A Jog, 1902 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 3. szám - Közvetett- és szolgabirtok. Kritikai tanulmány a német polgári törvénykönyv és a magyar általános polgári tövénykönyv tervezete alapján. Vége az első résznek

A JOG 11 vénytársaság» alperes ellen folytatott Jókai Mór nemzeti kiadásban megjelent összes művei 40 kötetének szállítása, esetleg 400 kor. töke és jár. megfizetése iránt folytatott perében következőleg itélt: Felperes keresetével elutasittatik. Indokok: A részvénytársaság igazgatóságának a társasági ügyek vitelére vonatkozó jogköre nem terjed ki arra, hogy az igazgatóság egyes tagjait a társasági vagyonból a társasági alapszabályok vagy a közgyűlés által meghatározott dijazás mérvét meghaladó díjazásban, vagy a ajándékban részesítse. Következésképen alperes részv.-társaság igazgatóságának felperes által vitatott az a határozata, mely szerint Jókai Mór összes müveinek 100 kötetből álló nemzeti kiadása tiszteletpéldányképen az igazgatóság minden tagjának megszavaztatott, alperes részvénytársasággal szemben joghalálylyal nem bir. Felperes tehát ezen határozat alapján a 61 —100. kötetek, iránt támasztott kereseti igényét alperes részv.-társaság ellen nem érvényesítheti akkor sem. ha abban az időben, midőn a vitatott igazgatósági határozat keletkezett, az igazgatóság tagja nem volt. Mert felperes, mint az igazgatóság volt tagja, ezen minőségével a részvénytársasággal szemben harmadik személynek nem tekinthető, és így vele szemben az igazgatóságnak a részvénytársaság irányában joghatálylyal nem bíró határozata a részvénytársaság kötelezettségét a K. T. 188. §-a alapján meg nem állapithatja. Felperes a kereset hal almával ellentétben végiratában azt állította ugyan, hogy ő a bevezető köteteket nem mint igazgató, hanem még igazgatóvá megválasztatása előtt, mint alperes társaság tisztviselője (titkárja) kapta meg. — Felperesnek ezt azt elkésett tényállítását azonban nem lehetett figyelembe venni. Az előadottaknál fogva tehát felperest keresetével elutasítani s egyszersmind tekintettel arra, hogy az 1—fiO. köteteknek felperes részére az igazgatóság határozata alapján történt kiszolgáltatása, a kifejlettek szerint alperesre nézve kötelező erővel nem bir, alperes viszonkeresetének helyt adni és ennek crtelmében felperest a részére kiszolgáltatott kötetek visszaadására és ennek nem teljesithetése esetére az átvett kötetek értékének megfizetésére kötelezni kellett. A budapesti kir. itélő tábla (1001. márc. 26-án 1393. sz. a.) a kir. tszék ítéletét helybenhagyja. Indokok: Annak előrebocsájtása mellett, hogy felperesnak csak a felebbezésben felhozott az a tényállítása, hogy alperes részvénytársaság közgyűlése is jóváhagyta az igazgatóságnak azt a határozatát, melyre a kereseti igény alapítva van: az 1881: LIX. t.-c. 29. §. rendelkezése értelmében figyelembe nem vétetett: helybenhagyatott az elsőbiróság ítélete a benne foglalt egyéb indokok alapján és azért: mert, ha valónak vétetik is felperesnek már a válasziratban felhozott s a végiratban közelebbről kifejtett, alperes által elkésett előterjesztés okából figyelmen kivül hagyatni nem kért az az előadása, hogy a szóban forgó müvet az igazgatóság az ő részére, még mielőtt az igazgatóságnak ő is tagja lett volna, mint az alperes részvénytársaság titkárának felajánlotta és hogy a műnek első példányait tényleg ily minőségben kapta volna is; tekintve, hogy az igazgatóságnak az a határozata, melylye! a felperes vitatása szerint az összes társulati alkalmazottak részére ingyenesen megszavaztatott a Jókai Mór