A Jog, 1902 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 26. szám - Perjogi kérdések, tekintettel az uj perrendjavaslatra

A JOG 205 nevezetesen az erkölcsi cselekedetre irányuló érdektörekvést, hanem tisztán a hatás eredményével számolunk be: vagyis a cselekedet csak eszköz, nem pedig öncél. Az eudemonizmus, vagyis a boldogsági tan mindezen bölcseleti tévedéseivel legelőbb Sokratesnél, utána pedig az általa alapított iskola követőinél és továbbterjesztőinél, az u. n. hedonistáknál, nevezetesen Anstipposnál és Kirendikerosnál találkozunk, akik a vigságban, az élvezetekben, majd Epikereusnál és követőinél, akik a fájdalommentességbtrn, a lelki állapot zavartalanságában állapították meg az erkölcsi cseleketek célját. Ujabb boldogsági elméleteket alapítottak a Helvetius-irányitotta francia encyklopaedisták, akik az egyéni jólétet; továbbá a Leibnitz4) által alapított általános boldogságtan követői, akik az összeség jólétét; végül a Be itham°)-iskola követői, az utilitaristák, akik az általános hasznosságot teszik az erkölcsi cselekedet kritériumává. Mindezekkel az eméletekkel szembeszáll) a lánglelkü königsbergi bölcs : Kant, és az általa alapított alanyi észlegességi iskolának u. n. rigorizmusa, mely azt követeli, hogy minden jó egyesegyedül az ember saját önakaratából tétessék, és hogy az erkölcsi törvény a belőle folyó kötelességekkel együtt csak indító okai legyenek, ne pedig hatásai legyenek a gyakorlati cselekvésnek, ethikai erénynek és boldogságnak ; ezek tehát egymástól nem különváltan tekintendők, hanem az utóbbiak az előbbiekből mint természetes és okszerű következmények álljanak elő. A Kant- féle rigorizmus,6) kapcsolatban a kategorikus imperativuszszal, oly morált követel, amely a jólétnek és érzületeknek indító okait teljesen kizárja, és minden cselekedetet és ténykedést az erkölcsi törvénynek betűszerinti értelemben vett elő'rása és szabálya szerint — minden más tekintet nélkül — itél meg. A rigorizmussal határozott elleniében áll az indifferentisták, a szinkretisták és a latitudinaristák gondolkodás módja és bölcselete, amely szerény fejtegetésem szempontjából alárendelt jelentőségű. Mindezek egybevetése alapján felállíthatom a tételt: A boldogság az embernek, mint társas-, érzéki- és észlénynek az az állapota, amelyben nemcsak szükségleteit, hanem óhajait is kielégítve látja ; vagy Kant szerint: a boldogság az az állapot, amelyben az ember akkor van, amidőn egész lénye és léte a saját óhaja és akarata szerint érvényesül. Minthogy azonban az egyes embernek ez az állapota rendszerint nem áll teljes hatalmában, ez okból a boldogság örökké csak ethikai fogalom, mégpedig idealisztikus fogalom fog maradni, és csak a legritkább kivételes esetekben fog valósággá válni. Ha Kant elméletére helyezkedünk és a boldogságot arra alapítjuk, hogy mindaz, amit az észlény jónak tart, létének céljával és vágyainak és akaratának lényeges indító okaival ethikai összhangban legyen : akkor a boldogság a megvalósuláshoz annál inkább közeledik, minél inkább törekszüi k azt szoros rigorizmussal vonatkozásba hozni a kategorikus imperatívusz által erkölcsinek tekintett cselekvéssel. Tekintve mármost azt, hogy az ember természeti rendeltetése, érzékisége és szelleme által szociológiailag, biológiailag és ethikailag harmonikusan van hivatva érvényesülni: a boldogságot is, gyakorlatilag felfogott megvalósulásában, az embernek ebben a három irányban való összhangzatos megnyilatkozásában kell keresnünk és feltalálnunk. Ezáltal pedig egy körutat tettünk és ismét visszatértünk kiindulási pontunkhoz, oda t. i., hogy a házassági elméletek közül a szociológiai, a biológiai és az ethikai elméletek azok. amelyek az emberi két nemnek minden irányú kölcsönös és szükségképpeni kiegészülését ethikai alapon lehetővé teszik a házassági életközösség ethikai intézményében, amely mint ilyen az embert egyúttal boldoggá is teszi! íme, hova jutottunk ; és ime, mily magasztos intézmények sorozata tölti be a családjog tartalomkörét! (Folytatása következik.) 4) Leibniz Gottfried Wilhelm, Freiherr von: Philosophische Schriflen, herausgegeben von Gerhardt. Berlin, 1875 — 1886. 