A Jog, 1901 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1901 / 3. szám - Uj szöveg a magyar általános polgári törvénykönyv tervezetének házasságjogi részéhez

LO A JOG évi decerrber hó 24-én felvett jegyzőkönyv szerint leghatározottabban kijelenti, hogy végrendelkező az eléjük terjesztett végrendeletet sajátkezüleg irott végrendeletének jelentette ki. Hogy a tanuk a végrendelet keltére nem emlékeznek, az még nem érvénytelenségi ok, mert hogy a kelet nem akkor Íratott volna a végrendeletre, midőn az készült, bizonyítva nincs. Hivatkoznak az elleniratukban már közösen előadott érveléseikre s kérik felpereseket keresetükkel elutasítani. Többi védekezett alperesek szintén ragaszkodnak már előterjesztett védelmükhöz s azok figyelmébe vételével kérik felpereseket annál is inkább elutasítani, mert felpereseknek most sem sikerült kimutatniok, hogy örökhagyó megtámadott végrendelete érvénytelen lenne, s nem felelne meg a törvényes kellékeknek. Felperesek végiratukban az örökhagyóhoz vérségi összeköttetésüket igazoló bizonyítványok eredetijét is becsatolják s miután alperesek nem is állítják, felperesek pedig határozottan tagadják, hogy ama időben és helyen, melyról a bizonyítványok kiállítva vannak, más ily nevü egyének is léteztek volna, annálfogva a vérségi összeköttetés igazoltnak tekintendő. A végrendeietre^tett eddigi kifogásaikat fentartják s miután alperesek törvényre hivatkozva, annak ellenkezőjét kimutatni nem tudták, keresetük értelmében kérnek ítéletet. Alperesek ellenvégiratukban a megtámadott végrendeletre az előttemező tanukat újból kihallgatni kérik, valamint annak feltalálása körülményeire az ott jelen volt tanukat. Egyebekben ragaszkodnak a már előadottakhoz. Hogy a végrendelet örökhagyó sajátkezű aláírása, szintén tanuk által kívánják igazolni. Az írásbeli magánvégrendelet érvényességében az 1876. évi XVI. t.-c. 1. §. a) pontja szerint bár a végrendeletet örökhagyó saiátkezüleg irta s aláirta, két tanú kívántatik, a hivatkozott törvény 5. §-a értelmében az ily magánvégrendelet tartalmát a tanuknak ismerni nem szükséges, elég, ha a végrendelkező előttük kijelenti, hogy ezen okirat az ő végrendeletét tartalmazza s előttük aláirja vagy elismeri, hogy azt már előbb önkezűleg aláirta. B. Sándor által Tiszafüreden 1897. évi december 11-dikén alkotott s felperesek által érvényteleníteni kért végrendelete két tanú által van előttemezve, kik a záradékban azt bizonyítják, hogy azon végrendeletet B. Sándor végrendelkező előttük sajátkezüleg irta s aláirta, ennélfogva a[ megtámadott végrendelet megfelel a hívott törvény 1. §. a) pontjának. Igaz ugyan, hogy a végrendeletre vezetett záradék nem hiven tartalmazza a végrendeleti tanuk által történt hitelesítését, mert mint az előttemező tanuk vallják, a végrendeletet nem előttük, együttes jelenlétükben irta s aláirta, hanem azt már előbb elkészítette s a tanuk elé a záradék reávezetése s előttemezése végett már készen tette, azt a tanuk előtt fel nem olvasta; azonban a végrendeletet előttemező tanuk előtt kijelentette a végrendelkező, hogy azon végrendeletet, melynek előttemezésére felhívta őket, ő sajátkezüleg irta s aláirta, hogy együttes jelenlétükben kijelentette, hogy azon okirat az ő végrendeletét tartalmazza, azt az egyik végrendeleti tanú Th. Illés 1898. évi augusztus 29-én határozottan vallotta, másik tanú T. János arra ugyan nem emlékzik, hogy végrendelkező ezen kijelentéseket tette volna, de igazolja ő is, hogy végrendelkező őket végrendeletének előttemezésére kérte fel s a most megtámadott okmányt saját végrendeletének nyilvánította s azt látták el tanuk záradékkal s azt eló'ttemezték, tehát ezen tanú is igazolja azt, hogy azon okirat, melyet előttemezett, B. Sándor végrendelete volt s azon okirat usyanazonos az előtte felmutatott s a per tárgyát