nemzeti kiadásában megjelent összes művek 100 kötetből álló egy-egy sorozata, a szokásos ajándékozás mértékét mindenesetre meghaladja; a részvénytársaság vagyonából való ilyen ajándékozás megtételére pedig az igazgatóság jogköre nyilván ki nem terjed, s felperesnek mint a társaság alkalmazottjának, az igazgatóság ezen cselekményének jogosulatlan voltát kétségkívül felismernie kellett s ennek tudatában a neki a részvénytársaság vagyonából állítólag ingyenesen felajánlott mü példányait felperes jóhiszemüleg el sem fogadhatta: felperes az igazgatóság vitatott határozata által nyilván nem szerzett érvényes jogcímet arra, hogy a mű akár még át nem adott köteteinek kiszolgáltatását követelhesse, akár a már átvett és még mindig birtokában levőnek elismert köteteit az azokat viszontkeresettél visszakövetelt részvénytársaságtói megtagadhassa. A m. kir. Kúria. (1901. dec. 3-án 848 váltó sz. a.) által a viszontkereset felől intézkedő részében mindkét alsóbircság Ítélete megváltoztatik s az alperes viszontkeresetével elutasittatik stb. Indokok: A felperes saját előadása szerint az alperes társaságnak sem igazgatósági tagja, sem titkára nem volt akkor, amikor állítólag az igazgatóság a társaság igazgatósági tagjai és titkárja részére Jókai Mór 100 kötetes kiadású összes müveit tiszteletpéldánykép megszavazta. Már pedig abból hogy a kérdéses határozat hozatalakor volt igazgatósági tagok és titkár részére a tiszteletpéldány megszavaztatott, ugyanama mű tiszteletpéldányához a felperesnek, mint későbbi titkárnak, majd pedig igazgatósági tagnak igénye szükségképen nem következik. Hogy pedig a tiszteletpéldány később a felperes részére szintén külön megszavaztatott: ezt kifejezetten maga a felperes sem állitja; és sem ez a körülmény, sem pedig az, hogy a köteles igazgatósági határozattal a tiszteletpéldány akkép szavaztatott volna meg, hogy az a részvénytársaságnak minden későbbi igazgatósági tagját és titkárját is megillesse: az igazgatósági határozatnak a C. alatti kérdőpontok szerint bizonyítani kivánt tartalmából sem tűnik ki. A másodbiróság ítéletének a keresetre vonatkozó része tehát ebből az okból helybenhagyatott. De elutasítandó az alperes is viszonkeresetével; mert egymagában azon az alapon, hogy a kérdéses műnek tiszteletpéldányát követelni a felperesnek joga nincs: e már önként kiszolgáltatott része a műnek vissza nem követelhétő; mert az alperes nem is állitja, hogy a tiszteletpéldánynak a felperes mint társulati titkár által történt elfogadása jogellenes tény volna, vagy hogy az alperes részéről a tiszteletpéldány szolgáltatása nem szándékosan és önként, hanem tévedésből vagy szabad akaratot kizáró egyéb körülmény fenforgása mellett történt volna. Bűnügyekben. A kir. ítélőtábla tényként megállapította, hogy vádlott nemi kéjösztönének felgerjesztése vagy kielégítése végett a n éves G. Julist a szeméremtestéhez ültette, ennek a szeméremtestét fogdosta s ezen az akarata nyilvánítására tehetetlen állapotban levő nőszemélyen fajtalanságot követett el. Minthogy ebben a ténymegállapításban, melyet a bp. 437. í?-ának első bekezdése szerint a kir. Kúria is határozatának hozatalánál alapul elfogadni köteles, büntetendő cselekmény tenyalladéka benfoglaltatik, vádlottnak a bp. 385. §. 1. a. pontjára fektetett semmiségi panaszát mint alaptalant el kellett utasítani. A székesfehérvári kir. törvényszék (1901. dec. 4-én 7,326. sz. a.) K. N. András vádlottat bűnösnek mondja ki a btk. 232. §. 2. pontjában meghatározott Rác-Almás községben 1899. szept. 