A Jog, 1902 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 51. szám - A polgári perrendtartási javaslat 34. §-áról

A JOG 371 tehát az ingatlan eladása nem akadályozhatja a végrehajtást és birói árverést, ugy hasznának ezen eladása sem gátol­hatja a korábbi, erősebb jogú hitelezőt, hogy azt, — ezen utóbbi rangsoru bejegyzés ellenére — teljesen birói zár alá vétesse. És amint a hitelező nem köteles az uj tulajdonos által a réginek tizetett vételárral megelégedni, éppen ugy nem szorítható arra sem, hogy az ingatlan hasznaira vezetett végre­hajtásakor a bérlő által fizetett ellenértékkel beérje, hiszen joga magára a dologra és annak jövedelmeire van. azt mindenki ellen egyformán érvényesítheti; ha joga egyszer jogerős, csinál­hat a végrehajtást szenvedett bármit, ez jogának érvényesíté­sében őt nem korlátolhatja, vele szemben kifogásul fel nem hozható. Jogának érvényesítésekor a később szerzett dologi jogok tekintetbe nem jöhetnek, a telekkönyvileg esetleg fel sem tüntetett szerződések annál kevésbé. Ezt hozza magával a zálog dologbeli jogi természete. A birói zárnak tehát egészen hasonló hatásai kell hogy legyenek, mint az árverésnek. És a végre­hajtási törvény ki is mondja, hogv a bíróság ilyenkor a hitele­zők meghallgatása után, kívánságaik figyelembevétele mellett, szabadon határoz a felett, hogy az ingatlan haszonvételeit hogyan akarj i hasznosítani, bérbe-, főbérbe-adás, házi kezelés utján, vagy más módon. Feltétlenül joga van tehát az előzően bérbe adott ingatlant erre való tekintet nélkül házilag is kezeltetni, sőt ez kötelessége is, ha nyilvánvaló, hogy így az célszerűbben, jövedelmezőbben kezelhető, s az érdekelt hitelezők kívánsága is erre irányul. De a miként való hasznosítás csak egy, a birói zárlat foganatosítása után felmerülő kérdés. Maga a zár­lat nemis foganatosítható valamely főbérlő ellen, hanem csakis magának az ingatlannak gyümölcseire, az ingatlan haszonvé­teleire ; bérháznál tehát az ingatlant tényleg használó bérlők, a ház lakói által fizetett bérösszegekre. Sőt a kir. törvényszék azon kívánsága gyakorlatilag kivihetetlen is, hogy a kiküldött bírósági végrehajtó a helyszínén vegye vizsgálat alá, ha vájjon nincsenek-e a telekkönyvi tulajdonos által vagy más haszon­élvezetre jogosult által kötött szerződések, és ha igen, akkor azok tennállanak-e. érvényesek-e és micsoda hatással lehetnek a végrehajtató jogaira ? Ha a kiküldött végrehajtó akarná is ezt követni, vájjon mit csinálna akkor, ha a helyszínén a ház­mester p. o. azt adná e'ő, hogy a haszonélvezetre jogosult ezt a jogát valamely ott egyszer s mindenkorra előre lefizetett váltságösszegért élte tartamára eladta és felmutatna egy ilyen tartalmú szerződést ? Ilyen és hasonló jogkérdések eldöntésére a végrehajtó nem lehet hivatott, de ezenfelül képtelen is. Természetesen az ingatlan haszonélvezetének birói zár alá vétele (a lakok által fizetett bérek letiltása mellett) koránt­sem jelenti az ingatlan jövedelmeit bérbe vett főbérlő károso­dását, mert hiszen ő kártérítési igényét éppen ugy érvénye­sítheti bérleti jogának bekeblezési rangsorában, mint bármely más jogosult a maga igényeit, ezzel a helyzete semmivel sem roszabb a jelzálogos hitelezőkénél, sőt jobb, amennyiben a