A Jog, 1902 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 22. szám - A sommás bírói határozatok közlése

A JOG 173 A sommás eljárásban az elsőfokú bíróság határozatainak közléséről az 1893. évi XVIII. törvénycikknek a 118. és 119. §-ai rendelkeznek. Ezek a szakaszok szórul-szóra a következők : «U8. §. Az ítéletek és a szóbeli tárgyalás folytán hozott végzések a felekkel kihirdetés utján közlendők. Az Ítéletek, továbbá azok a végzéíek, melyek ellen külön felfolyamodásnak van helye, vagy melyek ujabb határnapot tűznek ki; azzal a féllel, ki a határozat hozatalát megelőző szóbeli tárgyaláson jelen nem volt, kézbesítés utján közlendők. A ki nem hirdetett végzések az érdekelt feleknek kézbesítendők.» «119. §. A bírói határozatok a tárgyalás határnapjain, vagy egy azonnal kitűzendő határnapon hirdetendők ki. A kihirdetés 8 napnál hosszabb időre nem halasztható A kihirdetés az ítélet rendelkező részének felolvasása által történik. Ha az ítélet a kihirdetés alkalmával még teljesen irásba foglalva nincsen, az indokok lényege szóval előadandó. A végzések előzetes irásba foglalása nem szükséges, i A kihirdetés a felek elmaradása esetében is érvényes. A kihirdetésről való elmaradás miatt igazolással nem lehet élni. A kihirdetés és ennek napja, annak megemlítésével, hogy a felek a kihirdetésnél jelen voltak-e. az ítéleten feljegyzendő, és ezt a biró és jegyző aláírják.» Ezek a szakaszok összefüggő egészben való figyelmes elolvasás mellett olyan világosak, hogy többféle magyarázatuk szinte lehetetlen. Azonban a gyakorlatban mégis különböző felfogásokra adnak alkalmat. Ezek a szakaszok a sommás eljárásban hozott elsőfokú bírói határozatok közlésének kétféle módját állapítják meg, mégpedig : 1. a kihirdetést, 2. a kézbesítést. Altalános szabály az eljárás gyorsaságának, egyszerűségének, rövidségének és a szóbeliségnek szempontjából a kihirdetés. Kivételképpen kézbesíteni kell: a) az ítéleteket, /' a felfolyamodással megtámadható végzéseket, c) az ujabb határnapot kitűző végzéseket, de csak annak a félnek, aki a határozat hozatalát közvetlenül megelőző, vagyis a határozat hozatalának a határnapjain tartott szóbeli tárgyaláson nem volt jelen. Az eljárás gyorsaságának a szempontjából elrendeli a törvény, hogy a kihirdetésnek rendszerint a tárgyalás határnapján a tárgyalás befejezése után nyomban meg kell történni. Azonban lehet olyan eset, hogy a biró a legnagyobb lelkiismeret, a legjobb akarat mellett se képes a határozatot j nyomban megalkotni és kihirdetni. lyek, válságok árán értünk oda, hogy alkotmányunk sarkalatos tételei közzé iktattuk a lelkiismeret szabadságát és a vallási egyenjogúságot .. Nemzetünk benső békéje van kötve ekét sarkalatos tétel sérthetetlenségéhez testvéri szeretettel és a honfiúi szolidaritás érzelmeivel öleljük magunkhozmás v allásu testvéreinket, ugy hogy nemzeti föladataink teljesítésében magyar és magyar közt se külömbség, se válaszfal,se versenyzésnelegyen.» Ismerteti a me yéket, mert hiszen e nélkül a magyar közjog ismerete hiányos lenne, utal arra, hogy a XV-ik századtól kiváltkép 1848-ig, mily nagy politikai hatalmat képviseltek, a nélkül, hogy az ország jogi és politikai egységét megbontották volna. (895—901 1.) Nem kevésbbé érdekes a tanulmány fó'momentuma: a második rész, a magyar parlament jeiene. Mivel azonban mindezek eléggé imertek elö'ttünk, enne': bővebb részletezésébe e helyütt nem bocsátkozunk: de nem szabad megemlítés nélkül hagyni, hogy Apponyi gróf nyiit vallomást tesz arról, hogy mily nagy fontosságú a parlament — ha talán néha turbulens szólásszabadsága, és hogy a clóture alkalmazása mindig veszélyes, — s arra a végeredményre jut, hogy: «Quoi qu'ü en sóit, je considcre la liberté illimitée de discussion comme une des gloires de notre Parlement, et j'éspére qu'il pourra la conserver, de merne que cetté autre gloire: l'absence de moyens coercitifs dans l'exercice des pouvoirs presidentiels.* (929 I.) Legragyogóbban megirt része a műnek a harmadik fejezet, mely a Magyarország és Ausztria közötti viszonyokat tárgyazza. Kiindulási pontja az, hogy: «le fait primordial c'est une Hongrie indépendante et souveraine, n'ayant jamais abdiqué aucune portion de sa souveraineté.» — (933. I.) Lehetőleg igyekszik a szerző az J861. évi második fölirat tendenciáit visszaadni, elfogadja annak szellemét, el annak kiindulási pontját: — ezek szerint az 1723. I., II., III. t.