A Jog, 1902 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 30. szám - Jegyzések a lapszélen. 2. [r.] - A jogtalan önsegély

vagy vélt érvényesíteni bűnös tettével, már elegendő okot lát arra, hogy magát a tettet jogosnak minősítve, a terheltet a vád alól fölmentse. Rendezett államban az önsegélyre nincs szükség, nincs tehát helye az önsegélynek, önbíráskodásnak még ott sem, ahol az önhatalmúlag érvényesített igény anyagilag kétségtelenül, a laikus által is megítélhető módon jogos. Annál kevésbbé szabad az önsegélyt ott koncedálnunk, ahol az önhatalmúlag eljárónak nemcsak a formában, de érdemben, az anyagi jog szempontjából sincs igaza. Ennek folytán 1. meg kell tiltanunk a magán egyénnek minden oly ténykedést, amelylyel másnak akár személyi, akár vagyoni jogkörébe önhatalmúlag, a törvényes formák mellőzésével beavatkozik; 2. nem szabad a törvény szöveg-hiányával módot nyújtanunk arra, hogy bárki a különben megérdemelt büntetéstől szabaduljon azért, mert bűnös tettével valódi vagy vélt jogot akart törvényellenes uton érvényesíteni ; 3. specifikálnunk kellene a büntetőtörvény különös rendelkezéseinek során a jogtalan önsegélynek tipikus, sajátszerű cselekményekké minősíthető eseteit. Az általános tilalom theoretikus kifejezése a gyakorlati élet szempontjából nem lényeges ; ha mégis ki akarjuk fejezni, helyet találnánk számára a polgári törvénykönyv, vagy pediglen az eljárási' törvények általános részében. Azt, hogy az önsegély nem mentésit a különben megérdemelt büntetés alól, a büntetőtörvénykönyv általános részének a mentő és beszámítást kizáró okokat tái gyaló fejezetében kellene — nézetem sz.:rint — kifejezetten megállapítani. Természetes, hogy ennek megállapítása nem állana útjában annak, hogy a bíró az önsegély, különösen az anyagi tekintetben jogos önsegély fönforgását nyomatékos enyhítő körülményként mérlegelje. Végül rendelkeznie kellene a büntető kódexnek az önsegély kidomborodó eseteiről. Nekem eddigelé két eset tünt föl különösen: az egyik, mikor a hitelező a tulajdonos jogkörét támadja meg, akár kielégítés, akár biztosítás (zálogolás) céljából ; a másik, mikor a tulajdonos vesz el valamely tárgyat a jóhiszemű birtokostól. Mindkettő meglehetősen gyakori eset, — mindkettő sérti a jogi rendet, sérti erkölcsi érzékünket is, — és mégis mindakettőben kénytelen a bíró tételes törvényünk (Btk. 1. §.) alapján fölmentő ítéletet hozni. Vannak azután ez eseteknek komplikációi is, pl. amikor a hitelező követelésén tul elégíti ki magát, amikor a követelés fönn nem áll, amikor csak véli annak jogosságát; vagy, a mikor olyan tárgyat vesz el az adóstól kielégítésül vagy zálogul, amely a végrehajtási törvény értelmében végrehajtás alá nem vonható; — vagy pedig alaki téren több-kevesebb jóhiszemmel tulajdonosnak tévesen vélve magát, olyasvalakinek birtokát támadja meg, aki a kérdéses tárgynak tényleg tulajdonosa. A Btk. 368. §-a védi ugyan a haszonélvezőt, a használatra, zálogtartásra vagy megtartásra jogosítottat a tulajdonos önhatalmú intézkedése ellen, — de kifeledte e törvényszakasz a büntetőjogilag megvédendők sorából a birtokost, mégpedig a jóhiszemű birtokost is, akit pedig a polgári jog magával a tulajdonossal is egyenlő védelemben részesít. A Btk. 333. §-a védi ugyan a birtokost és a birlalót is, de e védelmet viszont nem terjeszti ki a tulajdonos ellenében. így tehát a tényleges (és jóhiszemű) birtokos a valódi (és a praxisnak kiterjesztő értelmezése folytán a vélt) tulajdonossal szemben is védtelen. Másrészt védtelen mindenki az önhatalmú zálogolással szemben. Akinek igazi vagy vélt joga van a záloglásra és a tárgyat zálogszerzés céljából akár a tulajdonostól, akár a birtokostól elveszi, lopást nem követ el, mert szándéka nem eltulajdonításra irányul, a jogtalan elsajátitónak a Btk. 368. §-ában körülirt esete pedig nem illik rá, mert ő nem tulajdonos, se nem oly harmadik személy, aki a tulajdonos beleegyezésével jár el. A jogtalan önsegély e tipikus, leggyakoribb alakulásai közül ma tehát csak az az egy eset nincs teljes biztonságban a törvény sújtó kezével szemben, amikor valaki mint hitelező, kötelmi természetű igény alapján és kielégítési célzatból veszi el valamely tárgyát attól, aki annak birtoklására jogosítva van. E részben a praxis ingadozó, itt megvan az eltulajdonitási szándék, ezt lehet lopásnak minősiteni, de ezt is csak akkor, ha a biró az eltulajdonitási szándék jogtalanságát