A Jog, 1902 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 13. szám - A felülvizsgálatról

Huszonegyedik évfolyam 13. szám. Budapest, 1902. március hó 30. Szerkesztőség V., Rudolf-rakpart 3. sz. Kiadóhivatal: V., Rudolf-rakpart 3. sz. Kéziratok vissza nem adatnak. A JOG (ezelőtt MAGYAR ÜGYVÉDI KÖZLÖNY) HETILAP ki Számos kiváló szakférfiú közreműködése mellett szerkesztik és kiadják RÉVAI LAJOS dr. - STILLER MOR dr. ügyvédek. Előfizetési árak: ' 2. i ) A )IIelvben> vasy vidékre bér_ \~ •1<?V_^'mentve küldve: >C?)V Negyed évre 3 korona Fél « _ 6 Egész « 12 « Megrendelések, felszólalások a kiadóhivatalhoz intézendők. Megjelen minden vasárnap. Az előfizetési pénzek legcélszerűbben bérmentesen postautalványnyal küldendők. TARTALOM: A felülvizsgálatról. Irta X. — Az jrdei lopás és a Btkv. 338. S-a. Irta K. Nagy Sándor, pestvidéki tszéki bíró. — Közvetett- és szolgabirtok. Irta Klein Ede dr., szepsi ügyvéd. Belföld (Az ügyvédi kamara választásai. - A budapesti ügyvédi kamara jelentése 1901. évi működéséről. — A Magyar Jogászegylet ülése.) — Nyilt kérdések és feleletek. (A büntetőtörvénykönyv 400§-ába ütköző közokirathamisitást képez-e az, ha valaki az adós helyett más hasonlónevü egyénnek ingatlanára végrehajtási zálogjogot kebeleztet be és azt később el is árverezteti ? Irta V 1 a j k ov i t s Velimir. Máriaradnán.) — Sérelem. (Igazságszolgáltatásunk nyomorúsága. Irta M i h á 1 o v i c s Béla dr., budapesti ügyvéd.) — Irodalom (Marczali Henrik: Nagy képes világtörténet.) — Vegyesek. MELLÉKLET: Jogesetek tára. — Felsőbirósági határozatok és döntvények. — Kivonat a Budapesti közlöny-bői. A felülvizsgálatról. Irta X. Amint a magánjog tervezeténél a kodifikáló bizottság helyesen azt hangsúlyozta, hogy valamely jogszabály csak ugy nyerhtt az életben helyes alkalmazást ha az a már meglévő jogszabályok természetes fejlődése és a jogi élet követelte szükségletet kielég'ti. ugy az alaki jog terén is a már meglévő vagy megvolt szabályok továbbfejlesztése, vagy a már volt és helyeseknek ismert szabályok újbóli felállítása sokkal helyesebb intézkedés, mint oly uj szabályoknak teremtése, amelyeket a jogkereső közönség, az ügyvédek, a birák eddig nem ismertek. Az 1893 évi XVIII. t.-c. a gyakoriati jogi életben, nagy változásokat idézett elő. e változások általában és legnagyobbrészt igen üdvösek. Ezt méltatni azonban nem feladatom. De van az 1893. évi XVIII. t. -c-nek oly intézkedése is, amely üdvös változást nem idézett elő. s amelynek kiküszöbölése általános óhaj ; ez intézkedés a felülvizsgálat. Magyarországon a felülvizsgálat teljesen uj intézmény, az 1893. évi XVIII. t.-c. életbeléptéig azt nem ismerték, mint uj intézmény a fenti alapelvnél fogva csak akkor birna létjogosultsággal, ha vagy a régi szabályok természetes fejlődéséből keletkezett volna, vagy ha a jogi élet követelte szükségletet elégítene ki, mostani alakjában azonban egyiknek se felel meg. Az 1893. évi XVIII. t.-c. alkalmazását több és olyan helyen láttam, ahol a perek nagy számánál fogva elég alkalmam nyilt a felülvizsgálat hatását és az az iránti véleményeket megismerni A felülvizsgálat iránti általános vélemény az, hogy az annyira alakszerűségekhez kötött és megszorított jogorvoslat, hogy azzal a per anyagi részén elkövetett Iegsérelmesebb intézkedéseket se lehet orvosolni, oly szük korlátok között mozog, hogy a jogkereső közönség, ha igénybe veszi is, nem ér el vele semmit. Magyarországon az 1893: XVIII. t.