A Jog, 1901 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1901 / 44. szám - Az ellátási jog átruházása és biztosítása

A Ennek az én nézetem szerint csak egy megfelelő módja van, t. i. annak a kimondása, hogy az ellátási jog át nem ruházható ugyan, de végrehajtás utján lefoglalható, lefoglalás esetén azonban az ellátás bíróilag megállapítandó egyenlő értékére vezetendő a végrehajtás. Az ellátási jog megalapításánál a szerződő felek, akik rendszerint le- és felmenő ágbeli rokonok és sógorok, ki szokták kötni az ellátási jog telekkönyvi biztosítását. Nem céljuk a szerződő teleknek a telekkönyvi biztosítás szerződéses kikötésénél az, hogy magából az átruházott ingatlanból teljesíttessék az ellátás ; a cél a dolog természete szerint az, hogy az idősebb felmenő ágbeli rokonok, sógorok a lemenő ágbeliek szerető körében, előmozdítva ezeknek gazdasági gyarapodását is. életük alkonyát gond nélkül éljék le. Ugyanazért az ily szerződésekben nincs is kikötve az, hogy az átruházott ingatlanokból teljesíttessék az ellátás, ami különben is, legalább az én szerény nézetem szerint, a dolog természeténél fogva lehetetlen, mert hogyan legyen teljesíthető az ingatlanból a világítás, s mosás, a ruházat és az ellátásnak részeit alkotó egyes hasonló szolgáltatások ? Megvallom, a T. indokolása második kötetének megjelente előtt kétségeim voltak arra nézve, hogy az ellátást a T. telki tehernek tekinti-e vagy sem ? Kétségeim voltak épen a T. 904. §-ának l. bekezdése és 909. §-a alapján. Ezeké.1 a kétségeket azonban eloszlatta a T. indokolásának II. kötete, amelynek 794. lapján szószerint a következők állanak: «A T. annak megfontolásából indult ki, hogy a telki terhek nálunk kikötmények és életjáradékok alakjában főleg egyes vidékeken annyira szokásosak, a családi és gazdasági élettel annyira 'összeforrtak, hogy törvényhozás utján, hacsak erőszakkal nem, nem lehet azokat kiirtania. Nem tekintve a telki terheknek azt a másik alakját, amely a T. indokolása szerint is (II. k. 796. 1.) még eddig Magyarországon nem volt felfedezhető, amikor t. i. a telki teher valamely telek javára van megállapítva, a T. csupán az ellátás és járadék biztosítására szolgáló telki terheket ismeri és kívánja, legalább amennyire az indokolásból kitetszik, szabályozni. De vájjon helyes irányban-e ? Talán nem csalódom, ha annak a véleményemnek adok kifejezést, hogy az ellátási kötelezettségnek telki teher alakjában biztosítása a magyar jogéletben még jóformán ismeretlen. Ugyanazért ennek a jogintézménynek törvénybe iktatásánál mérlegelnünk kell nem csupán a magánjogi és a logikai szempontokat, hanem az erkölcsi és nemzetgazdasági okokat is, még pedig az utóbbiakat fokozottabb mértékben. Víz gálnunk kell nemcsak azt, hogy egyik vagy másik jogi iskola tantételeinek mennyiben felelnek meg a törvénybe felveendő jogszabályok ; meg kell bírálnunk nemcsak azt, hogy valamely jogtételből mint alapból kiindulva, a logika szabályainak megfelelőleg vannak-e feállálitva a többi jogszabályok, szemügyre kell vennünk nemcsak azt, hogy a nép jogérzetéből fakadt s a törvényhozó által már felismert jogszabályokkal az uj intézménnyel a jogi életbe bevinni kivánt uj jogtételek nem állanak-e ellentétben, hanem meg kell fontolnunk azt is hogy a nép erkölcsi életére lesz-e és minő irányban, minő mértékben az uj intézménynek hatása, követnünk kell az uj intézményt oda is, hogy a vagyonmegoszlásra lesz-e és mily mélyre menő behatása. A T. alapgondolata a telki terhet alkotó ellátási kötelezettségnél az, hogy a terhelt ingatlanok tulajdonosai -egyetemleg felelnek az ellátásra jogosítottal szemben. Ez logikai folyománya a T. azon álláspontjának, hogy a telki teher úgynevezett korlátolt dologiog, mert ez a közfelfogás szerint magában foglalja azt is, hogy a telki teherrel terhelt ingatlanok tulajdonosai egyetemleg felelősök a szolgáltatásokért a jogosítottal szemben. Ez a kiindulási pont azonban nézetem szerint hibás. A telki terheket akár jogtörténeti, akár dogmatikai alapon alig lehet másként konstruálni, mint oly kötelmeket, amelyeknél a k telezettnek a személyét valamely ingatlan birtoka határozza meg. Nem abból a célból fogtam tollat, hogy |Ogtörténeti adatot adatra és érvet érvre halmozzak föntebbi állitásom bizonyítására, mert engem ezeknek a soroknak a megírásánál legfőképen gyakorlati és magyar nemzeti szempontok vezetnek ; ugyanazért legyen szabad csupán arra hivatkoznom, hogy maga az indokolás is elismeri (II. k. 795. 