A Jog, 1902 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 7. szám - A végrehajtási törvény 54. és 102. §-aihoz

52 A JOG szenvedett balesetet, pedig ugyanazt az óvatossági eljárást követte Lázár Zsigmond annál is, mint a fia az első kocsinál. Szerinte tehát a kárt a bor tulajdonosa. Kumbor János tartozik viselni, aki a szállításnál jelen volt. s a szállítás módozatait máskép is megállapíthatta volna, mint ahogy azt a két fuvaros alkalmazta. A kir. járásbíróság ezt a védelmet Lázár Zsigmond mentségéül elfogadta és felperest a keresetével elutasította, okul adván, hogy Lázár Zsigmond a bor szállítása körül a kocsik egyik kerekének megkötése által kellő óvatossággal járt el ; a baleset — mint véletlen műve — neki föl nem róható s a szenvedett kárt a bor tulajdonosa tartozik viselni. A kir. törvényszék fölebbviteli tanácsa az első bíróság ítéletét megváltoztatta és Lázár Zsigmod alperest Kumbor János keresete értelmében kártérítésre kötelezte. A per tárgya 400 korona értéken alul levén, további jogorvoslat ki volt zárva. A kérdés mostmár, melyik bíróság ítélt helyesebben ? A kérdés megoldásánál irányadóul kell venni az 1875. évi XXXVII. t.-c. 398- § -át, amely szerint a fuvarozó minden kárért, mely az árut az átvételtől a kiszolgáltatásig éri, felelős, amennyiben igazolni nem képes, hogy a kárt erőhatalom vagy az áru természetes minősége, különösen belső megromlás, beszáradás, rendes csurgás vagy a begöngyölésnek kívülről fel nem ismerhető hiányai okozták; — és az 1875. évi XXXVII. t.-c. 402. §-át, amely szerint a fuvarozó felelős azokért, kiket az elvállalt fuvarozás teljesítésénél alkalmaz. Kumbor János bora azért tolyt el, mert a boros kocsi feldőlt. A boros kocsi pedig azért dőlt fel, mert a meredek lejtön csak egy kocsikerék volt megkötve, holott szokás szerint óvatosságból és nagyobb biztonságért — két kereket kellett volna megkötni. Ebből látható, hogy Lázár Zsigmond mint vállalkozó fuvaros a bor szállítása körül nem járt el kellő óvatossággal. A kárt tehát az ő mulasztása idézte elő. Növeli az ő gondatlanságát az is. hogy az egyik terhes kocsit 15 éves fiára bizta, aki a bekövetkezett baleset szerint kellő jártassággal még nem bírt a szállítás körül. Lázár Zsigmondnak a felelősségét nem gyengíti az a körülmény, hogy Kumb o r János is jelen volt a szállításnál. Kumbor János ott semmi intézkedést nem tett, tehát a felelősségben sem lehet részes. Hogy Lázár Zsigmond a saját kocsijának is csak egy kerekét kötötte meg s még sem történt baj, azt mutatja, hogy kellő szakértelemmel egy kerékkötéssel is le lehetett volna a kocsit ereszteni a lejtőről. Nézetem szerint tehát a kérdést a kir. törvényszék felebbviteli tanácsa helyesen oldotta meg és a fuvaros alperest helyesen kötelezte kártérítésre. Csakhogy ez az eredmény az először nyertes, később vesztes alperest nem nyugtatja meg. Vele nehéz megértetni, hogy a per tárgyának értékénél fogva a további jogorvoslat igénybe vétele ki van zárva. Ezért, a törvénykezési rendtartás végleges rendezésének küszöbén, ismételnem kell e lap hasábjain is már több izben kifejezett óhajunkat, hogy a 400 korona értékhatáron alul i gondoskodni kellene a kir. tábla felülvizsgálatának lehetőségéről, amikor a két alsóbiróság eltérő ítéletet hozott. Erre ugyan azt lehetne felelni : hogy a felek érdeke, minél kevesebb költséggel befejezni a köztük fennforgó peres ügyet, a 400 koronán aluli értékkel bíró perek azonban három bíróság ítéletének költségét nem birnák meg. Ámde a vidéken a perek nagyobb része 400 korona értéken alul van és a két bíróságnak ellentétes ítélete a feleket korántsem nyugtatja meg. A gyakorlati élet mondatja ezt velem. Gyakran van alkalmam a telek kifakadásait hallanom. iHolott ha az ellentétes ítéletek valamelyikét a 3-ik bíróságnak télete igazolná, az a feleket megnyugtatná. Na gyon örvendenék, ha ehez a kérdéshez kartársaim s az ügyvéd urak is hozzá szólnának. A végrehajtási törvény 54. és 102. §-aihoz. Irta SZÉKELY MIKLÓS dr, rózsahegyi aljárásbiró. E lapok mult évi 51: számában a fenti cím alatt egy fejtegetés jelent meg. melyben az illető cikkíró ur vitatja, hogy «ha a kincstár tisztviselőjének előlegezett valamely összeget, ez által a végrehajtási joggal biró jogában nem szenvedhet.» Minthogy bennünket, birói minőségben működő tisztviselőket ez a kérdés kettős minőségben érdekel, 'egyen szabad^ahhoz, azonban csakis jogi szempontokból — pár megjegyzést fűznöm. Cikkíró ur azt, hogy «váleménye szerint a tisztviselő levonásai nem állnak útjában annak, hogy végrehajtató követelése nyerjen kielégítést)) t. i. a «00 hton