A Jog, 1901 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1901 / 45. szám - A tárgyalási határidőkről

178 A JCG továbbá alperesnek módjában állott a tanukhoz ellenkérdéseket intézni, vagy a jelen perben ujabbi kihallgatásukat kérni, ez iránt azonban kérelmet nem terjesztett elő. A becsatolt eredeti haszonbéri szerződésnek szövegével es F. M. és E. Á. tanú vallomásával bizonyítva van, hogy a felek a haszonbéri szerződésről 1894 aug. 25-én Írásbeli okiratot állítottak ki és hogy az iratoknál elfekvő és 1895 aug. 25-én kiállított szerződés teljesen azonos tartalmú az előző szerződéssel, csupán azzal az eltéréssel, hogy az ujabbi szerződésben az árvízre való tekintettel az előző szerződésben foglaltaktól eltérő fizetési feltételek lettek megállapítva. Az 1895. évi aug. 25-én kiállított szerződés tehát nem uj szerződés és annak kiállításával a felek szándéka nem uj szerződés kötésére, hanem csupán az előző szerződésnek az árvíz folytán módosított fizetési feltételekkel való megújítására irányult. Ezzel a szerződéssel nem vesztette hatályát a felek között 1895 május havában létre jött szóbeli megállapodás, egyrészről azért, mert az ujabbi Írásbeli szerződés lényegében azonos az 1884 aug. 25-en, tehát a szóbeli megállapodás léttrejötte előtt kiállított szerződés tartalmával, másrészről azért, mert a szóbeli megállapodás nem ellenkezik az írásbeli szerződéssei, amennyiben a feleknek a haszonbérleti szerződés tartama alatti jogviszonyát szabályozza, a szóbeli megállapodás pedig alperesnek a haszonbérleti szerződés megszűnte utáni időre elvállalt kötelezettségére vonatkozik. Nem bi alappal alperesnek az a kifogása sem, hogy D. Béla csak oly feltétel alatt engedélyezte a haszonbérlőknek az ingyenes évet, ha ezek a haszonbéri összeget pontosan kifizetik, felperes azonban megtagadta a haszonbérösszeg kifizetését, ugy hogy alperes kénytelen volt ellene pert és végrehajtást vezetni és ennél fogva felperes elveszítette az ingyenes évhez való igényét. A fentebb hivatkozott tanuk vallomásai szerint a haszonbérösszeg pontos fizetése nem volt a haszonbérlemény egy évi ingyenes átengedésének feltételéül kikötve, hanem D. Béla erre feltétlenül kötelezte magát, a haszonbérösszeg fizetéséről pedig csak annyiban tett említést, a mennyiben kijelentette, hogy a szerződéshez ragaszkodik és a haszonbéri összeget el nem engedi. — Felperesnek fizetési késedelme tehát nem menti fel alperest az általa teltétlenül elvállalt kötelezettség teljesítése alól. A felek egybehangzó előadása alapján megállapíttatik, hogy a felperes által haszonbérelt 50 hold földnek 1S97. évben, vagyis abban a gazdasági évben, amelyben a bérlemény ingyenes használata felperest megillette volna 2,880 korona volt a tiszta jövedelme, ezzel az összeggel károsult tehát felperes az alperesnek szerződésszegése folytán. Annál a joghatálynál fogva, mely szerint a szerződésszegő fél a szerződés megszegése által a másik félnek okozott kárt megtéríteni tartozik, alperest 2,880 kor. tőke és ennek a kereset beadása napjától járó kamatai megfizetésére kötelezni, ezt meghaladó keresetével pedig felperest elutasítani kellett, stb. A szegedi kir Ítélőtábla (1900. nov. 29. 