A Jog, 1902 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 22. szám - Előzetes letartóztatás a jbirósági eljárásban

bányászathoz való viszonyas) tekintetében nagy jelentőségű s úttörő reformalkotásnak tekintendő : mindazonáltal egyrészt az ujabbkori általános jogfejlődés, másrészt pedig a bányászati és közgazdasági viszonyok átalakulása, már egy fél évszázadnál hosszabb idő óta felszínen tartja ezen törvény revíziójának kérdését anélkül, hogy a meg-megnjuló reformtörekvéseknek eddigelé valami eredményök lett volna. (Folytatása következik.) Előzetes letartóztatás a jbirósági eljárásban. (B. P. 141. §. 2. p. - 536. 3. bek.) Irta KECSKEMÉTI BÁLINT, pancsövái kir. albiró. Annak kiemelése mellett h gy a B. P.-nak jbirósági eljárást tartalmazó több részlete is megérdemli a bővebb megbeszélést, ezúttal a jbiróságok hatáskörébe utalt előzetes letartóztatásnak egvik esetére terjeszkedem ki. A korábbi, éspedig 1880: 2,265. I. M. sz. rendelet által szabályozott járásbirósági büntető eljárás az előzetes letartóztatást két esetben engedte meg, u. m. (54. §.) 1) ha a terhelt rendes lakó- vagy tartózkodási helyet nem igazolhat és 2) ha a szökést megkísértette, vagy arra határozottan felismer 3) Az 1810. évi, de sőt már az 1791iki francia bányatörvényben is feltalálható a bányaregál • elvén fölépült s a korszellem változásánál fogva többé nem tartható bányajogrendböl való kibontakozás vezető fonala. Hiszen, hogy ne említsünk egyebet, az 1810. törvény 19. artikulusának eme kezdő soraiból: «Du moment ou une mine sera concédée, merne au propiiétaire de la surface, cetté propriété sera distinguée de celle de la surface et désormais considérée comme propriété nouvelle etc.» világosan kitűnik, hogy a francia jogalkotás a bányajog egyik leglényegesebb s alapvető kérdésében t. i. a bányatulajdon eredeti szerzésmódja tekintetében a nagy Napóleon lángelméjének irányító befolyása alatt már egy évszázad előtt arra a modern álláspontra helyezkedett, hogy az ásványok az állam bányaművelési engedélyének megadása előtt a telek alkotórészeinek tekintendők s a telektulajdonos tulajdonát képezik és csak az állami koncesszióval lesznek egy önálló tulajdon tárgyaivá. (V. ö. dr. K. A c h e n b a c h : Das französische Bergrecht und die Fortbüdung desselben durch das preussische allgemeine Berggesetz Bonn 1869. 12u 1.) De a francia bányatörvény még n ás tekintetekből is nagy úttörő reform-alkotásnak tekintendő. Felemlíthető e helyen különösen, hogy míg a régi bányajog szerint Franciaországban a bányászati viszonyokat egyrészt a bányászatnak a bányaregálebcl folyó, igen messze menő állami monopoíizálása, másrészt pedig a bányászatot a földtulajdonnal szemben terhelő nagyobb jogok biztosítása jellemzi : addig az 17!il-iki s még inkább az 1810. évi napóleoni jogalkotás irányelvei szerint az államot a bányászattal szemben nem illetik többé a magánjog körébe tartozó jogok, hanem csak oly jogok, melyek az állam szuverenitásából erednek és csak befolyást biztosítanak az államnak a bányászati viszonyok rendezésére: s amely jogok gyakorlatánál az államot nem magánjogi szempontok vagy fiskalitási tekintetek, hanem a társadalom jóléte, az általános közgazdasági érdek vezérli. (V. ö. dr. A c h e n b a c h id. mű 11—42 1., dr. A. Arndt: Eergbau und Bergbaupolitik. Leipzig 1894. 