-c -ek két-kétoldalu szerződést képeznek a dinasztia és Magyarország közt, megemlítvén azt is, hogy ennek a törvénynek: «malgré sa forme de loi, a une íorce qui depasse Ilyen esetre megengedi a törvény, hogy a biró a határozat kihirdetésére külön határnapot tűzzön ki. azonban ezt a határnapot azonnal szóbelileg tudtára kell adni a feleknek. Erre az esetre, abból az okból, hogy a kihirdetésről való elmaradással ne lehessen az eljárás befejezését késleltetni, kimondja a törvény, hogy a kihirdetés akkor is érvényes, ha a felek a kihirdetési határnapról elmaradnak. Ezen fölfogás szerint tehát a felek elmaradása esetén való kihirdetés csak akkor érvényes, ha nem tárgyalásra, vagy nem egyúttal tárgyalásra is, hanem csupán a határozat kihirdetésére volt a határnap kitűzve. A másik fölfogás szerint a felek elmaradása mellett való kihirdetés akkor is érvényes, ha a határnap folytatólagos tárgyalásra, vagy tárgyalásra és ítélethirdetésre volt kitűzve, mert az 1893: XVIII. t.-cikk 119. §-ának harmadik bekezdése szerint «a kihirdetés a felek elmaradása esetében is érvényes» és ehhez semmiféle magyarázat nem kell, Hogy e fölfogások közül a helyesebbet kiválaszthassam, i Márkus Dezső dr: Felsőbíróságaink elvi határozataiban kutattam, azonban olyan határozatot, amely ebben a kérdésben útbaigazítana, egyátalán nem találtam benne. További kutatásomban a poros irattár levelei közt a budapesti kir. ítélőtáblának két érdekes határozatára találtam. Ezek szórul-szóra a következők : I. «A budapesti kir. Ítélőtábla 3,919/p. 1901. Sz. Istvánnak U. Ferenc dr. elleni, a m. kir. jbság által 1900. jul. 12-én, 1900. Sp II. 178/6. sz. a. kelt végzéssel elintézett végrehajtás elrendelése ir. ügyét, végrehajtást szenvedőnek 1900. v. II. 223/3. sz. a. 1900. aug. 3-án beadott felfolyamodása folytán, az 1901. május 28-án tartott nyilvános ülésén vizsgálat alá vévén, következő végzést hozott: A kir. Ítélőtábla az elsőbiróság végzését megváltoztatja, Sz. Istvánt 1900. Sp. II. 178/0. sz. a. beérkezett kielégítési végrehajtási kérvényével elutasítja s a foganatosított végrehajtást hatályon kívül helyezni. Mert a teljesítési határidő, az 1893: 18. t.-c. 116. §-a szerint, a.i ítélet kihirdetésétől vagy kézbesítésétől kezdődik, ennél fogva o lyan ítélet alapján, mely az elmarasztalt féllel n em közöltetett, kielégítési végrehajtást elrendelni nem lehet, a beszerzett peres iratokból pedig megállapítható, hogy a végreíiajtási kérelem alapját képező Ítélet alperesnek ki nem hirdettetett s a végrehajtás elrendelése előtt, habár az itélet hozatalát megelőző tárgyaláson alperes nem voltjelen (1893: 18. t.-c. 118. §. 2. bekezdés), vele kézbesítés utján sem közöltetett. Felfolyamodó ama kérelme azonban, hogy az eljárt biró a felfolyamodás költségeinek megfizetésében elmarasztaltassák, helyet adni nem lehetett, mert nyilvánvaló vétsége (1871: 8. t.-c. 66. §0 az iratokból ki nem tűnik. Bpest, 1901. május 28.» il. <=A budapesti kir. ítélőtábla 3,514/1901. p. szám. D. D. dr. ügyvéd által képviselt R. L felperesnek, Sz. P. dr. ügyvéd által celle d'une loi ordinaire. > (935. 1.) A viszony pedig, mely ebből folyólag a Habsburgok két állama közt támad: perszonál-unio, ha nem is olyan, mint annak idején Anglia és Hannovera közt fönnállott. Szükséges is, hogy e viszonyok végre a külföld előtt tisztázva legyenek, hogy többet ilyes ne írassék, mint például Ch. Seignobos párisi tanár ir: mikép: «le fondement du régime nouveau fut le compromis (Ausgleich) de 1867. II coupait l'Empire en deux Etats, strictement égaux en droits. Tous deux soumis au mérne souverain, mais tous deux titres différents, empereur d'Autriche, roi apostolique de Hongrie, avec un mérne drapeau l'aigle imperial* — majd utal arra a párisi tanár, hogy bennünket Ausztriával most nem perszonál-unio köt össze, hanem egy «gouvernement commun». (1. Historie Politique de l'Europe contemporaine 501. 1.) Különös figyelmet érdemelnek azon finom distinkciók, melyeket a magyar államiság kiemelésére az 1867. XII. t.-c. által kreált helyzetből eredőleg a szerző kihoz; a törvények általánosságban, ugy a közös ügyek és a delegációk ismertetése mester-kézre vallanak s kívánatos, hogy mielőbb mindezt igen sokak okulására magyar nyelven olvashassuk. Nagy tanulság vonható le mindezekből a mai kétséges állapotok közepett. E tanulmány szelleme tehát sokáig irányadó fog maradni, mindaddig mig Magyarországon el nem feledik azt, hogy: «a mult hatalmunk egyik eleme» (Disraeli) — de oly értelemben, hogy: «igaz ugyan, mikép az elmúlt századok történetének a jelen századok oktatójává kell lennie; de nem azon közönséges értelemben, mintha a múltról szóló jelentéseket egyszerűen felütve, bennük a jelen konjunktúráit megtalálhatnék s azokból a politikai diagnózis és gyógytan számára a szimptómákat és specifikus szereket kiböngészhetnők, hanem csupán annyiban tanulságos, amennyiben a régebb kultúrák szemléletében a civilizácó organikus előfeltételei egyáltaljában, a mindenütt egyenlő alaperők s azok mindenütt különféle összetétele nyilatkoznak és ez nem a gondatlan utánzásra, hanem, az önálló utánteremtésre oktat és lelkesít.* (Momsen).