A Jog, 1902 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1902 / 13. szám - Az erdei lopás és a Btkv. 338. §-a. 1. [r.]
98 A JOG Az 1893. evi XVIII. t.-c. a pereket összeg szerint megkülönbözteti, egyik ügyben csak felülvizsgálatot enged, másik ügyben felebbezést, harmadik ügyben további felülvizsgálatot; mindenesetre gyakorlati szempontból helyes, hogy minden kis ügyet a legfelső fórum elé vinni ne lehessen, de oly ügyekben, amelyekben a kir. törvényszék mint felebbezési bíróság, felebbezési szóbeli tárgyaláson itél és ítélete ellentétes az elsőfokú bíróéval, a jogérzet megköveteli a további felebbezés megengedhetőségét, amely végső fokban nyilvános előadáson döntetnék el. Nem látom szükségét annak, hogy egyes magasabb öszszegü sommás perek — amelyek majdnem mind kivétel nélkül — az 1868. évi 54. t.-c. 167—168. §-ai szerint kiállított okiratok alapján tartoznak sommás eljárás alá és igy igen tiszták és világosak, — oly kiváltságban részesüljenek, hogy a másodfokú bíróság ítélete ellen — ha az egybehangzó az első bir. ítéletével — további felebbvitelnek legyen helye. A felülvizsgálatok elintézésénél azt is tapasztaljuk, hogy a kir. törvényszékek — mint felebbezési bíróságok — az anyagi igazság kiderithetése végett sokszor, de igen sokszor eltérnek az 1893. évi XVIII. t.-c. rendelkezéseitől és méltán helyesen, mert csak az lehet helyes igazságszolgáltatás, ahol a bíróságok az anyagi igazságot állapítják meg, — nem pedig az alakit. Viszont azt látjuk, hogy a kir. ítélőtáblák és kir. Kúria az 1893. évi XVIII. t.-c.-nek a felülvizsgálatról szóló rendelkezéseit igen szigorúan alkalmazzák és igy az eljárás nem egyöntetű. Ugy a jogkereső közönségre, valamint a felsőbb bíróságokra is nehéz a jog- és ténykérdések megállapítása. Ha mármost a jogkereső közönség valameiy körülményről helytelenül állapítja meg, hogy az jog- vagy ténykérdés, egész felülvizsgálata ezen egyetlen ok miatt eredménytelen marad, holott a nyilvános előadás utján elintézett felebbezéseknél ily megkülönböztetésre szükség nem volna és a perek a legfelső fokban is az anyagi igazság megállapításával intéztetnének el. Most, amikor a végleges perrend javaslata a parlament elé került, nem fölösleges a felülvizsgálat elleni vélemény nyilvánítása ; mindenesetre helyes, ha egy kérdést több oldalról vitatnak meg. A föntebb elsorolt és általában elmondott elvek után bátor lennék javasolni, mondatnék ki: I. Hogy a sommás perekben 50 kor. összeg erejéig az elsőbir. ítélet ellen további felebbvitelnek helye nincs, — a többi perekben a tszékhez felebbezésnek van helye (amely akár szóbeli tárgyalás, akár nyilvános előadás utján intéztetnék el). II. Ha a másodfokú bíróság ítéletével az elsőbir. ítéletét helybenhagyta, további felebbvitelnek helye nincs. III. Ha a másodfokú bíróság az első bir. ítéletét egészben vagy részben megváltoztatta, a megváltoztató rész ellen 1,000 kor. tőke értékű perben és ez értékhatárig a kir. táblához, amaz értékét túlhaladó perekben pedig a kir. Kúriához van további felebbezésnek helye, — hol a felebbezés az 1868. évi 54. t.-c. és 1881. évi 59. t.-c.-ben meghatározott alapelvek alapján nyilvános előadás utján intéztetnék el. E javaslat indokolására a fentieken kivül csak néhány szót kell mondani. 50 kor. tőkeösszeg erejéig folyó perek rendszerint igen könnyen eldönthetők, igy azok végleges eldöntését tehát bátran lehet az elsőfokú bíróságokra bízni. Két egybehangzó Ítélet mindenkire az igazság benyomásával bir. Harmadfokban ne legyen véglegesen kötelező a másodbiróságnak ténymegállapítása, az 1893. évi XVIII. t.-c. 64. íj-a alapján vont következtetései, különösen, ha az ellenkezik egy más szintén megállapított tényállással és ellentétes következtetéssel. Az erdei lopás és a Btkv. 338. §-a. Irta K. NAGY SÁNDOR, pestvidéki törvényszéki biró. I. Egy igazságtalan törvényszakaszról akarok beszélni, — egy olyan törvényszakaszról, amely rémülettel tölti el a jogés igazságérzetet, amelyről aki olvassa, azt hihetné, hogy abban az időben készült, amikor ezt m mdja a tö.vény : «Ha valamely szolga először lopott, adja vissza a lopottat és az orrát öt tinóval váltsa meg, ha teheti; ha nem : orra elvágattassék. Ha az, akinek orra levágattatott, tolvajlást követ el, füleit váltsa meg öt tinóval, ha teheti; ha pedig nem: elvágattassék. Ha harmadszor lop: szűnjék meg élni.» (Szent-István 1035. évi II. könyve 39. és 40. fejezete.) Pedig hát ez a törvényszakasz, amiről beszélni akarok, még alig több két évtizedes törvénynél, mert ez az életben levő erdőtörvény, vagyis az 1879. évi ^ XXXI. t.