A Jog, 1902 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 14. szám - A közlési kötelezettség szabályozásához

A JOG határon, pl. 200 koronán t u 1 —nyerhetnek csak érdemleges elintézést! A közel 5,000 ügyvéd életérdeke semmi még akkor sem, ha ez az állampolgárok összességének érdekével nemcsak ellentétben nincs, de igenis azok érdekével harmóniái s magának a társadalmi és állami rendnek is követelménye. Nem tudjuk elképzelni, hogy a képviselőházban ülő, elég tekintélyes száma karunk tagjainak, bármely oldalon ülnek is, az ügyvédség anyagi helyzetének folytonos aláásására való törekvést, kiváló szellemi erejükkel visszatartani nem fogiák ? A közlési kötelezettség szabályozásához. Irta BENDER BÉLA dr., budapesti ügyvéd. A biztositó, mielőtt elhatározza, hogy megköti-e a biztositási ügyletet, s ha igen, milyen föltételek mellett, különösen milyen díjért, vagy milyen összeg erejéig vállal kötezettséget, vizsgálat tárgyává teszi a kockázatot, melylyel az ügylet jár, és hasonló esetek alapján eldönteni igyekszik, érdemes-e az ügyletet megkötnie, avagy a veszélyviselés és felajánlott díjfizetés között levő, reá hátrányos aránytalanság miatt elutasitsa-e az ajánlatot. Midőn tehát a biztositó elfogadta az ajánlatot és megkötötte a szerződést, akaratelhatározása alapjául egy oly ténybeli helyzet szolgált, mely mellett a kockázat elvállalása reá nézve még elég előnyös volt. Ebből indulnak ki es a biztosítás egyéb kisérő körülményeivel nem számolnak azok az irók, akik a biztosítás tárgyául a biztositó által a szerződés megkötésekor ismert veszélyt tekintik1) és akik ezért a biztositási szerződést az ügylet tárgyában előállott tévedés folytán föltétlenül hatálytalannak kívánják tekinteni, ha az ajánlattevő által feltárt és a biztositó által szerződéskötéskor ismert veszély a tényleges kockázatnak nem felel meg. És mivel szerintök a biztositási szerződés megkötése egyenlő a veszélyviselés mértéke iránt való megállapodással, hatálytalannak kellene lenni a szerződésnek, akár a biztositó, akár a biztosított hátrányára történt a tévedés, különösen akkor is, ha az ajánlattevő önmagára, a valónál hátrányosabb veszélyt vallott be. Ezen elmélet nem tesz különbséget, hogy a veszély helytelen közlése szándékosan (rosszhiszemüleg), vagy kisebb vagy nagyobb fokú gondatlanságból következett be. Szembetűnik, hogy a most ismertetett fölfogás még ak kor sem juthatna érvényre, ha az elméleti jog szempontjából helyes volna is, mert a gyakorlati élet követelményeivel öszszeegyeztethetetlen. E mellett t. i., főleg a biztosított sohasem tudhatná, érvényes-e a szerződése, mert nem tudhatja, nem forogtak-e fenn a szerződés megkötésekor a veszélyre befoIvást gyakorló oly körülmények, melyekről nem volt, sőt nem is lehetett tudomása, s melyeket ennélfogva a biztositóval nem is közölhetett. Sőt életbiztosításnál némely fontos körülmény, például a testi szervezet valamely kívülről felismerhetetlen hibája, a szerződés megkötésekor egyáltalán meg sem tudható. De helytelen ez a fölfogás jogi alapjában is. A biztosítás tárgyául t. i. nem a veszély szolgál, hanem valamely érdek és a kockázat mérve csakis indokát képezi az ajánlat elfogadásának vagy visszautasításának. Az indokban való tévedés azonban rendszerint nem hatálytalanítja az ügyletet, hanem csak akkor és annyiban, amikor és ami tekintetben a felek kifejezett vagy hallgatólagos akaratnyilvánításából, vagy a dolog természetéből kétségtelen, hogy az ügyletet csakis az ezen indok alapjául szolgáló ténykörülmény fennforgása esetén akarták megkötni. Ezt az elvet fogadja el a legtöbb európai, sőt az amerikai biztositási jog is. A magyar kereskedelmi törvény serr: tartalmaz intézkedést, mely a Mais z-féle elméletet követné, hanem a szerződéskötés alkalmával ismert és a tényleges veszély közötti eltéréshez csak az esetben fűzi a szerződés érvénytelenségének következményét, ha a biztosított, vagy helyette a szerződő fél az ügylet megkötésekor fontos és a biztositó előtt tudva nem levő ténykörülményeket elhallgatott, illetve a fontos ténykörülményeket valótlanul adta elő. Ezt a rendelkezést pedig az általánosan követett joggyakorlat oda értelmezi, hogy fontosnak csak oly ténykörülmény tekintendő, melynek ismerete esetén a biztositó a szerződést éppen nem, vagy nem olyan feltételek mellett, különösen nem olyan dij ellenében kötötte volna meg. A többi elmélet ismertetése e dolgozat körén kivül esik. Hogy egy körülmény a most előadott irányban vizsgálva, fontos-e. vagy nem, azt két szempontból, t. i. objektív és szubjektív szempontból lehet eldönteni. i) Élükön