A Jog, 1902 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 51. szám - A polgári perrendtartási javaslat 34. §-áról

372 A JOG Jegyzéket nemigen vezetett valaki arról, hogy mely esetekben perelt a bejegyzett kereskedő oly követelést, mely vagy egészben vagy részben ki lett már előbb egyenlítve, azért az egyes eseteket felsorolni alig is lehetne, de azért egyes eseteket megkísértek felhozni, melyeket szükség esetén vagy iratokkal vagy a személyek kihallgatása utján igazolni is tudnék. Egy nagyvárosi cég két hivatalnokot perelt ruhaszámlán alapuló kisebb összeg iránt. A két hivatalnok, kik együtt dolgoztak, tanukkal tudták igazolni, hogy a cég megbízottjával ugy állapodtak meg, hogy a ruha ára csak egy év múlva lesz fizetendő. Megjelentek a cég székhelyén tanukkal együtt, de a tanuk kihallgatására nem került a sor s így ujabb tárgyalási határnap lett kitűzve, melyre ismét tanukkal jelentek meg. Pernyertesek lettek ugyan, de költségeik fejében fejenkint csak 16 K. s a tanuk egyszeri uti költsége lett megállapítva, mert a nagyobb költség a per tárgyával arányban nem áll. Egy alsóvidéki nagyobb városi cégtől bort rendelt egy felsővidéki korcsmáros. A megrendelt mustra szerinti bor helyett kapott hasznavehetetlen, vizzel feleresztett borsöprüt. Megvizsgáltatta, s meg lett állapítva, hogy a küldött áru hasznavehetetlen. A kereskedőcég perelt, a korcsmáros védekezett. A korcsmáros pernyertes is lett, de a végeredmény az lett, hogy a pernyertességet 180 K.-val fizette meg. Egy másik esetben egy morvaországi nagyobb városi bejegyzett gépgyáros perelt egy magyar honos falusi földmivest. Az ügylet Magyarországon köttetett a gépgyáros kereskedelmi utazójával. A gépgyáros utazója fizetési határidőül a gabona betakarításának idejét tűzte ki, de a cég már július 1-én perelt — természetesen saját székhelyén. — A gazda ítéletet kapott, melynek vétele után ki is fizette a kereseti összeget s a költségeket is, ámde a megítélt tőke — körülbelül 60 K. — után járó kamatokat — július 1-től valami 30 napra — elfeledte megküldeni. Erre a cég végrehajtást kért, melynek költségei 3 írt 70 kr.-ban állapíttattak meg, s hivatalból kívánta a végrehajtást foganatosítani, mely foganatosítva is lett s 10 frtot tett ki. Szállítási költségre a kereskedelmi utazó és a megrendelő közt nagyobbára az a megállapodás szokott létesülni, hogy azt a megrendelő nem fizeti. Legalább 10 esetről tudok, hogy ezt később a megállapodás ellenére a megrendelőnek kellett megfizetnie. Boróka-pálinka (borovicska) nagytermelőnek adta ki magát egy utazó azzal, hogy a legközelebbi vasúti állomáson van nagyobb készlete, s mert azt visszaszállítani nem akarja, olcsó áron ajánlja áruját. Megkötik a szerződést, s pár nap múlva megérkezik a borovicska Budapestről. Gyanús a megrendelőnek a feladás helye, mert ő más felsővidéki cégtől rendelte meg, s nem fogadja el az árut. Most Budapesten védekezzék ! Többször fordult elő, hogy varrógépet vett a megiendelő. Az meg is érkezett cimére, de hasznavehetetlen volt. Visszaküldte a cégnek, az nem fogadta el, s igy el lett árverezve a vasúti állomáson, hogy a szállítási dijat beszedhessék. A kereskedelmi utazó rosszhiszeműségén mult több esetben, solent neque possunt Et ob hoc bona ipso iure foemineo non deserviant.» «Ha kérdezitek, miért nem szállanak a szolgálatokkal keresett jószágok a nőkre? — felelet: azért mert e Magyarország ellenségek közepett s torkában lévén helyeztetve, melyet mindenkor karddal s fegyverekkel kellett védelmezni s oltalmazni, a jószágokat is rendszerint katonai mesterséggel s vérük ontásával szokták szerezni őseink. Az asszonyok pedig és leányok fegyverrel katonáskodni s az ellenséggel harcolni nem szoktak és nemis képesek és ezért nemis szállanak leányágra a jószágok.)) (Önkénytelenül is eszembe jut a germán nő, aki jogképtelen volt éppen azért, mert nincs ereje legyvert viselni. Tacitus Germaniájában XIII. r. olvasható: «iiihil autem neque publicae neque privatae rei, nisi armati agunt.») Hogy állunk mostanság? A magyarok házassági jogainak foglalatja ez: a férfiú semmiképen sem osztakozik a nő vagyonában, addig a nő igenis osztakozik a férjéében. S emez alapon épül föl magánjogunk épületének amaz oszlopa, mely a magyar nők jogait tartja fönn. Magyar nőnek születni (még ha a nagyatyja Hohenauban elromlott lakatokat reparált is. vagy «Pesth»-en a legsötétebb VII. kerületben kávét mért és magyarul egy betűt sem tudott), szép és dicső gondolat. A