A Jog, 1901 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1901 / 41. szám - A versenytilalom az uj német kereskedelmi törvényben

A JOG 293 Ex a II. fokozat alá eső uj jogügylet természetesen csak akkor jö létre, ha ehhez a személyi'fizetési kötelezettséget átvállaló vevőn kivül a hitelező is hozzájárul. Erre nézve szolgáljon például a következő eset: R. Gy. vett egy fővárosi házat s személyes fizetési kötelezeUséggel magára vállalta az azt terhelő s cselekvőig az Egyesült budapesti fővárosi takarékpénztárt illető 30,000 frt tartozást. Az erről szóló okirat a takarékpénztárnak átadatott, ez azonban levélben tudatta R. Gy.-vel, hogy személyes fizetési kötelezettségét nem fogadja el. A közigazgatási biróság ez alapon a 30,000 frt után a II. fokozat szerinti illetéket törlésbe hozatta (1900. évi 16,585. számú határozat), mert a takarékpénztár a jogügylethez nem járulván hozzá, azt létrejöttnek tekinteni nem lehet. Mindezek a határozatok olyan esetekre vonatkoznak, midőn az adásvétel szabadkézből történt; árverésen eUdott ingatlanokat terhelő adósságok átvállalását illetőleg pedig a volt pénzügyi közigazgatási biróság 838. és 1,679. sorszám alatti elvi határozatai az irányadók. A 837. sz. a. határozat: Ha a birói árverésen a vevő a jelzálogos hitelezőkkel abban egyezik meg, hogy utóbbiak követelései, amennyiben a vételárból kielégítést nyernének, a birtokon teherképen továbbra is fennmaradjanak és ennek folytán kötelező nyilatkozatot állit ki arról, hogy ezeket a bekebelezett terheket magára vállalja, ez a nyilatkozat, mint egészen önálló kölcsönügyletet tartalmazó okitat, az átvállalt tartozások összegétől II. fokozat szerinti bélyegilleték alá esik. Az 1,679. sz. a határozat: Ha a bíróilag elárverelt ingatlanra bekebelezett terhek a vevő által az 1881. évi LX. t.-cikk 183 §-a szerint elvállaltatnak, az adásvételi illetéken felül, még az elvállalt terhek összegétől II. fokozat szerinti illeték is fizetendő. E két határozatnak a közigazgatási biróság mai joggyakorlata is megfelel, mire nézve utalunk a közigazgatási bíróságnak 1898. evi 621. sz. a. kelt határozatára, mely szerint: ha az árverési vevő az adós betáblázott tartozását a vételárba betudás mellett magára vállalja, ezáltal illetékköteles uj kölcsönügylet létesül. M. P. Külföld. f A versenytilalom az uj német kereskedelmi törvényben. Az uj német kereskedelmi törvénynek a kereskedősegédek szolgálati viszonyát szabályozó intézkedései közül pro és contra a legtöbb vitát azok a rendelkezések idézték elő, melyek az úgynevezett versenytilalmi megállapodások (Konkurrenzverbot) korlátozására vonatkoznak. E vitáknak közös kiindulási pontjuk volt. Xem volt nézeteltérés a fölött, hogy a főnöknek a versenytilalmi kikötésekre vonatkozó szabadságát korlátozni kell, meit emellett a szabads-g mellett a főnök, mint gazdaságilag erősebb fél, az alkalmazottra az önálló iparűzési jog tekintetében elviselhetetlen bilincseket rakhat. Elismerte mindenki, hogy a versenytilalomra vonatkozó korlátlan szerződéses szabadságnak ez a hátránya nem csak elméletben, hanem a gyakorlatban is igen sokszor mutatkozott, msrt a kereskedelmi alkalmazottak körében általános volt a panasz, hogy a főnökök a versenytilalmi megállapodásokra vonatkozó szerződés szabadsággal gyakran visszaélnek és a nélkül, hogy saját érdekeik azt indokolnák, versenytilalmi kikötéseknél átlépnek azokon a határokon is, melyeken tul már az alkalmazottak exisztenciája van veszélyeztetve, a panaszok alaposságát pedig a nyilvánosságra jutott esetek, a munkásstatisztikai bizottság vizsgálódásai és a birói határozatok kétségtelenül bebizonyították. Hogy mennyire mentek a főnökök a versenytilalmi