A Jog, 1901 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1901 / 6. szám - Mily jó dolog panaszosnak lenni?

A JOG 23 Bűnügyekben. Bar a szakértői vélemény a váltón látható elfogadási aláírást határozottan vádlottól számlázottnak állítja, mégsem volt megállapítható, hogy az alairas tényleg vádlottól származik; minthogy tovabbaaz a körülmeny, hogy a sértett ily csekély összeg miatt a magánokirathamisitás vadja veszélyének magát nem fogja kitenni, mint feltevés megállhat ugyan, de azért az ebből levont következtetés még vádlott bűnösségére nézve bizonyítékul nem volt elfogadható, minthogy a sértett hit alatti vallomása, mint érdekelt féltől eredő bizonyíték szintén nem volt tekintetbe vehető, — a vádlottat fel kellett menteni. A nyitrai kir. tszek. (1900. íebr. 28. 14,114/899. sz. a.) ifj. T. Péter vádlottat a btk. 219. §-ba ütköző s a btk. 216. §. szerint, minősülő hamis eskü bűntettében bűnösnek mondja ki s ezért a btk. 219. és 223. §. alapján 6 hónapi börtönre és 40 korona pénzbüntetésre és 3 évi hivatalvesztésre itéli. Indokolás : T. M. vágsellyei lakós egy 1894 évi dec. 30-iki kelettel és 1895. febr. 1-iki lejárattal ellátott 14 frt 12 krról szóló váltó lapján 1898 jan. 10-én sommás váltókeresetet nyújtott be ifj. T. Péter hosszufalusi lakós ellen a nyitrai kir. tszéknél. Ifj. T. P. ezen sommás végzés ellen kifogásokkal élt, azt állítván, hogy a beperelt váltón látható ifj. T. P. elfogadói aláírás tőle nem származik, azt sem ő nem irta, sem annak Írásával mást meg nem bizott, s így ezen aláirás hamisított. A váltóbiróság megítélvén neki fenti kifogásai szerint megállapított esküt, ilj. T. P. meg is esküdött arra, amit kifogásában állított, t. i. hogy a beperelt 14 frt. 12 kros váltón levő aláírása tőle nem származik s hogy az aláirás hamisított s F. M. ennek következteben pervesztes lett. A hivatalból megindított bűnvádi eljárás során azonban az ismeretlen tettes elleni magánokirat hamisítás büntette helyett, ifj. T. P. ellen hamis eskü bűntettének jelenségei merültek fel, miért is a magánokirathamisitás büntette miatt az eljárás ismeretlen tettes ellen megszüntettetett s ifj. T. P. ellen hamis eskü büntette miatt folyamatba tétetett. Ifj. T. P. vádlott, ugy a vizsgálat mint a végtárgyalás során ragaszkodott ahhoz, hogy a bűnjeles váltón látható névaláírása hamis, az tőle nem származik és igy ő az esküt teljes joggal és igaz lelkülettel tette le a váltóbiróság előtt. Azt állítja vádlott, hogy ő 1894 évi nov. 29-én előbbi tartozásaira nézve összeszámolt F. M.-val, ekkor F-t minden követelésére nézve teljesen kiegyenlítette. F-el ez időpont óta mindennemű összeköttetést megszüntetett, tőle többé egyáltalában semmit sem vásárolt s igy neki semmivel sem tartozván, részére váltót ki sem állithatott. Ennek ellenében F. M. hit alatt vallja, hogy vádlott az 1894 nov. 29 én megejtett összeszámolás után egynehány hétre tőle újra vásárolt különféle bolti cikkeket hitelbe s a vásárolt áruk 14 frt 12 kr. vételára fejében az ő jelenlétében irta alá és ezután az érték kitüntetésével ellátott váltót adta át neki. A váltó aláírásának tanuja nem volt, mert F. előadása szerint a vádlott a váltót F. szobájában irta alá, csupán F. jelenlétében, mert úgymond röstelte azt mások előtt az üzletben aláirni. Az Írásszakértők határozottan oda nyilatkoznak, hogy a bűnjeles váltót vádlott irta alá sajátkezüleg. A kir. tszék vádlott határozott tagadásával szemben bebizonyitottnak vette, hogy a bűnjeles váltót elfogadói minőségben tényleg vádlott irta alá, mert a bűnjeles váltón látható =T. P. ifj.