A Jog, 1901 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1901 / 3. szám - Uj szöveg a magyar általános polgári törvénykönyv tervezetének házasságjogi részéhez

A JOG 11 irta s aláirta; s a végrendelet szövegének és az örökhagyó névaláírásának egybehasonlitásából nyilván ki is tűnik, hogy a végrendelet szövegének irása és az örökhagyónak névaláírása ugyanazon egykézböl származik. — Felperesek azt az állításukat, hogy az örökhagyó a tanuk együttes jelenlétében ki nem jelentette, mikée az okirat az ö végrendeletét tartalmazza, a végrendeleti t/nukkal kívánták bizonyítani. Ezek közül azonban az egyik végrendeleti tanú Th. Illés a felperesek állítását megcáfolta, a menynyiben az 1898. évi augusztus hó 29 napján felvett tanúkihallgatási jegyzőkönyvben a 47. a. kérdések IV. pontjára adott feleletében az vallotta, hogy örökhagyó az ö és a másik végrendeleti tanú együttes jelenlétében kijelentette, mikép az okirat az ö végrendeletét tartalmazza. T. János másik végrendeleti tanúnak az a vallomása pedig, hogy ö nem emlékszik reá mikép az örökhagyó előttük kijelentette volna, hogy az okirat az ő végrendeletét tartalmazza, eltekintve attól, hogy a nem emlékezés valamely tény meg nem történtére bizonyítékul nem szolgál, a másik végrendeleti tanú vallomásával és a végrendeletre vezetett bizonyitványnyal szemben sulylyal nem bir. E szerint még az a kérdés forog fenn, vájjon örökhagyó a végrendeletet a tanuk együttes jelenlétében irta és irta alá-e ? Igaz ugyan, hogy a végrendelet, tanuk azt vallották, hogy örökhagyó a végrendeletet nem az ő jelenlétükben irta s aláirta, hanem a végrendelet már egészen megírva és az örökkagyó által aláírva volt akkor, midőn az örökhagyó őket a végrendelet aláírására felkérte; arra nézve azonban, hogy az, a mit a végrendeleti tanuk a ^végrendeleten bizonyítottak, valótlan, pusztán maguknak a végrendeleti tanuknak a vallomásait elegendő bizonyítékul elfogadni nem lehet. De Th. Illés és egyik végrendelet tanú vallomását még figyelembe sem lehet venni, mert ez a tanú ugyanazt azt egy tényt három különbözőféleképen tanúsította a végrendeleten, ugyanis azt bizonyította, hogy örökhagyó a végrendeletet az ő és a másik végrendeleti tanú együttes jelenlétében irta s irta alá. Az 1898. évi augusztus hó 28-án felvett tanúkihallgatási legyzőkönyvben pedig a 4". a. kérdések IV. pontjára adott feleletében azt vallotta, hogy az örökhagyó ő előtte kijelentette, mikép a végrendeletet sajátkezüleg irta és aláirta. Az 1899. évi szeptember hó 5. napján felvett tanúkihallgatási jegyzőkönyvben az 5. alatti ellenkérdőpontok 1. pontjára adott feleletében meg már azt vallotta, hogy abból következtetve tudja, mikép örökhagyó a végrendeletet sajátkezüleg irta s aláirta, mert az örökhagyó azt mondta nékik: itt a végrendeletem, irják alá! A másodbiróság ítéletének megváltoztatásával az első bíróság ítéletének a kereset főtárgyára vonatkozó része az előadott okokból stb. hagyatott helyben. A hagyaték ügyiratai és az Ítéletek hiteles kiadmányai az 1894. évi XVI. t.-c. 88. §-a alapján rendeltettek a hagyatéki bírósághoz áttétetni. Kereskedelmi, csöd- és váltóügyek. Kifogasoló alperesek tanukkal bizonyították, hogy az utólag felperesre forgatott váltót mint a kölcsönfelvételhez szükséges meghatalmazást íratták velük alá. Mégis, minthogy a váltó nyomtatott szövegű valtoürlapon van kiállítva, tekintettel arra, hogy alperesek írástudók, a váltónak részükről történt aláírásánál a váltói kötelezettség elvállalására irányuló akaratnak oly teljes hiánya meg nem állapitható, mely felperessel mint harmadik jóhiszemű váltóbirtokossal szemben is kifogásként érvényesíthető