A Jog, 1902 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1902 / 47. szám - A magyar államterület jogi természete és határai
nagyközönséggel áll összeköttetésben, mely iparágaknál - tekintve az általános gazdasági viszonyok precar voltát — a nagyközönség is a hitelre van utalva. Ily iparágak például a butor-ipar, a gépipar, stb. Nagy igaztalanság volna a hitelezővel szemben, ha — midőn egész vagyona a könyveiben elkönyvelt követelésekben fekszik — arra kényszeritenék, hogy az ország összes bíróságainál folytasson pereket és esetleges nyereségét fizesse rá a perrenkivüli költségekre. Mert a tapasztalás azt bizonyítja, hogy minél inkább meg van nehezítve a követelés behajtása, annál kisebb a hajlandóság az adós részéről a fizetésre és így a kereskedő künlevőségének pontos befolyására éppen nem számithat, és igy kötelezettségének sem fog majd megfelelhetni. Nekem az a határozott meggyőződésem, hogy ha a 34. §. jelen szövegezésben törvénynyé válik, ugy az ipar és kereskedelem óriási hanyatlást és visszafejlődést fog szenvedni, mert a kereskedő annak tudatában, hogy követelését csak nehezen és nagy költséggel hajthatja be, nem hitelezhet, hitel nélkül pedig nincs ipar és kereskedelem. De általános nagy közgazdasági visszahatást is fog szülni, mert a nagy fogyasztóközönségtől is meg kell vonni a hitelt, pedig enélkül még elsőrendű életszükségleteit sem tudja fedezni. A fizetési meghagyási eljárás kötelezővététele is rendkívül sérelmes a kereskedőre, mert az által, hogy a keresetindítás és tárgyalás költségei adós ellen meg nem állapittatnak, kénytelen a kereskedő fizetési meghagyás utján érvényesíteni követelését, mert a keresettel járó költségtöbbletet a sajátjából nem viselheti. Ezen eljárás azonban nem alkalmas a követelések gyors behajtására, mert adós nemcsak a meghagyás után 15 nap alatt, hanem a végrehajtás folyamán is élhet ellentmondással, éspedig a végrehajtás folytatására halasztó hatálylyal. Márpedig a hitelezőnek, különösen pedig az iparosnak és kereskedőnek nem az az érdeke, hogy követelése végrehajtási zálogjoggal legyen biztosítva, hanem az, hogy pénzéhez hozzájuthasson. Ezt a célt fizetési meghagyással elérni nem lehet, mert a per csak a végrehajtás után kezdődik és az adós csaknem költségmentesen — mint utóbb ki fogom mutatni — néhány hóval későbbre tolhatja ki a fizetést. A 603. §. fentartása mellett pedig teljesen indokolatlan a fizetési meghagyásos eljárás kötelezővététele, mert a hiteíező sok esetben csak azért perel, mert Ítéletet akar nyerni és mert bizonyítékai együtt vannak, de a végrehajtást adós kedvezőtlen anyagi viszonyai folytán egyelőre nem kívánja foganatosítani, minthogy azonban a fizetési meghagyás végrehajthatósága egy év alatt megszűnik, a fizetési meghagyásos eljárást mellőzni kénytelen és az ezáltal előálló költségtöbbletet minden esetben a sajátjából kell viselnie. De különösen kereskedőknél sürün előfordul, .hogy a kérelem beadása és a kibocsájtott fizetési meghagyás jogerőre-emelkedése közötti időben válik a követelés egyelőre behajthatlanná; ha mármost később egy év után adós jobb helyzetbe jut, a hitelező ellene el nem járhat, hanem kénytelen újra perelni, miáltal újból veszélyezteti követelésének behajthatóságát. A fizetési meghagyási eljárás fölöttébb alkalmas e követelés behajtásának megakadályozására és a per elhúzására s ezzel szemben nincs semmiféle perjogi vagy igazságszolgáltatási előnye, és a nagyközönség sem ismerte fel előnyét, mert a tapasztalat bizonyítja, hogy a peres eljárásnak ezen módját a jelenleg érvényben levő perrend uralma alatt igénybe nem vette. Ugy általános igazságszolgáltatási, mint a kereskedelmi érdekek szempontjából legveszedelmesebb a javaslat tizennyolcadik fejezetében tárgyalt igazolás és ellentmondás, és különösen ez utóbbinak a jogorvoslatok közé való felvétele. A jelenleg érvényben levő jogban, ha alperes az első tárgyalási határnapon meg nem jelent, a bíróság alperest a kereset értelmében elmarasztalta, amely ítélet ellen igazolással vagy fölebbezéssel lehet élni. Igazolás esetén a mulasztó félnek bizonyítani kellett, hogy mulasztása véletlen volt, a javaslat megelégszik a valószinüvé-tétellel ; a fölebbezés pedig csak arra szorítkozhatott, hogy a bíróság helyesen mondotta-e ki'a mulasztás következményeit, illetve, hogy fenforogtak-e azon alaki kellékek, melyek szerint a bíróság az 1883. évi XVIII. t.