A Jog, 1902 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1902 / 28. szám - Exceptio plurium concubentium
és igazság szerint a vélelem csak az lehet, hogy azok közszerzeményi javak s a házastársak közös tulajdonát képezik. 2. Noha ő maga mondja, hogy az osztrák polg. törvénykönyv teljesen tekinteten kivül hagyandó, nem a régi magyar hozományt, hanem az osztrák polg. törvénykönyv hozományát kodifikálja. 3. A törvényes hitbért, ami a magyar jog egyik speciális intézménye, teljesen elejti. 4. Az irott hitbért a létező jogtól eltérően szabályozza. 5. A közszerzeménynek nem a létező közszerzeményt, mely a közösen szerzett vagyont felében az egyik, másik felében a másik házastárs közös tulajdonának tekinti, hanem egy teljesen idege intézményt kodifikál, mely a közszerzeményt törvényből folyó jutalomnak minősiti, s a nálunk teljesen ismeretlen halálutánra való halasztás kedvezményével, — személyes vagyonnal, — s oly megosztási módosulattal keveri össze, mely amellett, hogy nálunk teljesen idegen, még érthetetlen is, és csak arra való, hogy abból a legbonyolultabb perek egész raja származzék; szóval a magyar jogot, a magyar felfogást és jogérzést kivetkőzteti eredeti formájából ugy, hogy abban mindent mást, csak magyar jogot nem lehet felismerni. És még az, aki nemzeti jogunkat minden izében igy kiforgatja, mondja e szavakat: «Ezek az alapok nemzeti életünkktl annyira összeforrtak, hogy sem másképen elképzelni, sem megváltoztatni őket nem tudjuk.» Vizsgáljuk mármost, miként felelt meg a szerző a kodifikáló bizottság megállapodásának a szerkesztés alakja tekintetében. Az utasítás ezt mondja: «A nyelvezet tekintetében elérendő cél az, hogy a törvénykönyv határozott és világos ogszabályokat tartalmazzon, amelyekből biztosan meg lehet állapítani a rendelkezés lényegét. E cél elérésére szolgáljon oly nyelvezet, mely a tömörség és szabatosság szempontjából szükséges szakszerűség mellett egyúttal oly egyszerű is legyen, hogy lehetőleg a laikus művelt ember is megérthesse.* A Tervezet szövege minden, csak világos és határozott nem ; nyelvezete nem-magyaros, nehézkes és egyes részeiben teljesen érthetetlen. A 95. §-nak ez a szövege: «a férj feje a házikörnek, mint ilyent őt illeti meg az eldöntő szó,» — nincs magyarul írva. Családi kört igen, de házi kört magyar ember nem ismer, s mivel a házasság célja a családalapítás, a férj a család feje, — innen a közhasználatban a családfő elnevezés. A szó nem fa, melyet eldönteni vagy kidönteni lehet. Itt a szó maga dönt, — azért eldöntő szó nem létezik, tehát a férjet döntő, de nem eldöntő s/fj illeti. Ez épp oly rosszul van mondva, mintha a szerző azt mondaná: elvágó eszköz, elharapó fogó, vágó eszköz és harapófogó helyett. A magyar nyelv hiányos ismeretére vall a 170. § ezen mondatrészlete is : «mindaz, amivel a férj feleségét egyedül túlélés esetére részelteti.)) Valamiben részeltetni vagy részesíteni igen, de valamivel részeltetni senkit se lehet. A 109. §-ban ezen mondat: «a nő kijelentése nem pó tolja a férjnek emiitett feltevését* mire vuiatkozik, — megérteni nem lehet. Nincs értelme a 113. § utolsó bekezdésének sem: «A nő vagyona, mint egész, sem annak hányada nem lehet hozomány tárgya.n A 118. § ból kimagyarázni nem lehet, hogy oly pénz hozományáról szól-e, melyet a férj ingatlanaira bekeblezés által biztosított, vagy olyanról, mely harmadik személy vagyonára van bekeblezve. Érthetetlen a 121. §, mely ugy a feleséget, mint a férjet a másik vagyonából abban, ami vagyonban közszerzemény, hasonló felerészbeli közösségben részesiti, mert ez a közösség közös tulajdon, birtok, haszonélvezet legyen-e, megmondva nincsen. A magyar nyelv közös szerzeményt igen, de szerzeményi közösséget nem ismer. A 127. §-t se lehet érteni, mely azt mondja : A pénz mint vagyontárgy, mindig közszerzeményi jószág. Tehát a pénz lehet más is, mint vagyontárgy. Mint érték már nem vagyontárgy s ekkor már nem közszerzemény P A 135. § utolsó bekezdését s a 158. szakaszt nincs ember, aki megértse. A szerkezet hiányáia vall, hogy a családjog szövegében vagy kilenc szakaszban említtetik az, hogy a szerződés érvényéhez közjegyzői okirat szükséges, holott ezt egy rövid szakaszban ki lehetne fejezni azzal, hogy jegyesek és házastársak között vagyoni viszonyaik tekintetében