4-én G. Juli 11 éves leány sérelmére elkövetett erőszakos nemi közösülésnek a 65. §-ban meghatározott kísérlete bűntettében és ezért a btk. 66., 92. és 250. §-ai alapján 3 hónapi fogházra mint fő és 1 évi hivatalvesztésre mint mellékbüntetésre ítéli. Indok ok: Mult évi szept. hó 10-én G. Ádámné rácalmási lakos a csendőrségnél azon feljelentést tette, hogy ugyanezen hó 4-én K. N. András az ő 10 éves Juli nevü leányával nemi közösülést kísérlett meg. G. Juli kikérdeztetvén, azt adta elő, hogy, midőn édes anyja a pentelei vásáron volt, ő a boltból hazamenet K. N. Andrással találkozott, kinek kérdező sködésére elmondta, hogy senki sincs náluk otthon, mire azután K. N. András odajött hozzájuk; a kis fiukat hazulról elküldte, egyiknek cigarettát, a másiknak kenyeret adott és délután 1 óráig náluk időzött, mely idő alatt őt az ölébe vette, vele enyelgett, a szeméremtestét fogdosta, azután pedig az ő szeméremtestét vette elő s a ra ültetni akarta, de ő látva, hogy mit akar vele tenni, sikoltozott, mire vádlott őt eleresztette. A vizsgálóbíró előtt G. Juli még azt adta elő, hogy midőn sikoltozására vádlott őt az öléből már letette, az ágyból elővett vánkost a földre tette s arra akarta fektetni és csak midőn a zajra V. Istvánné bejött, hagyta abba az erőszakoskodást és eresztette őt el azzal a fenyegetéssel, hogy ha a történteket bárkinek elmondja, őt felakasztja. Vádlott a vizsgálatnál azt adta elő, hogy ő a kérdéses napon 1899. szept. 4-én reggel F. Mór korcsmájában pálinkát ivott és körülbelül ebéd után 1 óráig 6—7 deci pálinkát fogyasztván el, onnan teljesen megittasodva távozott; hogy hova ment: nem tudja. Másoktól hallotta, hogy G. Andráséknál is megfordult és hogy azoknak Juli leányán nemi közösülést akart elkövetni, azonban ő minderről mit sem tud, mert ittas volt. Ezen vallomását fentartotta vádlott a mai főtárgyalás folyamán; határozottan nem tagadta, hogy a kérdéses napon ott volt G.-nál; ha volt is ott aznap, azt nem tudhatja,—úgymond — hogy mit csinált ott akkor, mert ittas volt. Vádlott fenti előadását megcáfolja elsősorban a sértett G. Juli vallomása, aki 11 éves kora dacára igen értelmesen és részletesen adta elő a főtárgyaláson: mikép tudakolta tőle vádlott, hogy otthon van-e az anyja, mikép küldte el hazulról az ő kis testvéreit, mint akarta őt nemi közösülésre birni, előbb ölébe vévén őt és szoknyáját felhajtva, majd egy vánkosra fektetvén, míg azután V. Istvánné közbelépése véget vetett vádlott üldözésének. V. Istvánné tanú előadása szerint a kérdéses napon délelőtt találkozott G.-né két kis fiával, akik elmondták neki, hogy valaki van benn náluk a lakásban és elküldte őket cigarettáért; akkor odament tanú d. e. 11 óra tájban G. Ádámékhoz, ahol az ajtófüggönyt félrehúzva benézett a szobába s látta, hogy vádlott ekkor hirtelen elugrott a kis Juli mellől. A kis leány a falhoz döntött zsáknak háttal nekidülve állott és kötözte be a haját s bár a férfi föl volt öltözve és a kis leány szoknyája nem volt fölhajtva, még azt sem vette észre, tanú, hogy vádlott nemző része elő lett volna véve, mégis a látottak őt arra a föltevésre birták, hogy vádlott a leánynyal nemileg közösülni akart. Sértett anyja G. Ádámné, ki az esetet először a kis fiaitól hallotta, akik az ajtó függönyénél lesték meg vádlottat, a tényeket a sértettel egyezően adta elő. Előadta azt is, hogy soha vádlott náluk az ő tudomása szerint nem járt. — F. Mór és F. Antónia tanuk vallomásai szerint vádlott többször megfordult náluk és ivott pálinkát, dc soha 4 decinél többet nerr ivott ; egész délelőttökön át náluk sohasem volt és ott teljesen le nem