felül lévő összegből egyáltalán nem indokolja, pusztán azt hozza fel, hogy a 800 írton aluli fizetésű hivatalnok is kap előleget és azt levonják a 800 frton aluli összegből is. Ez az utóbbi érv azonban szóba nem jöhet, mert hisz ha az állam legkisebb javadalmazásu és ez okból a segélyre rendszerint leginkább rászoruló alkalmazottainak segélyt adni egyáltalában akar, akkor a levonás természetszerűleg csakis ezen 800 frt)n aluli fizetésből történhetik. Ebből azonban azon viszonyokra, melyek p. o. 8,000 frt évi fizetéssel biró tisztviselővel szemben szóba jöhetnek, következtetést vonni egyáltalán nem lehet mert a 800 frton aluli fizetésű tisztviselő a többi nagyobb javadalmu tisztviselőkkel szemben nem egyedül mint a kisebb a nagyobbal áll szemben, hanem mint a kivétel az általánossal szemben. A következtetés törvényei tehát itt óvatossággal alkalmazandók. Azt talán mondanom se kell, hogy a fölvetett kérdés elbírálásánál az, hogy jogos, mikép a hitelező követelésének kielégítéséhez jusson, szóba egyáltalában nem jöhet, mert a hitelező jogának teljessége csak az, hogy adósa végrehajtás alá vonható vagyonából kielégítést nyerhessen. A kérdés tehát az. hogy voltakép a 800 frton felöli fizetésmennyiség miértis ne volna — előleglevonás esetén, — a végrehajtató hitelező kielégítésére fordítható? A felelet: azért, mert a végrehajtató végrehajtási zálogjogát megelőzi a hitelező kincstár előbbi rangsoru, quasi törvényes zálogjoga ! Nem ismerem ugyan az előlegvétel formalitását, különösen nem tudom, miféle nyilatkozatot ír alá a kölcsönvevő tisztviselő, de ezek ismerete hiányában is bátor vagyok azt az állítást megkockáztatni, hogy a hitelező kincstárt előlegkövetelése erejéig törvényes zálogjog illeti meg. Az előlegvétel, mint kölcsönügyletnél ugyanis (ha t. i. kölcsönügyletnek tekintjük az előlegvételt) az általános kötelmi szabályok teljesen nem alkalmazhatók. Ennél az ügyletnél, — bár végeredményében szintén vagyoni érdekre irányul, a szerződő felek szerződéskötési érdeke lényegesen eltérő. Az állam, őt szolgáló s «önhibán kívül szorult helyzetbe jutott» tisztviselőjét segélyezni akarván, a rendes javadalmazás mintegy kiegészitésekép hosszabb lejáratú, a fizetés 2—3 havi összegét meg nem haladó kamattalan kölcsönt nyújt az alkalmazottnak, érdeke lévén, hogy tisztviselője szorult viszonyai okából hivatásszerű kötelezettségei teljesítésében ne legyen akadályozva. A hitelező ezen érdekével viszont szemben áll az adós tisztviselő ama kivételes kötelme, hogy e kölcsönért m é g végrehajtás alól mentes illetményével is (t. i. a 8Ö0 frton aluli fizetésű), a végrehajtás alá vonható fizetésével pedig első sorban a kölcsönadó államnak felelős. Megvallom, nem ismerem ezen elv írott forrását, de tudom, hogy e szabály állandó, kivétel nélküli és szakadatlan alkalmazást élvez és ha valaha a szolgálati pragmatika Írásban formulázva lesz, ugy e szabály bizonyára nem fog belőle hiányzani. Hogy ez így van. kitűnik a birói ügyviteli szabályok 49. §-ából is (1891. évi 4,291. I. M. E. sz. rendelet), mely szerint «az, kinek fizetése bíróilag le van foglalva, előlegben csak ugy részesíthető, hogy az előleg a foglaltató hitelező kielégítésére fordittassék és elégséges legyen a tartozás teljes törlesztésére és a fizetésnek a birói foglalás aluli felmentésére». Ha ene valaki azt mondja, hog/ a törvényes zálogjog oly fontos vagyon-korlátozás, hogy ez amolyan könnyedén és ténylegességre való hivatk ozással törvény nélkül nem propagálható, erre azt felelem, hogy ez: in thesi tökéletes igaz; de akinek az omnipotens állam hitelezője. — habár csak mint vagyonjogi személy is, az bizony az adósjogkör eszményi teljességére nem igen hivatkozhatik. Nemcsak előleg-kölcsönök, hanem más, esetleg a szolgálati viszonyból még fölmerülő más kötelezettségek erejéig is az állam állandóan valósá eos törvényes zálogjogot gyakorol és épen azért a végrend, törv. 133. §-a előírja, hogy az illető közpénztár felettes hatóságának az utalványozó végzés megküldendő. Viszont másrészt az állam az 1885 : XI. t.-c. 60. §-a értelmében ilyen követelését, ha az adós tisztviselő elhal, az özvegyi nyugdíj, vagy az árvák nevelési járulékából nem vonja le, holott a végreh. törvény 00. t,-a értelmében ezek részben végrehajtás alá vonhatók. & J A kölcsönvevő tisztviselő részéről ezek szerint abban, hogy az állam első sorban saját - ingyenes és fizetési idő és módozat tekmtetében is kedvezményes követelésének kielégítését quasi zálogjog erejével biztosítja, jogsérelemről természetszerűleg szo se lehet; a későbbi hitelező pedig az okból, hogy zálog-