kikötéseknél az kitűnt például 1898-ban egy, a birodalmi törvényszék előtt is, megfordult szolgálati szerződésből, melyben egy esernyőgyáros alkalmazottjának az esernyőkészitést és az esernyőkkel saját vagy mások számlájára nagyban való kereskedést az egész földkerek ségére nézve eltiltotta. A német bíróságok igyekeztek ugyan megküzdeni azokkal a visszaélésekkel, melyek a versenytilalomra vonatkozó szerződési szabadságnál előállottak, de a birói gyakorlat a fennálló jog alapján megfelelő törvényes rendelkezések hiányában az alkalmazottaknak e tekintetben nem nyújthatott kellő védelmet. A német birodalmi törvényszék azon az elvi állásponton állott, hogy a versenytilalom kikötés csak abban az esetben nem kötelező az alkalmazottra nézve, ha abban a gazdasági önállóságra való egyéni szabadságnak a természetes joggal és a nyilvános renddel ellentétben álló korlátozása nyilvánul meg. Ez általános elv alapján a biróság csak a legsúlyosabb visszaéléseket korlátozhatta, s igy a birói gyakorlat az alkalmazottak jogait egész terjedelmükben nem védhette meg. A viták az illetékes körökben a korlátozás terjedelme, s nevezetesen abban a'tekintetben merültek fel, csak korlátozandó-e a főnöknek emiitett joga, vagy teljesen megszüntetendő-e az. A birodalmi mnnkásstatisztikai bizottság, bár a meghallgatott főnökök és segédek többsége szükségtelennek jelentette ki, a versenytilalmi kikötés jogának fentartását javasolta, s ezt az álláspontot fogadta el, a jog megfelelő korlátozásával, a kereskedelmi törvényt megalkotó birodalmi gyűlés is, bár annak a kebelében is sok hang szólalt fel a versenytilalom kikötésére vonatkozó jog teljes eltörlése mellett. A birodalmi gyűlés abban a nézetben volt, hogy bizonyos körülmények között és bizonyos határokon belül nem lehet kétségbe vonni egy oly szerződéses megállapodás jogosságát, melylyel az üzlettulajdonos annak a megakadályozására törekszik, hogy a tőle kilépő alkalmazott az üdét viszonyai felől szerzett ismereteit az üzlet rovására használja fel. A tisztességtelen versenyről szóló törvény az ez irányban való védekezésre nem nyújt módot, s igy a német törvényhozás az uj kereskedelmi törvényben szabályozta a kérdést. A versenytilalmi kikötések között a cél tekintetében különbséget kell tenni a szerint, amint a főnök azzal a tisztességtelen verseny, vagy általában csak a verseny ellen kiván védekezni. Az esetek egy részében a versenytilalomnak az a célja, hogy a segéd megakadályoztassák azoknak az üzleti titkoknak az eláru!á;-ában, melyeknek üzleti alkalmaztatása közben jött tudomására, s mely üzleti titoknak megőrzése a főnöknek érdekében áll. Az esetek e részében elméletileg tényleg nem lehet kétségbe vonni a V- isenytilalom jogosságát. Minél jobban specializál aztán a versenytilalmi kikötés, s minél inkább szorítkozik csupán azokhoz a határokhoz, melyeken belül a főnöknek a verseny eltiltása az üzlet titkai szompontjából tényleg érdekében áll, annál jogosabb az a főnök szempontjából, s annál kevésbé veszélyezteti a segéd természetes jogait. Hogy az üzleti titok szempontjából a versenytilalmi kikötéseknél lehet specializálni, azt mutatja pl. az az előfordult szolgálati szerződés, mely az alkalmazottaknak meghatározott nyersanyagból bizonyos eljárás mellett a rézbányászatot szintén meghatározott idő alatt más üzemeknél megtiltotta. Ebből a szempontból nem felelhetne meg a jogosság követelményeinek egy olyan szerződéses kikötés, mely az alkalmazottnak «a concurrens üzletekben való működést* tiltaná meg, mert ilyen általános meghatározás mellett a versenytilalom határai bizonytalanok és könnyen tágíthatok. Az elvnek a gyakorlatban való alkalmazásánál azonban