> aláirás összehasonlítva vádlottnak a bűnügyi iratok mellett, elfekvő kézbesítési vevénynek próbairása, abban látható aláírásaival, minden szakértői vélemény nélkül is, kétségtelenné teszi, hogy a bűnjeles váltót tényleg vádlott irta alá, mert a kir. iszék kizártnak tartja, hogy F. M., ki jómódú kereskedő, egy szegény földmives nevét hamisítsa, különösen ily csekély összeg erejéig s azon csekély összeg végett kitegye magát a magánokirat hamisítás vádja rá nézve kiszámithatlan következményeinek, de sőt nagyon is elfogadható F. M.-nak a végtárgyalás során tett megjegyzése, hogy ha tudta volna, niikép a váltóper ily következményekkel járand, 14 frtos követelését inkább nem is érvényesítette volna vádlott ellenében. Vádlóit ugyan, F. M. vallomásának megerőtlenitésére, hivatkozott feleségere s kihalgattatván az vallotta, hogy férje az összeszámolás után többet nem vett semmit F-nél s nála meg sem fordult. E vallomás azonban csupán a hitvesnek azon erőfeszitése hogy férjét a vád alól tisztázhassa; mert tulbuzgalommal olyasmi állit, miről tudomása sem lehet, t. i. vett-e férje árukat F tol s adott, illetve irt e neki váltót alá; de különösen értéktelen e vallomás, mert határozottan azt állítja, hogy váltót férje az összeszámolás után nem állított ki F. részére; hogy miért nem állithatott ki, azt természetesen okadatolni nem tudja. A kir. tszék ez okból nem is adott hitelt ifj. F. Péterné vallomásának s nem is bocsátotta esküre. A felhozott körülmények s az ezekből levont okszerű következtetések, egybevetve F. M. hit alatt tett vallomásával, jogszerű bizonyítékot szolgáltatnak annak megállapítására, hogy vádlott tényleg aláirta elfogadói minőségben a bűnjeles váltót, ki midőn a nyitrai kir. tszék, mint váltóbiróság előtt az ellene F. M. által 14 frt 12 kr. s jár. iránt indított váltóper folyamán 1898. évi június 7-én megesküdött arra, hogy a beperelt s bűnjeles váltón látható elfogadói aláírást sem maga nem irta, sem más által nem irattá, hogy tehát az aláírása hamis, az ügy lényeges körülményeire az esküt, hamisan tette le, miért is őt a hamis eskü büntette miatt bűnösnek kimondani és a kitett büntetéssel sújtani kellett. A büntetés kiszabásánál enyhítő körülményül vétetett vádlott büntetlen előélete valamint a per tárgyának csekélyebb értéke. A pozsonyi kir. itélö tábla (1900. ápril. 9. 725 sz. a. Az elsőbiróság Ítéletében a vádlott javára felhozott enyhítő körülményeket, nevezetesen vádlott büntetlen előéletét és a perbeli követelés csekély voltát ; továbbá azt az enyhítő körülményt is, hogy a peres követelés a vádlottól behaithatónak mutatkozik és igy károsítás nem forog fenn: a kir. il. tábla rendkívüli nyomatékosoknak találja s ennek folytán a BTK. 92. §-ának alkalmazásával s a 20. §. felhívásával a vádlottat a hamis eskü büntette helyett ennek vétségében mondja ki bűnösnek s a vádlottra elsőbiróságilag kiszabott szabadságvesztésbüntetést 3 havi fogházra leszállítja egyúttal azonban a vádbeli cselekménynek vétséggé való lefokozása következtében a hivatalvesztést mint mellékbüntetést mellőzi , e változtatásokkal az I. biróság ítéletét helybenhagyja. A ni. kir. Curia (1900. dec. 18-án 7,475 sz. a.) által a vádlott a vád és következményei terhe alól felmentetik. Indokok: Sértett ugy a vizsgálat mint a végtárgyalás során ugyan azt állította, hogy vádlott az 1894. nov. 29.