-c. 54. §-a alapján a mulasztás következményei gyanánt Ítéletet hozhatott. A javaslat az eddigi rendszerrel teljesen szakit és a 464. és 466. §-okban kimondja, hogy a perfölvételi határnapot elmulasztó alperes ellen hozott ítélet, alperes által beadott ellentmondással hatálytalanná válik. Az ellentmondást nem kell indokolni, hanem az alperes által bármély elnevezés alatt elő terjesztett megtámadása az ítéletnek ellentmondásnak tekintendő és az ügy tárgyalására uj perfölvételi határnap tűzendő ki. Altalános jogszolgáltatási szempontból is káros és veszedelmes ezon intézmény behozatala, mert a bíróság tekintélyét is lerontja; a bírói idézések és ítéletek komolyságában és kötelező erejében évtizedek gyakorlata folytán meggyökerezett hitet megingatja. Ezen intézmény felélesztése nagy visszaesést képez és mivel sem indokolható, mert a XIV. és XV. században, amikor gyakorlatban volt a többszöri idézés, a közlekedési eszközök tökéletlensége, a jogi képviselethez való nehezebb hozzájutás, indokolttá tették, hogy a bíróság az első idézés elmulasztása miatt még nem mondotta ki a marasztalást. De a XX. században, mikor a közlekedés gőz- és villámerőre van berendezve, midőn az ügyvédi képviselethez könnyen és olcsón az ország minden részében bárki hozzájuthat, amidőn az idézés kézbesítésétől a tárgyalásig 13 naptól 2 hónapig terjedő ideje van alperesnek a tárgyaláson való megjelenésről gondolkozni: ily körülmények között teljesen érthetetlen az ellentmondás intézményének behozatala. A kormányhoz közelálló lapok, midőn a perrendtartással kapcsolatban a végrehajtási törvény küszöbön levő revizióját hirül hozták, hogy a közönséget előkészítsék, hatalmas vezércikkeket hoztak az adósok védelméről. Ezt a hamis elvet maTÁRCA. A magyar államterület jogi természete és határai.*) -A. Jog eredeti tárcája. Irta HORVÁTH JÁNOS dr., pestvidéki kir. alügyész. I. A magyar államterület (helyesebben közjogi terület) zárt egészet képez {territórium clausum), amennyiben a földrajzi terjedelem az államhatalomnak az államterületre gyakorolt hatályait szabatos külső határokkal olymód jelöli meg, hogy minden alá van vetve az államhatalomnak, amely ezen határokon belül létezik.**) *) A magyar királyság közjoga cimű, most sajtó alá rendezés alatt levő mű második kiadása V. fejezet II. szakasz 12. §. **) Ezt az elvet még az 1849. elején Budapesten működött Wi nd i s c h g r a t z-féle kormány is méltányolta ; hivatalos lapja : a Figyelmező, ezeket irja : «A magyar korona területe fölött senki sem határozhat éivényesen, mint annak népei a koronával együtt.* (1849. márc.) A középkori, térképből, mely a magyarok bejövetelekor Európát ábrázolta, egyedül Magyarország határvonalai tartották meg napjainkig régi természetes alakjukkal régi jogerejüket. A többi Európára alig lehet ma már ráismerni. (L. Balogh Pál: A Népfajok Magyarországon 17. 1.) Nem változott az ország lényegesen történelmileg sem, mert ami történelmi élet e földön ezer év óta létezik, abban az alany mindig s kizárólag a magyar nemzet volt. (Id. mü, 18. I.) Mindezekre alkalmazható még ezer év tapasztalataira való visszapillantással D r o y s e n következő tétele, miszerint: «Léteznek olyan Az államterület határait a birtokállapot, hagyomány, békekötések, szerződések (választott-bírósági ítéletek) állapítják meg. Ami a határokat illeti, azok csupán végső szükség esetén és csak az országgyűlés hozzájárultával idegeníthetők el, mely tétel szoros összefüggésben van az esetleges birtokszerzés (p. o. Fiúméra nézve az 1807. IV. t.-c), vagy meglevő birtok elvesztésével. A vitás tengerszem ügyében hozott gráci választott-birósági itélet becikkelyezés előtt nem lesz végrehajtható. Erre nyer alkalmazást az 1790/91. országgyűlésnek az ország határszéleinek föntartását elrendelő XI. cikke is, melynek értelmében : «Ő Felsége királyi kötelességeinek lenni nyilvánította, hogy Magyarországnak és a hozzá kapcsolt részeknek határszélei el ne idegenittessenek és amelyek Ő Felsége más örökös tartományaihoz csatoltattak, királyi hatalommal vissza vásároltassanak ». Az államterület jogi minősítésére nézve a következő alapelvek állanak: 1. A mat>yar államterület szabad és független. Szankcionálják ezen ezredéves elvet az 1715 : III. 1741 : VIII., majd az 1790/91 :X. t.-cikkek. államok melyek területileg annyira egységes jelleggel és természetes határokkal bírnak, hogy fönnállásuk, létezésük történelmi szükséo gyanánt jelentkezik, minek folytán az államok az időnek minden változásai mellett megmaradnak, különösen, hogyha a fizikai területegység mellett a nemzetben a politikai egység uralkodik. CL. D r o y s e n • Geschichte der preuss. Politik. Einleitung j