A Jog, 1902 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 16. szám - A kassai kir. itélőtábla

JOGESETEK TARA FELSŐBIRÓSÁGI HATÁROZATOK ÉS DÖNTVÉNYEK. Melléklet a Jog 1(5. számához. Budapest, 1902 április hó 20. Köztörvényi ügyekben. A gazda felelőssége a cselédje által szolgalat közben elkövetett mulasztás es gondatlanság által okozott kár tekinteteben nem korlátlan. Büntetőbiróságilag megállapított mulasztás, illetve gondatlanság következményeként megítélt kártérítési kötelezettség — mint legszemélyesebb természetű, harmadik személyre, kinek jogos érdekeit abban a büntető perben megvédelmezni alkalma sem volt, ö kit az esetleg nem helyesen védekezett illetve a netán meg nem állható ítélet elleni jogorvoslatot igénybe nem vevő cselédjének eme ténye a valódi tényállásnak biz ínyitásában és az ebből eredő jogi következmények levonhatása tekintetében meg nem akadályozhat — csupán az itélt dolog íres iudicata) elvénél fogva át nem hárítható, mert az erre a harmadik személyre, itélt dolgot nem képezhet. A budapesti kir. törvényszék (1900. febr. 8. 27,607/99 sz. a.) B. József felperesnek budapesti közúti vasúti társaság alperes ellen folytatott 550 ít. töke s évenkinti 200 ft. és jkai iránt folytatott perében következőleg itélt: Felpeies keresetével elutasittatik. Indokok: Felperes keresetét arra alapítja, hogy ö 1894. nov. 1-én egy az alperes tulajdonát képező lóvasúti kocsi által S. J. lóvasúti kocsis mulasztása következtében elüttettvén, jobb kezén oly sulvosan sérült meg, hogy a jobb kezét a felső karszárban le kellett vágni. Ezért nevezett S. J. az A. alatt csatolt büntető bírósági jogerejü ítélet szerinti vétkesnek kimondatván, szabadság vesztés és pénzbüntetésen kívül arra köteleztetett, hogy neki 1894. nov. 1-től kártérítés címén évente 200 ftol fizessen. Minthogy pedig S. J. a részére megítélt évenkinti kártérítési összegből illetve a kereset beadásáig esedékessé vált 550. írtból mit sem fizetett: minthogy továbbá ugyancsak a csatolt Ítéletben meg van állapítva S. József vagyontalansága is, minél fogva ő rajta a megitéit kártérítési összeget végrehajtás utján sem vehetné meg, arra való tekintettel, hogy S. J. a testi sértést eredményező gondatlanságot — mint a közúti vaspálya szolgálatában állott egyén akkor követte el, amikor ez az alperes szolgálatában köteles munkáját teljesítette, — a nevezett társasig mint gazda a szolgálatában elkövetett károkért felelős lévén, köteles a S. J. ellenében részére már büntetőbiróságilag megitéit kárösszeget megfizetni. Felperes keresetével azért volt elutasítandó, mert a gazda felelőssége a cselédje által szolgálat közben elkövetett mulasztás és gondatlanság által okozott kár tekintetében nem korlátlan. A jelen esetben a kártérítési kötelezettség alperest csak azon esetben terhelhetné, ha S. J. a szolgálatra képtelen és alkalmatlan egyén lett volna és ez a körülmény okozta volna a balesetet. Ezt azonban a felperes maga sem állította. Ennek hiányában a S. J. terhére büntetőbiróságilag megállapított mulasztás, illetve gondatlanság következményeként megítélt kártérítési kötelezettség — mint legszemélyesebb természetű, harmadik személyre, kinek jogos érdekeit abban a büntető perben megvédelmezni akalma sem volt, ő kit az esetleg nem helyesen védekezett, illetve a netán meg nem állható ítélet elleni jogorvoslatot igénybe nem vevő cselédjének eme ténye a valódi tényállásnak bizonyításában és az ebből eredő jogi következmények levonhatása tekintetében meg nem akadályozhat, — csupán az itélt dolog (res iudicata) elvénél fogva át nem hántható, mert az erre a harmadik személyre, jelen esetben alperesre ítélt dolgot nem képezhet: Épen ezért a kir. tszék az általa eszközölt bizonyítási eljárás eredményét vette figyelembe, amely különben lényegben megegyező a büntetőbíróság által foganatosított bizonyítási eljárás^ eredményével, — s ezt vette alapul annak a körülménynek megállapításánál, hogy a felperes által panaszolt testi sértésnek legfőkép ő volt az okozója, amennyiben nagy mérvű vigyázatlansága idézte elő az elgázoltatást. Ebben a részben tehát a büntető bírósági ítéletben megállapított tényállást alperes terhére ezen kir. törvényszék el nem fogadhatta, mert Gy. Gy., P. J. és D. J. szemtanuknak lényegben egybehangzó vallomásai szerint felperes, aki a vasúti vágánytól jobbra oldalt mintegy 2 lépésnyire haladt oly hirtelen hagyta el addigi útirányát s oly gyorsan lépett balra a sínek közé, anélkül, hogy oldalt nézett volna, hogy a kocsis S. J. a veszély közelségének tudatában mást nem tehetett mint amit tényleg meg is tett, hogy a társaitól elváló felperesre nyomban rákiáltott, akkor pedig midőn ez mégis a sinek közé lépett azonnal fékezett és a lovak gyeplőit visszarántotta. De felperes a bűnvádi eljárás során sem tudta elfogadható okát adni azon elhatározásának, hogy miért