4,432. sz. a.) által az elsőbiróság Ítéletének az alperest 2,880 K. tőkében és jkaiban marasztaló felebbezett része megváltoztattatik, és felperes kereseti követelésének az elsőbiróság által megítélt részével is elutasittatik. In dokok: Felperes keresetét arra alapítja, hogy az alperes cégnek egyik tagja D. Béla szóbeli szerződéssel a cég nevében kötelezte magát, hogy az alperestől a felperes által haszonbérben birt ingatlant a haszonbérleti idő lejárta után egy évi ingyenes használatra a felperesnek átengedi, kárpótl sul annak fejében, hogy az 1895. évi tavaszon a bérleményt az árvíz elborította. A kérdéses szóbeli szerződés létrejöttének idejét a felperes a jelenlegi alperes által ellene hátralékos haszonbér iránt folytatott és idecsatolt sommás perből kitetszően — 1895. május hóra teszi; a szerződés létrejöttének bizonyítására az alperes tagadásával szemben az emiitett sommás perben kihallgatott tanuk vallomását hivja fel. Ezek a tanuk vallomásukból kitetszően ugyancsak az alperes cégnek haszonbérlői voltak, a D. Béla által tett kötelező Ígéretről, mint olyanról tanúskodnak, amelyet ugyanakkor D. Béla az ő részükre is tett. — A tanuknak ebből a körülményből nyilvánvaló érdekeltsége és az alperesnek a tanuk ellen ez alapon emelt kifogása következtében azok vallomása meggyőző erővel nem bir. De különben is ugyancsak az emiitett sommás per adataiból kitetszően a peres felek között 1894. október hó 1-től, 1896. évi október hó l-ig fennállott haszonbérleti viszony 1895. évi augusztus hó 25-én uj szerződéssel szabályoztatok és pedig épen az az évi árvíz következtében akkép, hogy a haszonbérrészletek fizetési határideje az eredeti szerződéstől eltérően állapíttatott meg. Midőn tehát az árviz következményeit a peres felek Írásbeli szerződéssel szabályozták és ebbe a szerződésbe az árviz következményekép az állítólag már korábban létrejött szóbeli megegyezés fel nem vétetett, sőt a szerződés 7. pontiában kifejezetten az foglaltatik, hogy a felperesnek töltésszakadás, árátömlés, idegen viz bevezetése — és szivárgó, szakadó vagy vad viz folytán beállható semmiféle káráért, amely a bérelt területet éri, az alperes felelősséget nem vállal s a felperesnek kártérítési igénye nincs: az a korábbi szóbeli megegyezés, hogy a felperes az ingatlant a szenvedett árviz folytán kárpótlásul a haszonbérleti idő lejárta után ingyen használhassa, ha létrejött volna is, hatályát veszítette. Ezekből az okokból felperes keresetének alapja meg nem állapitható, amiért is őt kereseti követelésének az elsőbiróság által megítélt részével is elkellett utasítani. A m kir. Kúria (1901. szept. 11. 674. sz. a.) által a másodbíróság ítéletének megváltoztatásával az elsőbiróság Ítélete indokainál fogva és azérl hagyatik helyben, mert a tanuknak a bérleménynek ingyenes használatára vonatkozó vallomását támogatja alperesnek az a vallomása, hogy ezt a használatot csak feltételenen igérte és miután alperes az általa állított feltétel kikötését nem bizonyitatta, tanuk vallomása, figyelemmel az 1893: t.-c. 64. és 21. §-aira, teljes bizonyítékul volt elfogadandó. Az iSgj. XVIII. t.-c. 4. §. 2. pontja értelmében a szőlők és házosztályadó alatt álló ingatlanok értéke a legközelebb mult évi állami adó kétszázszoros, házbéradó és földadó alá eső ingatlanoknál pedig annak százszoros összegében csak akkor állapítandó meg, ha valamely fél más bizonyító adatot nem szolgáltat. (A m. kir. Kúria felülvizsgálati tanácsa 1901. szept. 19. I. G. 421. sz. a.) A S. E. 220. §-a szerint az 1881: LX. t.