főbérlőt rendszerint csak a várt nyereségeinek elmaradása ér­heti, mig a kölcsönhitelező a tőkéjét és annak kamatait veszt­heti el, ha a kielégítési alapja kevés, vagy kimerült. A budapesti kir. törvényszéknek az a felfogása, hogy az adós és a zálogtulajdonos ellen elrendelt végrehajtás az in­gatlan hasznainak vevője, a főbérlő ellen nem hatályos, még a kellő időben eszközölt perföljegyzés esetén sem : arra kény­szeritette a hitelezők közül azokat, akik az ingatlan hasznára első helyen bekebelezett zálogjoguk alapján az ingatlannak i észükre biztosítékul lekötött összes hasznára, nemcsak a kü­lömböző u. n. főbérlők nyereségének levonása után netalán még fennmaradó maradékösszegre akarták a végrehajtást ve­zetni, hogy az ingatlan hasznának ezen későbbi vevőjét is perel­jék joguk elismerésére, illetőleg : «türésre». így járt el töb­bek között az egyik budapesti pénzintézet is. De perét ugy az V. ker. kir. járásbíróságnál, mint a budapesti kir. törvényszék fölebbezési tanácsánál a főbérlő ellen elveszítette, mert ­mondja az indokolás — a hitelező a főbérlővel jogviszonyban nem áll t?), tehát őt nemis perelheti ! De e mellett az ingatlan állagának vevőjét mégis kötelezte annak türéséae, hogy a hi­telező a zálogtárgyból kielégítést szerezhessen. Pedig az osztr. -3olg. törv. kv. idézett §-aiból világos, hogy a zálogtárgy tulaj­donosa éppen olyan viszonyban áll az ezen záloggal biztosí­tott hitelezőhöz, mint a haszonvételek «vevője». De ezt nem is tekintve, a zálog dologbeli jog lévén, az mindenki ellen ér­vényesíthető és annak elismerésére — akár perrel is, — min­denki kényszeríthető, ha a jogosultat jogának gyakorlásában akadályozza. Épen ugy tehát a tulajdonos, aki a dolog álla­gával rendelkezik, s ezzel áll útjában a hitelezőnek, mint az is, aki a zálogul szolgáló rárgyat birtokában tartja, és annak hasz­nait nem hajlandó neki átengedni. Sőt ebben az esetben még annál inkább perelhető volt a főbérlő, mert mindent elköve­tett ő is, hogy a végrehajtás alá vont ingatlan haszonvételeire vezetett birói zárlat megsemmisíttessék, s ezzel felperest dologi jogának gyakorlásában ugyancsak akadályozta. Csak termé­szetes ezek után, hogy felperes takarékpénztár az 1902. Sp. XVI. 886. számú elsőbirósági ítéletet helybenhagyó másod­birósági ítélet ellen felülvizsgálattal élt, ugy hogy most a királyi Kúria felülvizsgálati tanácsa lesz hivatva döntő sulylyal beleszólni e vitába, mely pénzintézeteinket és a hitel­ügyet oly közelről érdekli, de amely a jogászközönség figyel­mét is méltán megérdemli, főleg alsóbiróságaink előadott sa­játságos állásfoglalása miatt. A polgári perrendtartási javaslat 34.. §-áról. Irta HAMAR GYULA, szakolczai kir. járásbiró. A képviselőház elé terjesztett javaslat egy §-a sem ! volt eddig annyi támadásnak kitéve mint a 34. §. Hogy mai szövegében megáll-e vagy sem, az a bírósá­gokat ez idő szerint nem igen érdekli, de az. hogy a §. mai I szövegének indokolásában felhozottakat gyengéknek és valót­i lanoknak is állítják, az már az igazságszolgáltatás terén működő [ bármely faktort is közelről érdekei, mert hiszen működött i legyen az illető akár mint biró, akár mint ügyvéd, kell hogy az j esetek bizonyos számában a visszaélést meglátta, vagy leg­j alább