volna. A szegedi kir. törvényszék mint váltóbiróság (1900 évi március hó l én 3,o58 sz. a.) S. József felperesnek, Sz. Ferenc és neje szül. J. Anna alperesek ellen 52 frt 30 kr. tőke és jár. iránti váltóperében, következő Ítéletet hozott: A kifogások eluiasittatnak és az 1899 évi július hó 6-án 12,986. sz. a. kelt sommás végzés joghatályának fentartása mellett köteleztetnek alperesek a Kun-Szent-Mártonban 1899 évi január hó 20-án 52 frt 30 krról kiállított váltó alajpán mint elfogadó a kereseti 10i korona 60 fillér (52 frt 30 krjtőkét stb. megfizetni stb. — Indokolás: Alperesek nem a váltójogból eredő, hanem azon személyes kifogással éltek, hogy az általuk aláirt okirat előttük mint pénzkölcsön közvetítéséhez >/ü'-:séges meghatalmazás lett felolvasva, ők azt mint ilyent írták alá és az váltótartalommal jogtalanul töltetett ki. Hiányozván ezek szerint bennök a váltói kötelezettség vállalására irányú'') akarat, őket az A) alatti alapján váltókötelezettség nem terheli. A kifogások bizonyítására hivatkoztak alperesek M. János, Sz. József és J. Mária kun-szent-mártoni lakosokra, kiket a bíróság kihallgatván, — vallomásaikból — minthogy a felperes által hivatkozott L. Sámuel tanú vallomása a váltó kiállítása körüli érdekeltségénél fogva figyelembe nem vehető, megállapítható, hogy alperesek az aláírás megtételekor az okirat tartalmát illetőleg tévedésbe ejtettek. A megtévesztés kifogása azonban, — mint nem a váltójogból eredő, a V. T. 92. §-a értelmében jóhiszemű harmadik személy ellen sikerrel nem érvényesíthető és annak bizonyítása, hogy felperes rosszhiszemüleg járt el a váltó megszerzésénél, alpereseket terheli. Minthogy azonban aloeresek nem hoztak fel olyan tényeket, melyekből felperes rosszhiszeműsége megállapítható lenne s egymagában véve azon körülmény, hogy felperes ^ a^ váltóra ellenértéket nem adott, a rosszhiszeműség megállapítására nem elegendő, mert harmadik személyekkel szemben a forgatmányos jogait azon váltóbirtokos is gyakorolhatja, aki a V. T. 36. §-a szerint csak alakilag van legitimálva, vagy a kire a váltó ellenérték nélkül forgattatott, hacsak őt a váltó megszerzésénél rosszhiszeműség vagy vétkes gondatlanság nem terheli (V. T. 80. §-a), ennélfogva pusztán a váltóforgatásnak viszteher nélküli voltára felajánlott bizonyítás mellőzésével alpereseket, mint a kereseti váltó eltogadóit, a V. T. 23. §-a alapján a kereseti kérelemhez képest marasztalni kellett, stb. A szegedi kir. itélő-tábla (1900 évi május hó 10-én 1,654. sz. a.). Az elsőbiróság Ítélete megváltoztattatik, alperesek kifogásának hely adatik, felperes a 12,986/99 p. sz. sommás végzés hatályon kivül helyezése mellett keresetével elutasittatik. stb. Indokok : alperesek arra alapították kifogásaikat, hogy L. Sámuel kölcsönközvetitő ügynök, akit ők 2,000 forint kölcsön megszerzésével biztak meg, velők csupán egy oly papírdarabot íratott alá, amelyről azt mondotta, hogy az arra való, hogy ök a 2,000 forintot megrendeljék, tehát nem váltót, s váltó aláírásáról akkor szó egyáltalában nem is volt, a keresetiVáltón levő aláírásukat ezek szerint a nevezett ügynök ravasz fondorlattal, tévesztéssel szerezte meg tőlük, földmives emberektől, miután az áitaluk aláirt papir nyomtatott szövegét el nem olvasták. Alperesek kifogása tehát az, hogy megtévesztés folytán váltókötelezettség vállalására irányuló akarat nélkül tették meg aláírásukat oly papírlapon a melyről nem tudták, hogy az váltónak a nyomtatott szövegrészét tartalmazza s hogy ekképen váltónyilatkozatok gyanánt jelentkező aláírásuk mint akaratnyilvánítás tévedésük miatt nem felelnek meg a valódi akaratelhatározásuknak, aláírásaik tehát