A Jog, 1902 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 11. szám - Adalékok az 1867. XII. t.-c. 8. §-ához. Magyarország helyzete a külügyi viszonylatokban 1867 óta - Néhány szó a hagyatéki ügyekről. Vége

84 A JOG rolt) esetben tapasztalt késedelemre — az ügyet a kir. közjegyzőtől elvonja s utasítja, hogy az iratokat 3 nap alatt okvetlenül mutassa be. A közjegyző az elvonás ellen felfolyainodással élvén, a kir. tábla az elvonásra vonatkozó intézkedést megváltoztatta, de az iratok bemutatására kötelezőt helybenhagyta, mert: «a hagyaték tárgyalásának vezetésével megbízott kir. közjegyző a . . . . sz. végzéssel a tárgyalással ellátott hagyatéki iratoknak 30 nap alatti betartására, vigy a fenforgó akadályok bejelentésére hivatván fel, a kitűzött határidőn belül 1897. évi április hó 16. napján beadott jelentésben annak okául, hogy az iratokat be nem terjeszthette, azt adta elő, hogy N. N., aki a kiskorú örököst is képviseli: kétszeri szabályszerű idéztetése ellenére se jelent meg, a tárgyalást meg ne ii tarthatta ; minthogy az örökösödési eljárást szabályozó 1894. évi XVI. t.-cikk az esetre, ha a szabályszerűen megidézett örökövök egyike se jelenik meg, az iratok be: utatása iránt intézkedést nem tartalmaz és a közjegyző arra, hogy a szabályszerűen megidézett örökösök meg nem jelenése esetén az iratOvat a további idézés mellőzésével mutassa be, utasítva nem lett; ezekből folyólag a kir. közjegyző eljárása oly késedelmesnek nem tekinthető, hogy tőle a megbízás elvonandó lenne, annálfogva az elsőbiróság végzését a megbízást megvonó részében megváltoztatni, az iratoknak feltétlen bemutatását rendelő részében helybenhagyni kellett, mert a további eljárás iránt való intézkedés az illetékes bíróság hatásköréhez tartozik». Itt a kir. tábla a törvény értelmezése körül rendkivüli felületességet tanúsított, mert a jbiróság végzésének alapjául szolgáló §>;-ok sehol se szabják az elvonás feltételéül azt.hogy a közjegyző a bíróság meghagyásának ne tegyen eleget, hanem az 1894. évi XVI. t.-c. 52. § ának 9-ik bekezdése és az 1886. évi VII. t.-c. 34. §-a erre csak a késedelmes eljárást, vagy a tárgyalás másodszori pótlását kívánja meg. Ha pedig a kir. tábla a késedelmet nem látja fenforogni akkor, amidőn a közjegyző 1896. nov. "22-től 1897. április 16-dikáig a hagy. ügyet még csak nem is tárgyalta s annál a közjegyzőnél, akinél 45 konkrét esetben tünt ki a késedelem: akkor igazán csak irott malaszt marad a hagy. eljárási tö: vénynek a késedelemre vonatkozó szankciója. Ugyanebben az ügyben a jbiróság felterjesztést intézett az igazságügyminiszterhez aziránt, hogy minő eljárás követtessék akkor, ha az örökösök közül, a szabályszerű idézés dacára, senki se jelent meg. Erre a miniszter 27,013/98. I. A. sz. a. a következő kijelentést tette : «Oly esetben, amikor a kiskorúak törvé yes képviselője idézés dacára nem jelenik meg a hagyaték tárgyalására, a hagyatéki bíróság ezt a gyámhatóság tudomására hozhatja s a gyámható ságnak módjában áll a törvényes képviselőt kötelességének teljesítésére szorítani, esetleg az 1887 XV. t.-c. 179. §-ának utolsó bekezdése értelmében intézkedni, hogy a kiskorú nevében és érdekében a tiszti ügyész vegyen részt.» «Az 1894: XVI. t.-c. 62. §-a szabályozza egyébként az eljárást arra az esetre, amikor az örökös, illetőleg képviselője idézés dacára a tárgyaláson meg n m jelent és sem örökösi joga. sem annak hányada nem vitás.» «Azt a kérdést, hogy mennyiben lehet helye ennek az eljárásnak akkor, amikor az örökösök egyike se jelent meg a tárgyaláson s az ügynek befejezése azért szükséges, mert az örökösödési eljárás hivatalból volt megindítva : » a jogalkalmazás van hivatva — figyelemmel az ügyek különbözőségére —megoldani s e részben, a bíróságot tüzetes utasítással ellátni nem kívánom. — (1898. máj. 7.) És itt egy igen sokszor előforduló gyakorlati kérdéssel állunk szemben, amelyről a törvény nem intézkedik, s amelynek megoldását a min szter is a joggyakorlatra bízta. Tudtommal még eddig erre vonatkozó gyakorlati eset a szaklapokban nem jelent meg s igy azt hiszem, csak a köznek teszek szolgálatot, ha e kérdésben szerény — s lehet, hogy nem helyes — nézetemet kifejtem. A kérdés ez; minő eljárás követendő akkor, ha a szabályszerűen megidézett örökösök közül a hagyatéki tárgyalásra egyik se