-én történt összeszámolás után, — mely alkalommal vádlott az összes eddigi tartozását kifizette, — ismét megjelent üzletében és ott különféle árukat hitelbe vásárolván, vádlott a sértett szobájában a kérdésben levő 14 ftos váltót, mint elfogadó aláirta. Ezzel szemben vádlott a 14 ftos váltónak általa elfogadói minőségben tett aláírását tagadta és tagadta következéskép azt is, hogy mikor ő 1898. évi jun. 7-én a nyitrai kir tszék előtt a főesküt letette arra, hogy a kérdéses váltón levő elfogadói névaláírását sem maga sajátkezüleg nem irta, sem pedig más által nem irattá, hogy tehát a kereseti váltón szemlélhető T. P. aláirás tudta és meggyőződése szerint, hamis, — hamisan esküdött voli a. Igaz ugyan, hogy az iratok között fekvő szakértői vélemény a váltón látható elfogadói aláírást határozottan vádlottól származottnak állítja, és igy az is igaz, hogy a szakértőknek véleménye vádlottra nézve terhelő : minthogy azonban a bűnjelt képező váltón levő elfogadói aláírásnak a vádlot'.ól származó és az elsőfokú 1 biróság ítéleteinek indokaiban felsorolt aláírásokkal tett összeha; sonlitása után nem volt megállapítható, hogy az elfogadói aláirás , tényleg vádlottól származik;— minthogy továbbá az a körülmény, hogy sértett ily csekély összeg miatt a magánokirathamisitás I vádja veszélyének magát nem fogja kitenni, mint feltevés megj állhat ugyan, de azért az ebből levont következtetés még vádlott bűnösségére nézve bizonyítékul nem volt elfogadható, minthogy | a sértett hit alatti vallomása, — mint érdekelt féltől eredő oly j bizonyítéknak szintén nem volt tekinthető, a melynek alapján vádj lott a vádbeli cselekményben megnyugvással bűnösnek kimondI ható lenne ; minthogy végül a fent elősorolt gyanuokokon kivül vádlott ellen a bűnvádi per anyaga egyéb terhelő adatot nem szolgáltatott s azok egybefoglalva sem találtattak a vádlott elitélésére elegendő alapot szolgáltatóknak, ennélfogva a vádlottat fel kellett menteni. Az összbüntetés kiszabására hivatott biróság nincs jogosítva arra, hogy a beszámítást önállólag mérlegelje és a büntetési tételekben ily alapon tegyen változtatást. Az összbüntetés kiszabásánál a halmazat elvei nem a vádlott terhére, hanem javára érvényesülhetnek. Az egynemű büntetések összesítés esetén csak akkor szállíthatók le, ha megszakítás nélkül töltetnek el. A m. kir. Curia (I90J. jan. 17. 315. sz. a.) sikkasztás vétsége miatt jogérvényesen elitélt P. István ellen, a deési kir. jbiróság előtt egy részről és a deési kir. tszék előtt más részről folyamatban volt bűnvádi perek tárgyában, a melyekben a nevezett kir. jbiróság 1900. május 19-én 148. sz. a. és a deési kir. tszék 1900. május 9-én 462—1,092. számok alatt azonnal jogerőre emelkedett Ítéleteket hoztak és a mely ítéletekben kiszabott szabadságvesztés büntetések egyesítése végett a deési kir. jbiróság 1900. aug. 22-én 1,013. sz. a. ítéletet hozott, — ez itélet ellen a kir. koronaügyész által a jogegység érdekében használt perorvoslatnak megvizsgálása végett Bpesten 1901. jan. 17-én tartott nyilvános tárgyalás alkalmával a kir. koronaügyész meghallgatása után következő végzést hozott; A kir. koronaügyész perorvoslata alaposnak találtatván, a deési kir. jbiróságnak fent idézett 1,013. ,sz. Ítélete a fogházbüntetés tartama tekintetében és arra nézve is, hogy a mellékbüntetésnek az 54. §. alapján való mellőzését kimondotta, hatályon kivül tétetik és e helyett vádlottnak fogházbüntetése mint összbüntetés 4 havi és 7 napi tartamban határoztatik meg, stb.