képező okirattal. A többi tanuk, nevezetesen B. Flóris, K. Kálmán és K. Ferenc egybehangzólag igazolják, hogy az előttük felmutatott és B. Sándor álta! Tiszafüreden 1897 december hó 11-én alkotott végrendelet egész terjedelmében végrendelkező sajátkezű irása s aláírása. Sz. Lajos kir. aljárásbiró, tanú igazolja, hogy neki sértetlen pecséttel lezárva, ugyanezen végrendelet kihirdetés végett a községi jegyző B. Flóris által átadva lett, ki azt végrendelkező lakásán, elzárt helyen találta meg. Mindeme most felsorolt bizonyítékokból a kir. törvényszék megállapítottnak találja, hogy a megtámadott végrendelet örökhagyó végakaratát tartalmazza; s miután a végrendelet alaki érvényének bírálatánál nem az a döntő, hogy a végrendelkező a végrendelet alakjára, hanem arra nyilatkozzék, vájjon írásban tett nyilatkozatának végrendeleti hatályt kíván-e tulajdonítani s miután eme körülmények ugy a megtámadott okiratból, mint az előttemező tanuk előadásából kétségtelenül kitűnnek: a kir. törvényszék a megtámadott végrendeletet érvénytelennek nem tekinthette s ennélfogva felpereseket ez irányban előterjesztett kereseti kérelmükkel elutasította, annál is inkább, mert ama körülmény, mely szerint a végrendeletet előttemező tanuk a záradékot hibásan Írták a végrendeletre, még nem elegendő ok arra, hogy a különben a fennálló törvényeknek teljesen megfelelő alakban kiállított okirat, melyről minden kétséget kizárólag beigazoltatott, hogy az örökhagyó végakaratát tartalmazza;érvénytelennek nyilvánitassék. rtina körülmény, mely szerint alperesek kétségbe.vonták felpereseknek örökhagyóhozi rokonsági viszonyukat, ezúttal figyelembe vehető nem volt, mert míg egyrészről felperesek a becsatolt családi értesítővel, születési és esketési bizonyítványokkal igazolták a vérségi összeköttetésüket örökhagyóval, másrészről a tiszafüredi kir, járásbíróságnak 1898. O 11/9. szám alatti jogerős végzésével felperesek lettek alperesek ellenében perre utasítva stb. A budapesti kir. itélö tábla (1900. évi 1562 sz. a.) A kir. itélő tábla az első bíróság fellebbezett ítéletét megváltoztatja, B. Sándor örökhagyónak Tiszafüreden 1897. évi december^ ho 11-én kelt végrendeletét érvénytelennek kimond|a s hagyatékának a törvényes örökösödés szabályai szerint leendő felosztását elrendeli s az e körül felmerülő kérdések megoldás it a további örökösödési eljárásra hagyja fenn stb. Indokok: A felperesek kereseti joga ellen felhozott kifogások elutasítása miatt fellebbezés de nem adatván, vizsgálat tárgyát csak a megtámadott végrendelet érvénytelenségére vonatkozóan felperesek részéről felhozott kifogások képezik. E részben, az elsőbiróság fellebbezett Ítéletet meg kellett változtatni; — mert az 1876. évi XVI. t.-c, a mint a címéből is kitűnik, a végrendeletek, öröklési szerződések és halálesetre szóló ajándékozások alaki kellékeiről rendelkezik, ebben a tcikkben tehát azok az alaki kellékek lévén szabályozva, melyeknek megtartása mellett a fentebb felsorolt halálesetre szóló rendelkezések érvényesen tehetők, kétséget sem szenvedhetnek, hogy a megszabott kellékeket nélkülöző haláleseti rendelkezések érvénytelenek. Az idézett tcikk 5. §-a szerint az örökhagyó által irt s aláirt végrendelet alaki kellékeihez tartozik, hogy a végrendelkező tanuk együttes jelenlétében kijelentette, hogy az okirat az Ő végrendeletét tartalmazza, továbbá, hogy azt előttük aláirja, vagy már előbb általa önkezűleg aláírtnak elismerje és végül az, hogy az megtörtént magán, az okiraton a tanuk által igazoltassék. Örökhagyó szóban forgó magánvégrendeletét, Th. Illés és Th. János végrendeleti tanuk vallomása szerint nem eme tanuk jelenlétében irta s aláirta, hanem annak elkészülte után hivta meg őket, hogy azt tanú minőségben aláírják, a kik azután az örökhagyó eme szavak kíséretében: «itt van