nem érvényes váltónyilatkozatok. A kihallgatott Sz. Józsefné sz. G. Mária, M. János és ifj. Sz. József tanuknak lényegben egybehangzó és egymást támogató vallomásaik L. Sámuel tanú vallomásával összevetve és mindezeket az 1893 évi XVII. t. c. 64. és 215. §-ai szerint mérlegelve, a kir. itélő tábla ezekkel bizonyítottnak találja, hogy alperesek a kereseti váltó nyomtatott szövegrészét tartalmazó papírlapot, amely L. Sámuel tanú vallomása szerint is egy nyilatkozatot tartalmazó nagyobb papírlapnak részét képezte, L. Sámuel felszólítására és ahbeli kijelentésére, hogy az csak megrendelési és a kölcsön megszerzéséhez szükséges meghatalmazás, csupán mint ilyent irták alá, nem tudva, hogy az váltót tartalmaz, s minthogy L. Sámuel tanú is csakjazt vallotta, hogy ő alperesekkel a kereseti váltót aláíratta és psdig a kölcsönközvetitési dijról és a beszerzendő okiratok költségeiről, azt azonban nem vallotta, hogy az alperesek aláírásának megszerzése előtt köztük szó sem lett voina arról, hogy az alperesek által aláírandó okirat váltó és hogy ők váltókötelezettséget vállalnak, — a többi tanuk e gybehangzó' vallomásai szerint pedig alperesek csak egy okiratot irtak alá és váltó aláírásáról szó sem volt, ezekkel bizonyítottnak találja a[ kir. Ítélőtábla, hogy alperesek válókötelezettség vállalására irányuló akarat nélkül tették meg aláírásaikat. Minthogy a váltójogi kötelezettség vállalására irányuló akaratnak bebizonyított hiánya az alperesek aláírásainak mint váltónyilatkozatoknak érvénytelenségét vonja maga után ; s minthogy a váltójog szabályainak kiegészítő részét tevő, a váltójogi ügyleti akaratnyilvánítás érvényességére, illetve ennek akadályaira vonatkozó általános jogszabályok értelmében az alperesek részéről bebizonyított kifogás, mint magából a váltójogból eredő a V. t. 92. §-a szerint minden váltóbirtokos ellenében érvényesíthető, ezért az elsőbiróság Ítéletének megváltoztatása mellett felperest keresetével el kellett utasítani. A m. kir. Curia (1900. dec. 20-án 938. sz. a.). A másodbiróság Ítélete megváltoztattatik és az elsőbiróság itétete hagyatik helyben stb. Indokok : A kereseti váltó nyomtatott szövegű váltóürlapon van kiállítva, ennélfogva tekintettel arra., hogy alperesek Írástudók, a váltónak részükről történt aláírásánál a váltói kötelezettség elvállalására irányuló akaratnak oly teljes hiánya meg nem állapitható, mely felperessel mint harmadik jóhiszemű váltóbirtokossal szemben is kifogásként érvényesíthető volna. Ehhez képest a másodbiróság ítéletének megváltoztatásával az elsőbiróság ítélete az itt felhozott és a benne foglalt egyéb indokoknál fogva hagyatott helyben. A közvetítő keresetét a részére százalékszerüleg kikötött dij megítélése iránt indította. Kimondatott, hogy noha a bizonyos vételár elérte esetére kikötött dijat a vételár el nem érte következtében nem követelheti, ebből nem következik az. hogy a megbízásból és a teljesített szolgálatából eredő követelését ugyanebben a perben ne érvényesíthesse, mert a keresetből eléggé kitűnik, hogy nem mást, mint az eladás körül a megbízásból teljesített szolgálatának jutalmát követeli és keresetét nem csupán a kikötést magában foglaló okiratra, hanem a közbenjárás tényére, s a megbízó egy levelére is alapította, melyben az neki az ő tiszteletdijának rövid idő alatt leendő megfizetését igéri. A kereseti kérelemben tehát általán véve a felperest illető ellenszolgáltatás megfizetésének kérelme is benne foglaltatik és ha a felperes ennek a kiszámításánál helytelen alapból indult ki, ez nem szolgál akadályul abban, hogy a bíróság a felperes ajánlatának, az elért eredménynek és az összes körűimé-