megláthatta. Ami a magyar nő helyzetét a pogány-korban illeti,arról nem maradtak fönn adatok, csak mondák, nyelvbeli kifejezé­sek, hagyományok. A nyelvtani tapogatózásokat mellőzve, a magyar törvényhozásra hivatkozunk, mely a nőkkel szemben oly kedvező állapotot teremtett n.eg, minél kedvezőbbet egy nemzetrek jogtörténelme sem tud fölmutatni. Első két szent királyunk, Szent-István és Szent-László szerint a női becsü­let egyenlő az élettel s aki egy nőt az országúton erőszakkal illetett, ugy lakolt, mintha gyilkosságot követett volna el. Már az Árpádházi királyok törvényei gondoskodnak az özvegyek­ről, hogy férjeik vagyonában benmaradjanak s ezt aztán átvit­ték a Hármaskönyvbe is. Azt is tudjuk, hogy a nők szokásuk szerint hálálták meg ezt a gondoskodást; mert történelmi tény az, hogy az Árpádokat az asszonyok tették tönkre s asszony az oka annak, hogy IV. László fölkoncoltával az itthon ma­radt Árpádok kifogytak. A Hármaskönyv szerint is a magyar nő szép és kiter­jedt jogokat élvezett, sőt utóbb a követek és a megyei tiszt­viselők választásánál a nemes özvegyek s fiusitott nők szemé­lyesen gyakorolták választói jogukat. Azonban a 48 előtti törvényeinken is bizonyos feminisztikus zománc ismerszik meg, mert sok kíméletet s favorizálást tanusit a gyengébb (?) nem iránt. Nagyobb hatalmaskodás esetén, midőn a nő büntetése fejvesztés volna, dijlelétellel megválthatta életét. A tolvajt fel­kötötték, a kóbor tolvajt karóba búzták, de ha nő volt az illető, fejvesztésre ítélték. Midőn még a kinzás általi vallatás érvényben volt, 16 évesnél fiatalabb nőt nem volt szabad kín­padra fektetni. Ha férfi és nő ugyanama gaztettért halálra ítéltettek, a halálos ítéletet először a nőn hajtották végre, hogy társa kínszenvedését ne lássa. Nőt kerékbe törni nem volt szabad. A halálos ítéletet terhes nőn végrehajtani nem lehetett, ami nagyon természetes; a terhes nőt eskütételre sem lehetett szorítani s az ilyen nő az anyaszentegyház által rendelt böj­töket sem tartozott megtartani. A magyar nő férje nevét vi­selte s ha születésénél fogva nem volt nemes, azzá lett férje után s nemesi jogait özvegység esetén is gyakorolta. A fiusi­tott nő nevét a férje neve előtt viselte s fiutód módjára örö­költ s gyermekei nemesek lettek, bár atyjuk nem-nemes volt is (Hk. I. r. 7. fej.). Ezek mind szép do gok voltak azidőben ; méltányossági tekintetek, melyek törvénykönyvbe iktatva : a magyar emberre', veleszületett, a nők iránti lovagiasságból egész könnyen magya­rázhatók s akkor, mikor az ősiség mellett, az örökösödésnél (különösen nemesi fekvő jószágok öröklésénél) a fiágon való tekintetek domináltak, helyénis voltak. Werbőczy Hármasköny­vének I. r. 18-ik cikkében ez áll: Sí autem quaeritur, quare bona ac jura possessionaria servitiis acquisita^ jus foemineum non sequuntur? Responde, quod ideo, quin regnum istud Hungáriáé cum partibus sibi subiectis in medio faucibusque hostium situm & positum est, quod gladio semper & armis tutari defendique sólet. Bona etiam & jura possessionaria (ut commeritui ) arte militari sanguinisque effusione progenitoris nostri acquisierunt & modo quoque aquiri consuerunt. Mulieres autem & puellae armis militare, hostibusque decertare non

Next

/
Thumbnails
Contents