30 -32 lap.) hető előkészületeket tett. Eme rendelet is megkövetelte továbbá, hogy a terhelttel szemben alapos gyann legyen kéznél, és i ogy a büntetendő cselekmény szabadságvesztéssel büntethető vétség, vagy kihágás legyen. A B. P. határozmányai szerint a jbirósági előzetes letartóztatásnak egyik általános föltétele szigorúbbá vált; ellenben annak esetei megszaporodtak. Az egyik általános föltétel ma az, hogy a terhelttel szemben igen nyomatékos gyanú forogjon fent. (B. P. 536. §. 3. bek.) Ez több, mint amennyi a törvényszéki bűneseteknél kívántatik, mert ezekre nézve a B. P. 141. §-a még nyomós gyanuokot sem ír elő, noha a kommentátorok szerint nyomós gyanuok fenforgása itt is elengedhetetlen. [Balogh — Illés II. k. 129. 1). Részemről igen nyomatékos gyanuokot látok fenforogni akkor, ha p. o. a terhelt a rendőrség előtt beismerő vallomást tesz, s ugyanezt a bíróság előtt is ismétli — ha kezén bűnjelek találtatnak, vagy ha éppen tetten érték az elkövetésen. Ami a jb. letartóztatási eseteket illeti, ezek ma nagyobb számúak, mint voltak a korábbi eljárás idejében, mert nemcsak a szökés gyanúja, hanem idegen honossági állapot és bűnismétlés ténye is ürügyül szolgáihat a letartóztatásra. (B. P. 141. §. 4. és 5. p.) A volt határőrvidéken törvényerővel is bírt 1872-iki szabályzat 20. §-a az előzetes letartóztatás kimondását csupán azon egy esetre korlátozta, ha alaposan lehetett tartani attól, hogy a bűntett elkövetésének gyanújával terhelt egyén megszökik. Tehát a törvényszéki hatáskörön belőli eseteknél is csak a szökés eshetősége szolgálhatott indokul a letartóztatásra, mig a B. P. által előirt többi esetek a fenti szabályzat értelmében a vizsgálati fogság föltételei gyanánt szerepeltek. E szerint merészség nélkül mondhatjuk, hogy a személyes szabadság elsőfokú korlátozása tekintetében a régi eljárási szabályok enyhébbek voltak a kódexnél. De vessünk egy pillantást a régi magyar bűnvádi gyakorlatra is. Amint az 1687 : 14. t -c. rendeli, előzetes letartóztatás, vagyis megidéztetés és elmarasztalás nélküli befogatás csak a biríok és rendes lakhely nélküli, kóbor életet élő, vagy lakóházukon kivül egyéb vagyonnal nem biró — nyilvános gonosztevőképp ismert személyekkel szemben volt helyén. A még régebbi törvényeink, p. o. 1630: 40- t.-c. — azt is kiemelik, hogy silánv gyanuokok miatt befogatni és tömlöcre vetni még a nemteleneket sem szabad. A régi magyar bűnvádi gyakorlatot részletesén ismertető Szlemenics Pál így figyelmeztet a befogatás körüli óvatosságra : (iMivel a befogatás a gyanús személyt jó hírének és polgári szabadságának sérelmén kivül a tömlöcnek többféle szenApponyi gróf tanulmánya tehát kiválólag instruktiv ismertetés, figyelmeztetés és fölhívás, nemcsak az idegenek, hanem saját hazafiai számára is,— egyenes reáutalás arra, hogy: Uöressék meg Magyarországban a történelmi jog. elmetszhettük az élet szivgyökerét és a bomlás azontúl természetes kényszerűség; a cohaesio eszköze megtörött s a természetes gravitáció végbeviszi föladatát*. (Független 1863 111,17.) Fölveti a tanulmány a kérdést: <Quelle est la nation (jui n'eűt pas succombé á de pareilles épreuves ?> Utal a multakra, — majd felel így: <La Hongrie pourtant en sortitvictorieuse. Mutilée, ápuisée et divisée, la Hongrie royale soutient contre ses propres rois une lutte presque constante pour son indépendance et sa constitutiou; lutte, tantót légale, tantót armée. . . . Dans cetté interminable série de revers et de succes, la resultante finale est pourtant favorable a la Hongrie. Le depót sacre de son antique constitution est conservé intact: aucune deíaillance á cet égard; on pourra la supprimer en fait, mais jamais on ne parviendra a rompre le fii de sa continuité légale» (867. 