1.), mikép a telki terhek sokak szerint a kötelmek közé tartoznak és legyen szabad csupán azt kiemelnem, hogy a gyakorlati életben . ehezen képzelhető az az eset, amelyet a T. typusként ves=. fel, hogy t. i. az ingatlanból szolgáltat a kötelezett valamit. Ha egy, talán nem egészen találó hasonlatot akarnék használni (hiszen minden hasonlat többé-kevésbbé sántít.) azt mondhatnám, hogy amint a bemutatóra szóló papíroknál a jogosítottat a papír birtoka határozza meg, épugy a telki terheknél a kötelezettnek a személye az ingatlan bit tokától illetőleg tulajdonától függ. És ha a telki terhet mint kötelmet, nem pedig mint korlátolt dologjogot fogjuk fel, azonnal eltűnik az a nehézség, hogy a telki teherrel terhelt több ingatlan tulajdonosa egyetemleg feleljen a jogosítottal szemben. A telki teherként biztosított ellátási jognak kötelmi jogként minősítése esetén ugyanis első sorban felelne a kötelezettség teljesítéséért, hacsak a szerződő felek (jogosított és kötelezett) kifejezetten és írásban ellenkezőleg nem állapodtak meg, az ellátási szerződés szerint kötelezett fél. Ha pedig ez a kötzelzett az ő ellátási kötelezettségét teljesíteni nem tudja, az ellátás életjáradékká változtatandó át s a feleknek szintén saját személyükben, birtokrészeik értékének az arányában, azoknak az ingatlanoknak a tulajdonosai, amely ingatlanokon biztosítva van az ellátás joga. A felelősség arányát ugyanígy kivánta megállapítani a H a 1 m o s s y-féle tervezet, azzal az eltéréssel mégis, hogy nem határozta meg, hogy a felelősség minő arányban legyen. A H a 1 m o s s y-féle tervezet ellen a T. indokolása épen ezt a hiányt, továbbá azt veti ellen, hogy a Halmoss y-/éle tervezet mint törvény számos perekre szolgáltatna okot. Ámde, amint a fentebbiekből kitetszőleg könnyen porolható az első helyen említett hiány, épen ugy nem áll meg az utóbbi helyen emiitett ellenvetés. Biroi tapasztalatomra hivatkozom, amikor állítom, hogy minden középidejü, értelmesebb födmüves ismeri annyira a saját községe határát, hogy az egyes ingatlanok legnagyobb részének az értékét meg tudja határozni, hogy továbbá az ellátás egyenlő értékét is meg tudja állapítani és hogy ehhez képest azt ki is fogja tudni számítani. Ha pedig mind ezt meg tudja a kisbirtokos határozni, a per már el van kerülve. Nem így a T. intézkedéseinek törvénynyé váltuk esetén. A T. szerint ugyanis, a telki teherként jelentkező ellátási kötelezettség egyetemlegeseh terheli mindazoknak az ingatlanoknak a tulajdonosait, amely ingatlanokra a telki teher be van kebelezve. Mivel pedig az ellátási kötelezettség személyes is már az által, hogy valaki olyan ingatlant szerez meg, amelyre a telki teher be van kebelezve, az ellátásra jogosultnak tetszésétő 1 függ a telki teherrel terhelt több ingatlan több tulajdonosa közül bármelyiket megtámadni. Kisebb vagyonú földmivesnél pedig az ily természetű perrel való megtámadás egyértelmű a vagyoni romlással. És a vagyoni tönkrejutásban igen sovány vigasztalás az, hiszen ő is megtámadhatja a többi ingatlanok tulajdonosait visszkeresettel. És éppen ezen a ponton vág mélyen bele a T. a nép erkölcseibe. Ismét csak azokra hivatkozom (hiszen másokra amúgy is hiába hivatkoznám), akik a gyakorlati élet terén mozognak, amikor állítom, hogy az egyetemlegesség fogalma a nép alsóbb rétegeiben nagy mértékben ismeretlen és idegenszerű. Az adós személyes meghallgatásánál hányszor hallhatni azt az ellenvetést, hogy ő (az alperes) a tartozásból reá eső részt már megfizette, de az adóstárs nem tett eleget fizetési kötelezettségének, hogy továbbá az utolsó fizetés alkalmával maga a hitelezó kijelentette, mikép a másik adóstárs nem volt pontos a fizetésben. És ha a fizető adós a másik adóstársat perli, a hitelező által lefolytatott per- és végrehajtási költség követelésénél hányszor halljuk a nem jogtudó felperes részéről a követelési jog megállapításánál azt felhozni, hogy alperes a hitelezővel szemben nem volt pontos a fizetésben, emiatt perelt a hitelező, emiatt merültek fel a per- és a végrehajtási költségek. Az még csak befér a nép emberének is a fejébe, hogy ha a követelés az ingatlanra «rá van táblázván, azt a követelést vagy meg kell fizetni vagy elvész az ingatlan, de a föntebb emiitettem fölfogás mellett hogyan férjen be az, hogy ha valaki megvesz egy kis darab földet, köteles legyen tartani azt az öreg embert vagy öreg asszonyt, akinek a tartását a fiú vagy a vő vállalta el és hogyan férjen a fejébe az, hogy ha nem tartja az embert vagy az aszszonyt, elveszik nemcsak a fiútól vagy vőtől megvett darab földet, hanem elveszik minden vagyonát s koldusbotra juttatják őt magát és a családját. De nemcsak a nép jogérzetére és ebből folyólag erkölcsére, amelynek megőrzése hiszen végső elemzésben a jognak is feladata, hatna károsan a T. mint törvény, hanem károsom hatna a kisebb birtokok megoszlására is. Nemzetgazdasági okok is ellene vannak tehát a T. szóbanforgó intézkedéseinek. Miért emelném ki útszéli szólamokkal a magyal földmüvesosztály fontosságát ennek a nemzetnek az