konstatálja, márpediglen az. mai tételes törvényeink szerint viOG tás kérdés, Iiogy a jogos, vagy jogosnak vélt követelésnek — akár önhatalmú — kielégítésére irányuló szándékot lehet-e jogtalannak minősiteni ? Az önsegély leggyakoribb, személy elleni erőszak nélküli esetei tehát ma mentek a büntetés alól. Ez az állapot ellenkezik a morális érzékkel, a közbiztonság és a törvénytisztelet kívánalmaival, veszélyezteti a magánosoknak, a forgalomnak érdekeit és kompromittálja a közhatalom, az igazságszolgáltatás tekintélyét, mert hallgatagon megengedi, hogy a törvény utja mellett is lehessen büntetlenül haladni, hogy a magánfél saját eszközeivel végezze el azt a kényes munkát, amelyet — a jogrend garanciájaként — az államra bíztunk. Az állapoton segíteni könnyű dolog volna. Nem kellene hozzá egyéb, mint néhány módosítás, pótlás a Btk.-ben : 1. a már föntebb emiitett általános megállapítása annak, hogy az önsegély esetének fönforgása mentő-okként nem szerepelhet; 2. a 368. §. védelmének kiterjesztése a jóhiszemű birtokosra is; 3. egy oly természetű uj törvényszakasznak létesítése, a mely bünteti az önhatalmú, bár jogos alapú elvételt akkor is, ha az nem eltulajdonitási szándékból, hanem pl. zálogolás céljával történt ; és végül 4. oly rendelkezés meghozatala, amely büntetné a bár jogos követelésnek önhatalmú kielégítését. A 3. és 4. pontokban említett uj szakaszok a jogtalan elsajátítás fejezetében foglalhatnának helyet, mindkettőnek esetében minősítő körülményül szolgálhatna az, ha az önkielégitést vagy zálogolást eszközlő oly tárgyat vitt volna el. amely a törvény szerint végrehajtás alá nem vonható. Nem akartam a föntebbiekben egyebet, mint a szakközönség figyelmét fölhívni büntető törvényeink elsorolt hiányaira — nem nyújtottam konkrét példákat, mert hiszen az általam elsorolt esetek gyakoriak, közismertek, — nem teljes tán a jogtalan önsegély eseteinek fölsorolása sem, mert csak azokra a formációkra hivatkoztam, amelyek saját praxisom során szemembe tűntek. Ami pedig propozicióim kidolgozatlan voltát illeti, aira nézve előiebocsátom, hogy nem tartok rá igényt, hogy ezeket a t. olvasók határozott, precíz javaslatoknak nézzék. Tarlózás. (A honatyák és beszédeik, továbbá szakértelmük. — Törvényalkotásunk. — Judikatura.) A törvénykezési szünet beálltával pangás állott be a jogi élet terén is. Egy-két kommüniké arról, hogy mi lesz és mi nem lesz a törvényalkotás terén; egy-két gyikosság ma itt, holnap ott; egykét cikk a szaklapokban, melyeken megérzik a nyári hőség lankasztó hatása: — ennyi az egész, ami a jogi élet határain belül történik, Procul negotiis pihennek a bölcs törvényhozók csaknem három hónapig; érni hagyták a benyújtott törvényjavaslatokat, hogy aztán az ősszel újult erővel fogjanak a munkához: beszélni, beszélni, szines, csillogó szavakkal, amelyek gazdáira sokszor olyan nagyon ráillik a gunyoros Biberach jellemzése: «... a szem, ... az ajk, ... a nyelv és minden, ami beszélhet, azt beszéli: ... a fejecske kong». No meg ahhoz, ami a dicső, nagy munka, a sok beszéd eredménye: elrontani azt, ami jó és még rosszabbal helyettesíteni azt, ami rossz. Mindezt pedig fölényesen mosolygó, tudós arccal. Egy-egy bölcs honatya ilyen közismeretüen tudós-voltára és az azzal járó mindent lemosolygó arcra gondolva, szinte nehéz fölvetni a kérdést: vájjon a polgári perrendtartás javaslatát hány üdülő honatya vitte haza a zsebébe, hogy azt, —- ami pedig egy sok-sok éven át tartó s a valódi tudós tudományszomjával folytatott tanulmánynak az eredménye, és ami ezrek és ezrek vagyoni érdekét érinti, — csak felületes vizsgálódás tárgyává is tegye ?! Amennyit illik tudni — vélik ők, — annyi már volt — a napilapokban; ahonnan összes tudásukat merítik honatyák és nem honatyák a mai alapos tudás után szomjúhozó és egyáltalán nem stréberkedő világban. így tehátlan beszéd lesz, uraim, annak idején bőven. Es repesni fog a mi szivünk örömében, hallván a fényes beszédeket; legfeljebb csak önmagunkban gondolkodván a felől a molnármester felöl, aki «azt hiszi, hogy a földműves a búzát csakis az ő szélmalma kedveért termeszti* (Goethe). * Pedig — istenbizony ! — nagy szükségünk van bölcs, megfontolt törvényekre. Ha már tökéletes nem lehet egy törvény, legalább törekedni kell a tökéletesség felé. Sajnos, ezt a törekvést ritkán látjuk. Börne, a nagy tudós az a mondása, hogy: «ha a természetnek annyi törvénye volna, mint az újkori jogállamnak, az