áll M a 1 s z: Betrachtungen über einige Fragen des Versicherungsrechts stb. 29. lap ; Zeitschrift für Versicherungsrecht I. 109. Tárgyilagosan fontos okok olyanok, amelyek szakértők véleménye szerint a kockázat mérlegelésére s igy a biztositó abbeli elhatározására, hogy megkösse-e a szerződést, és ha igen. mely föltételek, főleg dij mellett, a dolog terméj szete szerint befolyással bírhatnak. Szubjektív szempontból vizsgálva e kérdést, fontos az a körülmény, mely az illető szóban forgó biztositó akaratelhatározására, a kérdéses biztosítás elvállalása, illetve mikénti elvállalása tekintetében befolyással tényleg b i r. A régibb tételes törvények és irodalmi munkák, melyek a biztositó érdekei megvédésében szinte versenyezni látszanak egymással, — s ezek alapján a mi joggyakorlatunk és irodalmunk is objektív álláspontot foglalnak el. Bee k2) és azon körülményeket emliti. «melyek fontosságuknál fogva a biztosítás elvállalására lehetnek befolyással, vagyis azokat, melyek tekintettel a beterjesztett adatok tartalmára, okszerű megfontolás szerint a biztositó által elvállalandó kockázat nagyságának megítélésére és a biztosítás elvállalásának elhatározására közrehatnak.)) A gyakorlatban minden egyes lényeges körülmény, különösen előző betegség elhallgatásának a biztositó elhatározására való közrehatását, megállapítani szinte lehetetlen. Mert, ámbár a biztositó szivesebben elfogad biztosításra olyan embert, aki még nem szenvedett például tüdőgyuladásban, hosszabb ideig tartó köhögésben, szédülésben, visszatérő más gyengélkedésekben,vagy aki még nem szenvedett tüzkárt,azonban, ha ezen hátrányos körülmények előfordulnak is, mégis megköti a szerződést, éspedig, amit különösen hangsúlyozok, éppenolymagas dijak mellett, mintha a jelzett hátrányos körülmények nem léteznének. Mármost ha a biztositási esemény bekövetkezik és a biztositó igazolja, hogy a biztosított a jelzett körülmények valamelyikét elhallgatta, hivatkozik a fenti jogelvre, és a bíróság megállapítván, hogy az elhallgatott körülmény lényeges a kockázat megállapítása tekintetében, érvénytelennek nyilvánítja a szerződést. Viszont a szubjektív szempont sem lehet kizárólagosan döntő. Mert ha valamelyik biztositó igazolná, hogy például olyanokat, akiket más biztosítók elutasítottak ajánlatukkal, elvből egyáltalán, akár volt a visszautasításra objective fontos ok, akár nem volt, nem biztosit, ezt még sem lehetne a szerződés érvénytelenítését feltétlenül előidéző oknak tekinteni. Az, hogy a közlési kötelességnek mai jogunkban való szabályozása nem felel meg a gyakorlati élet követelményeinek, kétségtelen. Bizonyítják ezt azok a nagyszámú ítéletek, melyeket a bíró «siró lélekkel» hoz meg a közlési kötelesség megsértése miatt, s melyek tág teret engednek a jogi tudásban gyengébb biztosítottnak, az erősebb biztositó javára, aki igen gyakran, hogy ne mondjam, legtöbbször, azzal a fáradsággal, melylyel a biztositási esemény bekövetkeztekor a netán elhallgatott körülmények felderítése után kutat, már a szerződés megkötésekor is megtudhatta volna a valót, de amit érthető okból jobb neki később megtudni. Megfontolandó tehát kereskedelmi tőrvényünknek küszöbön álló revíziója alkalmából, hogy fentartandó-e a mai jogállapot, mely szerint érvényteleníthető a szerződés egy tényleg, objective fontos körülmény elhallgatása vagy helytelen közlése miatt még akkor is, ha megállapítható, hogy a biztositó megfelelő közlés esetén is ugyanoly, vagy valamely súlyosabb föltételek mellett szintén megkötötte volna a szerződést.és nem volna-e helyesebb a közlési kötelezettség akkénti szabályozása, hogy ámbár a bizto; itó a közlési kötelezettségnek objektív értelemben való megsértését igazolja is, mégsem érvényteleníthető emiatt a szerződés az esetben, ha a biztosított, illetve kedvezményezettbizonyitani képes, hogy a biztositó ugyanazon időtájt ugyanazon föltételek mellett, vagy esetleg magasabb dij mellett megkötötte volna a szerződéstilletve másokkal tényleg kötött szerződést.1) * Ezen szabálynak biztositásjogunk mai rendszerébe való beillesztése teljes eredménynyel nem járhatna, mert csak akkor volna alkalmazható, ha igazoltatnék, hogy a biztositó közlés esetén ugyanazon föltételek mellett is megkötötte volna az ügyletet. '-) Tanulmányok a biztositási jogból 131. lap. ») Mai jogunk szerint csak az volna lehetséges, hogy ha a biztositó beismerné, hogy amennyiben közöltetett volna is vele az elhallgatott körülmény, mégis megkötötte volna ugyanoly föltételek mellett a • szerződést. A biztositó szubjektivitása legkönnyebben eskü által volna I bizonyítható.