a végrendeletem, írják alá», az eléjük tett kész végrendeletet a nélkül, hogy azt akár maguk elolvasták, akár más által felolvastatták volna, záradékkal ellátták és aláírták. A záradékban a tanuk azt bizonyítják, hogy örökhagyó az ő együttes jelenlétükben jelen végrendeletet sajátkezüleg irta s aláirta. — A mint a fentebbiekből kitűnik a záradéknak ez a tartalma nem felel meg a valóságnak, de ha az örökhagyónak azt a kijelentését, hogy «itt van a végrendeletem» s a tanuk előtt azok meghívásakor tette azt a nyilatkozatát, hogy a végrendeletét maga irta, a záradékában használt kifejezéssel bizonyítani lehetne is, a végrendelet törvényszabta kellékeknek akkor sem felelne meg, mert az aláírás bizonyítása mellett a tanuknak a végrendeleten azt is bizonyítani kellett volna, hogy az örökhagyó ezt az okiratot végrendeletének nyilvánította, ezt pedig a tanuk nem bizonyították s ^az okiratnak ez a kellékhiánya a törvény világos rendelkezésével szemben, de a dolog természete szerint is utólag a tanuk vallomásával nem pótolható. Nem pótolhatja ezt a kellékhiányt a fennforgó esetben a végrendeletnek szövege sem, mert a tanuk a végrendelet szövegét nem ismervén, annak kifejezéseit magukévá nem tehették, abban pedig, hogy örökhagyó a végrendeletet sajátkezüleg irta, annak a kijelentése, hogy az okirat az ő végrendeletét tartalmazza, bennfoglaltnak már csak azért sem tekinthető, mert a törvény annak bizonyítása mellett, hogy örökhagyó a végrendeletét aláirta, még külön megkívánja annak a kijelentését is, hogy az okirat az ő végrendeletét tartalmazza. — Ezeknél fogva, habár felperes a végrendelettel szemben a kelet valótlanságát nem bizonyította is, a fent érintett végrendeletet érvénytelennek kimondani és tekintve, hogy a hagyatéknak a törvényes öröklés szabályai szerint való felosztása meg sen vitattatott, ezt felperesek kereseti kérelméhez képest, a további örökösödési eljárásra fennhagyni kellett stb. A m. kir. Curia (1900. évi december hó 19-én 4,340. sz. a.) A másodbiróság ítélete megváltoztattatik és az elsőbiróság Ítélete hagyatik kelyben; egyszersmind az elsőbiróság utasittatik, hogy a hagyatéki ügy iratait és a jelen perben hozott Ítéletek hiteles kiadmányait, a hagyaték átadása végett a hagyatéki biróságho.: tegye át. stb. Indokok: A végrendeletre vezetett s Th. Illés és Th. János tanuk által aláirt záradék a következőkép szól: «B. Sándor ur együttes jelenlétünk alkalmával jelen végrendeletét sajátkezüleg irta és aláirta*. A végrendeleti tanuk a végrendeletre vezetett záradék aláírása alkalmával azt, hogy az okirat az örökhagyó végrendeletét tartalmazza, másból mint az örökhagyó kijelentékéből nem tudhatták, midőn tehát a záradékban az okiratot az örökhagyó végrendeletének tanúsították,ezzel azt bizonyították, hogy az örökhagyó az ő együttes jelenlétükben kijelentette, mikép az okirat az ő végrendeletétét tartalmazza. — Eszerint a tanuk által magán az okiraton bizonyítva van, hogy örökhagyó az okiratot a tanuk együttes jelenlétében önkezűleg irta és aláirta, s egyszersmind kijelentette, hogy az okirat az ő végrendeletét tartalmazza. — Következésképpen a végrendelet az 1876. évi XVI. t.-c. 1. és 5. §-aiban meghatározott alaki kellékekkel el van látva. A törvényes kellékeknek megfelelő végrendelettel szemben felperesek tartoznak bizonyítani azt, hogy örökhagyó az okiratot nem a tanuk együttes jelenlétében irta s aláirta és' hogy a tanuk együttes jelenlétében ki nem jelentette, mikép az okirat az ő végrendeletét tartalmazza. — Felperesek arra nézve, hogy örökhagyó a végrendeletet nem egész terjedelemben önkezűleg irta s aláirta, semmi bizonyítékot sem hoztak fel, az alperesek által felhívott B'. Flóris, K. Kálmán és K. Ferenc tanuk vallomásai pedig a mellett szólanak hogy a végrendelet egész terjedelemben az örökhagyó