létrejött szerződések érvényéhez közjegyzői okirat szükséges. Es éppen a 181. §-nál, mely az általános vagyonközösség megállapítását engedi meg, kimondva nincsen, hogy annak érvényéhez közjegyzői okirat kívántatik, csak az van mondva, hogy az ily szerződést személyesen lehet megkötni. Miért van éppen a vagyonközösséget megállapító szerződéseknél ily korlátozásra szükség s miért nem szükséges éppen ezen szerződéseknek közjegyzői okiratba foglalása, holott a vagyonkülönitési szerződéseknél, — hozomány elismerésénél, közszerzeménynyé-nyilvánitásnál és hitbérnél a közjegyzői okiratba-foglalást a Tervezet határozottan megkívánja, helyes okát adni nem lehet. VIII. Mindezekből azt látjuk, hogy a házasságjog tervezője nemcsak a kodifikáció feladatát, irányát téveszté szem elől, nemcsak a saját elveive! és kijelentéseivel jött homlokegyenest ellenkezésbe, amennyiben a létező magyar jog helyett teljesen idegen jogot statuált, hanem a nyelvezet és szerkesztés alakja tekinte^ tében is eltért a bizottság megállapodásától s oly müvet alkotott, mely a komoly bírálatot sem alaki, sem tartalmi tekintetben ki nem állja. Pedig az utasítás helyes és a feladat könnyű lett volna, ha a szerző le nem tér arról az útról, melyet az igazságügyminiszter megnyitó beszédében oly szépen fejezett ki, hogy « Verböczy nyomdokain kell haladnunk s a létező jogot törvénybe foglalnunk.)) De hát nemzeti szerencsétlenségünk, hogy a létezőt s mindazt, ami magyar, megbecsülni nem tudjuk. Pedig a hiányos törvény is jobb, csak a nemzet köztudatába átment légyen, mint az idegen törvény, legyen az bár a legtökéletesebb. Es rossz uton indul, aki a magyar kodifikációt nem az ezeréves viharokat kiállott magyar jog alapjára fekteti, hanem az idegen jog laza homokján épiti fel. Mikor az ország a mohácsi vész után már-már elpusztult, az isteni gondviselés megnyilatkozásaként támad egy Verböczyje, ki jogait, törvényeit összeszedve, a kezéből kicsavart fegyver helyett a törvény és igazság fegyverét adja a kezébe, hogy ezzel védje igazait, alkotmányát és jogait. S ez a fegyver a nemzetet mai napig fenntartotta. Küzd a szabadság ért s a túlerő elleni küzdelmében letört s már-már elvérzik, megint csak ez a fegyver, a jog fegyvere az, melylyel a nemzet igazait Deák Ferenc megvédi, alkotmányát visszaszerzi. S mi a jog, törvény és igazság védelme alatt önként dobjuk el a fegyvert, mely annyi küzdelemben s oly sok viszály után megsegített arra, hogy élünk e hazán ? Nem és ezerszer nem !!! Verböczy szelleme él még közöttünk, s nemzeti jogunkat, igazainkat kiforgatni, a magyar jogérzést meghamisítani, szivünkből kiirtani nem hagyjuk sohas a nenizeti közvélemény ellenállhatatlan erejével követeljük, hogy a magyar polgári törvénykönyv minden izében magyar, s a magyar szellem és jogfejlődés hű tükre legyen. Exceptio plurium concubentium. Irta HORVÁTH EDE, győri kir. járásbiró. Egy kisvárosi leány nagyobb városban olyan helyen vállalt szolgálatot, ahol egy bárcás lány is alkalmazva volt. Az üzletet látogató vendégek közül egy katona a szolgáló leányban ismerősére akadt s vele többször közösült. Amikor a leány teherbe esett s gyermeket szült, az időközben szabadságolt katonát gyermektartás végett beperelte, A legény elismerte, hogy a felperessel többször közösült, de a gyermektartásnak ellentmondott, mert a lány bordélyházban szolgált, ahol feslett életet élt és igy megtévesztette a/, alperest, aki a leányt bárcásnak hitte. Az elsőbiróság bizonyitásfelvételt rendelt, amelyből megállapította, hogy a felperesnőnek szolgálati helye valóban bordélyház, ahol egy bárcás leány is alkalmazva van, de a felperesnő ott csupán cseléd volt és nem bárcás leány. A felperesnő tagadta, hogy a gyermeke nemzési időszaka alatt az alperesen kivül mással is közösült. A járásbíróság ennek a bizonyítását nem rendelte el, mert a felperesnőt a szolgálati helyének megválasztása- és ott az alperessel való közösülésénél fogva feslett nőnek tekintette, akinek nincsen joga gyermektartást követelni, mert hitelt érdemlően megállapítani nem lehet, hogy csak az alperessel közösült, de ha azt bizonyítani lehetne is, a helynek minősége, ahol a felperesnő szolgált, alperest felmentené a közösülésnek anyagi következményei alól. Felperest tehát a keresetével elutasította.