félszeg törvényeknek azonban félszeg következményeik is vannak. Tekintsük a házassági vagyonjogban s örökségi jogunkban nyilvánuló észellenes feminizmust. A házassági vagyonjogot szabályozza a polgári házassághogy a megrendelő pervesztes lett s költségei megütötték a kereseti összeg kétszeresét. Azt, hogy a kereskedelmi utazók mily sok esetben élnek vissza ugy a közönség mint cégük bizalmával, nemcsak jogászemberek, de laikusok is tudják; de csak jogászok tudnak arról, hogy az egyes cégek a megbízottak megválasztásában nem jártak el kellő óvatossággal. Vagy nem erre vall-e az a körülmény, hogy ugyanazt az alakot ma könyvben, holnap kőolajban, holnapután rövidárukban látjuk utazni? Márpedig a rendes fizetéssel nem-biró, s nagyobbrészt a megrendelések után bizonyos °/o-kal fizetett ezen utazók, — csakhogy mennél nagyobb eredményt érjenek el, Ígérnek fűt, fát, miről megbízójuk nemis tud, de amit a megrendelő nagyonis igaznak vett, s ennek számbavételével kötötte meg az üzletet. Igaz, hogy a közönséget terheli a köteles elővigyázat elmulasztása, de az is igaz, hogy elsősorban a kereskedő cégeknek kellett volna elővigyázóbbaknak lenniök megbízottaik megválasztásában, s ha panaszokat hallottak megrendelőiktől — aminthogy kellett hallaniuk — peren kívül igyekeztek volna a megbízott által elkövetett hibát jóvá tenni. E helyett támaszkodva a perrendtartás 35. §-ára s azon tudatban, hogy a távollakó megrendelő amugysem jelenik meg a tárgyaláshoz, pereltek olyanokat is, kik a cégnek egyáltalán nem tartoztak. Az igazság és jogérzet diktálja ugyan, hogy az adós keresse fel esedékesség idején hitelezőjét, de ez csak akkor áll. ha az adós annak Ismeri el magát. A hitelező által történt bejegyzés még nem jelenti azt, hogy a könyvbe bejegyzett tényleg adós is. Az az érv, hogy az igazságtalanság a kereskedőre, hogy követelése behajtásánál oly költségei merülnek fel, melyeket a bíróság részére meg nem állapithat, nemcsak a kereskedő mellett, hanem bárki mellett is érv. De mindenesetre érv amellett is, hogy azoknak a könnyelműen indított pereknek, melyek minden bíróságnál akadnak, eléjük lesz véve. Az a körülmény, hogy nálunk jelenleg az ügyvédi pálya túlzsúfolt s hogy bárki is könnyen juthat ügyvédi képviselethez, nem biztathatja a törvényhozót arra, hogy a könnyelmű pereket már csirájukban ne igyekezzék elfojtani. Igenis van elég ügyvéd, s azt tudja az is, kinek messze földön kellene védekezését előterjesztenie, de fél attól, hogy védekezése még ha sikeres lesz is, költségébe fog kerülni. Véleményem szerint a szolid alapon álló ü/letek a fenti §. rendelkezését megsinyleni nem fogják. Megérzik azok az üzletek, melyek eddig sem voltak elég szolidak, elég elővigyázók, s melyek csak arra dolgoztak, hogy mennél nagyobb forgalmat s bármily áron létesítsenek. Az előbbieket felkeresi jövőben is a hitelező, kinek ők fogják a fizetési feltételeket megszabni, az utóbbiak pedig fognak 'gyekezni szolidakká válni. Ezért a §. indokolását helyénvalónak s az igazságnak meg felelőnek találom. ról szóló 1894 : XXXI. t.-c, melyet egy agglegény, a nemrég elhalt Szilágyi Dezső miniszter tétetett meg törvénynek, Wekerle Sándor miniszterelnök és Csáky Albin kultuszminiszter segédkezése mellett, sőt még a Werbőczy-{é\e Tripartitumból is élő jogként szolgál egyik-másik rész. Az örökösödést szabályozzák az Országbírói Értekezletek ideiglenes szabványai. Ez meg akként született meg, hogy az 1860. év október hó 20-iki diploma egyik következménye volt az addig érvényben lévő osztrák polgári törvénykönyv hatályonkivülhelyezése a szoros érteményben vett Magyarországon s visszaszállott a régi magyar magánjog, melynek alapja az ősiség volt. Mivel az ősiség teljesen megszűnt, a magánjogban hézagok támadtak, melyeket pótolni kellett. Az országbíró tehát egy szakértekezletet hívott egybe amaz idők legkiválóbb jogászaiból, kik között voltak: magasrangu birák, egyetemi professzorok, ügyvédek és mások. A haza bölcse, Deák Ferenc az értekezlet komolyabb elemeivel a jogfolytonosság érdekében föntartani kívánta az osztrák polgári törvénykönyvet, de leszavazták őt. Hirtelen aztán megszövegezték azt a 23. §-t, mely a ,magánjogra vonatkozik s a szabályzatot az országgyűlés és O Felsége is elfogadta es a hétszemélyes tábla 1861 július 23-án teljes ülésben kimondotta, hogy «azokat törvényes eljárásban zsinórmértékül követi, míg az alkotmányos törvényhozás másképp nem rendelkezik*. (Azóta negyven év mult el.) (Vége következik.)