6) D u m o n t Etienne : Traités de législation civile et pénale. London 1802. Német fordítása Beneke-töl. Berlin 1830. •j Kant Immánuel : Die Kritik der reinen Vernunft, Königsberg. 1787. — Kritik der praktischen Vernunft. 1790. — Kritik der Urteilskraft 1793.— Religion innerhalb der Grenzen der blossen Vernunft. 1797. — Metaphysische Anfangsgrunde der Tugendlehre. 1798. (Schiller mondá . Kants Rigorismus «schrecke die Grazién zurűck.») Perjogi kérdések, tekintettel az uj perrendjavaslatra. Irta FÖVENYESSY LAJOS, fölebbezési tanácselnök a budapesti kir. törvényszéknél.*) Külföldi törvényes intézkedések a valószinüsitésröl. A német perjogi javaslat a valószinüsitésröl 256. §-ában következőleg intézkedik : «Az, akinek valamely ténybeli állítást valószínűsítenie kell, az eskü-kinálást kivéve, minden bizonyító eszközt felhasználhat, az állítás valóságának bizonyítására esküre is bocsátható. Oly bizonyítás fölvételnek, amely nyomban nem foganatosítható, nincs helye » A törvény javaslat indokainak ide vonatkozó része pedig az indokok 477. lapján a következőket tartalmazza : Az ujabb perjogi törvények és törvényjavaslatok sok esetben valószínűsítést is elégnek tartanak. E javaslat elődeit követi számos esetben, nevezetesen oly esetekben, midőn az indítványozott határozat az ellenfél jogának véglegesen nem prejudikál, bizonyítás helyett az indítványozott határozat megállapítására csak valószínűsítést követel. A per elhúzásának kikerülése végett szükséges volt a valószínűsítést attól feltételezni, hogy a bizonyítás felvétele nyomban eszközölhető legyen. Az eskü-kinálás a valószínűsítés bizonyító eszközei közül ki volt hagyandó. Egyébként az indítványozó minden bizonyítást felhasználhat. Nincs ok arra, hogy a bizonyítás csak okiratokra korlátoltassék. Ha a határozat szóbeli tárgyalás nélkül hozandó meg : akkor a tanuknak előzetesen kell kihallgattatniok, ugy hogy a tanúkihallgatásról felvett jegyzőkönyv a kérvényhez csatolható legyen. Ha azonban a kérelem fölött szóbeli tárgyalás lesz tartandó, akkor a tanubizonyitás megengedhetőségének misem áll útjában, föltéve ha a tanúkihallgatás a tárgyalás határnapján foganatosítható. Ajánlatos, hogy a valószínűsítő eljárásban a bírónak szabad mozgás biztosíttassák. Nem szükséges bizonyitás-felvétel, ha az állítás az eset körülményei szerint máris valószínűnek tartható A valószínűsítés fogalmának a definíciója mellőzendő volt. A német perrend "^94. (266.) §-ába ajavaslat 256. §-ának a szövegezése változatlanul ment át. A törvény elszórtan még több helyen intézkedik a valószinüsitésröl. Az osztrák javaslat a valószínűsítésről 284. §-ában szól akképen, hogy : «Az, kinek valamely tényállítást valószínűsítenie kell, az eskü alatti kihallgatás kivételével, minden bizonyító eszközt felhasználhat. Olyan bizonyitás, mely nyomban fel nem vehető, nem alkalmazható. Valamely ténykörülmény valószínűsítése szempontjából szükséges bizonyitás-felvétel nincs kötve a bizonyítási eljáiás különös szabályaihoz.)) A javaslat megokolása az Indokok 266. lapján pedig kiemeli, hogy: Valamely körülmény valószínűvé van téve, ha az a bíró előtt legalább hihetővé tétetett. Valószínűsítés közbeeső intézkedések megtételére szükséges. Bármi tekintetben is végérvényes határozatok, melyek magának az ügynek prejudikálnak, puszta valószínűsítés alapján nem hozhatók meg. A valószínűsítés megengedhetősége munka-, idő- és költségkímélésen nyugszik. A valószinüsités céljával és természetével a felek eskü alatti kihallgatása nem látszik összeegyeztethetőnek, ezért a javaslat ezt a valószínűsítés eszközei közül kizárta. Az osztrák perrendtartásról szóló törvény 274. §-ába a javaslat szövege szintén változatlanul ment át. Maga a törvény a valószinüsités egyes eseteiről éppen ugy, mint a német perrend, elszórtan az illető helyeken intézkedik. A magyar polgári perrendtartásról 1893-ban közétett törvényjavaslat 282. §-ában a valószinüsitésröl a következőket tartalmazza : «Valamely állítás valószinüvé-tétele végett oly bizonyitás, melyet nyomban fel nem vehetni, az ellenfél ellenzése esetében el nem rendelhető. *) Megelőző közleményt 1. a 23. számban.