határidő alatt ismét nyújtsa be». Oly alaki hiánynak veendő az is, ha a panaszt nem ügyvéd adta be a fél képviseletében, mert habár a 119. §. az ügyvédi kényszert a biróság előtti képviseletre előírja és igy ezen intézkedés inkább a közigazgatási bíróságnál tartandó tárgyalásra vonatkozni látszik, mégis abban az esetben is, ha az ügyvéd által történendő képviseltetés az Írásbeli panaszra is vonatkozik, mégsem mutatkozik pótolhatatlan hibában szenvedőnek a nem-gyakoiló ügyvéd által ellenjegyzett panasz. Hiszen a rendes perbeli eljárásban a félnek magát okvetlenül ügyvéd által képviseltetni kell és ha ennek dacára mégis személyesen a perfelvételre megjelent, részére 8 napi határidőt biztosit a törvény, amely idő alatt jogosítva van a fél ügyvédet vallani. A még szigorúbb eljáráshoz kötött váltóeljárás is a nem-ügyvédtől ellenjegyzett kifogásokat nem egyszerűen visszautasitandóknak mondja, hanem ez esetben is módot nyújt a félnek, jogát nem alakiság által elnyomattatni, amenynyiben határidőt kap ügyvédet vallani, mit ha nem tesz, még nem jogának elvesztését jelenti, hanem ebbeli mulasztás esetében ügygondnok rendeltetik ki. Ezekből a törvényes intézkedésekből pedig kitűnik, hogy oly esetben, ha a képviselet ügyvéd által kell hogy történjék, s ha mégis a fél ügyvéd nélkül az eljárásba bocsátkozni akar. a törvény módot akar nyújtani a tájékozatlan félnek a hibát helyrehozni s kiigazítani. Igy tehát a jogelv egységénél fogva a közigazgatási bírósághoz ügyvédi ellenjegyzés nélkül beadott panaszok nem egyszerűen visszautasitandók volnának, hanem a 105. §. értelmében «alaki hiányok» kiigazítása végett a félnek kell visszaadni, hogy azt kiigazitottan záros határidő alatt újból adja be. Az 1893. évi XVIII. t.-cikk 229. §-ához. Irta FÉNYES VINCE, kir. tszéki biró Zilahon. A sommás eljárásról szóló 1893. évi XVIII. t.-c. 229. §-ának 13. bekezdése a következőleg szól : ((Amennyiben az 1881: LX. t.-c. sommás perbeli eljárást rendel, a jelen törvény a végrehajtási eljárásban is alkalmazandó.)) «Az 1881: LX. t-c. azon rendelkezései, melyek a végrehajtási eljárás során Ítélettel eldöntendő kérdésekben a felebbezés hatályáról . . . intézkednek, a sommás eljárás szerint tárgyalandó ilyen ügyekben . . . is megfelelőleg alkalmazandók)). Ez az intézkedés csak felebbezésröl szólván, a fel folyamodásra nem alkalmazható ; ugy, hogy ezekben továbbra is, a kir. táblák, illetőleg a kir. Kúria képezi a felebbvitelí forumot, amit az 1893. évi XVIII. t-.c. 230. §-a világosan ki is jelent, mondván : «A járásbíróságnak a végrehajtási eljárásban hozott végzései ellen használt felfolyamodás felett továbbra is az illetékes kir. ítélőtábla, a másodbirósági végzések elien használt felfolyamodás felett pedig . . a m. kir. Kúria határoz». Ezt a rendelkezését a törvénynek hagyta figyelmen kivül egy kir. jbiróság, amidőn a közjegyzői okirat alapján elrendelt kifogásokat visszautasító elsőbirósági végzés ellen beadott felfolyamodás következtében az iratokat a kir. tszékhez terjesztette fel. A kir. tszék — igen helyesen — azzal küldötte vissza az iratokat a felterjesztő bíróságnak, hogy azokat az illetékes kir. táblára terjessze fel. Azonban már a tszék határozatának indokolását sem tartom helyesnek, mert igen messze és kerülő utakon keresi illetéktelenségének indokait, holott azokat világosan megadja az 1893 : XVIII. t.-c. 230. §-a. Azonban a kir. tszék ahelyett, hogy erre a §-ra hivatkoznék, visszaküldő határozatát a következőleg indokolja: ((Végrehajtást szenvedettek a kir. jbiróság végrehajtást rendelő végzése ellen az 1874 : XXXV. t.-c. 113. §-a alapján kifogásokat nyújtván be, az ezt visszautasító végzés ellen beadott felebbezés az 1874 : XXXV. t.-c.-nek a közjegyzői okiratok végrehajthatóságát szabályozó határozmányai alá esik és mint ilyen az 1886 : VII. t.-c. 29. §-a értelmében a kir. ítélőtábla, illetve a kir. Kúriához felebbezhető végzéssel döntendő el. Az 1893: XVIII. t.-c. az 1874 : XXXVIII. t -cnek a közjegyzői okiratok végrehajthatóságát és az e részben hozott bírói határozatok elleni jogorvoslatokat tárgyazó rendelkezéseit nem érintvén, a kir. Ítélőtáblák, mint felebbvitelí bírósagok hatásköre ezen ügyekre nézve másodfokulag fennáll es a kir. tszék ilytermészetü felebbezések másodfokú elbírálására nem illetékes. Az a körülmény, hogy felebbezők kifogásaikban az 1881 : LX. tcikknek a végrehajtás megszüntetése, korlátozása vagy felfüggesztése iránt intézkedő 30. §-ára is hivatkoznak : a beadvány lényegét és természetét nem befolyásolja ; az 1874 : XXXV. tcikkben szabályozott kivételes eljárást pedig az 1893: XVIII. t.-c. 229. §-a alá vonni nem lehet.