-c. behozataláig a sommás pereknél is a kettős felebbezési rendszer áhott fent, e kettős felebbezési rendszer véleményem szerint helyes ; a magyar általában perlekedő nép, e hajlamot a törvényhozónak is figyelembe kell venni, és csak ott korlátozni, ahol túlhajt. A felebbezési fórumok megállapítása nem tudományos alapokon nyugszik, hanem a jogi élet követelte szükségletet kielégítő intézmény lévén — bevált, bár e tekintetben is sok kifogás van. Ezen intézmény keretén belül, a felülvizsgálat teljes eltörlésével, a további felebbezési fórumok megterheltetése nélkül lehetne életbe léptetni a további felebbezést. A kettős felebbezési rendszer igen fontos intézmény, amelyet a jogbiztonság megkövetel, különösen Magyarországon, ahol magánjogi törvénykönyv nincs és különösen akkor, ha első és másodfokú bíróságok ellenkező nézeten vannak. Lapunk mai száana Fentartandónak vélném tehát a kettős felebbezési rendszert többrendbeli korlátozással. Először is nincs arra semmi szükség, hogy a másodfokú bíróság ítélete ellen használt felebbezés alkalmával a per újból és ugy tárgyaltassék, mint a másodfokú bíróságnál, ezt a bíróságok túlterhelése nélkül és az olcsóság rovására eszközölni se lehetne. Teljes garanciát nyújt a királyi ítélőtáblák és a királyi Kúria magas és alapos tudása arra, hogy a hozzájuk küldött pereket nyilvános előadás utján époly kifogástalanul fogják elintézni, mint ha az előttük újból tárgyaltatnék. A harmadfokbeli tárgyalás általában helyes se lenne, mert ott a tényállás újból változnék, szabadságukban állván a feleknek uj bizonyítékokat előadni, keresetüket megváltoztatni stb.,ugy mint az 1893. évi XVIII. t.-c. megengedi. A harmadfokú bíróságok a hozzájuk küldött perekben megterheltetés nélkül, de mégis a felülvizsgálat szabta korlátoktól menten, nyilvános előadás utján hoznák ítéleteiket, amely nyilvános előadás alkalmával a felek, mint azt 1893. évi XVIII. t.-c. is megengedi, felszólalással élhetnének. Ezen nyilvános előadás kellő alappal bir a törvény szempontjából is, mert az 1893. évi XVIII. t.-c.-ben rendszeresítve van, a felek tetszésére bízatván, hogy az elsőfokú bíróság ítélete ellen beadott felebbezéseiket szóbeli tárgyaláson, vagy nyilvános előadás utján kérik elintéztetni, a szóbeli tárgyalás tehát nem kötelező. A felebbezési és perlekedési kedv, amelynek már sok ízben túlhajtott megnyirbálása helyes dolog, de szerény véleményem az, hogy annak akkori megnyirbálása, amikor az a jogbiztonság rovására megy, helytelen. Ily helytelen megnyirbálás véleményem szerint az 1893. évi XVIII. t.-c. 181. és 182. § ai rendelkezése, különösen akkor, amikor az első- és másodfokú biróságok ellentétes ítéletet hoznak (ami pedig elég gyakran megtörténik), ily esetben további jogorvoslatnak helye nem lévén, a perlekedő felek méltán nem nyugodhatnak meg a per befejezésén. Az esetben, amikor két bíróság ,első-és másodfokú) véleménye azonos, jogbiztonsági szempontból nem szükséges a további felebbezés; lehet, hogy mindkét bíróság véleménye helytelen, de ez egyrészt ritka, másrészt a per elbírálása teljesen megnyugtathatja a peres feleket. Ha már a biróságok túlterhelése nélkül a felebbezések teljes, szabad használatát megengedni nem is lehet és azt korlátozni kell, ugy vélem, helyesebb lenne korlátozni ott, ahol a két bíróság egy nézeten van, mint apodictice kimondani, hogy ezen meg ezen perekben további felebbvitelnek helye nincs, mert ily körülmények között igen gyakran előfordulhatott és előfordult az, hogy a másodfokú bíróság egyedül további felebbvitel kizárásával véglegesen itél és igy egyáltalában felebbezés nincs; ilyen eset az, amikor az ügyfelek az elsőbiróság előtt sem a tényállást nem tisztázzák, sem pedig bizonyítékaikat ki nem meritik; amidőn pl. a felperes vesztes az elsőbiróságnál azért, mert tanúit meg nem nevezte, okiratait be nem csatolta; az elsőbirói ítélet ellen felebbez és a felebbezési tárgyaláson mindezeket pótolva, a másodbiróság a per érdemében egyedül és véglegesen itél. A másodbiróság szintén emberekből állván, csalhatatlannak nem mondható, igy tehát jogbiztonság szempontjából helyes lenne, hogy ítélete ellen további felebbezésnek legyen helye. Ha ily körülmények között a felebbezést egyenesen kizárjuk, az a felebbezési alapelvbe ütközik. Lehetetlen, Hogy helyes legyen az, hogy a kir. törvényszékek a sommás perek 90%-ában néha mint egyetlen érdemben Ítélkező bíróság véglegesen Ítéljenek, különösen akkor, amikor az I. bir. Ítélettel ellentétes véleményük van. 12 oldalra terjed.