-c. ama rendelkezései, melyek a végrehajtási eljárás során Ítélettel eldöntendő kérdésekben a felebbezés hatályáról és a másodbirósági ítélet elleni felebbezés kizárásáról intézkednek, a sommás eljárás szerint tárgyalandó ilyen ügyekben az i8gj. XVIII. t.-cikkben szabályozott felülvizsgálati kérelemre is megfelelően alkalmazandók, az 1881: LX. t.-c. gj. §-a szerint pedig az elsóbirósági ítéletet helybenhagyó másodbirósági Ítélet ellen az igényperekben további jogorvoslat nem használható. A felebbezési bíróság a tanúvallomások bizonyító erejét szabadon mérlegelni van hivatva a S. E. 64. §-a szerint és a o5. §. szerint, akár kérelemre, akár hivatalból elrendelheti a félnek eskü alatti kihallgatását, ha valamely döntő ténykörülményre nézve más bizonyíték egyáltalában nem forog fenn, avagy a bizonyíték kiegészítése válik szükségessé; úgyszintén a g6. §. szerint oly esetben, amikor a ténykörülményekről csak a bizonyító félnek van közvetlen tudomása, ezt a bíróság akkor, ha a 64. §. szerint mérlegendö oly ténykörülmények forognak fenn, amelyek a bizonyító fél vallomásának valóságát támogatják, esküre bocsáthatja. (A m kir. Kúria felülvizsgálati tanácsa 1901. szept. 17. I. G. 284. sz. a.) A felebbezési bíróság nem azért utasította el felperest keresetével, mintha a tartás feltétlenül a felperest terhelne, hanem azért, mivel felperes csak a kereset beadása előtt lejárt hosszú időre követeli a tartás egyenlő értékét, anélkül, hogy kimutatta volna, miként igényének érvényesítésében tőle nem függő körülmények által volt gátolva, s azt a félperes által felhozott egyedüli körülményt, hogy alperest kiskorúsága miatt nem perelte előbb, mentségé okul el nem fogadta. A felebbezési bíróságnak emez álláspontja a törvényes bírói gyakorlatnak teljesen megfelel, a felhozott egyedüli mentségi ok pedig helyesen mellőztetett, mivel a kötelezettnek kiskorúsága annak törvényes képviselője, vagy gyámja utján való perbe idézését ne n gátolta. (A m. kir. Kúria felülvizsg. tanácsa 1901. szept. 27. I. G. 306. sz. a.) Jogszabályként áll az, hogy a bérbeadó közt és az albérlő közt az albérbevétel által szerződési jogviszony nem keletkezik, és a bérbeadó tulajdonos a tulajdonával való rendelkezésnél, jelesül a fennforgó esetben a ház eladásánál, az albérlőnek a bérlővel való albérleti viszonyára tekintettel lenni nem tartozott akkor se, ha rendelkezése következtében as albérlet tárgya az albérleti szerződés időtartamának letelte előtt az uj tulajdonos részéről jogilag visszavétethetik. A lakbérleti szabályrendelet 26. §-ának az a rendelkezése, hogy a bérbeadó az esetben, ha az albérbe adás az ő beleegyezése nélkül történt, az albérlő beköltözését tűrni nem tartozik, és beköltözés esetében az albérlő a helyiség kiürítésére szorítható és az a további rendelkezése, hogy ha a bérbeadó a helyiség kiürítése iránt való jogával élni nem akar akkor a bérösszegért mind a bérlő, mind az albérlő felelősségben marad, szinten nem alkalmas arra, hogy a bérbeadó és az albérlő kozott szerződési jogviszony keletkezése megállapittassék: mert ezek a rendelkezések csak a bérbeadónak jogait egyoldalulag al apítják meg az oly albérlővel szemben, aki a bérbeadó beleegyezése nélkül költözik a bérleménybe,anélkül hogy eme jogok megállapítása által szerződési jogviszony keletkeznék. ' m- kln Kuna felülvizsg. tanácsa 1901 okt. 2. I G 315 sz a)