-c. 74. §-a, mely az erdei lopások ismétléséről szól. Sietek kijelenteni, hogy az erdőtörvénynek, gazdasági és erdővédelmi rendelkezéseit feltétlen hódolat, s azt «az erdőügyi bizottságot)), mely ezt a részét megállapította, dicséret illeti. Az én jog- és igazságérzetem felháborodására csak a szerencsétlen 74. §. ad alkalmat, amelynek kifejezést kell adnom, mikor sejteni lenét, hogy a Büntetőtörvénykönyvnek a lopásra vonatkozó része revízió alá jön s midőn a földmivelésügyi minisztérium élén olyan lelkes ember áll, mint most, akinek füleihez elju: a leggyengébb szó is és meghallgattatásra talál, ha azt az igazság felé törekvés mondatja. . . . Olvastam az 1879 : XXXI. t.-c. vagyis az «erdőtörvény» indokolását és lelkembe hatoltak T r e f o r t szavai, aki ezeket mondta : «A nép között eddigelé nagyrészben elterjedt az a nézet, hogy az erdő. ugy mint a levegő, az Isten adományának tekintetett, amelyek használatából bárkit is kizárni: a legnagyobb igazságtalanság; másrészt pedig földműves népeknél azon még mai nap is észlelhető téves meggyőződés van meggyökerezve, hogy pl. egyes, az erdőből elidegenített tárgyak használhatatlant hagyatnának vagy vesznének el, ha az illető — a kihágást elkövető — egyén azokat saját javára nem fordítaná.» «Az uj viszonyok megszokása, az erdőtulajdon végleges különválasztása, de nevezetesen a józan népnevelés befolyása következtében e téren is tisztulni fognak a nézetek és akkor lesz idején az erdei kihágásokat is kivétel nélkül az általános büntető törvények teljes szigorával sujtani.» (173. lap) Átnéztem az országgyűlési naplót az 1879. évi május hóról, amidőn az erdőtörvényt tárgyalták, élénk érdeklődéssel óhajtván megtudni a 74. §. indokolását. Bizony-bizony csalódottan forgattam azt újra és újra, mert nem találtam meg azt a világosságot, amelyet kerestem. Irányi Dániel az erdőtörvény második címénél (amelyhez a 74. §. is tartozik), igy szólalt fel : «Ez valóságos kis büntető codex, nemcsak anyagi, hanem alaki részszel is. csakhogy hiányos, hézagos és ami a fő, a már elfogadott büntető codex elveivel, rendelkezéseivel nem min denben egyez meg. A jogügyi bizottság nem hallgattatott ki.» (1879. évi május 10-ikén.) Erre 1 isza Lajos azt felelte: «Ezt (t. i. a javaslatnak az igazságügyi bizottsággal közlését) nem látta szükségesnek az erdőügyi bizottság, éspedig azért, mert a bizottság több tagja annak idejében azon enquéteben, amelyben ezen törvényjavaslat ily szerkezetben megállapittatott, élénk részt vett, képviselve volt ezen enquéteben az igazságügyminisztérium is, mégpedig a jogi felfogás egyik legerősebb legmerevebb védője személyében és hogy ezzel a szólással éljek, közte és a gyakorlati szükséglet követelményeit hangoztatói között bizonyos compromissum jött létre s igy állapíttatott meg a törvényjavaslat szövege ; és éppen az foglalkozott a törvényjavaslat ezen részének megállapitásáv al aki a büntetőtörvénykönyv tervezetét készített e. Tehát attól félnünk nem lehet, hogy a törvényjavaslatban az alapelvekre nézve eltérés történik az elfogadott büntetőtörvénykönyv elveitől. Éppen azért alkottatik erdei kihágásokról külön törvény, mert ezen kihágások nem sorolhatók a rendes kihágások közé.» Kemény Gábor báró ugyanekkor ezt jelentette ki: «01y törvényről van szó, minőt akárhányat elfogadott a ház, anélkül, hogy azokat jogi szempontból az igazságügyi bizottsághoz utasitanáw. Baross Gábor (május 14-ikén) a törvényjavaslatról kijelentette, h0.4y.az «nincs szabatosan fogalmazva s nem tartalmaz szabatos intézkedéseket.)) Szederkényi (május 24-dikén) nyíltan kimondta hogy: «A 69. §. összefügg a következő §-okkal. Az ilyen intézkedések természetében van, hogy azok mintegy egymásból folyó egészet képezvén, együtt bírálhatók el legjobban. Az igazságügyi bizottsághoz utasítása szükségeslett volna azért is, mert az indokolásban ezen nagyfontosságú intézkedésekre vonatkozólag mi sem foglaltatik. Én nem fogadhatom el, mert ezen §. összefüggésben a többiekkel oly intézkedéseket tartalmaz, melyek részint a fennálló s már-már érvényes és életbelépő büntetőtörvénynyel, részint a tárgyalás alá jövő rendőri kihágásokról szóló törvényjavaslattal van nak ö s sz e ü t k ö z é s b e n, amelyeknek egymással való párhu-