igyekezett átjutni az ellenkező oldalra, holott ez az oldal, amelyen állítólag ..pihenni akart oly szük és keskeny, hogy ott a közeledő kocsi még a gyalogjárókat is veszélyezteti, nemhogy pihenésre alkalmas lett volna. Ezen tanúvallomások egybevetéséből a kir. törvényszék azt is elfogadhatónak találta, hogy a gyorsan és váratlanul beállott veszély pillanatában a kürtölésssel való figyelmeztetés már nem volt helyén való többé s a rákiáltás azért volt egyedüli helyes figyelmeztetés, mert ugy a kocsis a kürt tartásával kezét nem foglalta el, s lehetővé tette azt, amit a föntebbiek szerint meg is tett a veszély lehető elhárítására a fékező és a gyeplő visszatartása által. Nem forog fenn tehát semmi törvényes indok arra nézve, hogy alperes kártérítésre kötelezhető lenne. A budapesti kir. ítélőtábla (1900. szept. 25. 3,004. sz. a.i az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatja akkép, hogy alperest arra kötelezi, hogy felperesnek egy összegben 2,400 kor. tőkét, ennek, még pedig 1,100 koronának az 1897. évi július 3-tól, 100 koronának az 1897. évi aug. 1-tól, 100 koronának az 1897. évi november hó 1-étől, 100 koronának az 1898. február hó 1-től, 100 koronának az 1898. május 1-től, 100 koronának az 1898. aug. 1-től, 100 koronának az 1898. nov. 1-től, 100 rónának azok 1899. febr. 1-től, 100 koronának azl899. május 1-től, 100 koronának az 1899. november elsejétől, 100 koronának az 1900. febr. L-tői, 100 koronának az 1900 május hó 1-től és 100 koronának 1900. évi augusztus 1-től számítandó 5%-tóli kamatát az 1900. évi nov. hó 1-től pedig felperes bekövetkezendő haláláig negyedévi előleges részletekben évi 400 koronát stbit végrehajtás terhével megfizessen. Indokok: A fenti módon kellett ítélni, mart attól el is tekintve, hogy az 1874: XVllI. t.-c-ben a vaspályák által "okozott halál vagy testi sértésből származó kárkövetelések tekintetében foglalt jogtétel és az abból folyó rendelkezések a sértést előidéző üzem hasonszerüségnél fogva a jelen esetben is alkalmazhatók, ama általános érvényű jogszabálynál fogva, mely szerint azon károsításért, mely nem puszta véletlellenségböl, hanem a cselédnek kellő figyelemmulasztásából származott, közvetlenül maga a gazda felelős. Minthogy pedig jelen perhez csatolt büntetőügyi iratok tanúsítása szerint a jelen perben foganatosított tanubizonyitás adataival lényegileg egyezett bizonyítékok alapján, a S. J. az alperes szolgálatában állott kocsis ellen lefolytatott büntető ügyben hozott jogerős Ítélettel meg van állapítva, hogy a felperes kártérítési követelésének alapjául szolgáló sérülése az által idéztetett elö, hogy S. J. szolgálata teljesítésében a vágányok közelébe menőket a lóvonat közeledéséről a szokásos kürtjellel figyelmeztetni elmulasztotta, — alperest a büntető bíróságilag az 1894. nov. 1-től a felperes bekövetkezendő haláláig fizetendőleg jogérvényesen megállapított évi 400 kor. kárösszegben marasztalni kellett, önként értetődvén, hogy alperesnek a mulasztást elkövetett közeggel szemben viszontkereseti joga érintetlen marad. A kereset beadását megelőző időre az alperes kamatban azért nem marasztaltatott, mert kártérítési kötelezettsége csakis ezúttal állapitatott meg — stb. A m. kir. Kúria: 1901. dec. 24-én 7,188. sz. a.) által a másodbiróság ítéletének megváltoztatásával az első bíróság ítélet e hagyatik helyben indokai alapján, stbi. A peres útra tartozik annak a kérdésnek kiderítése, hogy a zálogjogoknak a hagyatékbiróság végzése alapján történt törlése következtében a feltételes zálogjogokat nyert hitelezők jogellenesen károsodtak-e vagy sem ? A szabadkai kir. tszék mint tkvi hatóság (1901. jan. 4-én 13,842/900. sz. a) K. Ferencnek Sz. S. József, J. Márton és M. Balázs ellen folytatott tulajdonjog bekeblezése és zálogjog kitörlése iránti perében következőleg végzett: A Szabadkán 1900. okt. 18-án kelt adás-vevési szerződés alapján a tulajdonjoga szabadkai 18,132 sz. betétben A j 24,390 hrsz. a. foglalt ingatlanból Sz. S. Józsefet illető jutalékra vételi jogcímen K. Ferenc javára bekebleztetni ; egyúttal a fenti ingatlanból Sz. J. után Sz. S. Pálra háramlandó örökségi jutalékra a tkvi tdts. 74. §-ában foglalt jogfentartással C. 1. rsz. a 300 frt, vagyis 600 kor. tőke s jár. erejéig J. Márton javára és C. 2. rsz. a 10 frt 50 kr., 3 frt. 20 kr. és 3 frt 70 kr. erejéig J. Márton javára bekeblezett zálogjogok kitörlése—miután Sz. S. Pál a fenti ingatlanból mit sem örökölt —a m. kir. Kúriának 34. sz- teljes ülési döntvénye értelmében töröltetni, illetve a törlés bekebeleztetni rendeltetik stbi. A szegedi kir. ítélőtábla (1901. márc. 22-én 1,164. sz. a) által az elsőbiróság végzésének neheztelt az a része, a melylyel a J. Márton javára 61. és 63. alatt bekeblezett zálogjogok töröltetni rendeltettek: megváltoztatik s folyamodó ez iránt előterjesztett kérelmével elutasittatik :