1.) Megtanuljuk ebből, hogy: ^Hazánkban, mint minden országban, hol az alkotmányos élet valóban meghonosult, a törvényhozás rendszerint bizonyos ellenszenvet érez valamely elvont elv ünnepélyes kimondása ellen>. («1848» 7/IV.) «EUe ne porté la signature d'aucun Solon, Lycurge ou Sieyés; elle ne s'incorpore dans aucune charte*. . . . «c'estla génié politique de sa race et la constitution qui en est issue>. (872. 1.) Megtanuljuk e nagy vonásokban irt műből azt, hogy egy középkori alkotmány nem alkottatott, mint a XVIII., XIX. század alkotmányai, egyetlen határozattal s nem jutott érvényre egy oklevél által. Csak művelt és szemlélő korban alkottatik rendszeresen polgári alkotmány. Műveletlen társadalmakban a kormányzat hasonló a nyelv és költészet fejlődéséhez. (Macaulay; 1. a tanulmány 864. 871. 1.) Megtanít e tanulmány arra is, ha voltak is rázkódtatások állami életünkben, azok az alkotmány ősi alapzatait nem rázták meg;a XVI. század viharos történelmére Írhatom lord Campd ennél, hogy: «a forradalom (t. i. azangol) az alkotmányt csakis eredeti elveire vezette vissza és semmi többet nem tett. Az alattvalóknak szabadságát nem, hanem csak biztonságát gyarapitá; az alkotmány alapjait sem nem szélesbbttette. sem összébb nem szorította, hanem csak javítgatta azokat s talán legfölebb is csak egy-két oszlopot adott itt-ott az épülethez*. }\z 1790. évi rendek kijelenték, meglehetős Európaszerte duló forradalmi hangulat közepett: «nem kérünk pedig uj jogokat, csak a régieket kívánjuk helyreállítani, melyek a királyi szó és eskü által szentesitett törvényeken alapulnak, de amelyek épségét a hatalom megcsorbitotta.» (Acta Comit. 167.) Végeredménykép a szerző idézi az 1861. évi második fölirat zárszavait: t. i. hogy amit erő és hatalom elvesz, azt idő és kedvező szerencse ismét visszahozhatják: stb. —azon megjegyzéssel, <;Toute l'histoire d'un peuple est dans ces quelques mots» Ez volna tehát a szellem, melyben a mű megíratott. A szellem ugyanaz, mely élt 1222-ben, 1298-ban, 1439-ben, élt W e rbőczyben, élt 1608-ban. 1723-ban, 1681-ben, 1790-ben, 1825-ben, 1848-ban, 1867-ben, élt Deákban s ma újból kifejezésre juttatja azt Apponyi Albert gróf munkája. Apponyi gróf munkájának tehát szellemét és célzatait kell elsősorban ilyképpen megismerni. Adatait tanulja meg a külföld, annak szellemét pedig fogjuk (öl mink itthon valók: —és e tanulság fokozására a szerző éppen találóan bele szövi Anglia államés alkotmány-történetének vonatkozó mozzanatait, hogy miben fejlődött előnyösebben vagy hátrányosabban, miben korábban vagy későbben a két alkotmány, amelyek közt szervi összefüggés nincs ugyan, de a korlátolt egyeduralom megvalósítása- és fönntartásáért vívott küzdelmek nem egyszer, megfelelő időszakban, hasonlatossággal biró momentumokat hoztak létre. Apponyi gróí művének szelleme kicsúcsosodik abban is, hogy egyik alapirányául a magyar állam függetlenségét állítja élénk, s ezt minden irányban gondosan keresztül viszi. Munkájának adatai teljes érvényre juttatják a következőket, amit ellenfeleinknek is el kellett ismerni t. i. «Magyarország . . . sohasem ismerte el az uralkodóház abszolút hatalmát és sohasem mondott le nemzeti és törvényes önállóságáról; de