jelért i k meg? Azt kétségtelennek tartom, hogy a tárgyalás megkísérlését s az örökösök meg nem jelenését a közjegyzőnek jkönyvileg kell konstatálnia, mint azt egy kir. tábla fentebb közölt határozatában ki is mondotta. Azt is kétségtelennek tartom, hogy az örökösöket a 62. §. utasításának analógiájára egy ujabb határnapra újból meg kell idézni éspedig ugy, hogy az idézésből kitűnjék, melyik örökös minő osztályrészt fog kapni a hagyatékból. A kérdés nehézsége csak akkor lép előtérbe, ha az örökösök erre a tárgyalásra se jelennek meg. De ez a nehézség is eloszlatható, nézetem szerint ugy, hogy ha az örökösök közt ki?koruak is vannak, a bíróság a fentebb közölt I. M. R. értelmében a gyámhatóság értesítése mellett póttárgyalás végett az iratokat a közjegyzőnek visszaadja ; ha pedig az örökösök mind nagykorúak, akkor a renrelkezésre álló haláleset, leltár, tkvi másolat és esetleg végrendelet alapján kell a hagyatékot átadni. Az 1894: 16. t.-c. 63. §-a ily esetre nem alkalmazható, mert ennek feltétele az, hogy a megjelent örökösök a meg nem jelent egy vagy több örökös igényeit ne ismerjék el. Képzelhető azonban olyan eset és, hogy az örökösödési sok után a külügyi szerződések nálunk a törvénybe cikkelyeztetnek s igy nyernek csak kötelező erőt ; a közös külügyminisztérium kezdetben ugy akarta értelmezni a törvényt, hogy a kormány a szerződéseket az illető törvényhozással csak tudomásvétel, nem pedig elfogadás végett közli. Ezen törekvés azonban főleg Horváth Boldizsár erélyén hajótörést szenvedett. Parlamentünknek tehát föltétlenül joga van a külügyi kérdéseket is tárgyalni. A helyzetet a maga valóságában Beksits Gusztáv igy illusztrálja: «A külügyekre való alkotmányos befolyás nélkül Magyarország híjával volna az államiság leglényegesebb attribútumának és a delegációk alkotmányos be folyása nem pótolná a parlament befolyását,haa magyar kormány, illetőleg a miniszterelnök nem vjlna felelős a külügyek vezetéseért, ha a magyarparlamentben eztnemlehetne meginterpellálni a külviszonyok felől, ugy a magyar parlament nem volna valójában parlament, Magyarország nem volna valójában állam». («A magyar miniszterelnök egyszersmind az ország külügyminisztere, állása tehát diplomáciai jelentőséggel bir». Lá*d M. O. T. X. K. 656. I.) Pauler Tivadar igazságügy miniszter 1878. nov. 20-án ezt mondá : «1848 előtt a külügyeket az országgyűlésen megpendíteni lehetett ugyan, de hogy az országgyűlésen emelt szózatok belértekök dacára a külpolitikára általában befolyást nem gyakorolhattak, azt mindenki tudja és hogy az 1848 évi törvényekben magukban a külügyek mikénti inté zéserő1 egyáltalán intézkedés nem foglaltatik, azt mindenki tudja, ki az 1848. III. t.-cikk et valaha elolvasta. Az 1867. XII t.-c. n y itotta meg tehát a sorompókat a magyar parlament előtt, hogy európaikérdésekben szólhasson ugy, hogy szavára az egész európai közvélemény hallgasson, hogy annak súlyt tulajdonitson». (Képv.-ház). Thai lóczy e tekinte:ben a következő végeredményre jut : Az 1867. XII. t.-c. a külügyek vezetése terén cardinális jelentőségű változtatást tett. Hadügyre vonatkozó törvényhozásunk van. de a külügyeket illetőleg most első izben illeszték be ezt az eddig tisztán fölségjogot az alkotmányos szervezet körébe. Alkotmánytörténetünkben csak akkor szabályozták legelőször ezt afölségjog címé n fe 1 e 1 ő s s é g nélkül való kül ügy i vezetést s hat á rozták meg ann ak közös alkotmányos orgánumát. Teljesen igaza van egy jó nevü publicistánknak, mikor azt mondja, hogy a külügy közössége a külföld irányában nem azt jelenti, hogy a két szuverenitás összeolvadt, hanem két szuverenitásnak egy orgánuma vana külföldi képviselet tekintetében. (Beksits) Ehhez hozzáteendő, hogy az örökös tartományok szuverenitását eddig a császár ipso fa.:to fölségjogánál fogva juttatta érvényre, a habsbuigi magyar király pedig a taglalt történelmi fejlődés to yamaba a m agyar szuverenitást középkori értelemében vett teljhatalmával képviselvén, ez a kettő 1711-1848-ig (1740— Í745itS-ál?ÚVal tén>leg ^ orgánum által gyakoroltatott. Az iöb/-iki alkotmányos átalakulásnak pedig az a nagy eredménye, hogy a magyar szuverenitás egy uj konstitutív jellegű orgánumban jut kifejezésre: a közös külügyminisztériumban stb. (Bpesti Szemle 260. sz. 200. s. k. 1.) (Folytatása következik.)