nagy nehézségekkel jár annak a megállapítása, mi tekinthető általában üzleti titoknak, s nevezetesen mi tekintendő annak különösen a főnök szempontjából? Minden, mit a segéd az üzletben megismer és megtanul, nem ismerhető el oly titoknak, mit a főneknek joga van a versenytilalmi kikötéssel megvédeni, s nem tekinthetők ilyen titoknak az általános kereskedelmi, sőt a különös szakmabeli ismeretek sem. A főnökök képviselői ilyen titok gyanánt főkép az üzlet vevőközönségét, a beszerzési helyeket és az árakat jelölték meg, rámutatván arra, hogy mily nagy károkat hozhat az üzletnek pl. egy kereskedelmi utazó, ki az emiitett irányban szerzett ismereteit valamely versenytárs szolgálatában kívánná értékesíteni. Van ennek az állitásnak némi igazsága, de különösen nagy jelentőséget még sem lehet annak tulajdonítani. A mai kifejlett üzleti élet mellett egy üzletember minden beszerzési forrással érintkezik, s eláraszt ajánlatokkal s árjegyzékekkel mindenkit, kinél csak a legcsekélyebb vételi szándékot is feltételezi, s a mellett a verseny közben kialakult áraknál olcsóbb kedvezményes árakhoz a vevő aligha jut, ugy hogy a beszerzési forrásoknak, a vevőközönségnek és az áraknak titkolása az üzletnek különös előnyöket a legtöbbször nem biztosithat. Nagyobb jelentősége van e szempontból a versenytilalomnak az utazóknál, kik nemcsak ismerik a vevőközönséget, s a szükséglet helyét és nagyságát, hanem gyakran személyes összeköttetéseik révén kötik az ügyleteket. Igy van az például a sör-, szódavíz-, süteménykihordókkal, stb. Csak hogy itt az a nehézség merül föl, hogy az ekként szerzett tapasztalatokat, ismereteket és összeköttetéseket sokkal inkább lehet a segéd, mint a főnök tulajdonául, titkául elismerni. Mert igaz, hogy a főnök maga nem foglalkozhatik megrendelések gyűjtésével és vevőközönség teremtésével, hanem éppen e végből alkalmaz és fizet egyéneket; csakhogy e fizetéssel szemben nehéz koncedálni a főnöknek azt a jogot, hogy még akkor is korlátozza a segédet saját ipari tevékenységében, mikor a szolgálati viszony megszűnik, s fizetésben nem részesiti az alkalmazottat. Ha a íőnök közli a vevőközönség nevét az alkalmazottal, ez, mint fentebb említtetett, aligha tekinthető az üzlet érdekei szempontjából védelmet igénylő titoknak; de ha az alkalmazott megtartja azt a vevőközönséget, sőt ujat teremt, ez tisztán az ő érdeme, s nem volna igazságtalanság, ha a segédnek megadatnék az a jog, hogy az e közben szerzett ismereteket később a maga, vagy más alkalmazásban a más javára használja föl, mert a főnök bizonyára nem fizeti meg annyira a segédet, hogy az általa szerzett anyagi előnyökön fölül a segéd ismereteit a szolgálati viszony megszűnése utáni időkre is kisajátíthassa. Ha a főnök tart attól, hogy egy ügyes, okos és az üzlet viszonyait ismerő segéd önálló kereseti tevékenységnél, vagy más alkalmazásban szerzett ismeretei révén megkárosíthatja őt, módjában áll hosszú szerződést kötni, a fölmondást birsággal nehezíteni meg, s főkép méltó ellenszolgáltatással és bánásmóddal törekedni a szolgálat állandósítására. De a versenytilalom, mely a szolgálati viszony megszűnte utáni időre szól, jogtalan uzurpációja idegen munkaerőnek és ismereteknek. Az a «szabad elhatározás*, a mivel a segédek a versenytilalmi megállapodásokba belemennek, az állást kereső segéd viszonyait tekintve, alig szépítheti a dolgot, a mint a kereskedelmi törvény második tárgyalásánál Gallér birodalmi képviselő saját tapasztalatai alapján is bizonyította. Sokkal elitélendőbbek azok a versenytilalmi kikötések, melyek nem az üzleti titkok kárt okozó kihasználásának, hanem általában a versenynek megakadályozását célozzák. A legtöbb verseny-